Kim Dzsongun vesztett, az antifeministák nyertek a hitlerezésig fajuló dél-koreai elnökválasztáson
2022. március 13. – 14:32
Bár a magyar kormánypárt szereti azt hangoztatni, hogy a politikai stabilitás és a kormányváltás hiánya versenyelőnyt jelent Magyarország számára, az elmélettel elég jelentős probléma, hogy a bizonyítékok alapján nem állja meg a helyét: mint a G7 tavalyi adatelemzéséből kiderül, a gazdasági siker és a kormányváltás hiánya között nincs összefüggés a kelet-közép-európai régióban.
De máshonnan sem nehéz prominens ellenpéldát hozni. Dél-Korea például az 1990-es évek elején Magyarország fejlettségi szintjén állt, ma pedig már megugorja az EU-átlagot. Mindezt úgy érték el, hogy – az autokrácia visszatértét megakadályozandó – a végrehajtó hatalom élén álló államelnök csak egyetlen ötéves mandátumot tölthet be.
Más szóval a korunk legnagyobb gazdasági sikersztoriját levezénylő államban az alkotmányban kódolva van az ötévenkénti kormányváltás.
Bár az alkotmány ezt külön nem írja elő, az is jellemző, hogy a leköszönő (vagy akár hivatalban lévő) elnökökre korrupciós nyomozás vár, a legutóbbi három vezetőből kettő börtönben kötött ki, egy öngyilkos lett. A konzervatív Pak Gunhjét, aki 2012 és 2017 között volt hatalmon, egy korrupciós botrány buktatta meg, ami miatt 2018-ban 25 éves börtönbüntetésre ítélték hatalommal való visszaélésért, bár tavaly december 31-én méltányossági okokból szabadult. Elődjét, a szintén jobboldali Li Mjongbakot 2018-ban első fokon 15, másodfokon 17 év börtönre ítélték sikkasztás, zsarolás és és adócsalás miatt, amelyet a legfelsőbb bíróság 2020-ban helyben hagyott. Li elődje, a baloldali No Muhjon 2009-ben, egy évvel elnöki mandátuma lejárta után öngyilkos lett, miután korrupciós vizsgálat indult ellene.
Azt még nem tudni, hogy a leköszönő elnök, az egyébként a korrupció letörésével kampányoló baloldali Mun Dzsein sorsa mi lesz, távozásával ugyanakkor mindenképpen súlyos változások jönnek. A hét közepén tartott elnökválasztáson a Pak Gunghje megbuktatásában is szerepet vállaló ügyészből lett korrupcióellenes konzervatív politikus, Jun Szogjol győzött, aki a legtöbb kérdésben Munnak szögesen ellentétes álláspontot képvisel:
- Az Észak-Koreával való békülés helyett keményebb külpolitikát ígér.
- A Kína és az Egyesült Államok közötti eddig egyensúlyozás helyett hangsúlyosabb nyugati orientációt hirdet.
- Társadalompolitikai ügyekben élesen konzervatív nézeteket vall, és egyebek mellett az antifeminista férfimozgalmak támogatásával jutott hatalomra, ami nem sok jót ígér a nemek közti egyenlőség terén nem jeleskedő országban.
- A botrányokkal és acsarkodással tarkított választási kampány és az eredmény szorossága pedig azt is ismét felszínre hozta, hogy az irigylésre méltó makrogazdasági adatok ellenére a dél-koreai társadalom erősen megosztott.
Ennek ellenére az elnök kénytelen lesz békejobbot nyújtani a baloldalnak, tekintve hogy a parlamentben 2024-ig biztos a baloldali többség.
Botrány, megosztottság
A megosztottság a kampányban is tapintható volt, és sokan előzetesen arról beszéltek, hogy a „kevésbé népszerűtlen” jelölt fog befutni. Végül Jun egy hajszállal, 0,75 százalékponttal győzött baloldali kihívója, a Szöult körülvevő Kjonggi tartomány kormányzója, Li Dzsemjung ellen.
Ahogy az utóbbi időszak sikeres jobbpopulista vezetői, úgy Jun Szogjol sem a kitaposott úton került hatalomra. Jun korábban ügyészként dolgozott, és fontos szerepet játszott a Pak Gunhje elleni nyomozásban. Mun Dzsein 2019-ben főügyésszé nevezte ki, amely pozícióját Jun az elnök és a kormány tagjainak vegzálására használta fel. Mun emiatt hatalommal való visszaélésre hivatkozva felfüggesztette Junt, de a bíróság a főügyésznek adott igazat.
Ezt követően Jun mégis lemondott, és egy kis kérlelés után annak a konzervatív tábornak állt az élére, amelynek vezetőjét nem sokkal korábban ő juttatta rács mögé. Kampányának fő üzenete pedig az volt: a kormányzó baloldali Demokrata Párt is ugyanolyan korrupt, mint Pak Gunhje volt, emellé pedig még álszent is.
Jun sikeréhez hozzájárult, hogy Mun Dzsein Demokrata Pártjának renoméját kisebb-nagyobb korrupciós botrányok és nemi erőszakkal kapcsolatos vádak tépázták meg – az ország második legnagyobb városa, Puszan demokrata polgármesterét hároméves börtönbüntetésre ítélték szexuális zaklatás miatt.
A korrupciós vádak Li Dzsemjung feleségét is elérték, amely különösen nem használt a populizmusa miatt egyébként párton belül is bírált baloldali elnökjelöltnek, aki a Covid-járvány kezelésében szerzett érdemei farvizén kapta meg a jelöltséget.
Antifeminizmus és egyenlőtlenség
Bár a két jelölt ideológiailag egymás ellentettje volt – Li az egyenlőtlenségek csökkentésére helyezte a hangsúlyt, Jun túlzott egyenlősdivel vádolta a baloldali kormányt –, a populista retorika és a személyes, gyakran övön aluli támadások erőltetése közös volt bennük,
ami az eleve kemény dél-koreai politikai életben is példátlanul negatív hangvételű kampányt hozott.
Jun például Hitlerhez és Mussolinihez hasonlította a kormányt, és Mun és Li lecsukásáról, felesége a Junról rosszat író újságírók börtönbe juttatásáról fantáziált a kampányban. Li tábora Junt diktátorozta le, és azzal vádolták a konzervatív jelöltet és feleségét, hogy egy sámántól kértek politikai tanácsot (a szektás vezetőktől való tanácskérés Pak Gunhje botrányának is része volt, amelyről egy szebb napokat is látott webkikötő hasábjain elmélkedtünk annak idején).
A botrányok mellett a fő kampánytéma a gazdaság volt, azon belül is az ingatlanárak elszaladása, a növekvő egyenlőtlenség, a fiatalok munkanélkülisége és alulfoglalkoztatottsága. Ezek bár alapból balos slágertémák lennének, a Demokrata Párt ellen szólt, hogy Mun Dzsein öt éve alatt mérsékelt haladást értek csak el. (Ezekről a társadalmi és gazdasági problémákról tavaly a Squid Game sikerének farvizén írtunk részletesen.)
Jun sikerében fontos szerepet játszott a dél-koreai antifeminista mozgalom is. Miközben Dél-Koreában a legnagyobb a férfiak és a nők közti bérszakadék a fejlett világban (a nők a férfiak bérének kétharmadát keresik), és a nők a vezetői pozíciók mindössze öt százalékát töltik be a dél-koreai cégekben, 2018 óta az országban fiatal férfiak növekvő tömegei tüntettek a férfiak állítólagos nemi diszkriminációja, a szerintük túl nőbarát kormány és a kötelező sorkatonaság ellen.
Jun ezt a mozgalmat is megpróbálta meglovagolni, egyebek mellett a nagyrészt családtámogatási programokkal foglalkozó, a költségvetés mindössze 0,2 százaléka felett diszponáló nő- és családügyi minisztérium feloszlatásával, amely szerinte „bűnözőként tekint a férfiakra”.
Exit pollok alapján a huszonéves férfiak nagy többsége, 58 százaléka Junra szavazott, míg a huszonéves nők hasonlóan nagy arányban szavaztak a baloldali jelöltre.
Globális szerep, nyugati orientáció
„Az első kihívás, hogy (Jun) egy élesen megosztott országot örököl, ahol a lakosság egy része gyűlöli, a másik része pedig csak azért szavazott rá, mert Lit jobban gyűlöli” – írta Duyeon Kim szöuli elemző az eredményről.
Jun ennek fényében békülő hangnemet ütött meg győzelme után, arról beszélt, hogy a nemzeti egység helyreállítására fog törekedni, és a választási küzdelem végével a két oldalnak együtt kell dolgoznia a nemzetért.
A hangnemváltás mögött a politikai realitások állnak: a legutóbbi, 2020-as parlamenti választásokon tarolt a baloldal, a Demokrata Párt a mandátumok közel 60 százalékát birtokolja, és ez 2024-ig így is marad. A fő gazdasági kihívások leküzdése emiatt megkíván majd valamiféle nemzeti minimumot. Ahogy a kormány megalakításához is kompromisszumra lesz majd szükség, a miniszterelnök kinevezését a törvényhozásnak is meg kell szavaznia.
Ezzel együtt Jun elnöksége sok területen jelentős változást ígér. A piacok például pozitívan reagáltak megválasztására, mert abban bíznak, hogy az egyenlőtlenségeket állami beavatkozással kezelni próbáló Mun Dzsein után dereguláció jön majd. Jellemző, hogy míg Mun Dzsein a munkajogi szabályozás erősítésével próbálta javítani az alacsony jövedelműek és az irregulárisan foglalkoztatottak helyzetét, Jun korábban arról beszélt, hogy a mostani 52 órás munkahét túl rövid, és ha valaki akar, nyugodtan dolgozhatna 120 órát is (egy héten 168 óra van).
A gazdasági irányváltáshoz hasonlóan nagy kanyar jöhet a dél-koreai külpolitikában is, mind Észak-Korea kérdésében, mind más regionális és globális ügyekben.
Mun Dzsein jelentős energiákat és politikai tőkét fektetett a két Korea megbékítésébe, végig mérsékelt és kompromisszumkész politikát próbált folytatni Észak-Koreával szemben. Ennek a korábbi demokrata párti közeledési kísérletekhez hasonlóan nem sok eredménye lett, Jun pedig – konzervatív elődjeihez hasonlóan – keményebb fellépést ígér Kim Dzsongun rezsimje ellen. Vélhetően ennek is szól, hogy az elnökválasztást a phenjani rezsim növekvő katonai aktivitása kísérte: Észak-Korea állítása szerint a napokban eddigi legfejlettebb interkontinentális ballisztikus rakétájával hajtott végre teszteket.
Jun szakítást ígér az Egyesült Államoktól távolságot tartani próbáló, és Kínával egyensúlyozó eddigi külpolitikai vonallal is. A megválasztott elnök globális politikai szerepet, markánsabban nyugati orientációt hangoztatott, és az amerikai kapcsolat erősítését ígérte.
Bár Dél-Korea az Egyesült Államok szövetségese, a koreai baloldal hagyományosan kevésbé szereti ezt a felállást, miután az korlátozza az ország cselekvési szabadságát, és a Korea-közi kapcsolatok rendezését sem feltétlenül segíti. E tekintetben az amerikai külpolitika számára még úgy is jobb győztesnek tűnik Jun, hogy társadalompolitikai szempontból rettentő távol áll Joe Biden amerikai elnöktől és kormányától.
Jun a Koreai-félsziget brutális gyarmatosításának emléke (és japán tagadása) miatt a mai napig feszült japán–dél-koreai viszony rendezését is belengette, amelyben segíthet, hogy Kisida Fumio személyében jelenleg egy elődjeinél kevésbé nacionalista miniszterelnök áll Japán élén. Kérdés persze, hogy az amerikai és japán kapcsok erősítése mellett hogyan navigál majd Kínával szemben, amely Dél-Korea legfontosabb piaca.
