Egy napon át orosz propagandát néztem, de ennél a magyar közmédia is könnyebben emészthető

Az RT (korábban Russia Today) az orosz állami média nemzetközi tévécsatornája, amely több nyelven is sugároz adásokat világszerte, és egészen eddig a YouTube-on is lehetett követni a műsorokat. Az RT 2008 óta kiemelt fontosságú az orosz kormány és Vlagyimir Putyin elnök számára, és bekerült azok közé az állami szervezetek közé, amelyeknek stratégiai fontosságuk van Oroszország szemszögéből. Hiába jelzi hosszú évek óta minden médiafigyelő szervezet, hogy az RT elfogult, egyoldalú, dezinformatív, és konkrét összeesküvés-elméleteket ad el tényekként, egészen az ukrajnai háború kitöréséig csak pár európai országban szüntették meg az elérhetőségét. Még Amerikában is csak annyit vártak el a csatornától 2017-ben, hogy az RT America regisztrálja magát külföldi ügynökként, de ettől függetlenül vígan sugározhattak.

A fentiekből is látszik, hogy az RT alapvetően Oroszország politikai és kommunikációs céljait szolgálja, hogy a világ minden pontjára eljuttassa a Kreml narratíváját. Éppen ezért tették elérhetetlenné a csatornát Európa-szerte, miután Oroszország háborút indított Ukrajnában, azonban nekünk elég könnyen sikerült alternatív forrást találni.

Az RT élő adását a YouTube helyett a kanadai Rumble nevű felületen találtuk meg, ami nagyon népszerű az amerikai jobboldal körében, és büszkén hirdeti magát úgy, hogy „immunis az eltörléskultúrára”. Sok YouTube-ról és Facebookról letiltott szélsőjobboldali és/vagy konteós tartalomgyártó ide menekült az elmúlt években, szintén nagy forgalmat kapnak az „alt-right Facebookként” ismert Parlerről, de még a Reuters is sugároz tartalmakat a felületen, illetve együttműködést kötöttek korábban Donald Trumppal is.

A Rumble egyik fő befektetője a PayPal egyik alapítójaként is ismert Peter Thiel milliárdos, akinek a segítségével annak idején bedöntötték a Gawker Mediát, és aki Trump elnöki kampányának lelkes támogatója volt, illetve jelenleg is a mozgalma egyik fő finanszírozója. Az más kérdés, hogy az RT adását a Rumble-ön a cikkünk elkészüléséig sosem nézték egyszerre háromezernél többen.

Tények helyett beszélő fejek

Ami a maratoni RT-nézés során feltűnt, hogy ahhoz képest, hogy a Kreml propagandaadójáról van szó, amit kifejezetten a nemzetközi közönségnek szánnak, a tartalom meglehetősen szegényes, már-már dögunalmas. Ez egyrészt amiatt van, hogy döbbenetesen sok az ismétlés a csatornán, másrészt azért, mert hiába zajlik éppen háború a szomszédban, a hírfolyam alig-alig frissül.

A reggeli sávban a CrossTalk nevű beszélgetős műsorhoz volt szerencsém, amit a nap folyamán még 3-4 alkalommal megismételtek az elejétől a végéig. Ezt bátran lehet véleménysulykolásnak is hívni, hiszen normális tévécsatornákon maximum egyszer-kétszer ismételnek meg egy ilyen műsort egy nap, nem pedig négyszer – kivéve, ha a magyar közmédiáról és Orbán Viktor március 15-ei beszédéről van szó.

A CrossTalkot egy Peter Lavelle nevű amerikai figura vezeti, aki egy kicsit olyan, mintha Bayer Zsoltból, Bencsik Andrásból és Bende Balázsból akarták volna összegyúrni John Olivert. A csokornyakkendős, kissé neurotikus Lavelle 30 éve él Kelet-Európában és Oroszországban, és 2005 óta dolgozik az RT-nél, ahol az egyik legmegbízhatóbb putyinistaként ismerik. Korábban többek között a modern történelem legnépszerűbb férfijaként és megmentőként hivatkozott Putyinra.

Lavelle műsora igazából a magyar kormánymédiában is megállná a helyét, nemcsak tartalomban, hanem a szerkesztési elvekben is. Világpolitikával és közélettel kapcsolatos híreket kommentál különböző meghívott vendégekkel, akik online csatlakoznak a párbeszédhez. A keddi nap folyamán többször is leadott adásban Lavelle beszélőtársai a következők voltak:

• A vállaltan trumpista Scottie Nell Hughes amerikai újságíró, aki dolgozott a Fox Newsnál és a CNN-nél is. A Foxnál azzal került be a hírekbe, hogy nemi erőszakkal gyanúsította a csatorna műsorvezetőjét, Charles Payne-t. A belső vizsgálat után semmit sem találtak, és Hughes később elmondta, hogy azért volt két évig szexuális kapcsolatban a férfival, hogy így stabilabb pozíciót kapjon a csatornánál. 2018-ban csatlakozott az RT-hez, de előtte még azzal vált híressé, hogy a CNN-en 2016-ban, az amerikai elnökválasztás idején élő adásban összekeverte a Molotov-koktélt a mazel tovval, ami héberül gratulációt vagy sok szerencsét jelent.
• Pepe Escobar brazil újságíró és geopolitikai elemző, aki még 2001-ben megjósolta, hogy Oszama bin Laden komoly veszélyt jelent a modern civilizációra. Escobar évek óta szakértőként bukkan fel az RT és a másik fontos orosz állami médium, a Sputnik környékén, 2020 óta pedig a publikációit is gyakran használja az orosz propaganda. Kritikusai szerint Escobar egy Nyugat-ellenes értelmiségi, aki szándékosan igyekszik viszályt szítani Oroszország, Ukrajna és Lengyelország között.
• Anya Parapil újságíró, aki a volt RT-s Abby Martinsszal dolgozott együtt, és az RT America mellett a The Greyzone nevű oknyomozó portál újságírójaként hivatkoznak rá a műsorban. A szélsőbaloldali, konteóhívő Greyzone leginkább arról ismert, hogy támogatja az autoriter rezsimeket, tagadja az ujgur népirtást, és kifejezetten Kreml-párti szemszögből követi az orosz eseményeket. Valószínűleg ezért is lehet, hogy a kínai állam kifejezetten gyakran hivatkozik a Greyzone anyagaira, miközben a honlapjukon olyan állításokat találni, mint például hogy a mariupoli színházat nem az oroszok, hanem valójában az ukránok bombázhatták le, hogy így érjék el a NATO-intervenciót.

A műsorban meglehetősen nehéz volt követni, hogy pontosan miről is beszélgetnek az emberek, végül az egész egy nagy sajtóklubos masszává alakult, ahol a vendégek és a műsorvezető egymás szavába vágva szentségeltek, és állítottak egészen súlyos dolgokat az Egyesült Államokról vagy igazából bármiről. Elhangzott többek között, hogy az újságírók nem merik leírni a valóságot, mert félnek az eltörléskultúrától, a magyar kormány által is nagyon kedvelt, Fox News-os Tucker Carlsonra pedig úgy hivatkoztak, mint minden idők legnépszerűbb amerikai műsorvezetőjére, akit hazaárulás miatt akarnak börtönbe zárni. (A múlt héten kiszivárogtak azok a részletes útmutatók, amelyekben az orosz kormány kiköti, hogyan kell az állami médiának kommunikálnia a háborúról, ebben is szerepel, hogy minél többet kell szerepeltetni és dicsérni Carlsont.)

Ami nagyon érdekes, hogy a CrossTalk egész kimérten, távolságtartóan kezd, de a végére úgy belelendül mindenki, hogy már a műsorvezető is szinte kiabálva szentségel. A Törökországban tartózkodó brazil szakértő azzal dicsekszik, hogy bezzeg ott a Sputnikot és az RT-t nem cenzúrázták, és hogy fél Európába utazni, mert majd biztos azonnal letartóztatják a Charles de Gaulle reptéren. Természetesen itt-ott elhangzanak olyan hívószavak, mint a deep state vagy a háborúimádó média, de a legerősebb állítást egyértelműen Scottie Nell Hughes teszi. Hüledezve beszél arról, hogy mindenféle gyilkosságokról meg mészárlásról beszél a sajtó, de sehol egy ezt alátámasztandó képi vagy videós bizonyíték, és csak megvezető ukrán propaganda, hogy az emberek csecsemőkkel metróaluljárókban húznák meg magukat Ukrajnában. A műsorvezető nagyokat bólogatva értett egyet ezzel az állítással.

(Valójában rengeteg képi és videós bizonyíték született minderről. Konkrétan a kijevi metróban csecsemőkkel éjszakázókról a Telex helyszíni tudósítói is készítettek saját videós és képes riportot is, de a háborús pusztítás is számos riportunkban visszaköszön, például a dél-ukrajnai Mikolajivben lebombázott laktanyánál vagy a civileknél magában a városban és környékén. De jól dokumentált Mariupol módszeres elpusztítása is.)

Aztán jön a Greyzone újságírója, aki hosszasan fejtegeti, hogyan próbálják az oroszokra fogni a mariupoli színház lebombázását, de annyira összevissza beszél mindenki, és vágnak folyamatosan egymás szavába, hogy az egész átmegy egy versenybe, hogy ki tud nagyobbat mondani:

• Lavelle Marco Rubio republikánus szenátort pojácának hívja, amiért tagadja, hogy Ukrajna laborokban fejlesztene vegyi fegyvereket (erről bővebben itt írtunk), felháborítónak tartja, hogy a szintén republikánus John McCain néhai szenátor Majdan-forradalmárokkal fogott kezet korábban, és egyébként szerinte a Nyugat ezzel a háborúval izolálja magát a világ többi részétől.
• Nagyon sokat beszélnek Joe Biden fiának, Hunter Bidennek a laptopjáról, majd megállapítják, hogy Amerikában nagyon elégedetlenek Biden politikájával.
• Hughes szerint az oroszok direkt engedik a világnak, hogy az emberek lássák, mennyire szörnyű dolog a háború.
• Escobar megállapítja, hogy a Donbaszról vele ellentétben egyáltalán nem tudósított a nyugati média az elmúlt nyolc évben, pedig bizonyítva van, hogy ott népirtást követtek el az ukránok. (Ez egyébként ebben a formában szintén hazugság.) Később arról is beszél, hogy Kínában tisztán és könnyen tudnak az emberek hozzájutni bármilyen információhoz.
• Elhangzik, hogy a nyugati emberek azt sem tudják, mit jelent a nácitlanítás és a demilitarizáció, az amerikaiak pedig még a térképen sem tudják megmutatni, hol van Ukrajna. (Arról, hogy mi az igazság az oroszok által Ukrajnával szemben megfogalmazott nácivádról, itt írtunk részletesebben.)
• Lavelle lehülyézi az amerikai politikusokat, akik szerinte épp most teszik tönkre a dollárt.

A műsort pedig Lavelle úgy vezeti fel az ajánlókban is, hogy információs háború folyik, a Nyugat meggátol minden értelmes párbeszédet, a szólás szabadsága mára a múlté, és információs vasfüggönyt hoztak létre a nagyhatalmak (Ahogy korábban bemutattuk, valójában az orosz kormány cenzúrája a fő oka annak, hogy ez a vasfüggöny lefelé ereszkedik.) És mindez tényleg lement legalább négyszer alig 12 óra alatt újra és újra.

Nácik és gonosz amerikaiak mindenhol

A CrossTalkon és egy-egy híradós blokkon – utóbbiról bővebben kicsit később – kívül az RT másik fontos tartalmi része az egész profinak tűnő dokumentumfilmek bemutatása. Vagyis inkább sulykolása, hiszen az amerikai kínzási módszerekről szóló Clear Torture és az amerikai hátterű katonai puccsokat összegyűjtő Coups R US szintén legalább háromszor lement egy nap alatt.

Ezekben a dokukban Amerika sötét oldalát mutatják be, és minőségben simán hasonlítanak azokra a háborús dokumentumfilmekre, amiket a History Channelen vagy a Discoveryn lehet látni. Csak ezeket direktben az RT gyártja. Az előbb említett két doksinál viszont jóval többször mutogattak lett, litván, lengyel és ukrán nácikat, illetve egykori holokauszttúlélőket. Utóbbi azért különösen érdekes, mert az egykori és modern nácikat összemosó dokumentumfilmben valamiért kizárólag azokra az országokra fókuszálnak (Lengyelország, Ukrajna, Észtország, Lettország), amelyek most a leginkább fenyegetve érezhetik magukat az orosz agressziótól.

Ahhoz képest, hogy papíron az RT mennyire fontos felülete az orosz propagandának, rendes híradós blokkok viszonylag ritkán voltak, akkor is főleg ugyanazokat a híreket és fejléceket ismételték, csak nagyon ritkán fértek be újabb hírek (például az, hogy Putyin mostantól csak rubelben fogadja, illetve fogadná el a pénzt a gázért és az olajért a barátságtalan országoktól).

A hírek szerkesztésén nagyon nem lepődtünk meg, ahogy semmilyen más műsorban, úgy itt sem adtak helyet semmilyen Oroszországgal szemben kritikus hangnak, viszont azt sem lehet mondani, hogy teljes egészében elhallgatnának mindent. A háború szó például többször is elhangzik, de mindig csak a nyugatiak szájából, még a brit bemondónő, Nikki Aaron (aki korábban a kínai állami tévénél dolgozott) is csak a központi orosz kommunikációban használt különleges katonai hadműveletként vagy demilitarizációként hivatkozik az orosz megszállásra.

A híradós blokkban azért ügyeltek arra, hogy az orosz, Nyugat- és EU-ellenes narratívák kerüljenek a középpontba:

• Beszámoltak az euroszkeptikus és oltásellenes szélsőjobboldali olasz EP-képviselőről, Francesca Donatóról, aki nemmel szavazott az orosz szankciókra, és szerinte ezért függesztette fel átmenetileg a Facebook az oldalát. Donato később meg is szólalt, és azt kifogásolta, hogy a Nyugat démonizálja Putyint és Oroszországot, és az EU nem tartja be a demokratikus normákat.
• Donyecki emberek beszéltek arról, hogy az ukránok ölik és bombázzák őket, a polgármester elmenekült, és magára hagyta az éhező családokat. A megszólalók mellett rendszeresen láthatók fegyveres orosz katonák.
• Szóba került, hogy az amerikai fegyvergyártók busás gazdagodásra számíthatnak a háborúnak köszönhetően.
• A gyakran antiszemitizmussal vádolt kanadai író és elemző, Yves Engler arról beszélt, hogy Amerika egy újabb Afganisztánt akar Ukrajnában.
• Az egyik szalagcím arról szólt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök betiltotta az összes ellenzéki pártot Ukrajnában, majd később már arról beszéltek, hogy Ukrajnában nem oroszpárti pártok vannak, hanem csak a saját érdekeiket nézik. Az Ukrajnából bejelentkező riporter többször hangsúlyozta, hogy ő itt bizony csakis a tényeket közli, de amikor az ellenzéki pártok betiltásáról beszélt, akkor még hozzátette amolyan némethbalázsosan, hogy „hát ez bizony nagyon demokratikus”.
• Beszéltek arról is, hogy az ukrán kormány kontrolljának hiánya miatt vannak országszerte fosztogatások, lincselések, sőt köztéri korbácsolások, bár ezekre semmilyen forrást nem hozott a híradó.
• Rengetegszer lement többféle anyag is arról, hogy az amerikaiak miatt drágul a benzin, és emiatt mennyire elégedetlenek az emberek világszerte.

A legkeményebb, abszolút a magyar közmédiát idéző jelenet egyértelműen ahhoz a hírhez köthető, amit Gordon Brown mondott. A volt brit miniszterelnök nemrég arról beszélt, hogy Putyin ellen háborús bűnök miatt kell eljárást indítani, mire a hírek brit bemondója láthatóan teljesen begőzölt. Hozzátette, hogy a kritikusok szerint a britek kétszínűek (nem derül ki, kik a kritikusok), hiszen elfeledkeznek az iraki invázióról, amelyben ők is részt vettek. Majd ezt az állítását egy volt indiai külügyi államtitkár és nagykövet támasztja alá, aki Nikki Aaronnál még jobban felháborodva kéri ki magának, hogy a britek, ilyen véres múlttal a hátuk mögött, hogy mernek bárkit is háborús bűnösnek hívni. A brit bemondó pedig vissza is kérdez, hogy na, akkor miért nem hívja senki háborús bűnösnek az egykori brit miniszterelnököket?

Amiről viszont alig esik szó, az a tényleges háború Ukrajnában.

Amíg a magyar sajtó komolyan vehető része percről percre számol be minden apró részletről az orosz–ukrán konfliktussal kapcsolatban, az RT-ről csak annyit lehetett megtudni egy nap alatt, hogy harcok vannak Kijevnél, Mariupolban az ukránok humanitárius katasztrófát okoztak, de egyébként folyamatosan mentik az oroszok a civileket, miközben a neonáci Azov-ezred színházakat és civileket bombáz.

Van egy kis magyar vonatkozása is az orosz propagandának, ugyanis korán reggeltől egészen másnap délutánig szinte tízpercenként felvillant az a szalagcím, hogy Magyarország vétózza az orosz energiaimportra vonatkozó szankciókat. Ez egy olyan oroszbarát hírnek számít, amit más hasonló infókhoz hasonlóan az RT több mint 24 órája a hírfolyamban tart.

Hasonlóságok a magyar közmédiával

Több kritika érte a magyar közmédiát, különösen az M1 hírcsatornát, hogy harsogja az orosz álláspontot a háborúval kapcsolatban, és rendre olyan szakértőket hívnak a műsorba, akik az RT-ben hallható véleményekhez hasonlóan reagálnak. Ezenkívül az is feltűnő, hogy sem az M1-en, sem az RT-n nincsenek ellenzéki hangok, nem kap lehetőséget a másik fél (bár itthon a választás miatt 5-5 percet kaptak most az ellenzéki listák képviselői is), hogy elmondja a saját álláspontját, illetve különböző beszélő fejeken keresztül kreálnak Kreml-párti narratívát.

Ahogy a CrossTalkba hívott vendégek összetételén is látszik, minden szakértő valamilyen módon elkötelezett az orosz álláspont mellett, vagy direkt függ az orosz államtól, akár úgy, hogy közvetve vagy közvetlenül valamilyen állami szervezetnek dolgoznak. A magyar közmédiában is fellelhető ez a trend, hiszen egymásnak adják a kilincset a századvéges vagy nézőpontos kutatók és elemzők a csatornán, de olyanra is volt már példa, hogy maga a kérdező riporter adta a megszólaló szakértő szájába, hogy mit is kell mondania.

Az viszont egyértelműen az M1 mellett szól, hogy ugyan a tartalom brutálisan egyoldalú, legalább egy kicsit változatosabb, és a hírek is gyakrabban frissülnek. Ezzel szemben az RT jelenleg ugyanazt a pár tartalmat ismétli újra és újra, és egyáltalán nem egyértelmű, hogy azért, mert direkt ez a cél, vagy mert a tömeges felmondások és nemzetközi letiltások miatt elfogyott a munkaerő és a muníció.

2014 óta egy sor orosz és külföldi szerkesztő, tudósító és hírbemondó hagyta el a RT környékét. Voltak, akik a Krím megszállásával kapcsolatos dezinformáció, mások a maláj utasszállító gép lelövése és az azzal kapcsolatos beszámolók miatt, de akadt olyan egykori főszerkesztő is, aki szerint Putyin Oroszország hírnevét és gazdaságát tette tönkre a háborúval. Az orosz invázió elindulása óta közel egy tucat nemzetközi munkatárs hagyta ott a csatornát, köztük az a tévés bemondó is, aki már 2006 óta erősítette az RT-t.

A nem túl acélos, kissé összevisszának tűnő dezinformálás kizárólag arra elég, amiről a 444 podcastjében beszélt Krekó Péter, a Political Capital ügyvezető igazgatója és Rácz András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének munkatársa:

Az oroszoknak már nem az a céljuk, hogy elhitessék mindenkivel a saját narratívájukat, hanem már az is elég, ha a folyamatos dezinformációs káosszal elérik az embereknél, hogy senkinek se higgyenek el semmit.