Bejelentették Trump azonnali elmozdítási kísérletének forgatókönyvét

2021. január 11. – 05:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nancy Pelosi, a képviselőház elnöke bejelentette, hogy a ház elindítja az impeachment eljárást Trump ellen, ha Mike Pence alelnök nem váltja le őt, írja a CNN. Az amerikai hírcsatorna közlése szerint a képviselőház első körben, hétfő reggel megpróbál ellenszavazat nélküli egyetértésben átvinni egy határozatot, amely felszólítja Pence-et és a Trump-kormányt az alkotmány 25. kiegészítésének alkalmazására, azaz a leváltásra.

Ha a határozatot nem sikerül egyhangúlag megszavaztatni, márpedig a republikánusok miatt feltehetően nem fog, akkor normál szavazásra bocsátják majd a képviselőházban kedden.

A határozat szövege szerint Pence-nek 24 órán belül lépnie kell majd, mert ha nem, akkor a ház szavazna majd az impeachment elindításáról.

Pelosi azt mondta, az alkotmányt és a demokráciát védendő gyorsan kell cselekedni, mert „ez az elnök mindkettőre közvetlen fenyegetést jelent”.

A határozatot a demokrata David Cicilline (Rhode Island), Jamie Raskin (Maryland) és Ted Lieu (California) fogják előterjeszteni a hétfői ülésen. Ennek egyik bekezdése Trumpot zendülésre való felbujtással vádolja. Cicilline vasárnapi tweetje szerint a határozatnak több mint 200 támogatója van.

Arról, hogy republikánusok is támogatnák a határozatot, itt írtunk bővebben.

Kérdés, mindez mennyire szimbolikus: az impeachmentet a szenátusnak is meg kellene szavaznia, amely viszont január 19. előtt nem ülésezik. Bident viszont 20-án beiktatják. Tény azonban, hogy a szenátus szavazhat úgy is, hogy Trumpot eltiltja attól, hogy valaha kormányzati posztot viseljen.

Az egész ügy kiindulópontja, hogy szerda este Trump több száz híve megostromolta a Capitoliumot, miután az elnök egy közeli, szabadtéri gyűlésen tartott beszédében feltüzelte és arra buzdította őket, hogy menjenek a Capitoliumhoz.

A zavargásokban meghalt egy, a Capitoliumot védő 42 éves rendőr – róla itt írtunk hosszabban – és a támadók soraiból egy 35 éves, Trump- és összeesküvés-hívő nő (róla pedig itt olvashatnak bővebben).

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!