Újabb szankciókat vezet be Új-Zéland Oroszországgal szemben, befagyasztanák az orosz oligarchák vagyontárgyait

2022. március 7. – 05:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Új-Zéland ezen a héten fogad majd el egy törvényt, amiben jelentősen szigorítják az eddig bevezetett szankciókat vezet be Oroszország ellen, írja a Guardian. Többek között megakadályoznák, hogy a külföldi szankciók alá helyezett közel száz orosz oligarcha Új-Zélandra menekítse a vagyontárgyait, például a szuperjachtjait – és lehetővé teszik, hogy a kormány az országban tartott értéktárgyait befagyassza.

Jacinda Ardern miniszterelnök helyi idő szerint hétfő délután arról beszélt, ez az első ilyen jellegű törvény az ország történetében, azonban „mivel Oroszország megvétózta az ENSZ-szankciókat, magunknak kell tenni azért, hogy támogassuk Ukrajnát és partnereinket az invázióval szemben”.

Korábban már bevezettek célzott beutazási tilalmakat egyes orosz állampolgárokkal szemben, megtiltották harci eszközök exportját Oroszországba, és felfüggesztették a konzultációkat is a moszkvai külügyminisztériummal. Ha elfogadják az új törvényt, azzal lehetővé teszik, hogy az eddigi és az új szankciókat is kiterjesszék az oroszokkal szövetséges országokra, például Belaruszra is.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!