A UFC betiltotta rendezvényein a nemzeti zászlókat, valószínűleg az orosz és ukrán lobogók politikai üzenetétől tart

2022. május 10. – 19:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az MMA, vagyis úgy általában az összes sport egyik legjellegzetesebb vizuális gesztusa, amikor a sportoló a verseny valamilyen pontján hazája nemzeti lobogójába burkolódzik. A gesztus jelentősége nem csak a nemzeti érzelem kinyilvánításában áll, hiszen az amerikai sporttévé-nézők valószínűleg Kamaru Usman miatt tanulták meg, hol van Nigéria, Israel Adesanya miatt azt, hogy hol van Izr… Új-Zéland, Giga Chikadze helyezte fel a mentális térképükre Grúziát, Joanna Jędrzejczyk Lengyelországot. Beneil Dariush pedig minden UFC-rajongóban tudatosította azt, hogy Ninive pusztulása után 2600 évvel is élnek még asszírok.

Azonban vannak olyan zászlók, melyek önmagukban is provokációnak számítanak. Így például amikor 2020-ban az örmény származású amerikai Edmen Shahbazyan mögött az Azerbajdzsánba beékelődő, örmények lakta, nemzetközileg el nem ismert Hegyi-Karabah (más néven Arcah) Köztársaság lobogója fityegett, akkor az azeri és török diplomaták azonnal felháborodottan tiltakoztak a világ vezető MMA-szervezeténél. A UFC erre gyorsan hozott egy olyan szabályt, hogy csak „nemzetközileg elismert” országok zászlójával vonulhatnak ki harcosai.

Az ukrán Marina Moroz ünnepli a kazah Marija Agapova elleni győzelmét a március 5-i, Las Vegasban rendezett UFC 272 gálán Fotó: David Becker / Getty Images
Az ukrán Marina Moroz ünnepli a kazah Marija Agapova elleni győzelmét a március 5-i, Las Vegasban rendezett UFC 272 gálán Fotó: David Becker / Getty Images

Azonban 2022-ben már az orosz vagy az ukrán lobogó, netán egy szimpla Z-betű villantása is olyan súlyú politikai üzenetet hordoz, mellyel a politikai kalamajkáktól irtózó (és épp emiatt meglehetősen sötét politikai erőkkel is üzletelő) UFC nem akar megbirkózni, ezért a szervezet márciusban

szép csendben az összes nemzeti zászlót betiltotta a bevonulási ceremóniákon.

A tiltásra egy darabig csak a képügynökségi fotók nézése közben támadó hiányérzetből lehetett következtetni, azután több bunyós is beszámolt a korlátozásról: Chito Verát például az ecuadori, Randy Brownt pedig a jamaikai zászlótól tiltották el. Brownnak a most vasárnapi UFC 274 gálán tett utalására a rendezvényt követő sajtótájékoztatón rá is kérdeztek Dana White UFC-főnöknél, aki megerősítette a szabályt, de amikor rákérdeztek a döntés okára, akkor nem volt hajlandó konkrétumokat elárulni:

Tudjátok ti, hogy miért. Ne is menjünk bele ebbe a kibaszott játékba.

Így azután egyelőre csak sejteni lehet, hogy az orosz-ukrán háború érzékeny témájának kerülése sarkallta a UFC-t (netán a szervezet tulajdonosát, a Disney-hez tartozó Endeavort) bizarr intézkedésre.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!