Ez történt az orosz–ukrán háborúban vasárnapról hétfőre virradó éjjel

2022. március 7. – 06:43

frissítve

Ez történt az orosz–ukrán háborúban vasárnapról hétfőre virradó éjjel
Egy lány az ukrán-lengyel határon Medykánál, 2022. március 4-én – Fotó: Davide Bonaldo / Controluce via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az oroszok Kijev lerohanására készülnek az ukrán hadsereg szerint, amerikai tisztviselők pedig arról számoltak be, hogy már Szíriában toboroznak utcai harcosokat az ukrán főváros bevételéhez. Ennek ellenére a francia külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy Ukrajna meg fogja nyerni ezt a háborút – és egyre több szankciót vezetnek be a nyugati országok Oroszország ellen.

A harcok viszont tovább folynak: megrázó képek és videók kerültek elő az irpinyi támadásról, ahol nyolc ember, köztük egy teljes menekülő család halt meg az oroszok tüzérségi akciójában. Volodimir Zelenszkij vasárnap éjjel azt mondta erről a beszédében: ezt nem fogják megbocsátani.

Ennek ellenére „az élet megy tovább” – egy ukrán pár egy kijevi ellenőrzőpontnál házasodott össze, egy óvóhelyen Jégvarázst énekeltek, Oroszországban pedig lassan ötezer embert vettek őrizetbe a békepárti tüntetések miatt. Összefoglaltuk, mi történt az elmúlt órákban vasárnapról hétfőre virradó éjjel.

A britek szerint nem haladnak eléggé az oroszok, az ukránok azért aggódnak

Vasárnap késő este újabb beszédet tett közzé Facebook-oldalán Volodomir Zelenszkij ukrán elnök: ebben reflektált a Mariupolnál megszegett tűzszünetre és arra a tüzérségi támadásra, amely az Irpiny településéről menekülőket érte. A támadásban a város polgármestere szerint nyolcan haltak meg, köztük egy négytagú család – az áldozatokról pedig megrázó felvételeket tettek közzé. Az ukrán elnök azt mondta, nem fognak megbocsátani a kilőtt rakétákért, és azért, hogy fegyvertelen, menekülő civilekre nyitottak tüzet.

Zelenszkij arról is beszélt, hogy az oroszok Odessza bombázására készülnek – bár az Egyesült államok egy névtelenséget kérő tisztviselő szerint nem számít arra, hogy a délnyugat-ukrajnai kikötővárost megtámadnák, és erről nem is érkeztek beszámolók az elmúlt órákban. Az ukrán fegyveres erők vezérkarának éjjeli jelentése szerint az oroszok megpróbálták átvenni az irányítást Csernyihiv és Szumi városai felett, de „jelentős veszteségeket szenvedtek”, és további erőket kellett átcsoportosítaniuk, hogy „feltöltsék az emberállományt és a felszerelést”.

A brit védelmi minisztérium jelentése szerint a hétvégén alig haladtak előre valamit az oroszok, és az is valószínű, hogy eddig nem sikerült a dátumra beosztott céljaikat elérni. Ennek ellenére az ukránok aggódnak, a hadsereg szerint ugyanis „megkezdték az erőforrások felhalmozását Kijev lerohanásához”. Kapcsolódó hír, hogy amerikai tisztviselők szerint Oroszország utcai harcokban jártas szíriaiakat toboroz, hogy bevessék őket Ukrajnában – a meg nem nevezett források szerint ugyanis az oroszok „megsemmisítő csapást” mérnének az ukrán fővárosra.

Bárhogy is alakuljon a konfliktus, Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter szerint Ukrajna nyeri majd a háborút, de az oroszok szörnyű pusztítást fognak végezni az országban. Az élelmiszerhiány veszélye miatt Ukrajna már le is állította egyes élelmiszerek exportját – nem vihető ki az országból a hús, a rozs, a zab, a hajdina, a cukor, a köles és a só sem.

Eközben az amerikai hírszerzés munkatársai azon dolgoznak, hogy elhárítsák az oroszok támadásait a digitális és a kommunikációs térben, sőt, titkosított kommunikációs eszközöket küldtek az ukrán elnöknek, hogy ezzel is biztosítsák a kapcsolatot Washington és Kijev között.

Menekülnek, menekítenek, fegyverkeznek

Moldovában már minden nyolcadik gyerek menekült – mondta Natalia Gavrilita miniszterelnök a CNN-nek. Eddig 230 ezer ember menekült az országba, közülük pedig 120 ezren mondták azt, hogy egyelőre ott is maradnának. Anthony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere vasárnap járt Moldovában, és megígérte, hogy az Egyesült Államok segíteni fog az oda érkező menekültek ellátásában.

Nemcsak menekülnek, menekítenek is: csaknem teljesen befejeződött az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzetközi megfigyelőinek átmeneti evakuálása Ukrajnából, és a misszió vezetői is hamarosan elhagyják az országot a szervezet jelentése szerint.

Nagy-Britannia 100 millió dollárt ad Ukrajnának a Világbankon keresztül az országban maradtak és a menekültek megsegítésére, közölte Boris Johnson miniszterelnöki hivatala. Az angol parlament emellett hétfőn dönt arról, hogy további szankciókat vezessen be Oroszországgal és orosz üzletemberekkel szemben. Új-Zéland ezen a héten fogad majd el egy törvényt, amiben jelentősen szigorítják az eddig bevezetett szankciókat: többek között megakadályoznák, hogy a külföldi szankciók alá helyezett közel száz orosz oligarcha Új-Zélandra menekítse a vagyontárgyait.

A japán külügy hétfőn felszólította a japán állampolgárokat, hogy tartózkodjanak az Oroszországba való utazástól, és hagyják el azonnal az ukrán határ menti területeket. Dél-Korea szintén megtiltotta állampolgárainak, hogy az ukrán-orosz és az ukrán-belarusz határ környékére utazzanak – ellenkező esetben akár meg is büntethetik a kiutazó dél-koreaiakat az ország törvényei alapján.

Priti Patel brit belügyminiszter levélben kérte az Interpolt (a Bűnügyi Rendőrség Nemzetközi Szervezetét), hogy függessze fel Oroszország hozzáférését a szervezet rendszereihez – a levél szerint nemcsak ők, hanem Ukrajna, Ausztrália, Kanada, Új-Zéland és az Egyesült Államok belügyi szervei is erre kérik az Interpolt.

Dánia jelentősen megnöveli a védelemre szánt költségvetését, és függetlenedne az orosz földgáztól, mondta Mette Frederiksen dán miniszterelnök, aki szerint a következő két évben 7 milliárd koronát (átszámítva közel 365 milliárd forintot) különítenek el Dánia védelmi, diplomáciai és humanitárius kiadásaira.

Az élet folytatódik, legyen hó

Háború ide vagy oda, „az élet folytatódik”, mondja Vitalij Klicsko, aki golyóálló mellényben követte végig, ahogy az ukrán védelmi erők két katonája vasárnap összeházasodott egy kijevi ellenőrzőponton. Twitteren pedig egy kislányról jelent meg egy videó, aki egy kijevi óvóhelyen adta elő ukrán nyelven a Jégvarázs című animációs film „Let it go” (magyarul „Legyen hó”) című számát. A dalválasztás különösen szívszorító, hiszen amellett, hogy a gyerekek körében népszerű animációs filmről van szó, a választott dal szövege az ukrán fordításban is egyes részeken szól az elzártságról, a szabadságról és a büszkeségről is.

Oroszországban is egyre többen állnak ki a háború ellen, miközben lassan eléri az ötezret az országban a békepárti tüntetéseken őrizetbe vettek száma: Oroszország-szerte tüntetéseket rendeztek vasárnap, összesen 66 városban voltak megmozdulások, és a legtöbb tüntetőt, 2256-ot, Moszkvában vitték be.

Igaz, vannak olyanok is, akik kiállnak a háború mellett: egy 20 éves orosz tornász, Ivan Kuljak dresszén egy fehér Z-betű volt látható, amikor felállt a katari torna-világbajnokság szombati versenynapján a dobogóra. Kuljak harmadik helyet szerzett a korlátgyakorlat döntőjében, azonban most vizsgálat indult ellene – a fehér Z ugyanis a különleges katonai műveleteket támogató oroszok jelképe lett.

Eközben folytatódik a cégek szivárgása is Oroszországból: a világ legnagyobb könyvvizsgálója, a PwC után kivonul az orosz piacról az egyik legnagyobb konkurense, a KPMG is.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!