Jól kifogtam, Donyeck után Harkivból is menekülök, tessék, most Moldovában vagyok

„Több forgatókönyvet is végiggondoltunk, mielőtt a tábort felállítottuk február 24-én” – a sátortábor helyettes vezetője a dermesztő jeges szélben is büszkén vezet körbe a több száz ember befogadására alkalmas táborban, amelyet az Ukrajna elleni orosz támadás miatt kellett létrehozni. Fűthető sátrak, orvosi ellátás, meleg étel várja elsősorban a nőket és a gyerekeket Moldova déli csücskében, Palancánál, alig ötven kilométerre az ukrajnai Odesszától. Most épp kevesen vannak, nem sokkal korábban vittek el buszokkal több mint száz embert – döntően nőket és gyerekeket – a fővárosba, ahol ideiglenes szállást biztosítottak nekik.

Hogy a több forgatókönyv mit jelent, azt Stefan Burdila nem részletezi, így a háború moldovai kiterjedésének veszélyéről sem beszél, arról viszont igen, hogy a tábor nyugati anyagi segítséggel épült fel, és a hirtelen beköszöntött márciusi tél sem akadály, hogy akár több napra elszállásolják a menekülteket, akikből már csaknem 300 ezer ember – azaz Moldova lakosságának nyolcadát kitevő tömeg – lépte át a moldáv határt.

(A Telex tudósítói Instagram-élőben is bejelentkeztek pénteken a moldáv-ukrán határról, ezt itt nézhetik vissza>>>)

Kis ország, nagy menekülthullám

Palancán át legtöbben az egymilliós Odesszából menekülnek el Ukrajnából, hogy aztán Chisinauban keressenek átmeneti menedéket, vagy menjenek tovább Európába. Odesszát egyelőre csak ijesztgetik az orosz erők, a térségben súlyos harcok 130 kilométerre keletre, Mikolajivban zajlottak, ahol az orosz hadsereg lakossági célpontokat is elért. Nincsenek kevesen azok sem, akik onnan, vagy az orosz erők által már bevett 300 ezres Herszonból, vagy a legsúlyosabb csapásokat elszenvedő Mariupolból és Harkivból jöttek.

A fogadtatással és a szervezéssel mindenki elégedett – igaz, a menekültek egy része egyelőre saját erőből oldja meg a szállást, bár a 670 ezres Chisinauban már egyre nehezebb szállodát találni.

„Én jól kifogtam, 2014-ben Donyeckből menekültem el, most meg a lerombolt Harkivból kellett eljönnöm, tessék, most Moldovában vagyok”

– mondta a körülményekhez képest széles mosollyal Lilija Kutuzova már a fővárosban, egy csarnokban felhúzott, spanyolfalakkal elválasztott szálláson. Nővérrel, sógornővel, gyerekekkel jöttek el, két nap alatt autózták át az országot. A férfiak maradtak otthon, hogy részt vegyenek a védelemben.

Jól működő kozmetikai-bőrgyógyász magánpraxist hagyott maga mögött, annyit tud, hogy az épület még megvan, ahogy a lakásuk is, de két háztömbbel arrébb már volt becsapódás. „Megvédenek minket, aha, felszabadítanak, csak tudnám, mi alól. Beteg ez az ember” – mondja Vlagyimir Putyin orosz elnökről, aki a háború elindítását egyrészt azzal indokolta, hogy meg kell akadályozni, hogy Ukrajna a NATO tagja legyen, másrészt azzal is, hogy meg kell védeni az elnyomott orosz nyelvű lakosságot. „Én orosz anyanyelvű vagyok, 48 éves, engem ugyan nem nyomott el senki. Ez az egész csak Putyin fejében létezik” – mondta Lilija.

Dühös, de nincs elkeseredve: a lánya már Berlinben tanul, ő maga pedig a kozmetikai praxissal hamar talál magának helyet akár ott, akár Spanyolországban, ahova oktatni is járt. Elképzelése sincs, hogy meddig tarthat a háború, de minél tovább, annál valószínűbb, hogy nem tér vissza. „Még egyszer Donyeck és Harkiv után nem csinálom végig.”

Rombolás és agyelszívás között

Olga Odesszából jött az unokájával, az út egy részét gyalog tették meg a határig, onnan busszal hozták őket Chisinauba. Lánya egy másik szálláson van a kétéves gyerekével. Olga férjének viszont nem volt szerencséje: a 18 és 60 közötti férfiak nem hagyhatják el az országot, ő épp 59 éves. A nő egy ideig a könnyeivel küszködik, aztán, hogy elterelje figyelmét saját nehézségéről, inkább tágabban értelmezi a helyzetet: Ukrajnának a háború azért is tragédia, mert a menekültek között rengeteg a jómódú, a fiatal, a vállalkozó szellemű ember, akiket végleg elveszíthet az ország. A háborús agyelszívást persze nem most, hanem hosszabb távon érzi majd meg Ukrajna.

„Nagyon szeretnék visszamenni, már húsvétra” – Olga a legtöbb menekülthöz képest ezzel kiemelkedően optimista, hiszen a pravoszláv húsvét idén április 24-re esik, mások inkább években gondolkodnak.

Ő is orosz anyanyelvű, de gyökerei szerteágaznak. „Apám Oroszországban született, anyai ágon lengyelek és ukránok a felmenőim. Én már 2014-ben az új ukrán vezetés szövegét sem értettem, ahogy most Putyint sem, aki szerint meg kell minket védeni. Nem kellett, mi odesszaiak mindig is jól megvoltunk a sok nemzetiségünkkel.” A béke esélyét húsvéti tervei ellenére távolinak látja, szerinte Oroszország területi követelései elfogadhatatlanok, nácitlanitási igénye értelmezhetetlen. „De mégis le kellene ülni tárgyalni, a gyerekek élete mindennél fontosabb” – vélte, néhány órával azelőtt csütörtökön, hogy bármiféle érdemi eredményt hozott volna Szergej Lavrov orosz és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter törökországi találkozója.

Egy nyugdíjas házaspár Poltavából érkezett, ők rokonokhoz mennének az Egyesült Államokba. Aznap ők a negyedikek, akiktől azt hallom, hogy Putyint őrültnek vagy idiótának nevezik az értelmetlenül elindított háborúért.

Így van ezzel Irina is, aki egy hét moldovai várakozás után Romániába ment át két gyerekével, húgával és az ő kisfiával. Volt, aki Bukarestbe készül, hogy onnan repüljön tovább, volt, aki Berlinbe, más Rigába készült. Irináék egyelőre maradnak Romániában, reményeik szerint egy-két hónapot. Odesszából és egy közelében fekvő városból jöttek, orosz anyanyelvűek, a képlet ugyanaz, mint sok más orosz nyelvű ukránnál: sosem értették, milyen elnyomásról beszélt Putyin, és mi alól kell őket felszabadítani – főleg azon az áron, hogy orosz rakéták támadják az állítólag felszabadulásra vágyakozók városait. „Putyinnak nincs mit megköszönnöm, sokkal inkább Moldovának és Romániának, akik segítőkészen fogadtak minket” – mondta Irina.

Moldovában érezhető a segítség: több szálloda kedvezményes áron ad szállást, ingyenes vacsorával, egyes telefontársaságok pedig ingyenes SIM-kártyát adnak az ukrán állampolgároknak. A benzinkutakon felhívások vannak a menekültek megsegítésére, az utak mentén helyenként Ukrajnát támogató feliratok láthatók.

30 éve egy szakadárállam szomszédságában

Moldova nem csak egyszerűen szolidáris, többről van szó, sokak szerint ugyanis az országot is fenyegetheti a háború. Elvégre ott 21 évvel előbb jött létre szakadárállam, mint Kelet-Ukrajnában. (Igaz, a PMR-t Oroszország önálló államként nem ismeri el, ahogyan azt megtette az Ukrajna ellen indított háború előtt három nappal a kelet-ukrajnai Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságokkal.)

A 460 ezres kváziállamban – amelynek harmadát oroszok adják, ugyanennyi a moldáv, 26 százalék orosz, a többit bolgárok, gagauzok és belaruszok teszik ki –, külsőségeiben még él a szovjet rendszer, a zászló és a címer is erre emlékeztet.

De Oroszországnak természetesen nem ezért fontos, hanem, mert itt van 1700 orosz katona – egy részük hivatalosan békefenntartó – és az a hatalmas lőszerraktár, ahová még a közép-kelet-európai szovjet kivonulás után szállították a lőszereket, bombákat, robbanóanyagokat Kelet-Németországból, Csehszlovákiából és Magyarországról.

A 21 ezer tonnás készlet Európa egyik legnagyobbja, még azután is, hogy egy ugyanekkora részt 1999 előtt Oroszországba szállítottak vagy hatástalanítottak.

Oroszországnak közvetlen határa nincsen a dnyesztermenti szakadárállammal, ezért is tart attól a moldáv vezetés, hogy az ukrajnai Odessza felett az orosz hadsereg esetleg épp ezért szeretné megszerezni az ellenőrzést, hogy ezzel közvetlen kapcsolatot teremtsen, és egyúttal teljesen elvágja Ukrajnát a tengertől. (A Krím elcsatolása és a kelet-ukrajnai szakadárállamok létrehozása miatt 2014 óta Ukrajna nem is engedi, hogy a dnyesztermenti területen szolgáló orosz katonák váltását ukrán területen át biztosítsák, ezt Oroszország Moldova repülőterein keresztül oldja meg.

Az ország sajátosan él együtt a szakadárállammal, a futballbajnokságuk például közös, olyannyira, hogy a bajnokságot rendszeresen a dnyesztermenti Sheriff Tiraspol nyeri, amely legutóbb a BL főtábláján okozott hatalmas meglepetést a Sahtar Donyecket, majd a Real Madridot is legyőzve. (A csapatról és a hozzá kapcsolódó üzletekről ebben a cikkünkben olvashat bővebben.) Moldova az orosz gázt is az Ukrajnán és a szakadár területen áthaladó vezetéken kapja, egyelőre ez is működik, de az elzárással lebénulna a legfontosabb gázerőműve, így nem lenne elegendő elektromos áram sem az országban.

A befagyasztott konfliktus – amely a 2000-es évek elején majdnem rendeződött, de a két fél megállapodásától Chisinau az utolsó pillanatban visszatáncolt – az ukrajnai háború miatt kicsit forróbb lett: Ukrajna után Moldova is kérte felvételét az EU-ba, ezután a dnyesztermenti szakadár terület ismét követelni kezdte államiságának elismerését.

Két nappal később Antony Blinken amerikai külügyminiszter Chisinaut is útba ejtette Lengyelország és a balti államok között, találkozott a kormányfővel, Natalia Gavrilițával és az államfővel, Maia Sanduval. „A térségben most nem érezhetjük biztonságban magunkat” – mondta az elnök, utalva arra, hogy a dnyesztermenti orosz erők kockázatot jelenthetnek, még ha most nem is látható ilyen jellegű készülődés. Blinken támogatásáról biztosította a moldáv vezetést, többek között 18 millió dollárt ajánlott fel az energiaszektor diverzifikálására, csökkentendő az orosz gáztól való függést.

Csend van, de nem nyugalom

Ukrán szakértők szerint a dnyesztermenti szakadárokkal közös határszakasz egyelőre stabil, nincsen jele annak, hogy az 1700 fős orosz kontingens és a helyi hadsereg – amelyet hatékonyabbnak tartanak a moldáv erőknél – a harcokba való beavatkozásra készülne.

Igaz, hasonlót lehetett hallani ukrán szakértőktől február 24. előtt az ukrán határnál összevont orosz erőkkel kapcsolatban is, ráadásul a helyzet gyorsan megváltozhat, amennyiben az orosz erők keletről Odesszáig jutnának. Ezt Moldova mindenképp elkerülné, ezért a kormányfő jelezte: országa pályázik az EU-tagságra, de nem célja belépni a NATO-ba, ezt az ország alkotmánya is rögzíti.

Moldova már azzal sikert könyvelhet el, ha a szomszédban dúló háborúból csak a menekültkérdés kezelése lesz a feladata.

Egyelőre ezt is megoldotta, és a megnövekedett üzemanyagigénnyel is megbirkózott, a magyarországihoz hasonló helyzet sem alakult ki, igaz, hatósági árat sem vezettek be: az 500 forintnak megfelelő összegért kínált benzinből sincsen hiány, az ellátás zavartalan.