Törökország saját gyártmányú rakétát tesztelt kedden a Fekete-tenger felett
2022. október 21. – 09:00
Törökország új rakétát tesztelt a Fekete-tenger felett kedden. A rövid hatótávolságú ballisztikus rakéta Görögország egészét képes elérni. Hulusi Akar török védelmi miniszter párbeszédet ajánlott a szomszédos országnak.
„Úgy véljük, a görög-török problémák megoldhatók, még akkor is, ha megoldhatatlannak tűnnek, ellenőrzés alatt tarthatók, és úgy kell kezelnünk őket, hogy ne okozzunk kárt országainknak, a régiónak és a NATO-nak” – hangoztatta Akar, aki meghívta görög hivatali partnerét Ankarába. Akar ugyanakkor ragaszkodott hozzá, hogy Görögország demilitarizálja a török partok közelében lévő szigeteit. A miniszter szerint csak ezután kezdődhet meg a párbeszéd.
Akar azt állítja, hogy átadta a NATO-nak a Görögország által Ankara szerint elkövetett jogsértések dokumentumait. Biztosította a szövetségeseket, hogy
török részről sem a görög légteret nem sértik meg, sem a tengeren nem provokálnak előzetes görög provokáció nélkül.
A török média szerint a héten indított tesztrakéta a Fekete-tenger felett 561 kilométeres távolságban lévő célpontot talált el. A Tayfun nevű rakéta hatótávolsága kétszerese a Bora nevű, jelenleg rendelkezésre álló török rakétának, mely 280 kilométert tud repülni. Az új rakéta gyakorlatilag
bármilyen görög célpontot képes elérni, köztük a nyugat-törökországi Izmirtől mintegy 300 kilométerre fekvő görög fővárost, Athént is.
A kilövés jól mutatja, hogy Ankara jelentős rakétakészlettel rendelkezik, és azt is jelzi, hogy bővíteni szándékozik azt.
A török Roketsan rakétafejlesztő cég 2017-ben mutatta be a Bora-1 (Vihar-1) ballisztikus rakétáját, amelynek hatótávolsága jóval kisebb, 280 kilométer. A Roketsan szerint a Bora-1 470 kilogrammos robbanófejjel rendelkezik, és 50 méteres pontossággal képes célba találni. Törökország állítólag 2019 májusában már kilőtt egy ilyen rakétát az iraki Kurdisztáni Munkáspárt egyik célpontjára Észak-Irak kurdok lakta részén.
A Bora-1 hatótávolsága és terhelése is megfelel a rakétatechnológiai ellenőrzési rendszernek (Missile Technology Control Regime), amelynek Törökország is tagja. Az MTCR a rakéták számának csökkentésére törekszik, arra kötelezve tagjait, hogy ne exportáljanak 500 kg-nál nagyobb hasznos teherbírású és 305 kilométernél nagyobb hatótávolságú drónokat vagy rakétákat.
A Tayfun rakéta az első olyan ismert rakéta, amelyet Törökország fellőtt, és amely meghaladja ezt a hatótávolságot.
Az még nem ismert, hogy mekkora robbanófejjel rendelkezett.
Törökország az elmúlt években fokozta a saját hadipari termelését, különböző projektek futnak a saját harckocsitól a pilóta nélküli vadászrepülőgépig. 2017-ben állapodtak meg az orosz Sz-400-as rakétavédelmi rendszer beszerzéséről, az első szállítmány 2019 júliusában érkezett meg. Ez régóta vitás pont a törökök és az Egyesült Államok között, válaszul az amerikaiak kizárták NATO-szövetségesüket az F-35-ös vadászrepülőgép-fejlesztési programból.
Washington azzal érvel, hogy az S-400-asokat Oroszország arra használhatná, hogy titkos részleteket szerezzen meg az F-35-ös gépekről, és hogy azok nem is kompatibilisek a NATO rendszereivel. Ankara azonban kitart amellett, hogy az S-400-asok nem jelentenek fenyegetést a szövetségre.
(MTI, Forbes, Daily Sabah)