A szíriai orosz beavatkozás több szempontból is az orosz–ukrán háború főpróbája volt

2022. április 05. – 21:17

A szíriai orosz beavatkozás több szempontból is az orosz–ukrán háború főpróbája volt
Orosz bomba csapódik be Aleppó Darat Izza lakónegyedében 2016. október 4-én – Fotó: Mahmud Faysal / Anadolu Agency / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Az évtizedek óta szovjet-orosz befolyás alatt álló Szíria 2015-től Vlagyimir Putyin játszóterévé vált, ahol a légvédelem nélküli helyi milíciákon és ellenzéki városokon tesztelhette azokat a módszereket, amelyeket iszonyodva figyelhet a világ Mariupol és más ukrán városok ostrománál. De a polgárháború iszonyata a militáns szélsőséges szervezetek feltámadásában, és az illegális fegyverkereskedelem felvirágzásában is visszaköszönhet.

Érdemes volt fenntartásokkal kezelni néhány hétig azokat az orosz bejelentéseket, amelyek 16 ezer szír veterán katona ukrajnai bevetésével fenyegettek, válaszul az Ukrajna megsegítésére folyamatosan érkező nemzetközi önkéntesekre (akik a valószínűleg túlzó helyi adatok szerint összesen 52 országból érkeztek, számuk pedig eléri a 20 ezret).

Ugyanis április elején még nyoma sincs a fronton a polgárháború kíméletlen ostromaiban edződött veteránoknak. A BBC csak annyiról tudott beszámolni, hogy március végén megkezdődött a toborzás, amelyet az amerikai védelmi minisztérium szerint a közel-keleti és afrikai konfliktusokban alkalmazott orosz árnyékhadsereg, a Wagner csoport szervez az általa támogatott Bassár el-Aszad szír elnökhöz lojális milíciákkal karöltve az ország különböző részein felállított toborzópontokon. A beígért zsold katonai tapasztalat függvényében havi 2-300 dollártól 1000 dollárig terjed (kb. 70-340 ezer forint, utóbbi nagyjából megfelel egy orosz sorállományú hivatásos katona zsoldjának), ami sokszorosa a polgárháborúban teljesen lerongyolódott ország átlagkeresetének.

Azonban felettébb gyanús, hogy a toborzás semmivel sem halad gyorsabban, mint a heteken át Kijev felé tartó orosz gigakonvoj, és egyáltalán nem egyértelmű, hogy Moszkvának megéri-e a felszerelés, szállítás, egységekbe szervezés és kiképzés vesződsége. Szóval nem elképzelhetetlen, hogy az Oroszország iránt hiperlojális Aszad-rezsim katonái közül toborzott kontingens körüli hírverés ugyanolyan, a védekezők demoralizálását szolgáló PR-fogás, mint a csecsen különítmények nagy csinnadrattával történt, de kevés eredményt hozó bevetése.

Az ukrajnai eseményeket a szíriai ellenzéki oldalról is rendkívüli figyelem kíséri, több ellenzéki harcos fejezte ki szándékát arra, hogy a hazájához hasonló harcokat elszenvedő Ukrajna oldalán szálljon be a háborúba az oroszok ellen. Így például jelentkezett minden idők legeredményesebb harckocsivadásza, a 146 igazolt kilövést maga mögött tudó Szuhail Mohamed Hamúd is, akit az amerikai páncéltörő rakéta után mindenki „Abu Tow”-nak nevez. Azonban a nyilvánosság előtti fogadkozásokból egyelőre oroszellenes oldalon sem állt össze egy valódi, bevethető kontingens. Ennek felállítása és Ukrajnába szállítása leginkább a szíriai ellenzéki milíciák többségét rövid pórázon tartó, sőt némelyik alakulatot Líbiában és az azeri–örmény háborúban zsoldosként már kipróbáló Törökországon múlik.

A szíriai önkéntesek körüli spekulációk azonban ráirányították a figyelmet az ukrajnai háború és a 2011-ben kezdődött, 2016-ig nagy hőfokkal égő, de a mai napig parázsló szíriai polgárháború fontos összefüggéseire.

A szíriai orosz hídfő

A legszembetűnőbb hasonlóság a városok ellen alkalmazott módszerekben van. Putyin ugyan már a második csecsen háborúban Groznijon elvégzett urbanisztikai borbélymunkával bizonyította azt, ha a győzelemhez egy egész város szisztematikus lerombolására, tízezrek halálára van szükség, akkor ezt az árat habozás nélkül hajlandó megfizetni. Azonban a módszer kifinomultabb, Mariupolnál is alkalmazott változatát először Szíriában mutatták be az orosz katonai tanácsadókkal, harci repülőkkel és a főképp a hírhedt Wagner csoportba kiszervezett szárazföldi egységekkel megtámogatott szír kormányerők.

De legelőször jöjjön egy gyors kitérő: mit is kerestek az oroszok Szíriában? Nos, Szíria az egymást váltó rezsimektől függetlenül 1956 óta mindig is a Szovjetunió, majd Oroszország legstabilabb közel-keleti szövetségesének számított, az országba 2011 előtt több milliárd dollár értékű olajipari és infrastrukturális orosz befektetés érkezett, és Damaszkusz az orosz hadiipar egyik fő megrendelőjének számított. És ha még ez nem alapozta volna meg kellőképpen a Szíria sorsa iránti orosz érdeklődést: a Földközi-tenger egyetlen orosz haditengerészeti támaszpontja is Szíriában, méghozzá Tartúszban található.

Putyin a 2011-es arab tavasz mozgalmait eleve zsigeri ellenszenvvel figyelte, mivel az egészet egy gigantikus puccssorozatnak tekintette, amely szerinte előrevetítette, hogy a Nyugat végül az ő megbuktatására is kísérletet tesz (az orosz diktátor számos beszámoló szerint rengetegszer nézte végig a videót, melyen a NATO által támogatott líbiai felkelők előrángatják Moammer Kadhafit a rejtekhelyéül szolgáló öntözőcsatornából, majd agyonverik), de természetesen azt sem akarta, hogy az ellenzéki milíciák mögé beálló Törökország és az Öböl-államok tegyék rá a kezüket az orosz érdekeltségekre.

Így azután Putyin a polgárháború első napjaitól teljes mellszélességgel kiállt Bassár el-Aszad diktátor mellett, Oroszország kapásból megvétózott az ENSZ Biztonsági Tanácsában minden olyan határozattervezetet, amely elítélte a kirívóan kegyetlen rezsimet – még akkor sem hagyta cserben, amikor Aszad 2013-ban szaringázt vetett be a felkelők által felügyelt Kelet-Gútában, több mint ezer emberrel végezve.

Az orosz propaganda a hétvégén felfedezett bucsai mészárláshoz hasonlóan a szövetségese által elkövetett háborús bűnöket is igyekezett álhírekkel és az ENSZ vizsgálóbizottságának diszkreditálásával cáfolni – pontosabban nem is cáfolni, csak a nyilvánosságot némi hírzajjal elbizonytalanítani.

Részben egyébként a sokkoló, de komoly következmények nélküli gáztámadásra (pontosabban gáztámadásokra, hiszen a rezsim 2020-ig több mint 300 alkalommal vetett be vegyi fegyvert), részben pedig az ukrajnai biolaborokról és oroszokra targetált biológiai fegyverekről szóló konteók terjesztésére vezethető vissza a NATO-vezetők azon félelme is, hogy Oroszország egy-egy ukrajnai ellenállási góc moráljának megtörésére kész bevetni egy egyszerűbb idegmérget, majd az egészet az ukrán vezetésre kenni.

Sérültek egy Damaszkusz külvárosában történt vegyi támadás után, 2018. február 25-én – Fotó: Hamza Al-ajweh / AFP
Sérültek egy Damaszkusz külvárosában történt vegyi támadás után, 2018. február 25-én – Fotó: Hamza Al-ajweh / AFP

A háború első éveinek orosz diplomáciai és anyagi támogatása ellenére 2015 derekára az Aszad-rezsim teljesen kimerült; Szíria északi kormányzóságait kénytelen volt átengedni a kurd milíciáknak, az ország teljes keleti felét – köztük az egyetlen olajtermelő régiót, Deir-ez-Zórt – pedig az Iszlám Államnak. Ráadásul az Aszad klán törzsterületeit, illetve az országot észak–déli irányban átszelő nagyvárosi tengelyt is az Öböl-államok által bőkezűen támogatott ellenzéki milíciák fenyegették.

Elküldték az oroszoknak a kórház koordinátáit, de azután rájöttek, hogy a bombázás nem félreértés, hanem a stratégia része

2015 szeptemberében a rezsim megroppanását észlelő oroszok már nemcsak tanácsadókkal és hadianyaggal, hanem egy konkrét intervenciós kontingenssel szálltak be a polgárháborúba, és a rezsim másik fontos támogatójával, Iránnal karöltve megmentették Aszadot a bukástól. A rezsim hadereje sorra vette ostrom alá az ellenzéki felügyeletű milliós nagyvárosokat (az „ellenzék” gyakran több, egymással is harcban álló milíciát takar); Aleppót és Damaszkuszt (pontosabban annak egyik elővárosát, Kelet-Gútát) szisztematikus bombázással és tüzérségi tűzzel puhították meg, a légvédelem nélküli területekre a repülőgépek zavartalanul dobhatták le a pontatlan, azaz a katonai célpontok mellett rengeteg civil épületet és civil életet megsemmisítő kazettás és repeszbombákat.

Az Aszad-rezsim még azt is megengedte magának, hogy helikopterei szögekkel, fémhulladékkal meg némi robbanóanyaggal tömött hordóbombákkal szórták meg a lakónegyedeket. A légicsapások gyakran az úgynevezett „duplázásos módszert” követték: az első támadás után megvárták, míg a helyszínre érkeznek a mentőalakulatok, elkezdik keresni és ellátni a sérülteket, és ekkor jött az újabb légicsapás.

A mentőalakulatok és a kórházak eleve kiemelt célpontokként szerepeltek, mivel az ostrom egyik kulcstényezőjének tartották a civil infrastruktúra lerombolását és a civil morál megtörését. Nem arról volt szó, hogy véletlenül el-eltaláltak egy kórházat, hanem arról, hogy szisztematikusan felkutatták és elpusztították az egészségügyi intézményeket. A függetlenségét a mai napig őrző (mondjuk török bábáskodás és dzsihadista uralom árán őrző) Idlíb kormányzóságban található egyik baleseti sebészet röntgenorvosa az al-Dzsazírának felidézte, hogy 2014 és 2019 között legalább tucatnyiszor bombázták meg őket, pedig az ENSZ-en keresztül eleinte az oroszokkal is megosztották az intézmény koordinátáit, hogy ne legyen félreértés, és csak később kapcsoltak, hogy a kórházak bombázása nem félreértés, hanem stratégia.

A szíriai egészségügy jelentős részének milliók szenvedését okozó elpusztítását ugyanazzal a cinikus érvvel magyarázták, mint, mondjuk, a mariupoli szülészeti klinika szétlövését:

az épületbe fegyveresek fészkelték be magukat, akik élő pajzsként használták fel a terhes nőket. Szíria tragédiájára jellemző, hogy az Iszlám Állam fővárosának számító Rakka sem járt jobban, pedig azt a nyugati koalíciós erők elvileg a civil életekre maximálisan odafigyelve vették kezelésbe. Azonban a 300 ezres, az utolsó dzsihadistáig védett városban a precíziós légicsapások és a nem olyan precíziós tüzérségi tűz a harcok után a romokat döbbenten járó haditudósítók szerint „drezdai szintű” pusztítást idézett elő.

Az oroszok a szétlőtt ukrán városokhoz hasonlóan a szír városoknak is felkínálták a humanitárius folyosókat, és a menekülőket is ugyanúgy tüzérségi csapásokkal terrorizálták tovább. A kikényszerített evakuáció mögött egy átfogó lakosságcsere szándéka rejtőzött: az ellenzéki érzületű lakosságot az utolsó nagy ellenzéki felügyelet alatt álló területi egységre, Idlíb tartományba telepítették át, és a tapasztalatok szerint a harcok végeztével csak nagyon kevesen tértek vissza egy olyan településre, ahol már nem áll ott a házuk, és ahol a hatóságok ellenségesen fogadják őket.

Az Aszad-rezsim számára visszafoglalt területek politikai megtisztításával Oroszország ráadásul egy olyan, Európába irányuló menekülthullámhoz is hozzájárult, amely évekre – lényegében a mai napig – destabilizálta a kontinens politikai életét, és Kreml-barát bevándorlóellenes populista pártokkal és mozgalmakkal szórta tele az uniós országokat.

Legalább tizenhárom ember meghalt és huszonheten megsebesültek, amikor bombatalálat ért egy kórházat Afrinban, 2021. június 12-én – Fotó: Omer Alven / Anadolu Agency / AFP
Legalább tizenhárom ember meghalt és huszonheten megsebesültek, amikor bombatalálat ért egy kórházat Afrinban, 2021. június 12-én – Fotó: Omer Alven / Anadolu Agency / AFP

Elemzők szerint a 2015-ös intervenció mentette meg Bassár el-Aszad hatalmát; nem csoda, hogy a diktátor a mai napig hálás megmentőjének, Vlagyimir Putyinnak. Damaszkusz az elsők között ismerte el Putyint követve a luhanszki és donyecki szakadárok függetlenségét, az állami csatornák éjjel-nappal az orosz propagandát nyomják. De a rezsimnek nemcsak a megmenekülése, hanem a fennmaradása is Oroszországtól függ. Aszad ugyanis Szíriának csak mintegy a kétharmadát tartja felügyelete alatt, és ez a „felügyelet” is igen jóindulatú frázis: a mindennapokat a központi kormányzat helyett ugyanis a hadurak, bűnszervezetek és felkelő csoportok határozzák meg.

A legalább 600 ezer halottal járó, 10 millió embert földönfutóvá tevő háború lecsengése (lezárásról még nem beszélhetünk) után a valaha relatíve fejlett Szíria gazdasága romokban hever, a városokban jellemzően csak napi négy, a falvakban napi egy órán keresztül van áram, és a 20 milliós népességből mintegy 2,4 millió ember élete függ az élelmiszersegélyektől. Ezek az élelmiszersegélyek az ENSZ programjának keretében érkeznek Törökország felől, de a program sorsa nagyon bizonytalan. És nemcsak azért, mert Oroszország megtagadja az együttműködést a szállítmányok biztosítására,

hanem azon egyszerű okból kifolyólag, hogy a háború miatt az élelmiszer fő forrásának számító Ukrajna és Oroszország sem tud gabonát szállítani.

A klímaváltozás okozta szárazsággal együtt begyűrűző globális élelmiszerhiány miatt nem alaptalan a félelem egy Jemen-szintű humanitárius katasztrófától. Ráadásul ahogy 2011-ben, úgy a nélkülözés és a munkanélküliség idén is megbízható indikátora a társadalmi zúgolódásnak és a politikai válságnak (egyébként ebben Szíria nincs egyedül a Közel-Keleten).

Szíriában bevetették a most is emlegetett árnyékhadsereget

Aszad hálás lehet a sorsnak (meg Putyinnak), hogy a tartúszi tengerészeti és a hmejmimi légibázison állomásozó, összesen 4-5000 főt számláló egységeket egyelőre nem érintette a háború, de stratégiai és főleg anyagi okokból kifolyólag nem elképzelhetetlen, hogy Oroszország mérsékli a szíriai jelenlétét. Sőt, a brit védelmi minisztérium szerint Moszkva március közepén elkezdte átvezényelni Ukrajnába a Wagner csoport mintegy 1000, Szíriában állomásozó katonáját.

Oroszország, akárcsak Ukrajnában, már Szíriában is vonakodott attól, hogy véres városharcokban vesse be reguláris haderejét, inkább a tűzerőt szolgáltatta a szír kormányerők és az Irán által toborzott síita milíciák erőfeszítéseihez. De mivel így is szüksége volt saját gyalogsági erőre, ezt a több országban is bevetett orosz árnyék-/zsoldoshadsereg, a Wagner csoport katonáival oldották meg.

A kiszervezett szárazföldi erők egyik nagy előnye volt, hogy Moszkvának nem kellett katonaiként elkönyvelnie az efféle veszteségeit.

Másfelől pedig minden visszássága ellenére a gyakorlat arra is jó volt, hogy Oroszország elkerülje a Szíria északkeleti részén élő kurdokat támogató Egyesült Államokkal való közvetlen konfliktust.

Mert incidensek akadtak bőven, de az orosz–amerikai koordináció (Szíriában legalábbis) még azt is elbírta, amikor az ország egyetlen valamirevaló olajkitermelő vidékének számító Deir-ez-Zórnál az amerikai légierő és tüzérség több tucat, talán több száz orosz Wagner-katonával végzett.

A fegyverek beáramlása és hátrahagyása jelent kockázatokat is

A szíriai polgárháborúnak vannak kevésbé emlegetett párhuzamai is az orosz–ukrán háborúval, így például az az aggodalom, hogy a neonácik és fajvédők számára Ukrajna azt a szerepet töltheti be, mint Szíria (vagy egy generációval korábban Afganisztán) a dzsihadista mozgalmaknál. A Washington Postnak nyilatkozó kutatók attól tartanak, hogy a mind az orosz, mind az ukrán oldalon megjelenő szélsőségesek

tömegével részesülnek katonai kiképzésben, megtanulnak lőfegyverekkel és robbanóanyagokkal bánni, megismerkednek a fejlett kommunikációs, kódolási eljárásokkal, és harci tapasztalatot szerezve az erőszak alkalmazására való hajlandóságuk is megnövekszik.

Mindez pedig a háború végeztével megnöveli az önkénteseket kibocsátó, majd visszafogadó országokban a terrorveszélyt. Egyébként Ukrajnában önmagában az elképesztő mennyiségű és minőségű gazdátlan hadianyag is globális biztonsági kockázattá dagad. A szíriai polgárháború során az ellenzéket támogató Egyesült Államok megtagadta a vállról indítható légelhárító rakéták szállítását (ezt még szövetségeseinek is tiltotta).

Az Egyesült Államok attól tartott ugyanis, hogy ezek könnyen az ellenzék Amerika-ellenes dzsihadista frakcióinak – például az al-Kaida helyi szervezete, az an-Núszra Brigádok – kezére kerülhetnek, és végül nem az Aszad-rezsim ellen, hanem egy polgári repülés elleni terrortámadásban fogják bevetni (mivel a páncéltörő rakétákkal kapcsolatban a CIA ilyen aggályokat nem táplált, a polgárháború első éveiben tízezrével érkeztek a TOW páncélelhárítók Szíriába).

Szíriai felkelő TOW rakétával támadja az Aszad-rezsim erőinek állásait a szíriai Aleppó északi részén, 2016. július 17-én – Fotó: Ahmed Ebu Bera / Anadolu Agency / AFP
Szíriai felkelő TOW rakétával támadja az Aszad-rezsim erőinek állásait a szíriai Aleppó északi részén, 2016. július 17-én – Fotó: Ahmed Ebu Bera / Anadolu Agency / AFP

Ám a háború előtt is virágzó illegális fegyverpiacnak számító Ukrajnával szemben ilyen fenntartások nem élnek a nyugati döntéshozókban. Részben azért nem, mert a szállítmányok címzettje egy reguláris hadsereg, részben pedig azért, mert sokkal tisztábban rajzolódnak ki a frontvonalak, mint Szíriában, ahol szinte képtelenség volt követni a frakciók és milíciák közti ideológiai és szervezeti határokat.

Csakhogy a háború zűrzavarában az ukrán hadsereg önmagában képtelen garanciát vállalni arra, hogy az a rakéta, ami Ukrajnába érkezett, az ott is fog felrobbani, és a több tízezer dollár értékű elhagyott/ellopott/eladott eszközök később nem bukkannak fel egy fegyverkereskedőnél. Sőt, a civilek között szétosztott nagy mennyiségű fegyver, illetve az elosztási mechanizmus egyszerűsítése miatt borítékolható, hogy Ukrajna ugyanúgy egy gigantikus illegális fegyverraktárrá válik, mint 2011 után Líbia és Szíria vagy 2014 után Irak, csak éppen csúcskategóriás fegyverekkel.

De a kockázatot a NATO által az Ukrajnára öntött fegyvereken túl az orosz hadsereg veszteségei jelentik. Ahogy az a vizuális megerősítésekből (kevésbé hivatalosan: a lelőtt, felrobbant, elakadt, elhagyott járművekről készült fotókból és videókból) is kitűnik, a vállról indítható rakétáktól a lánctalpas sorozatvetőkön át mobil légvédelmi rendszerekig gyakorlatilag nincs olyan fegyver, amiből az orosz inváziós erők ne hagytak volna magára néhány sértetlen példányt, és ki tudja, a több milliárd dollárnyi fegyvert a hatóságok vagy a kereskedők fogják-e előbb begyűjteni az ukrán szántókról, fészerekből és vízelvezető árkokból.

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom