Háború, leszámolás, fenyegetőzés – Erdoğan tényleg bármit megtesz az elnökség megtartásáért

• Törökországban továbbra is tombol az inflációs válság, ami miatt nem túl jók Recep Tayyip Erdoğan kilátásai a 2023 júniusára várható elnökválasztásokon.
• Az elnök viszont ezerrel készül újraválasztására, egyik legfőbb riválisát, Ekrem İmamoğlu isztambuli polgármestert pedig nemrég börtönbüntetésre ítélték.
• Erdoğan közben a külpolitikai izmozást is egyre határozottabban tolja, Athén lebombázásával fenyegetőzik, és valószínűleg nemsokára újabb támadást indít majd Szíriában.
• A gazdasági válságot külső és belső konfliktusokkal megfejelő Törökország nagyon mozgalmas kampány elé néz, amiben már a nyugdíjkorhatár eltörlését is bevetné az elnök.

Képzeljük el, hogy a 2026-os magyarországi választások előtt a közvélemény-kutatások azt mondják: ha Karácsony Gergely indul az ellenzék miniszterelnök-jelöltjeként, akkor 5-15 százalékkal nyerhet a Fidesz-KDNP ellen. Ekkor azonban megjelenik egy bírósági döntés, ami két év hét hónap börtönbüntetésre ítéli a főpolgármestert, Orbán Viktor pedig ezzel párhuzamosan két szomszédos országot is háborúval fenyeget.

Durvának hangzik? Eléggé, de Törökországban éppen valami ilyesmi zajlik. Az országban legkésőbb 2023 júniusában tartanak parlamenti- és elnökválasztást, ez utóbbin – legalábbis a közvélemény-kutatások szerint – az ellenzéki pártszövetség jelöltje előnyben van a 2003 óta az országot először miniszterelnökként, majd elnökként vezető Recep Tayyip Erdoğant. Csakhogy az ellenzék legvalószínűbb jelöltje sokáig Ekrem İmamoğlu isztambuli polgármester volt, akit december 15-én két év hét hónap börtönbüntetésre, és a politikától való eltiltásra ítéltek. Hivatalosan azért, mert a törvényszék szerint megsértette a Legfelsőbb Választási Tanács tagjait, amikor bolondnak nevezte őket.

A kemalista ellenzéki, aki egy gyomrost már bevitt Erdoğannak

Az ügy 2019-ig nyúlik vissza, amikor İmamoğlu az ellenzéki Nemzeti Szövetség jelöltjeként nagyon szorosan, mindössze 13 ezer szavazattal győzte le a kormánypárt jelöltjét az isztambuli polgármester-választáson. Ezzel az elnök és szövetségesei több mint 25 év után veszítették el a várost, amit 1994 és 1998 között maga Erdoğan vezetett.

Az elnök iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Párja (AKP) azonban nem nyugodott bele az ország legnagyobb városának elbukásába. Először újraszámoltatták a szavazatokat, később a Legfelsőbb Választási Bizottság megsemmisítette a választás eredményét. İmamoğlut pedig csak azután iktatták be polgármesternek, hogy még ugyanabban az évben egy megismételt választáson jóval nagyobb arányban, 800 ezer szavazattal nyert.

A polgármester 2019 végén nevezte az első választási eredményt érvénytelenítőket bolondnak, állítása szerint azért, mert Süleyman Soylu belügyminiszter őt nevezte ugyanúgy. A bíróság viszont nem fogadta el ezt az érvelést. Azt mondták, hogy mivel az ő állításai a Legfelsőbb Választási Bizottság tagjaira vonatkoznak, akiket tilos megsérteni, szerintük jár a börtönbüntetés és a politikától való eltiltás.

Az ítélet december közepi kihirdetése után Isztambulban több ezres tüntetés alakult ki, az ellenzék szerint az ítéletet politikai okokból hozták meg. Ezzel a véleményükkel pedig nincsenek egyedül, az Egyesült Államok kormánya az ügyben „mélységes aggodalmának és csalódottságának adott hangot”, míg Németország vezetése „a demokrácia elleni kőkemény puccsról” beszélt. Erdoğan ugyanakkor tagadja, hogy köze lenne az ítélethez, és kiemelte, hogy a főpolgármester még mindig fellebbezhet másodfokra, majd ha ez nem hoz neki sikert, akkor a legfelsőbb bírósághoz is.

Bár İmamoğlu ügye valóban nincs még lezárva, az eset rámutat azokra a körülményekre, amelyek között a török ellenzék tagjai politizálnak.

A 2016-os törökországi puccskísérlet után több ezer katonatisztet, aktivistát és ellenzéki politikust zártak börtönbe. És bár a leszámolások eddig többnyire elkerülték az ellenzék fő erejének számító Köztársasági Néppártot (CHP), İmamoğluval most az egyik első számú vezetőjük eshet ki.

Nem Erdoğannak áll a zászló a felmérésekben

A 2023-as törökországi választáson három pártszövetségnek van esélye számottevő eredményt elérni. Ezek:

• a nevével ellentétben konzervatív–iszlamista Népi Szövetség, amely az Erdoğan mögött álló pártokból áll;
• a mindenféle irányultságú pártokból álló, de inkább baloldali Nemzeti Szövetség, amelynek elsődleges célja Erdoğan leváltása;
• és a főleg kurdokból és szélsőbaloldaliakból álló Munka és Szabadság Szövetség.

Az elég nagy szórással dolgozó török közvélemény-kutatások szerint a Népi Szövetség és a Nemzeti Szövetség fej fej mellett, 40 százalék körüli támogatottsággal bír, míg a Munka és Szabadság Szövetségre körülbelül 10 százalék szavazna. Ha ez nem billen el jelentősen júniusig, akkor Erdoğan pártszövetsége elvesztené a parlamenti többségét.

Hasonló a helyzet az elnökválasztással is. A közvélemény-kutatások szerint az első fordulóban nagyon szoros lehet az eredmény Erdoğan és a Nemzeti Szövetség jelöltje között, a második fordulóban azonban 5-15 százalék előny látszik az ellenzékieknek. Már ha el tud indulni valaki, mert a korábban legesélyesebb jelöltnek tartott İmamoğlu indulása egyre bizonytalanabb.

Félrement a gazdaság

Erdoğan és pártja, az AKP az utóbbi két évtizedben elsősorban azért volt nagyon népszerű Törökországban, mert gyors növekedést hozott a korábban gazdaságilag kevésbé jól teljesítő országba. A bérnövekedés, a külföldi beruházások, és az állami infrastruktúra-fejlesztések miatt a törökök többségének két évtized alatt jelentősen nőtt az életszínvonala.

Ez szakadt meg valamikor 2018 környékén, amikor egy rakás okból a török líra értéke elkezdett zuhanni, ezzel együtt pedig az infláció is bedurrant. Annyira, hogy idénre 80 százalék fölé emelkedett a drágulás mértéke, ami miatt több millió török reáljövedelme csökkent az utóbbi időben.

A líra elértéktelenedésének legfontosabb oka a negatív török külkereskedelmi mérleg és a törökök jelentős devizaadóssága. Az emiatt beindult inflációt viszont szisztematikusan félrekezelte a kormányzati befolyás alatt álló török jegybank, amikor arra a közgazdaságtani elvekkel szembemenve nem kamatemeléssel, hanem kamatcsökkentéssel válaszoltak. A török gazdaság állapotát ebben a hosszú cikkünkben mutattuk be részletesen.

A legjobb válságkezelés az ellenségkeresés

A leginkább gazdasági problémákból eredő népszerűségvesztést Erdoğan elsősorban külpolitikai izmozással igyekszik ellensúlyozni. Ennek volt fontos része, amikor májusban látványosan beintett a finn és a svéd NATO-csatlakozásnak, egy időre feltekerve a korábban több-kevesebb nyíltsággal vállalt Nyugat-ellenességét.

Ezzel párhuzamosan nyáron Görögországgal szemben is egyre agresszívebb hangot ütöttek meg, egy időben török katonai gépek rendszeresen megsértették a görög légteret, amikor az Égei-tengeri görög szigetek körül repkedtek. A konfliktus pedig azóta sem enyhült, sőt, december elején Erdoğan rakétacsapással fenyegette meg Athént, egy olyan új rakétarendszer tesztje után, ami a kiszivárgott adatok szerint 560 kilométeres hatótávolsággal működik. Magyarul a török szárazföldről könnyedén át tudnának lőni vele a görög szárazföldre.

A török fenyegetések mögött a két nép közel ezeréves viszálya és rivalizálása áll, amit a 19. és a 20. században több véres háborúval súlyosbítottak. Erdoğan pedig az utóbbi években egyre inkább igyekszik rájátszani a török revizionista/expanziós törekvésekre, rendszeresen arra utalva, hogy akár elfoglalnák az Égei-tenger görög szigeteit.

Szíriában mindig terem egy kis babér a török hadseregnek

Ha egy török–görög háború valószínűsége gyakorlatilag nulla is, van egy másik szomszédos ország, amelynek a területére már évekkel ezelőtt bevonult a török hadsereg. Ez pedig Szíria, ahol 11 éve zajlik egy vegyi fegyverekkel, vallási fanatikusokkal és tömeggyilkosságokkal színezett polgárháború. Ezalatt az ország északi részét a főleg kurdokból álló Szír Demokratikus Erők (SDF) ellenőrzi, amelyet Erdoğan terrorista szervezetnek tart.

A kurd „terroristák” elleni háború Erdoğan egyik fő külpolitikai projektje.

Ennek részeként rohanta le a török hadsereg 2018-ban – éppen a választások előtt – az észak-szíriai Afrin tartományt. 2019-ben aztán újabb támadás következett, amelyben hivatalosan a menekültek elszállásolásával összefüggésben foglaltak el egy 30 kilométer széles határmenti sávot Szíriából. Most pedig már hónapok óta szó van a következő nagy offenzíváról.

A terroristák elleni háborúhoz új muníciót kapott Erdoğan, amikor november 13-án robbanás történt Isztambul egyik forgalmas bevásárlóutcáján, 6 embert megölve és 81 embert megsebesítve. Az eset után elkaptak egy nőt, aki a hatóságok szerint bevallotta, hogy az észak-szíriai kurdok megbízásából követte el a pokolgépes merényletet. Ezután a török légierő csapásokat mért az SDF észak-szíriai állásaira.

A nyomás növelése az évek óta több-kevesebb intenzitással folytatott bombázáson kívül a diplomáciai szinteken is zajlik. Erdoğan december elején Vlagyimir Putyintól telefonon kérte, hogy az oroszok segítsenek nekik a határtól kezdődő 30 kilométeres „ütközőzóna” kialakításában. Az al-Dzsazíra forrásai szerint pedig legutóbb két hetet adtak az Egyesült Államoknak és Oroszországnak a most épp követelt terület kiürítésére, különben támadnának.

Erdoğan azért is tud nagy önbizalommal tárgyalni, mert az utóbbi fél évben az Egyesült Államok és Oroszország is Ukrajnára koncentrált, Szíria jelentősége pedig mindkét ország számára lecsökkent. Így aztán könnyen lehet, hogy a nagyhatalmak végül engednek majd Törökországnak, és újabb területeket hagynak a török hadseregnek Szíriában.

A nyugdíjkorhatárt megváltoztatják, a minimálbért emelik

Erdoğan egyik elkeseredett próbálkozása a hatalom megtartására a nyugdíjba lépés szabályainak megváltoztatása volt. A felpörgő infláció és a líra értékvesztése miatt sokak szenvednek a fizetéseik elértéktelenedéséről, és emiatt nagy tömegeknek csökken az életszínvonala az országban.

Ennek ellensúlyozására dönthetett úgy a török elnök, hogy az idősebb munkavállalók egy részének megkönnyíti a nyugdíjba lépést. Ez azokat érinti, akik 1999. előtt (akkor volt az előző nagy nyugdíjreform) kezdtek el dolgozni, és rendelkeznek 20 vagy 25 év bejelentett munkaviszonnyal. A reform következtében több mint kétmillióan mehetnek hamarabb nyugdíjba, a terv egyes hírek szerint körülbelül 9 ezer milliárd forintnak megfelelő lírába fog kerülni a nem túl jó anyagi helyzetben lévő országnak.

A fizetések elértéktelenedésére a török kormány a minimálbér folyamatos emelésével is küzd. 2022 januárjában 50 százalékkal, júniusban 30 százalékkal, idén januárban pedig ismét 54 százalékkal emelték a minimálbért. Más kérdés, hogy ez is rengeteg problémát felvet, így egyrészt a munkaadók egy része nem tudja kifizetni a magasabb fizetéseket, másrészt a növekvő bérköltségek az árak növekedéséhez is vezetnek, magyarul tovább erősödik az ár-bér-spirál.

Kemény menet lesz

Bárhogy is alakul, a választásokig hátralévő fél évben nem valószínű, hogy Erdoğannak sikerülne megoldania Törökország gazdasági problémáit. Ez pedig azt jelenti, hogy két lehetősége van:

• vagy az ország további iszlamizációjával és külpolitikai keménykedéssel (leginkább egy szíriai offenzívával) próbálja meg visszaszerezni elvesztett népszerűségét;
• vagy a politikai ellenfelei ellehetetlenítésével, esetleg a választás nehezítésével akadályozza meg a leváltását.

A jelek arra utalnak, hogy az utóbbi hónapokban mindkét folyamat elkezdődött, még akkor is, ha İmamoğlu elítélésével azért még közel sem tették tönkre az ellenzéket. A 2016-os puccskísérlet kegyetlen megtorlása alapján azonban nem valószínű, hogy Erdoğannak gátlásai lennének, amikor a hatalom megtartásáról van szó. Főleg, hogy nemrég már arra utalt: reméli, utoljára kéri a választók bizalmát, utána átadhatja a hatalmat a fiatalabbaknak.

A török elnök az elmúlt két évtizedben az államigazgatás minden területére kiterjedt hatalmi gépezetet épített ki, amelynek segítségével ezer módszere lehet a hatalomban maradásra. Ezért 64 százalékos infláció ide, közvélemény-kutatások oda, Erdoğan biztosan mindent meg fog tenni, hogy jövő nyártól továbbra is ő maradjon a török elnök.

A török gazdasági helyzetről szóló legutóbbi összefoglalónk itt olvasható, a görög–török keménykedésről pedig itt olvashat többet.