Trump-párti tüntetők betörtek az amerikai törvényhozás épületébe

2021. január 6. – 20:13

frissítve

Trump-párti tüntetők betörtek az amerikai törvényhozás épületébe
A törvényhozás épületébe behatoló tüntetők – Fotó: Saul Loeb / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A capitoliumi eseményeket percről percre közvetítésünben követjük tovább>>>

Trump-párti tüntetők magyar idő szerint negyed kilenckor betörtek a washingtoni Capitoliumba, az amerikai törvényhozás épületébe, ahol a kongresszus két házának együttes ülésén a tagállamokból érkező elektori szavazatok hivatalos megszámlálása zajlott.

A CNN értesülései szerint több száz zászlókkal, maszkokkal vagy fejdíszekkel felszerelkezett tüntetőnek sikerült bejutnia az épületbe, amit emiatt lezártak, az ülést felfüggesztették mindkét házban. Mike Pence alelnököt a CNN forrásai szerint kimenekítették az épületből, Kamala Harris megválasztott alelnökről annyit mondtak, hogy biztonságos helyen van.

Itt szedtük össze a Capitoliumban uralkodó káoszról készült videókat>>>

Képviselők és szenátorok is az irodáikban várakoznak, de a beszámolók szerint a képviselőházi ülésteremben is nagyjából százan maradtak, a képviselőknek gázmaszokat osztottak ki.

A képviselőházi ülésteremnél a rendőrök a fegyverüket elővéve védik az elbarikádozott bejáratot, tüntetők dörömböltek az ajtón, mielőtt az üléstermet kiürítették volna. Az ajtó üvege ki van törve, de arról ellentmondó információk vannak, hogy lövéseket leadtak-e.

Több tucat tüntető a szenátus termébe is bejutott, de a CNN szerint azóta a szenátusi szárnyból már kiszorítoták a behatolókat.

Ezen a videón az látható, ahogy az épületbe behatolók porral oltóval fújnak a lépcsőházban és a folyosókon:

A capitoliumi rendőrség egyelőre az első emeletet kezdte el biztosítani, onnan haladnak majd tovább. Az MSNBC tudósítója szerint könnygázt használtak a Capitoliumon belül is. Képeken az is látszik, hogy a behatolók közül többeket a földre fektettek és őrizetbe vettek.

A tüntetők az ülés kezdetével párhuzamosan a közelben tartott demonstrációról vonultak az épülethez, ahol a helyszíni tudósítók szerint kaotikus jelenetek alakultak ki. Több helyen betörték az üveget, és az ablakokon másztak be az épületbe.

A CNN-nek két forrás is azt mondta, hogy egy nő lőtt sebbel életveszélyes állapotban van a Capitoliumban. Az MSNBC szerint egy erősen vérző nőt a mentősök vittek arrébb az épülettől, és a képek alapján újraélesztést végeznek, azt nem tudni, hogy ugyanarról a személyről van-e szó.

Több rendőr is megsérült, legalább egyiküket kórházba is kellett szállítani.

A CNN szerint az épületen kívül a fővárosi rendőrség egységei is felsorakoztak, de egyelőre még nem indultak meg a lépcsőknél a tömeg felé. Kayleigh McEnany fehér házi szóvivő azt írta, hogy Trump utasítására a Nemzeti Gárdát és más szövetségi egységeket is a helyszínre küldtek.

Fotó: Joseph Prezioso / AFP
Fotó: Joseph Prezioso / AFP
Fotó: Leah Millis / Reuters
Fotó: Leah Millis / Reuters
Fotó: Drew Angerer / Getty Images / AFP Fotó: Drew Angerer / Getty Images / AFP
Fotó: Drew Angerer / Getty Images / AFP
Fotó: Drew Angerer / Getty Images / AFP

Trump híveinek többezres demonstrációján felszólalt maga az elnök is, aki kijelentette, soha nem ismerik el a vereségét. Trump „gyenge republikánusoknak” bélyegezte a választási eredményeket szentesítőket. Miután a tüntetők az épülethez vonultak, és behatoltak, Trump a Twitterén azt kérte, hogy mindenki támogassa a kongresszusi rendőrséget és a hatóságokat, és maradjon békés. Aztán egy újabb posztban kérte mindenkitől, hogy maradjon békés, és ne folyamodjon erőszakhoz.

A washingtoni polgármester helyi idő szerint este hattól másnap reggel hatig kijárási tiltalmat rendelt el a fővárosban.

Az elektori szavazatok megszámolását megakasztották republikánusok

Szerdán helyi idő szerint délután egykor kezdődött az amerikai szenátus és a képviselőház összevont ülése, amin formálisan is megszámolták volna a novemberi elnökválasztás elektori szavazatait, hogy aztán hitelesítsék a végeredményt. Az elektori kollégium december 14-én hivatalossá tette, hogy Joe Biden 306, Donald Trump 232 elektori szavazatot szerzett.

A kongresszusi szakasz általában csak formalitásnak számít, de ezúttal már előre tudni lehetett, hogy az alaptalanul csalást kiáltó Trumphoz hű republikánusok megkérdőjelezik majd több állam elektori szavazatait, ezzel várhatóan jó hosszúra nyújtva a normális esetben nagyjából egyórás folyamatot, viszont a végeredményen ettől még semmit sem változtatva.

Az ábécé sorrendben felolvasott egyes államok elektori szavazatai ellen ugyanis lehet élni beadványokkal. Ha egy képviselő és egy szenátor is támogat egy beadványt, akkor azt a képviselőházban és a szenátusban is legfeljebb két-két órán át meg kell vitatni, hogy elfogadják-e.

Az összevont ülés hamar fel is oszlott az első ilyen vitára, miután Arizonához érve republikánusok megkérdőjelezték az ottani erdeményt.

Bármelyik állam elektori szavazását azonban csak abban az esetben tekintenék semmisnek, ha arról mindkét ház együttesen döntene. A képviselőházban egyébként is a demokraták vannak többségben, de emellett számos republikánus szenátor jelezte, hogy nem kérdőjelezné meg a hivatalos elektori eredményeket a republikánus többségű szenátusban sem.

Ezért ez leginkább csak időhúzásra lehet jó, a végeredményen, Biden győzelmén semmit sem változtat majd. Miután azonban egyes republikánusok előzetesen azt jelezték, hogy legalább három állam, Arizona, Georgia és Pennsylvania esetében is ellenvetéssel élhetnek az elektori szavazatok megszámolásakor, ez mindegyik esetben két óra vitát jelentett volna.

Az elektori kollégium szavazása után végül a Biden győzelmét elismerő Mitch McConnell, a republikánusok szenátusi vezetője eredetileg arra kérte a szenátusi frakciót, hogy ne kérdőjelezzék meg január 6-án az elektori szavazatokat, miután azt már tudni lehetett, hogy a képviselőházból többen is – végül akár 140-en – ezt tervezik.

Előbb azonban Josh Hawley missouri szenátor jelentette be, hogy mégis ezt fogja tenni, majd pedig a texasi Ted Cruz vezetésével további 11 szenátor állt elő egy levéllel. Ők azt akarják, hogy állítsanak fel egy kétpárti kongresszusi bizottságot, aminek aztán tíz nap alatt rendkívüli vizsgálatot kellene lefolytatnia. Arizona esetében Cruz volt az a szenátor, aki támogatta a képviselőházi javaslatot az eredménnyel szemben.

Annak ellenére, hogy mind az ötven tagállam és a fővárosi körzet is véglegesítette az amerikai elnökválasztási eredményeket, aztán az elektori kollégium is szavazott, Trump továbbra sem hajlandó hivatalosan elismerni vereségét, és erre próbálta rávenni a kongresszusi republikánusokat is. Az elnök megalapozott bizonyítékok nélkül csalást kiált, pedig jogászaival hatvanszor pattantak vissza a különböző szintű bíróságokról, tisztviselők minden idők legbiztonságosabb szavazásáról beszéltek, és azóta elküldött igazságügyi minisztere, Bill Barr szerint sem történt széleskörű csalás.

Donald Trump Washingtonban 2021. január 6-án – Fotó: Jim Bourg / Reuters
Donald Trump Washingtonban 2021. január 6-án – Fotó: Jim Bourg / Reuters

Trump az elmúlt napokban nyomás alá helyezte az összevont ülést a szenátus elnökeként levezető Mike Pence alelnököt is, akinek azonban semmilyen alkotmányos jogköre nincsen az eredmények megváltoztatására. Trump ennek ellenére a szerdai washingtoni tüntetésen is arról beszélt, hogy „Pence-nek kell beavatkoznia, ha nem akarja, hogy a mai egy szomorú nap legyen az ország életében”, ő pedig nagyon csalódjon benne.

Pence végül az ülés kezdete előtt egy közleményt is kiadott, amiben jelezte, hogy nem fordíthatja meg az eredményeket. Az elhúzódó ülés végén pedig neki kell majd bejelentenie Biden győzelmét. Bident aztán január 20-án iktatják majd be az Egyesült Államok következő elnökének.

A kongresszusi ülésre még nem számolták össze teljesen a kedden tartott georgiai szenátorválasztások szavazatait, de a nagy tévék és hírügynökségek már bejelentették, hogy Raphael Warnock biztosan legyőzte Kelly Loeffler republikánus szenátort, és Jon Ossoff győzelme is várható David Perdue szenátorral szemben. Ez azt jelenti, hogy a republikánusok elbukják a szenátusi többségüket, az 50-50 fős felállásban pedig szavazategyenlőség esetén a szenátus elnökeként Kamala Harris alelnök döntene. Így a képviselőház és az elnökség mellett a demokraták megszerzik majd a felsőházi többséget is.

Ha fontosnak tartja a független sajtót kattintson ide, és támogassa a Telexet!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!