Nem azért jöttem, hogy szolgáljanak, hanem hogy szolgáljak
2023. május 6. – 19:58
![Nem azért jöttem, hogy szolgáljanak, hanem hogy szolgáljak](https://assets.telex.hu/images/20230506/1683384259-temp-bfAnjJ_hero-full:xl.jpg)
Szombaton koronázták meg a tavaly szeptemberben trónra lépett brit királyt, III. Károlyt és feleségét, Kamilla királynét Londonban. A királyi pár magyar idő szerint 11 óra előtt érkezett meg a Buckingham-palotába, ahonnan hintóval vonultak át a Westminsteri apátságba. VII. Eduárd koronázási zsoltárára bevonultak az apátságba, majd az istentisztelet kezdetén egy kisfiú odalépett Károlyhoz: „Felség, mint Isten országának gyermekei, a királyok királyának nevében üdvözöljük Önt”.
„Az ő nevében és az ő példája szerint nem azért jöttem, hogy szolgáljanak, hanem hogy szolgáljak” – válaszolta Károly. Ezek után ünnepélyesen „elismerték” Károlyt királyként, majd a kezét a Bibliára téve esküt tett: „Én, Károly, Isten színe előtt ünnepélyesen és őszintén vallom, tanúsítom és kijelentem, hogy hűséges protestáns vagyok, és hogy a protestáns trónöröklést biztosító törvények valódi szándéka szerint, a törvény szerint legjobb erőmhöz mérten fenntartom és fenntartatom az említett törvényeket” – mondta el a király.
Egy időre eltakarták a kamerák elől az uralkodót – ekkor kenték fel Károlyt a jeruzsálemi Olajfák hegyéről származó szent olajjal. Ezután átöltözött, és beült az 1300-ban készült koronázási székbe, majd átvette a koronaékszereket. Londoni idő szerint délben, magyar idő szerint 13 órakor a canterburyi érsek ráhelyezte III. Károly fejére a Szent Eduárd koronát. „Isten óvja a királyt!” – mondta Justin Welby, amit az egybegyűltek is elismételtek.
Kamillát is királynévá koronázták egy hasonló, de egyszerűbb szertartáson, a ceremónia végén pedig a királyi pár átöltözött: Károly felvette a királyi palástot, amit korábban V. György és VI. György király is viselt, és felvette a birodalmi állami koronát. Magyar idő szerint 14 óra körül távoztak az apátságból, kifelé menet vallási és világi vezetők köszöntötték őket, majd visszaindultak a több koronázás során is használt Arany Állami Hintóban a Buckingham-palotába.
A királyi palotához vezető út közben tartották meg az Egyesült Királyság eddigi legnagyobb katonai parádéját közel hétezer katona részvételével. Háromszoros hip-hip hurrával köszöntötték Károlyt a fegyveres erők a Buckingham-palota nyugati szárnyának udvarán, majd a királyi pár a család több tagjával együtt kiállt az erkélyre, hogy köszöntse a palota előtt összegyűlt tömeget.
A Telex munkatársai a helyszínről is tudósítottak a nap eseményeiről, melyeket most képekben foglalunk össze.
![Fotó: Dömötör Bálint / Telex](https://assets.telex.hu/images/20230506/1683384356-temp-jnFKOP_cikktorzs-komplex-szeles.jpg)
London belvárosa egész nap a koronázási lázban égett, még ha országosan el is maradt a várakozásoktól a koronázási ceremónia iránti lelkesedés. A királyi család rezidenciájának számító Buckingham-palota környékén minden második sarkon brit zászlókkal házaló árusokba botlott az ember – írta kollégánk a helyszínről. Dömötör Bálint riportját a londoni hangulatról itt olvashatja.
![Fotó: Bruce Adams / AFP](https://assets.telex.hu/images/20230506/1683384405-temp-LjhdAm_cikktorzs-komplex-szeles.jpg)
III. Károly király és Kamilla királyné a gyémántjubileumi állami hintóban utaztak a Buckingham-palotától a Westminsteri apátságig. A hintó valamivel kényelmesebb annál az Arany Állami Hintónál, amire még II. Erzsébet is panaszkodott, és ami később fel is tűnt a nap folyamán.
![Fotó: Toby Melville / Reuters](https://assets.telex.hu/images/20230506/1683384425-temp-jeikpB_cikktorzs-komplex-szeles.jpg)
A koronázási szertartás istentiszteletére eljött Károly testvére, az Epstein-ügybe belekeveredett András herceg, valamint a királyi családtól elszakadt Harry herceg is. Igaz, a király fia egyedül jött haza Amerikából, Meghan Markle ugyanis inkább otthon maradt a pár gyerekeivel együtt.
![Fotó: Andrew Matthews / AFP](https://assets.telex.hu/images/20230506/1683384452-temp-GbpHNb_cikktorzs-komplex-full.jpg)
III. Károly király és felesége, Kamilla királyné megérkeznek a Westminsteri apátságba. Károly a negyvenedik brit uralkodó a sorban, akit ebben a templomban koronáztak meg – elsőként I. Vilmos király tett itt esküt 1066-ban.
![Fotó: Jonathan Brady / AFP](https://assets.telex.hu/images/20230506/1683384476-temp-GDKhkE_cikktorzs-komplex-szeles.jpg)
A szertartás így egy 1000 éves hagyományt követ, ennek részeként Károly a képen a kezét a Bibliára téve tett esküt arra, hogy szolgálni fogja népét. Ebbe nem csak az Egyesült Királyság tartozik bele, hanem a Nemzetközösség további 14 országa is, köztük Ausztrália, Kanada és Új-Zéland.
![Fotó: Jonathan Brady / Reuters](https://assets.telex.hu/images/20230506/1683384508-temp-dKpLdk_cikktorzs-komplex-szeles.jpg)
Miután átadták Károlynak a koronaékszereket, a canterburyi érsek ünnepélyesen a fejére helyezte – némi igazítás után – Hitvalló Szent Eduárd koronáját. A kétkilós, színaranyból készült „koronaszörnyet” még 1661-ben készítették II. Károlynak Szent Eduárd eredeti koronájának mintáját, amelyet a brit forradalmár, Oliver Cromwell beolvasztatott a királyi kincstár több ékszerével együtt.
![Fotó: Yui Mok / AFP](https://assets.telex.hu/images/20230506/1683384551-temp-lBjHKk_cikktorzs-komplex-szeles.jpg)
Vilmos walesi herceg, Sarolta hercegnő, Lajos herceg és Katalin hercegné az első sorokból követte Vilmos apjának megkoronázását. A ceremónián Lajos herceg nem nagyon izgulta túl magát a nagyapja miatt: hol látványosan ásítozott, hol az eget bámulta, és látszott rajta, hogy nagyon unja az egészet. Akárcsak 70 évvel korábban maga Károly is, akiről hasonló fotókat készítettek édesanyja koronázási ceremóniája közben.
![Fotó: Dömötör Bálint / Telex](https://assets.telex.hu/images/20230506/1683384978-temp-ccigfE_cikktorzs-komplex-szeles.jpg)
Ezrek nézték óriáskivetítőn a ceremóniát a Hyde Parkban, és feltehetően milliók a tévében. Igaz, az idő nem kedvezett annyira a szabadtéri programnak: míg a koronázás kezdetén csak szemerkélt az eső, délután már záporban állva köszöntötték az alattvalók a Buckingham-palota erkélyére kiálló királyi családot.
![Fotó: Phil Noble / Reuers](https://assets.telex.hu/images/20230506/1683384571-temp-NNncdI_cikktorzs-komplex-szeles.jpg)
A ceremónián beszédet mondott Rishi Sunak miniszterelnök: a szertartás részeként felolvasott egy részt a Bibliából, A kolosszeieknek írt levélből. Rajta kívül több politikus is jelen volt, ahogyan külföldi országok uralkodói és államfői, köztük Novák Katalin köztársasági elnök is.
![Fotó: Yui Mok / AFP](https://assets.telex.hu/images/20230506/1683384591-temp-GONODo_cikktorzs-komplex-szeles.jpg)
A koronázás után a canterburyi érsek és Vilmos herceg is hűségesküt tett Károly előtt. „Én, Vilmos, walesi herceg, hűséget fogadok neked, és hitet és igazságot fogok neked tartani, mint hűbéresednek élet- és testi épségben. Isten engem úgy segéljen” – mondta Károly trónörököse.
![Fotó: Kirsty Wigglesworth / Reuters](https://assets.telex.hu/images/20230506/1683384612-temp-bbgFca_cikktorzs-komplex-full.jpg)
A koronázási istentisztelet végén Károly felvette a királyi palástot, a Szent Eduárd koronát pedig a könnyebb birodalmi állami koronára cserélte. III. Károly a leghosszabb ideig volt a trón várományosa, és senkiből nem lett még ilyen idősen uralkodó a brit történelemben. A 74 éves Károly életét trónörökösként is nyomon követte a világ, a folyamatos figyelem és a róla kialakult kép ellenére azonban így is sokan találgatták, hogy mire lehet tőle számítani királyként. Portrénkat a brit királyról itt olvashatja.
![Fotó: May James / Reuters](https://assets.telex.hu/images/20230506/1683384654-temp-mHHEpf_cikktorzs-komplex-szeles.jpg)
A király megkoronázása után tiszteletlövéseket adtak le a Towerből – 62 ágyúlövéssel köszöntötték III. Károlyt.
![Fotó: Paul Ellis / AFP](https://assets.telex.hu/images/20230506/1683384683-temp-dNBfkM_cikktorzs-komplex-szeles.jpg)
Az apátságból Károly a koronázási ékszerekkel a kezében lépett ki, majd indult útnak magyar idő szerint 14 óra körül a Buckingham-palotába.
![Fotó: Toby Melville / AFP](https://assets.telex.hu/images/20230506/1683384719-temp-abjcHI_cikktorzs-komplex-szeles.jpg)
Kamilla királynét is megkoronázták a ceremónián, egy olyan koronával, amelyet Károly dédanyja, Mária királyné koronájáról mintáztak. Mária az 1910-től 1936-ig uralkodó V. György király felesége volt.
![Fotó: John Sibley / Reuters](https://assets.telex.hu/images/20230506/1683384738-temp-cJjpKp_cikktorzs-komplex-full.jpg)
Zászlókkal köszöntötték az Arany Állami Hintóban utazó III. Károlyt és Kamillát, ahogyan haladtak a Westminsteri apátságból a Buckingham-palota felé.
![Fotó: Violeta Santos Moura / Reuters](https://assets.telex.hu/images/20230506/1683384758-temp-laDgBB_cikktorzs-komplex-szeles.jpg)
De az ünneplő tömegek mellett megjelentek a ceremónia körül köztársaságpárti ellentüntetők is. A Trafalgar téren is több ezren demonstráltak azért, hogy III. Károly legyen az utolsó megkoronázott brit uralkodó.
![Fotó: Loic Venance / AFP](https://assets.telex.hu/images/20230506/1683384892-temp-AKmckG_cikktorzs-komplex-szeles.jpg)
A közel hétezer katona részvételével megtartott katonai parádét nem mindenki bírta két lábon: több díszegyenruhás őr és fegyveres is elájult a felvonulás során. Itt épp a zenekar egyik elájult tagját tartják karban társai.
![Fotó: Peter Dejong / AFP](https://assets.telex.hu/images/20230506/1683384789-temp-FInGkK_cikktorzs-komplex-szeles.jpg)
A Guardian szerint ekkora katonai parádét még soha nem tartottak az Egyesült Királyságban. A fegyveres erők tagjai alakzatban állva tisztelegtek III. Károly király és Kamilla királyné előtt.
![Fotó: Matthew Childs / Reuters](https://assets.telex.hu/images/20230506/1683384807-temp-oOjmOI_cikktorzs-komplex-szeles.jpg)
A királyi család a Buckingham-palota erkélyén köszöntötte az alattvalókat a koronázási ünnep végén. Bár az istentiszteleten részt vett Harry herceg is, az erkélyen már csak a királyi család hivatásos tagjai lehettek jelen. Károly és Kamilla jobbján Vilmos herceg és családja volt, balján pedig Kamilla királyné családtagjai.
![Fotó: Niall Carson / PA / Getty Images](https://assets.telex.hu/images/20230506/1683384912-temp-nfcaKd_cikktorzs-komplex-szeles.jpg)
A tervezettnél visszafogottabb légi parádéval köszöntötte a védelmi minisztérium Károly királyt, majd a tömeggel együtt elénekelték a himnuszt, és visszatért a királyi család a palotába. A koronázási hétvége programja vasárnap folytatódik koncertekkel Windsorban, hétfőre pedig munkaszüneti napot rendeltek el az egész Egyesült Királyságban.