Szombat este több szíriai várost is török légicsapás ért

2022. november 20. – 08:23

Másolás

Vágólapra másolva

Szombat éjjel török légicsapások értek több várost Észak-Szíriában, köztük Kobani városát – írja a Guardian a kurd vezetésű erőkre és egy brit megfigyelőcsoportra hivatkozva.

A brit székhelyű Syrian Observatory for Human Rights nevű szervezet jelentése szerint a török ​​hadsereg több mint 20 légicsapást hajtott végre a két tartományban. A csoport kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkezik Szíriában.

„Kobanét, az Iszlám Államot legyőző várost a török ​​megszállás repülőgépei bombázzák” – írta a Twitteren Farhad Shami, a kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) szóvivője is. Shami elmondta, hogy Aleppó és Haszakeh tartományokban légicsapást mértek két sűrűn lakott falura is.

A támadások néhány nappal azután történtek, hogy Törökország a terrorszervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspártot (PKK) tette felelőssé a múlt vasárnapi, Isztambul központjában elkövetett halálos merényletért. A PKK tagadta, hogy köze lenne az isztambuli robbantáshoz, amelyben hat ember meghalt és több mint nyolcvanan megsérültek.

Kobanit, a Szíria északi részén fekvő kurd többségű várost 2014 végén foglalta el az Iszlám Állam, bár 2015-ben a kurd harcosok kiűzték őket. A török ​​belügyminiszter, Süleyman Soylu úgy véli, hogy a támadást Kobaniból rendelték el – ezt a merényletet elkövető nő is elmondta vallomásában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!