Egy poroltó okozta a halálát a rendőrnek, aki az asztal alá bújt képviselőket védte a Capitoliumban

Legfontosabb

2021. január 9. – 21:22

frissítve

Egy poroltó okozta a halálát a rendőrnek, aki az asztal alá bújt képviselőket védte a Capitoliumban
Brian D. Sicknick tiszteletére helyez el virágokat egy nő a Capitolium épületének közelében 2021. január 8-án. Fotó: Joe Raedle / Getty Images / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A Capitolium ostroma után vesztette életét egy rendőr, akit a tüntetők egy poroltóval ütöttek le. A 42 éves Brian D. Sicknick, aki fiatal korától fogva rendőrnek készült, korábban az Egyesült Államok nemzeti gárdájában szolgált. Az iraki háborút nyilvánosan is kritizálta.

A férfi 2008-ban lett tagja a capitoliumi rendőrségnek, csütörtökön halt bele a sérüléseibe, miután az amerikai törvényhozás épületében megtámadták, amikor több száz Trump-párti tüntető betört a washingtoni Capitoliumba, ahol az elektori szavazatok hivatalos megszámlálása, ezzel Joe Biden győzelmének hitelesítése zajlott.

A tüntetők dulakodtak a rendőrökkel, ablakokat törtek be és törvényhozók irodáit is felforgatták. A capitoliumi rendőrök egy Trump- és összeesküvés-hívő, 35 éves veterán nőt, Ashli Babbittet meglőttek az épületben, miközben megpróbált áttörni egy ajtón. A nő nem sokkal később belehalt a sérüléseibe.

A rendőrség közleménye szerint Sicknick a tüntetők elleni küzdelemben sérült meg.

Egy tűzoltókészülékkel verték fejebe a törvényhozás épületében kialakult káoszban, amikor a képviselőket az asztalaik alá bújtatva védték, miközben a tömeg a kongresszus termeiben tombolt.

Amikor ezután visszatért a kijelölt irodájába, összeesett.

Az iraki háború kritikusa volt

Brian Sicknick egy háromgyermekes család legkisebb fiaként a 16 ezer fős South Riverben nőtt fel New Jersey központjában. Miután leérettségizett egy műszaki szakközépiskolában, 1997-től az Egyesült Államok nemzeti gárdájában szolgált. Állomásozott Szaúd-Arábiában és Kirgizisztánban is, 2003 végén szerelt le.

Brian Sicknick belehalt sérüléseibe, miután Donald Trump támogatói január 6-án megrohamozták a Capitoliumot és egy tűzoltókészülékkel fejbeütötték. Fotó: US CAPITOL POLICE / AFP
Brian Sicknick belehalt sérüléseibe, miután Donald Trump támogatói január 6-án megrohamozták a Capitoliumot és egy tűzoltókészülékkel fejbeütötték. Fotó: US CAPITOL POLICE / AFP

Az iraki háború hangos ellenzője volt, több levelet írt a helyi újság szerkesztőjének, amely élesen bírálta George W. Bush volt elnököt a háborús politikája miatt. Egy levélben, amit öt nappal a leszerelése előtt tettek közzé, arról írt, hogy az USA csapatai túlhajszoltak, a morál pedig veszélyesen alacsony a katonák körében.

„A munkáját végezte” – mondta Sicknick halála után az egyik bátyja a megölt rendőr szülővárosának polgármestere szerint.

Az egykori középiskolájának udvarán tölgyfát ültetnek a Capitolium ostromában meghalt New Jersey-ből származó rendőrnek.

Több vezető lemondott

Bár hetek óta lehetett tudni, hogy a szerdára meghirdetett tüntetésen Donald Trump-hívei erőszakosak lehetnek, a Capitolium biztosításáért felelő hivatalos szerv vezetése rosszul mérte fel a veszélyt és nem gondoskodott az épület kellő biztosításáról. Az Amerikai Védelmi Minisztérium három nappal az zavargások előtt már felajánlotta a segítségét, de ebből a capitoliumi rendőrség még akkor sem kért, amikor már elkezdtek behatolni az épületbe a tüntetők.

Ashli Babbitten kívül további három tüntető is életét vesztette az ostrom alatt. Egyikük, az 50 éves Benjamin Phillips sztrókot kapott, az 55 éves Kevin Greeson szívrohamban hunyt el, a 34 éves Rosanne Boylandet pedig valószínűleg agyontaposta a tömeg.

Sicknick mindössze a negyedik olyan capitoliumi rendőr a törvényhozás védelmére létrehozott fegyveres szervben, akit szolgálat közben gyilkoltak meg a New York Times szerint.

A halála után, csütörtökön adta be a lemondását a capitoliumi rendőrség főparancsnoka mellett a Képviselőházért és a Szenátus biztosításáért felelős őrmester is.

Letartóztatták a Nancy Pelosi pulpitusát ellopó férfit

Amikor a Trumpot támogató tömeg szerdán bejutott a Capitoliumba, egy floridai férfi ellopta Nancy Pelosi házelnök pulpitusát.

A 36 éves Adam Christian Johnsont nem volt nehéz azonosítani, ugyanis Facebookon élő videóban közvetítette, ahogy a törvényhozás épületének folyosóin mászkál, ráadásul egy fotón büszkén integetve pózolt az ellopott polccal:

Fotó: Win McNamee/Getty Images
Fotó: Win McNamee/Getty Images

Johnson a rendőrség péntek este már le is tartóztatta, vádat emelnek ellene.

Ahogy arról a Telex korábban már beszámolt, 68 embert már letartóztattak, többek között azt a férfit is, aki Nancy Pelosi irodájába tört be, és a házelnök asztalánál, feltett lábbal fotózkodott és rács mögé került a Capitoliumba betörő, vikingsapkás QAnon Sámán is.

Sokukat már csütörtökön bíróság elé is állították; egyebek mellett törvénytelen behatolással, egy rendőr bántalmazásával, és lőfegyverrel való visszaéléssel is vádolják őket.

Vannak ugyanakkor olyan résztvevői a szerdai zavargásnak, akiket még mindig keres az FBI, róluk több fotót is nyilvánosságra hoztak. Ezen kívül pedig 50 ezer dolláros pénzjutalmat (15 millió forint) ajánlott fel annak, aki segíti kideríteni, ki helyezett el két csőbombát a Capitoliumban a szerdai ostrom alatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!