Hamarosan Magyarországra érkezhetnek EP-képviselők, hogy vizsgálják a jogállamisági helyzetet

2024. október 8. – 18:29

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor a szerdai európai parlamenti felszólalásában hallgatni fog a „korrupcióról, az állam teljes foglyul ejtéséről, a napi 24 órás propagandagépezetéről” és a magyar társadalom szorongatásáról, jelentette ki kedden Tineke Strik. A holland zöld képviselő felel az EP-ben a hetes cikkes eljárásért, amit a képviselő-testület a magyar kormány ellen kezdeményezett még 2018-ban. (Strik múlt héten Budapesten járt, ahol a Telexnek is adott interjút.)

Úgy látta, hogy az eljárás elindítása óta csak romlott a jogállamisági helyzet. Nem hajtják végre az uniós bíróság ítéleteit, az igazságügy függetlenségét támadják, nincs médiasokszínűség, mert a sajtó egyik részét akadályozzák, a másiknak diktálnak, a kisebbségek egy részét megbélyegzik, a jogvédők megfélemlítését pedig már hivatalossá is tették a Szuverenitásvédelmi Hivatallal. Közben Magyarország az EU egyik legkorruptabb országa, az (uniós elvárásként létrehozott) Integritás Hatóság nem nyomozhat, a jogszabályokat pedig önkényesen hozzák, sorolta a problémákat, amiket lát.

Amíg ezeket nem a komoly hiányosságokat nem orvosolják, bármiféle úgynevezett javulás „papírtigris”, „bohózat”. Nem tűrhetik az alapjogok és az uniós értékek ilyen megsértését, és úgy látta, ez volt az előző EP álláspontja is a legutóbbi, áprilisi állásfoglalásában. A képviselők azt kérték, hogy a tagállamok léptessék át a hetes cikkes eljárást a második ágába (ez vezethetne egy egyhangú szavazás után bizonyos uniós jogok felfüggesztéséhez), valamint gyorsítson az Európai Bizottság a kötelezettségszegési eljárásokon, emlékeztetett Strik.

„Új csapatunk van” (magyarul azok az „árnyék-jelentéstevők” is mások, akik az egyes képviselő-csoportok részéről tartják vele a kapcsolatot a magyar jogállamiságról szóló állásfoglalásoknál). Ennek ellenére azt ígérte, hogy az elődeik munkájára építenek, az EP többsége pedig ugyanolyan eltökélt a jogállamiság biztosításában Magyarországon, mint korábban. Azt ígérte, továbbra is nyomást helyeznek a tagállamokra és az Európai Bizottságra. Ha nem lépnek fel, a magyar helyzet átterjedhet más tagállamokra, figyelmeztetett a képviselő, aki egy kérdésre véletlenül Vlagyimir Putyin nevét mondta ki Orbán Viktor helyett, mielőtt gyorsan kijavította volna magát.

„Remélem, hamarosan meg tudjuk látogatni Magyarországot az új csapattal”, és közösen dolgozni tudnak egy időközi jelentésen.

Biztos volt benne, hogy erre sort kerítenek „hamarosan a jövő évben”. Utána készítenék az új jelentést elő először a bel- és igazságügyi szakbizottságban. (Ennek két magyarországi tagja van: a Fidesz-delegáció elnöke és a Patrióták Európáért frakció első alelnöke, Gál Kinga, valamint a szintén fideszes László András.)

A legnagyobb, jobbközép Európai Néppártból Michał Wawrykiewicz a lengyel helyzettel vont párhuzamot. A Tisza Párttal egy csoportban ülő képviselő hangsúlyozta, hogy korábban ügyvédként védett bírókat az EU bíróságán.

Strikhez hasonlóan már ő is többször volt Magyarországon, így szerinte ismeri a helyzetet a terepen. Az EU-tagság önkéntes, de ha egy ország csatlakozott, tiszteletben kell tartania az uniós jogot, emelte ki, minden eszközt be kell vetniük vagy akár meg is kell erősíteniük ezeket.

A liberálisok árnyék-jelentéstevője Fabienne Keller, aki korábban azt javasolta, fontolják meg Magyarország schengeni tagságának felfüggesztését. Kedden arról beszélt, hogy szolidárisnak kell lenniük a magyarokkal, de

ha Magyarország most lenne tagjelölt, nem teljesítené a csatlakozási feltételeket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!