Rács mögé került a Capitoliumba betörő, vikingsapkás QAnon Sámán

2021. január 9. – 20:34

Másolás

Vágólapra másolva

Egyre több embert tartoztatnak le azután, hogy Donald Trump behívei betörtek a washingtoni Capitoliumba, amelynek következtében öten, köztük egy rendőr is meghalt. A történésen egy sor ikonikus kép készült a Nancy Pelosi irodájában asztalra feltett lábbal pózoló trumpistától (őt azóta elfogták) a Pelosi pulpitusával mosolyogva elsétáló sapkás ürgén át (őt is elfogták) kezdve a legismertebb figuráig, a vikingsapkás, félmeztelen férfiig, aki szinte végig a történések középpontjában volt.

A férfiről kiderült, hogy Jake Angelinek hívják, de szélsőjobboldali körökben csak QAnon Sámánként ismerik. Most az amerikai igazságügyi minisztérium közölte, hogy letartóztatták a férfit, aki ellen az a vád, hogy törvényes felhatalmazás nélkül, szándékosan tört be erőszakosan a Capitolium szövetségi területére, és kezdett el garázdálkodni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!