Képviselők foglyul ejtésére és meggyilkolására készültek a washingtoni tüntetők az ügyészek szerint

2021. január 15. – 22:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A képviselők foglyul ejtését és meggyilkolását is tervezték a múlt héten a washingtoni Capitoliumba betörő tüntetők – közölték az eseményeket feltáró szövetségi ügyészek, írja a New York Times.

Az ostrom egyik legismertebb résztvevője, a különös összeesküvés-elméletben hívő QAnon sámán Mike Pence alelnöknek hagyott üzenetében például azt írta, „csak idő kérdése, hogy eljöjjön az igazság pillanata”.

A 18 oldalas dokumentumot csütörtökön nyújtották be Jacob Anthony Chansley, vagyis a QAnon sámán ellen indított szövetségi büntetőeljárás részeként. A zavargások másnapján Chansley magától jelentkezett az FBI-nál, és azt mondta, hogy „Isten kegyelméből” tudott bejutni a Capitoliumba. Az ügyészség a tárgyalás kezdetéig őrizetbe vette Chansley-t, mert attól tartanak, hogy Joe Biden január 20-i beiktatására vissza akar térni Washingtonba.

Texasi szövetségi ügyészek szerint egy másik rendbontó, a légierő volt tisztje, Rendall Brock Jr. azt tervezte, hogy gyorskötözővel foglyokat ejt a Capitoliumban. Őt múlt vasárnap tartóztatták le, miután a volt felesége jelezte az FBI-nak, hogy felismerte őt a zavargásról készült felvételeken. Többek között garázdaság miatt emeltek ellene vádat.

Az FBI összesen 37 ember ellen folytat nyomozást Brian Sicknick rendőrtiszt meggyilkolásával kapcsolatban.

Készülődés Joe Biden elnöki beitatására 2021. január 15-én, Washingtonban – Fotó: LIZ LYNCH / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP
Készülődés Joe Biden elnöki beitatására 2021. január 15-én, Washingtonban – Fotó: LIZ LYNCH / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP

Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti házelnöke azt mondta, a törvényhozás tagjai ellen is vádat kell emelni, ha bármelyikükről kiderül, hogy segítséget nyújtottak a Capitoliumba betörő tüntetőknek. Azt is bejelentette, hogy parlamenti bizottságok fogják alaposan kivizsgálni a történteket, írja az MTI.

Ezen kívül megbízta Russel Honore nyugalmazott tábornokot, hogy vegye kezébe a Capitolium biztonságát érintő intézkedéseket, tekintettel Joe Biden megválasztott, demokrata párti elnök beiktatására. Honore jelentős érdemeket szerzett, amikor a Katrina hurrikán elárasztotta New Orleanst, ő szervezte meg, hogy a segélyszállítmányok eljuthassanak a rászorulókhoz.

Eközben Washingtonban elhalasztják Joe Biden beiktatási ceremóniájának vasárnapra tervezett próbáját, mert az FBI attól tart, hogy Donald Trump hívei újabb erőszakos tiltakozóakciót terveznek a fővárosba, írja az Infostart.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!