Túl nagy lyukakat fúrtak a Boeing gépeinek falába egy volt dolgozó szerint, de hiába jelezte, kirúgták

2024. június 27. – 11:18

Másolás

Vágólapra másolva

Nem csillapodnak a Boeing körül évek óta zajló botrányok, most egy újabb volt dolgozó szólalt meg a gyártás körüli minőségi problémákról, írja a CNN. A Boeing alkatrészek gyártásáért felelős partnercégének, a Spirit AeroSystemsnek az egyik korábbi dolgozója azt állítja, hogy tavaly egy kansasi üzemben látta, ahogy a Boeing 787 Dreamliner repülőgépek elülső válaszfalába túl nagy lyukakat fúrtak – szakszerűtlenül – , ami szerinte biztonsági kockázatokkal járhat. A Spirit AeroSystems alkatrészeinek minőségi problémáiról már korábban is beszéltek dolgozók.

Richard Cuevas azt mondta, már októberben benyújtott egy panaszt a Spiritnél és a Boeingnél is a helytelen gyártási és karbantartási folyamatok miatt, de pár hónappal később a cég elbocsátotta, a panaszait pedig alaptalannak minősítette.

A közelmúltban két korábbi dolgozó is beszélt a cég problémáiról, idén mindketten meghaltak: 32 év munkaviszony után először John Barnett beszélt, de már 7 éve nyugdíjas férfi márciusban öngyilkos lett. Májusban pedig a 45 éves Joshua Dean halt meg, ő korábban a Spirit AeroSystems minőségellenőre volt, halálát fertőzés okozta.

A Boeing a felmerülő problémákra eddig mindig úgy reagált, hogy tanulnak az esetből, és helyrehozzák a problémákat, most sem volt ez másképp.

„Az alvállalkozó alkalmazottja korábban jelentett nekünk problémákat, amelyeket alaposan kivizsgáltunk, mert minden biztonsággal kapcsolatos ügyet komolyan veszünk. Mérnökeink megállapították, hogy a panaszok nem jelentenek biztonsági problémát, azokat megoldottuk” – írta a Boeing a Cuevas állításaira reagálva.

2018-ban és 2019-ben két utasszállító Boeing 737 Max is lezuhant, a baleseteket senki nem élte túl, az áldozatok családjai most kártérítést követelnek a cégtől.

Arról, hogy mi zajlik az utóbbi években balesetek miatt megtépázott hitelességű cégnél, ebben a cikkünkben olvashat bővebben. Az egykor a repülés egyik legbiztonságosabb szereplőjének tartott Boeing az utóbbi hónapokban leginkább gépeinek problémái miatt került be a hírekbe:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!