The Times: Négyszáz orosz zsoldos kapta parancsba az ukrán elnök megölését Kijevben

2022. február 28. – 15:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A brit Times értesülései szerint már hetekkel azelőtt, hogy Oroszország elindította az Ukrajna elleni támadást, több mint négyszáz orosz zsoldos utazott Kijevbe azzal a paranccsal, hogy gyilkolják meg Vologyimir Zelenszkij ukrán elnököt.

A lap úgy tudja, hogy a Vlagyimir Putyin elnök bizalmasának tartott Jevgenyij Prigozsin irányítása alatt álló Wagner magánhadsereg zsoldosai öt héttel ezelőtt érkeztek Kijevbe Afrikából, hogy előkészítsék a terepet az oroszoknak, hogy a kormány lefejezése után átvehessék az irányítást az ukrán fővárosban.

A Times szerint az ukrán kormány minderről szombat reggel szerzett tudomást, és ez volt az oka annak, hogy néhány órával később 36 órás, hétfő reggelig tartó kijárási tilalmat vezettek be, hogy felkutathassák a zsoldosokat. Mindez annyiban nem teljesen új információ, hogy a kijevi vezetés maga is kommunikálta a napokban, hogy elkezdte módszeresen felkutatni és kiiktatni a városban tartózkodó szabotőröket, és Zelenszkij elnök is beszélt arról, hogy ő az oroszok első számú célpontja. Az Egyesült Államok fel is ajánlotta, hogy segít kimenekíteni, de nem élt a lehetőséggel – amerikai hírszerzői források már ekkor arról beszéltek, hogy tudomásuk szerint orosz merénylőcsoportok már januárban Kijevben tartózkodhattak.

A Wagner állítólagos szerepvállalása sem meglepetés, elemzők szerint korábbi fegyveres konfliktusokban is bevetette már őket Oroszország, hogy hivatalosan ne orosz katonákkal kelljen részt vennie a harcokban. Az ukrajnai támadás megindításának napján Kis-Benedek József katonai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára is beszélt arról, hogy korábbi konfliktusok tapasztalatai alapján biztos benne, hogy a Wagner és más orosz különleges erők már bent vannak Kijevben és más ukrán városokban. A speciális egységek lehetséges feladata, hogy célzott akciókat hajtsanak végre kritikus célpontok és ukrán kormányszervek ellen – mondta Kis-Benedek.

A Wagnert először 2014-ben azonosították, amikor az oroszbarát szeparatisták oldalán harcolt a kelet-ukrajnai konfliktusban. Legutóbb például Maliban bukkant fel tavaly ősszel, de a közel-keleti konfliktusokban is rendre előkerült a neve. Az ENSZ egy tavaly októberi jelentése szerint a zsoldosai Líbiában háborús és emberiesség elleni bűncselekményeket követhettek el. Tavaly nyáron egy elhagyott tabletről derültek ki új részletek a csoport ténykedéséről. Az orosz állam a kezdetektől tagadja, hogy köze lenne a Wagnerhez, ugyanakkor a katonák olyan felszerelést használnak, amely szakértők szerint kizárólag az orosz hadseregtől szerezhető be.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!