Magyar Péter, Ilaria Salis és a DK két képviselője is felszólal

2024. október 9. – 08:56

Másolás

Vágólapra másolva

Ahogy arról korábban írtunk, a vita előtti napon az Európai Néppárt frakcióvezetője és elnöke, Manfred Weber megerősítette, hogy a csoport nevében először ő, majd a második körben Magyar Péter fog felszólalni.

A szocialisták frakcióvezetője Dobrev Klára társaságában tartotta a heti előzetes összefoglalóját. A DK delegációvezetője többek között arról beszélt: a magyar elnöksége egy vicc lenne, ha a kényszeredett nevetésünket nem akadályozná, hogy a mi bőrünkre megy a játék. A DK közleménye alapján Dobrev – a frakcióvezetőjük utáni első alkalommal, ami a szocialistáké – és párttársa, Molnár Csaba is felszólal a vitán.

A szélsőbaloldaliak a társelnökök mellé Ilaria Salist is behívták a sajtótájékoztatójukra. A magyar börtönből EP-be választott képviselő a Telex kérdésére megerősítette: ő is felszólal majd a vitán.

Ilaria Salis a szélsőbaloldali GUE/NGL 2024. október 8-i sajtótájékoztatóján – Fotó: Laurie Dieffembacq / Európai Parlament / Európai Unió
Ilaria Salis a szélsőbaloldali GUE/NGL 2024. október 8-i sajtótájékoztatóján – Fotó: Laurie Dieffembacq / Európai Parlament / Európai Unió
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!