Harry herceg kegyetlenül megsorozza a brit királyi családot – elolvastuk a Tartalékot

Legfontosabb

2023. január 11. – 20:06

Harry herceg kegyetlenül megsorozza a brit királyi családot – elolvastuk a Tartalékot
Harry herceg, III. Károly brit király másodszülött fia Spare (Tartalék) című emlékiratának kötetei egy londoni könyvesboltban 2023. január 10-én, miután éjféltől megkezdték a könyv árusítását – Fotó: Andy Rain / EPA / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Alsógatyában fejen álló király, lefagyott pénisz, szőrös tangabugyi, beszélgetés egy kukával – a felszínen Harry herceg memoárja olyan, mintha a Korona egy kiszínezett epizódja lenne. A felszín alatt viszont egy mélyen traumatizált fiatal férfit mutat be, aki évtizedekig küzd a gyásszal, a szorongással, a megfelelési kényszerrel, illetve legfőbb ellenségével: a brit bulvársajtóval.

Megjelenése napján 400 ezer példányt értékesítettek Harry herceg önéletrajzi könyvéből, a Tartalékból Nagy-Britanniában – nem csoda, hogy ekkora az érdeklődés, az eddig kiszivárgott részletek, és a megjelenés előtt adott interjú alapján számítani lehetett rá, hogy Harry tényleg kitálal a brit királyi család viselt dolgairól. Ugyanezt ígérte a Netflix Harry & Meghan című dokumentumsorozata is, ami aztán nem hozta el a katarzist

Harry herceg könyve ezzel szemben tényleg elég szaftosra sikeredett, csak az a baj, hogy sokszor inkább öncélúan, mint informatívan, ráadásul olvasás után még nehezebb a herceget komolyan venni, mint előtte.

Harry a Tartalék címet adta a könyvének, majd a több mint 400 oldal egy jelentős részében arról próbál meggyőzni minket, mennyire nem érdekli, hogy nem ő, hanem a bátyja, Vilmos a brit királyi trón örököse. Az alapján, amennyire eddig ismerni lehetett Harry személyiségét, és amennyi a könyvből is világosan látszik, egyértelmű: a herceg tényleg nem viselte volna túl jól a trónörökösi kötelezettségeket, de az is egyértelmű, hogy a „tartalék” szerepével sem volt túl boldog. A rendszeres bizonygatás, mégis folyamatos felemlegetés miatt az embernek az az érzése támad, hogy Harry, ha nem is akart trónörökös lenni, rendszeresen másodrangúnak, elfeledettnek, magányosnak érezte magát a híresen hideg királyi családban. A könyvből egy, az anyja halála és a tartalékként érzett kisebbségi komplexusa miatt mélyen traumatizált, szeretetéhes karakter rajzolódik ki, aki valószínűleg hosszú pszichés munka következtében nagyjából most jutott el arra a szintre, hogy szembe tud nézni a saját démonaival, ami legitimálná is egy ilyen önéletrajzi könyv megjelenését – de a Tartalék ugyanolyan arányban sározza be a rokonait, mint amennyiben bemutatja a saját történetét.

Stabilitás, melegség, szeretet, kutyás Snapchat-filter

Az események sodrába Harry életének egyik legmeghatározóbb napján kapcsolódunk be: akkor, amikor megkapja a hírt édesanyja haláláról. Diana hercegné 1997. augusztus 31-én szenvedett halálos autóbalesetet Párizsban, miközben seregnyi paparazzi üldözte végig a városon. Gyerekei éppen apjukkal és a királyi család többi tagjával Balmoral kastélyában töltötték a nyár utolsó napjait. A fiúknak Károly mondta el a tragikus hírt, Harry pedig azonnal mentális falat húzott a történtek köré, és meggyőzte magát, hogy Diana nem halt meg, csak rejtőzködik az őt folyamatosan zaklató sajtó elől – egészen addig sikerült ezt az elméletét fenntartania, amíg be nem vonult katonának. A herceg mély traumát szenvedett el nemcsak a halálhír, de az azt követő történések miatt is, főleg a temetési menet viselte meg nagyon, hiszen hosszú kilométereken keresztül az anyja koporsója után kellett menetelnie, miközben tömegek figyelték, hogyan gyászol.

Nem csoda, hogy Harry ezzel a történettel kezdi a memoárját: úgy tűnik, a herceg következő éveit, évtizedeit drasztikusan meghatározta ez a trauma, amit képtelen volt feldolgozni. Nem segített az sem, hogy a brit királyi család, legalább is Harry beszámolói alapján, pontosan olyan volt, ahogy az ember a brit királyi családot elképzelné: kimért, távolságtartó, és abszolút képtelen a teljes érzelmi skála kifejezésére. „Nem tudtam nem érezni otthon a stabilitás, a melegség és a szeretet hiányát” – írja a herceg a könyvben.

Saját magát egyébként egy családra, stabilitásra, gyerekekre vágyó, ugyanakkor önbizalom-hiányos, ráadásul nem különösebben okos emberként írja le. Utóbbit látszólag megerősítve Károly egy ponton el is mondja neki, hogy mindenki tisztában van vele: nem ő a család tudósa. A könyv, akaratlanul is, de többször igazolja ezt: ha szemet hunyunk afelett, hogy a herceg a homeopátia és az ájurvéda lelkes támogatója, akkor is ott marad az a rövid fejezet a kötet vége felé, amikor, már felnőtt fejjel, mindenféle irónia nélkül, egy médium segítségével próbál kapcsolatba lépni az elhunyt Dianával. A Ludgrove-ba járva ráadásul elmagyarázza a tanárainak, hogy őt akkor sem érdekli a történelem, ha konkrétan a felmenői viselt dolgairól kellene tanulnia. Pedig jogos a kérdés:

kit érdekelhetne jobban a brit történelem, mint azt, akinek a családfájáról szól?

Harry persze hamar rájön, hogy nem csak a hagyományos értelemben vett, lexikális tudás számít, a hadseregnél éppen az ő rátermettségére és leleményességére van szükség. Középiskola után a sereget választja karrierútként, így valamiben végre sikeresebb, mint Vilmos. A könyvben beszámol az Afganisztánban töltött idejéről, és arról, mennyivel jobban érezte magát a tálibokra vadászva, mint otthon, a ködös Albionban. Az előzetes sajtóhírekkel szemben azonban nem kérkedik azzal, hány tálibot ölt meg: egyszerűen elmélkedik, és mellesleg megjegyzi, hogy huszonötöt. Ennél aggasztóbb, ahogyan fejtegeti, hogy a háborúban nem emberként gondolt a tálibokra, hanem sakkbábukként, különben nem tudta volna megölni őket.

Harry herceg (középső sor jobb oldalán) és alakulata fényképezkedik 2008 februárjában az afganisztáni Helmand tartományban – Fotó: John Stillwell / AFP
Harry herceg (középső sor jobb oldalán) és alakulata fényképezkedik 2008 februárjában az afganisztáni Helmand tartományban – Fotó: John Stillwell / AFP

Harry, egy jó adag poszttraumás stresszel felszerelkezve, végül kénytelen otthagyni a sereget. Elveszett, kiábrándult emberként tengeti napjait, ő főz, mos, vásárol be magára a Kensington palota mostoha vityillójában, a Nottingham kunyhóban. Nem nagyon mozdul ki, korábbi bulizós életvitelét hátrahagyja, Jóbarátokat és Family Guyt néz, néha rágyújt egy jointra. Ilyen állapotban talál rá az az ominózus, kutyafilteres videó Meghan Markle-ről, akibe nagyjából azonnal bele is szeret – a könyv innentől pedig gyakorlatilag a Netflix-dokumentumfilm legépelt változata. Szenvedés, reszketés, paparazzik, rasszizmus – bár, érdekes módon, egyetlen említés sincs a királyi családon belüli rasszizmusról, amit Harry legutóbbi interjújában is erősen tagadott.

Camilla lett a főgonosz

Ez nem azt jelenti, hogy Harry ne húzta volna rá a vizes lepedőt a családjára – kétségkívül sokkal többet mondott, mint a dokusorozat, többször viszont nem érte el a kívánt hatást vele. Teljesen értelmetlenül megalázó részleteket osztott meg például Károlyról: a könyv legelején elárulta, hogy Nagy-Britannia jelenlegi királya egészségügyi okokból alsónadrágban szokott fejen állni a balmorali kastélyban. Ez az égvilágon semmit nem ad hozzá sem a történethez, sem Károly karakteréhez, de kétségkívül nagyon kellemetlen helyzetbe hozza a később rendkívül merevnek, a saját nyilvános imázsára kifejezetten érzékenynek leírt királyt. Akár lehet is szándékos a hangulat megalapozása, de ha így is van, az valószínűleg inkább Harry szellemírójának, JR Moehringernek lehetett az ötlete, mint magának a hercegnek.

Harry Vilmost sem kíméli a memoárban: dühösnek, sokszor kifejezetten agresszívnak írja le, egy korábban már kiszivárgott részletből azt is tudni lehetett, hogy azzal is megvádolta: a trónörökös fizikailag bántalmazta. Ami azért szemet szúr, az az, hogy Harry csupa gyerekes, indulatos, forrófejű mondatot ad a bátyja szájába – érdemes lenne meghallgatni a történtekről a másik felet is, hiszen valószínűleg Vilmos rengeteg mindent máshogy lát a Harry által felsoroltakkal kapcsolatban. Azt Harry is megjegyzi, hogy Vilmos is kapott egy szép adag traumát az anyjuk halála és a család hidegsége miatt, ráadásul az ő vállát (fejét) még a korona súlya is nyomja. A leírtak alapján az egész életüket végigkísérte a gyerekes versengés, aminek felnőttkorban sem szakadt vége – Harry szerint leginkább Vilmos hibájából. Azzal is megvádolja a testvérét, hogy nem tett semmit akkor, amikor őt és Meghant zaklatta a bulvársajtó.

Harry mindenki közül Camillával a legkegyetlenebb a könyvben. Elárulja többek között, hogy Vilmos és ő könyörögtek Károlynak, hogy ne vegye el a nőt, ami azért elég álszent dolog, tekintve, hogy ő meg később Károly és Vilmos szemére vetette, amikor hasonlókat pedzegettek Meghannal kapcsolatban. „Röviddel a vele folytatott első privát találkozónk után hosszú távú játékba kezdett, a házasságot és végül a koronát célozta” – írja a herceg Camilláról. Később gyakran emlegeti, hogy Károly és Camilla milyen kínosan ügyeltek a saját jó hírnevükre, még annak árán is, hogy másokat kellett hozzá a porba lökniük. Egy ponton például Vilmost és Katalint is kritizálták amiatt, hogy elvonják róluk a figyelmet. „Apa és Camilla nem akarta, hogy Willy és Kate nagy nyilvánosságot kapjanak. Apának és Camillának nem tetszett, hogy Willy és Kate elterelte a figyelmet róluk vagy a saját ügyeikről. Sokszor nyíltan szidták Willyt emiatt” – írja Harry. Camilla arra is megpróbálta rávenni Katalint, hogy változtassa meg a nevét: a Catherine már a harmadik „C” volt a családban, Camilla és Charles után, ezt pedig már túl soknak érezte. Károly és Camilla többször próbálták átszervezni Vilmos és Katalin nyilvános szerepléseit, amikor úgy gondolták, hogy ők népszerűbbek lehetnének náluk – amikor ez nem sikerült, egy ponton megtiltották Katalinnak, hogy teniszütőt vegyen a kezébe egy teniszrendezvényen, nehogy az ott készült képek nagyobb figyelmet kapjanak, mint a saját nyilvános szereplésük. Harry azt is nehezményezte, hogy – miután 28 évesen kiköltözött a Clarence-házból, apja otthonából – Camilla átalakította a szobáját a saját öltözőszobájává.

Mindössze két ember nem kapott szinte semmiféle negatív kritikát a könyvben: Meghan, ahogy arra számítani lehetett, illetve Erzsébet királynő.

Utóbbi már csak azért is érdekes, mert Harry úgy festi le, mint aki ártatlanul, tudatlanul figyelte az eseményeket, néha próbált segíteni, de egyébként tehetetlen volt – az emberben felmerül a kérdés, hogy ez valóban így volt-e, vagy Harry csak nem akarta beszennyezni az elhunyt nagymamája emlékét.

Meghan és Erzsébet királynő az új Mersey Gateway híd megnyitó ünnepségén 2018. június 14-én a cheshire-i Haltonban – Fotó: Jeff J Mitchell / Getty Images
Meghan és Erzsébet királynő az új Mersey Gateway híd megnyitó ünnepségén 2018. június 14-én a cheshire-i Haltonban – Fotó: Jeff J Mitchell / Getty Images

Egyébként Harry magát sem kímélte a könyvben, sokszor már kellemetlenül sok információt osztott meg, még kellemetlenebb körülmények között. A sajtót már bejárta a fagyott péniszének története (az Északi-sarkon fagyási sérüléseket szenvedett, többek között a legérzékenyebb tájékon is), ami egy kis színes megjegyzésként még akár vicces is lehetne, de kínosan sokáig húzódik. Ráadásul, ha lehet, még kényelmetlenebb, hogy kétszer is a saját elhunyt anyjával egy mondatban emlegeti az elfagyott szerszámot. Vilmos és Katalin esküvője alatt például – miután szőrös tangát ad nászajándékba az ifjú párnak – azon elmélkedik, hogy „az anyával, a halállal és a lefagyott pénisszel kapcsolatos gondolatok” vajon olyan szorongást váltanak-e ki majd belőle, mint amennyire a vőlegény szorongott, később pedig – ugyan, ajánlásra – azt a krémet használja a sérült szerszámára, amit Diana használt korábban szájszárazság ellen. De Vilmos is kerül egy mondatba a pénisszel: Harry szerint nem fair a sorstól, hogy akkor vette el tőle a testvérét, amikor a saját nemi szervét is.

Ez egyébként visszatérő motívum a herceg életében: a házasságot úgy látja, mint egy szakítást. Károly és Camilla esküvője után Károlyt siratta, Vilmos és Katalin menyegzője után pedig úgy érezte, hogy Vilmost veszíti el. „Az esküvők persze örömteli alkalmak, de egyben visszafogott temetések is, mert a fogadalmaik után az emberek hajlamosak eltűnni” – írja. Ő maga kétségbeesetten keresi azt a nőt, akit elvehet, családot, gyerekeket szeretne – és mindig is fiatal apa akart lenni, mert úgy érezte, Károlyhoz nem tud megfelelően kapcsolódni, részben idős kora miatt.

Gomba, kokain, ajahuaszka, fű és a veszélyes magnézium

A könyvben Harry nyíltan beszél arról is, milyen drogokat használt fiatalkorában, és miért: saját bevallása szerint szeretett volna máshogy érezni, mint ahogyan általában, menekülni akart a traumáktól és a folyamatos szorongástól. Egy ponton Courtney Cox floridai otthonában gombázott be, és beszélgetett egy kukával, de nem vetette meg a kokaint és az ajahuaszkát sem, és viszonylag gyakran füvezett. Mindeközben azt is megjegyezte, hogy magnézium-étrendkiegészítőkkel is próbálkozott, kevés sikerrel, ráadásul ment is a hasa miattuk egy barátja esküvőjén – ezt valamiért fontosnak tartotta megjegyezni a memoárban. Ugyanilyen nyíltan beszélt arról is, mennyire fontos számára Afrika, ahol életében először nyert menedéket a királyi család és a brit sajtó okozta stressz elől.

A könyvből egyértelműen kiderül egyébként:

Harry első számú és legnagyobb ellensége nem a PTSD, nem a tálibok, nem Camilla, hanem a brit bulvársajtó. Egyenlőségjelet tesz a sajtó és a bulvár közé, szenvedélyesen gyűlöli az újságírókat, a médiamágnásokat, a paparazzit.

Persze ez teljesen érthető, ha az ember anyját paparazzi kergeti halálba, már a kamerák kattogásától, a vakuk villanásától is szorongani kezd, a brit bulvár pedig tagadhatatlanul durva. A szigetországban nem válik annyira ketté a bulvár és a hagyományos média, az olyan lapoknak, mint a Daily Mail, a Sun vagy a Mirror, komoly véleményformáló szerepük van. Harry egész életét végigkísérte a figyelmük, sőt, ami még rosszabb: a hazugságaik. Ő pedig képtelen volt ettől elvonatkoztatni, főleg akkor, amikor Meghant kezdik el támadni.

A Penguin Random House négy könyvre szerződtette le a herceget, 35-40 millió dolláros előleggel. Ez rengeteg pénznek tűnik, de kontextusba helyezi az, hogy a biztonsági szolgálattól megfosztott Harry és Meghan nagyságrendileg 8 millió dollárt fizet évente egy biztonsági cégnek – legalábbis ennyibe került volna az a vállalat, amit a királyi család ajánlott számukra azután, hogy lemondtak minden címükről, és Kaliforniába költöztek. Éppen ezért érdekes ez a paradoxon: a pár azért hagyta ott a szigetországot, hogy békében, felhajtás nélkül éljen, és ne kelljen a paparazzi miatt aggódnia folyamatosan. Ezzel szemben a költözés óta adtak egy interjút Oprahnak, kijött a Netflix-dokusorozat, Meghan podcastot is indított, most pedig megjelent egy ilyen memoár – ez tökéletes recept ahhoz, hogy a figyelem továbbra is rájuk irányuljon.

A könyv egyébként olvasmányos, az első 200 oldal kifejezetten érdekes is, és rengeteg kulisszatitkot fed fel a brit királyi család működéséről. A következő 200 oldal azonban a – most már unalomig ismételt – Meghannel kapcsolatos sztorikat emlegeti fel újra és újra. Ez akkor kifejezetten unalmasnak hat, ha az ember látta a dokumentumsorozatot, ha viszont nem, akkor lehet, hogy inkább azt érdemes megnéznie.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!