Titkos tervet kovácsolt az USA vezérkari főnöke arra az esetre, ha Trump utolsó napjaiban be akarná vetni az atomfegyvert
2021. szeptember 15. – 18:57
frissítve
Újabb botránykönyvet írt (ezúttal a Washington Post egyik kiemelkedő fiatal újságírójával közösen) a politikai tényfeltáró újságírás élő klasszikusa, Bob Woodward. Ugyan a „Veszedelem” című könyv csak jövő héten jelenik meg az Egyesült Államokban, egyes, a Trump-elnökség végnapjairól, a törvényhozás elleni január 6-i zavargásról előre megjelent értesülései már most óriási vihart kavartak. A főszereplő: a választási veresége után megbillent Trump lépéseitől rettegő katonai vezető, Mark Milley tábornok, akinek a karrierjébe is kerülhet az, hogy titkos lépésekkel akarta garantálni a külső és belső békét.
Szeptember 21-én jelenik meg a talán legtekintélyesebb politikai újságíró, a már 78 éves Bob Woodward újabb bennfentes-információktól hemzsegő könyve, a „Veszedelem” (Peril) melyben a Washington Post – Woodwardnál egyébként 43 évvel fiatalabb – politikai riporterével, Robert Costával közösen
bemutatják a Trump-kormányzat kaotikus, a január 6-i zavargásba torkolló végnapjait és a Biden-elnökség első időszakát is.
A Trump-elnökség fináléjának, azaz a tavaly novemberi elnökválasztás és Joe Biden 2021. január 20-i beiktatása közti időszakának története több mint 200, tisztviselőkkel és a történések szemtanúival készített interjúból áll össze, melyeket számtalan, az újságírókhoz eljuttatott dokumentum, megbeszélésekről készült feljegyzés, telefonbeszélgetésekből készült leirat egészít ki.
A CNN a megjelenése előtt több mint egy héttel megszerzett egy példányt a könyvből, és magyar idő szerint kedd este megjelent cikkében kimazsolázta belőle a Trumpra vonatkozó legérdekesebb részleteket, néhány órával később pedig a Washington Post is kiemelt néhány újdonságot.
A valójában két elnököt is érintő könyvnek a Biden-elnökség első hónapjairól, köztük a kaotikus afganisztáni kivonulásról szóló részeiből nem érkezett sok ízelítő. A New York Times arról írt, hogy Biden munkatársaknak az afganisztáni csapatkivonásról állítólag azt mondta még az év első felében, hogy „ha az a küldetés, hogy hatalomban tartsuk a Gáni-kormányt, akkor nem küldeném oda a saját fiamat”.
A vezérkari főnök még Kínával is beszélt titokban
A könyvből előzetesen ismertetett legerősebb rész szerint két nappal azután, hogy a Trump által felheccelt tüntetők behatoltak a washingtoni törvényhozás épületébe, ahol éppen a választásokon győztes Biden győzelmének szentesítéséről szavaztak, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, Mark Milley tábornok titkos gyűlést hívott össze a Pentagonba. A könyv számos olyan részt tartalmaz Milley-ről, amiket már korábban is lehetett tudni különböző forrásokból, például az atomfegyverek védelméről, de új részletek is kiderültek.
Ezen a találkozón állítólag arra utasította az amerikai fegyveres erők vezető tábornokait, csak az ő jóváhagyásával hajtsanak végre utasításokat. Ezzel a biztosítékkal az volt a nem titkolt célja, nehogy a szerinte
„a választási veresége óta mentálisan leépült, munkatársaival ordibáló, az összeesküvés-elméletek saját maga teremtette alternatív valóságába zárkózó” elnök valami miatt atomcsapást rendeljen el,
netán valamilyen kockázatos katonai akcióba hajszolja az Egyesült Államokat. Az elnök ugyanis a fegyveres erők főparancsnoka is.
Milley az egyik jelenlévő szerint mindenkihez személyesen odament, mélyen a szemébe nézett, és így kérdezte meg, hogy érti-e a parancsot. A vezérkari főnök a Capitolium ostroma után annyira veszélyesnek és képlékenynek ítélte a helyzetet, hogy titokban állítólag még kínai kollégájával is felvette a kapcsolatot, biztosította, hogy nem akarnak támadni, sőt, Li Cso-csengnek ígéretet tett arra, hogy „ha támadunk, akkor arról előre értesítem, nem fogja meglepetésként érni”.
Milley ezen kívül riasztotta a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) vezetőit is, hogy fokozottan figyeljék Trump és hívei legapróbb lépéseit is.
A már 20 riportkönyvnél tartó Woodwardnak (az ő 1972-es, Carl Bernsteinnel közösen jegyzett leleplező riportja robbantotta ki a Richard Nixon republikánus elnök bukásához vezető Watergate-botrányt) a Veszedelem már a harmadik könyve Donald Trump kormányzásáról; de az első, melyet a tanítványaként számon tartott Costával közösen jegyez. Woodward szinte pontosan egy évvel ezelőtti publikálta „Düh” (Rage) című könyvét, melynek gerincét a nem kevesebb, mint 18, Donald Trumppal készített interjú adja. Az interjúdömpingre részben azért volt lehetősége, mivel az akkori elnök még 2018-ban személyesen vonta felelősségre Woodwardot, miért nem ült le vele is beszélgetni az abban az évben publikált, a Trump-kormányzatot lényegében egy őrültek házaként bemutató „Fear” (Félelem) írása idején – azután kiderült, hogy az elmúlt harminc évben minden elnöki adminisztrációban több tucatnyi informátorral rendelkező Woodward interjúkérelme valahol elakadt a sajtóosztályon.
Hát nincs itt senki, aki nem Trump hájas seggét csókolgatja?
Milley döntéseit a képviselőház elnökével, a demokrata Nancy Pelosival folytatott telefonbeszélgetése után hozta meg. A Capitoliumban történt sokkoló események hatása alatt álló, Trump azonnali elmozdítását kezdeményező veterán politikus feldúltan osztotta ki a katonatisztet (a szerzők megszerezték a beszélgetés leiratát):
Hogy ha még arról sem tudták lebeszélni, hogy a kongresszus ellen küldje híveit, ugyan ki tudja biztosan, mi lehet a következő lépése? Van egyáltalán valaki a Fehér Házban, aki képes mást is csinálni, minthogy Trump kövér seggét csókolgatja? (…) Ön is tudja, hogy Trump bolond, már régóta az.
Milley erre csak azt válaszolta: „Asszonyom, mindenben egyetértek önnel.”
Woodward és Costa hangsúlyozza könyvében, hogy Pelosi semmilyen utasítást nem adott és nem is sugallt a vezérkari főnöknek, és aggályosnak tartja, hogy Milley „az amerikai nép vagy a nemzetközi közvélemény tudta nélkül” mozgósította a kiterjedt nemzetbiztonsági apparátust. A katonatiszt tisztában volt azzal, hogy pozíciójával normális helyzetben nem férne össze ez a viselkedés, de úgy gondolta, hogy a rendkívüli körülményekre való tekintettel meg kellett tennie a szükséges óvintézkedéseket.
Ahogy az Woodward korábbi könyveiből is kiderül, Milley hozzáállása annyiban nem példa nélkül álló, hogy a Fehér Házban széles körben elterjedt szokássá vált az elnök meredekebb ötleteinek szabotálása. Volt gazdasági tanácsadója, Gary Cohn például konkrétan többször is eltüntetett szerződéstervezeteket az elnök asztaláról, nehogy mondjuk kiléptesse az Egyesült Államokat az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményből.
A Trump-kabinet megalakulásakor a vezető nemzetbiztonsági és védelmi pozíciókba kinevezett tábornokok pedig magukat a Fehér Ház „felnőtt” döntéshozóinak gondolták, akik kordában tartják a konvenciókra és hagyományos amerikai stratégiai megfontolásokra fittyet hányó elnököt.
Trump: Soha nem akartam háborút Kínával
A legmagasabb beosztásban szolgáló amerikai katonatiszt önjáró politikai kezdeményezéseinek híre (márpedig megalapozott híre, hiszen ilyen súlyú beszámolóknál a vezető amerikai újságírók ritkán vetődnek árnyékra) természetesen nem maradt visszhang nélkül. A leginkább érintett Donald Trump a Newsmax konzervatív tévében árulásnak minősítette Milley tetteit, és leszögezte: „Soha nem állt szándékomban megtámadni Kínát”. Marco Rubio, a szenátus külügyi bizottságának tagja felszólította Joe Biden elnököt a 2018-ban (tehát Trump által) kinevezett katonatiszt menesztésére, mivel
viselkedésével veszélyes precedenst teremtett, mely a fegyveres erők feletti civil kontroll régóta fennálló elvét fenyegeti.
A Fehér Ház egyelőre nem kommentálta a könyv értesüléseit, de az biztos, hogy Milley-nek lesz néhány kellemetlen perce a szenátus fegyveres erők felügyeletére szakosodott bizottságának szeptember 28-i ülésén, melyen eleve kemény kérdésekre számíthatott a kaotikus afganisztáni evakuálás miatt – és nemcsak republikánus, hanem demokrata részről is.
Az Axios értesülései szerint azonban nemcsak Milley, hanem Trump volt védelmi minisztere, Mark Esper is igyekezett csitítani a kínaiakat. Espert ugyanis az amerikai hírszerzés 2020 októberében arra figyelmeztette, hogy a Trump-kormányzattal sokfordulós kereskedelmi és diplomáciai háborúba bonyolódott Kína komolyan tart attól, hogy az elnök fegyveres konfliktus kiprovokálásával próbálja megtartani hatalmát.
A CIA is puccstól tartott
Miután Trump 2020 novemberében nem ismerte el választási vereségét, és (teljesen alaptalanul) csalást kiáltva próbálta egyes kulcsfontosságú államokban megsemmisíttetni az eredményt, Woodwardék könyve szerint még a hozzá közel álló döntéshozók is aggódni kezdtek. A CIA igazgatója, Gina Haspel arra figyelmeztette Milley-t, hogy „egy szélsőjobboldali puccs készülődik. Ez az egész őrület. Trump úgy viselkedik, mint egy hisztis hatéves gyerek”.
És még a nyilvánosság előtt mindig hiperlojálisan viselkedő Mike Pompeo akkori külügyminiszter is azt mondta szűk körben: „Trump most nagyon mélyen van”. Vezető tisztségviselők a könyvről megjelent cikkek szerint nemcsak egy Kína elleni konfliktustól tartottak, hanem attól is, hogy Trump elrendel egy Irán elleni légicsapást, amivel háborúba sodorja az Egyesült Államokat, és lángba borítja a Közel-Keletet. Mondjuk érdemes megjegyezni, hogy a sajtót a Trump-elnökség első napjától fogva elárasztották a hasonló aggodalmakról beszámoló cikkek, ehhez képest az impulzív elnök meglepő önmérsékletet tanúsított a rengeteg, háborúval fenyegető incidens kezelésénél.
A saját minisztere akarta meggyőzni, hogy nem történt választási csalás
A könyvről előre megjelent cikkek alapján a Veszedelem bepillantást nyújt Trump és legszűkebb környezetének a Capitolium ostromát megelőző napokra jellemző hangulatába, vitáiba is. Érdekes, hogy Mitch McConnell, a szenátus republikánus frakcióvezetője (nem mellesleg az Egyesült Államok politikáját megmérgező szélsőséges politikai polarizáció egyik motorja) attól tartott, hogy ha Joe Biden beiktatása előtt felhívja a hivatalban lévő elnököt, akkor Trump teljesen elveszti a fejét, ezért egy demokrata szenátortársán keresztül kérte a leendő elnököt, hogy tekintsen el ettől a gesztustól.
Az elnököt a Capitolium ostroma után az elmozdítására/felelősségre vonására indított kongresszusi eljárás (az ún. „impeachment”) során körömszakadtáig védő Bill Barr igazságügyi miniszter például igyekezett arról meggyőzni, hogy a választási csalásról szóló konteó „óriási kamu”, a választási csalás bizonyítására összetrombitált, megdöbbentő performanszairól elhíresült Rudy Giuliani által vezetett jogászcsapatról pedig csak annyit mondott:
Az ügyvédi csapatod bohócokból áll.
Fültanúk szerint Trump a döntő nap előtt még hezitált, nem kéne-e feladni az egész veszett ügyet; kegyvesztett tanácsadója, a szélsőjobboldali populista pártok nemzetközi felfuttatásán – a 2018-as EP-választások előtt egy európai populista összefogáson, az elmúlt időkben pedig a Bolsonaro-rezsim megmentésén – dolgozó Steve Bannon volt az, aki meglátogatta, majd meggyőzte őt arról, hogy nem szabad ölbe tett kézzel várni a választási eredmények elfogadásáról tartott január 6-i kongresszusi ülést. Bannon szavait a könyv szó szerint idézi:
Ez lesz az igazság pillanata. Az emberek nézik majd, hogy „Mi a fasz folyik itt?” Le fogjuk nyomni Bident január 6-án, kibaszottul le fogjuk nyomni. [Bannon a „bury him” kifejezést használta]
Alelnökét azzal fenyegette, hogy többé nem fog vele barátkozni
Január 5-én nézett szembe Trump saját alelnökével, Mike Pence-szel is, akit korábban a nyilvánosság előtt is felszólított, hogy a kongresszusi ülés levezető elnökeként ejtse a választási eredményről szóló határozattervezetet – amire semmilyen jogköre nincs ilyenkor az alelnöknek. Miközben a Fehér Ház előtt Trump-párti tüntetők hangoskodtak, odabent Pence arra figyelmeztette az elnököt, hogy nem fogja szabotálni Biden győzelmének elfogadását, és már így is mindent megtett, ami hatalmában áll, sőt, még annál is többet.
Trump azonban elkezdett vele üvölteni:
Nem, nem, nem! Nem érted, Mike, meg tudnád csinálni. Nem vagyok többé a barátod, ha nem teszed meg nekem.
Az elnök nem tudta, de a hozzá négy éven keresztül minden téren lojális republikánus politikus a könyv szerint erősen hezitált, és többek között azon múlt az elutasítása, hogy amikor tanácsért fordult az idősebb George Bush volt alelnökéhez, akkor Dan Quayle teljes képtelenségnek nevezte az ötletet, és keresetlen szavakkal szögezte le, hogy egy alelnöknek nincs mérlegelési joga az elé terjesztett választási eredmények kongresszusi elfogadásánál.
Csak nézte, ahogy a nevét skandálva törnek be a törvényhozásba
A könyv szemtanúk alapján azt is állítja, hogy Trump a környezete könyörgése ellenére sem volt hajlandó leállítani a nagygyűléséről a Capitolium ellen induló híveit. Keith Kellogg tábornok, az alelnök nemzetbiztonsági tanácsadója folyamatosan kérlelte Trumpot, hogy írjon már egy twittet, amiben nyugalomra inti a tömeget, mert „ezt nem lehet ellenőrzés alatt tartani, nincsenek erre felkészülve”. Azonban az elnök erre csak annyit reagált:
Aha.
Azután tovább nézte a tévéközvetítést. A könyv szerint lánya, a saját „emberarcú republikánus” imázsán sokat dolgozó Ivanka Trump is háromszor hívta apját, hogy „engedje már el végre” az egészet, és ne szálljon szembe (az amúgy formalitásnak számító) eredményszentesítéssel, de Donald Trump csak órákkal a zavargások kitörése után küldte haza híveit.
A könyv a CNN ízelítője szerint Trump 2024-es elnökválasztásra belebegtetett visszatérésével is foglalkozik. Amikor az exelnök volt kampányfőnöke, a rendőrségi ügye miatt már 2020-ban menesztett Brad Parscale rákérdezett nála a nyáron, akkor állítólag azt válaszolta: „Gondolkozom rajta, nagyon erősen gondolkozom”. Parscale később aztán azt mondta szűkebb körben:
Szerintem 2024-re nem visszatérésként gondol, hanem bosszúként.