Több republikánus képviselő is támogatná a Trump elleni impeachmentet

2021. január 10. – 19:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egyre többen támogatják az amerikai törvényhozásban az alkotmányos felelősségre vonási eljárás (az úgynevezett impeachment, a folyamatról itt írtunk bővebben még az Indexen) megindítását Donald Trump leköszönő elnök ellen. Több republikánus szenátor is egyetért a demokratákkal az eljárás indításáról, ám így sem biztos, hogy kezdeményezésének meglesz a szükséges támogatottsága, írja az MTI.

Ted Lieu demokrata párti képviselő azt mondta, hogy eddig 190 képviselő biztosította támogatásáról az impeachment megindítását. „Videóink vannak a beszédről, amellyel Trump feltüzelte a tömeget. Videóink vannak arról, ahogy a tömeg megtámadja a Capitoliumot” – írta a Twitteren.

Pat Toomey republikánus szenátor szerint Trumpnak az ország érdekében mihamarabb le kellene mondania. Pénteken párttársa, Lisa Murkowski szenátor is ezt nyilatkozta. Egy másik republikánus szenátor, Ben Sasse kijelentette, hogy fontolóra fogja veszi az impeachment megszavazását, ugyanis szerinte Trump megszegte hivatali esküjét.

Pat Toomey szenátor 2020. december 10-én, Washington D.C.-ben – Fotó: Sarah Silbiger / POOL / AFP

Az NBC News azt írja, hogy Trump elvesztette a dél-karolinai szenátor, Lindsey Graham támogatását is, ahogy az alaszkai szenátor, Lisa Murkowski is úgy gondolja, Trumpnak távoznia kell, mert már így is elég kárt okozott.

A Trump ellen felhozott vádpontok megszavazásához kétharmados többségre van szükség a szenátusban, ehhez tizenhét republikánus képviselőnek kellene átszavaznia. Ha hivatali ideje után állapítják meg Trump bűnösségét, a kongresszus eltilthatja szövetségi közhivatalok viselésétől, ami azt jelentené,

hogy nem indulhat a 2024-es elnökválasztáson.

Donald Trump ellen tavaly egyszer már megindították az impeachmentet, mert bizonyítékok kerültek elő arról, hogy a hatalmával visszaélve nyomást gyakorolhatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökre, hogy az vizsgálatot indítson Joe Biden és fia ellen Ukrajnában. Az impeachment végül azzal végződött, hogy a republikánus többségű szenátus felmentette az elnököt.

Eddig nem volt példa arra a történelemben, hogy egy amerikai elnök ellen kétszer is impeachmentet indítsanak.

A Reuters szerint a kongresszusi demokraták hétfőn kezdeményezni fogják a Trump elleni impeachment megindítását. A demokraták korábban azzal is próbálkoztak, hogy rábírják Mike Pence alelnököt az alkotmány 25. kiegészítése által lehetővé tett forgatókönyv megvalósítására: eszerint az alelnök leválthatná az elnököt, ha az képtelenné válik hivatalos kötelességei ellátására, ám Pence nem állt kötélnek.

Az alkotmányos felelősségre vonási eljárást annak címén indítanák, hogy Trump lázongást szított a Capitoliumnál. A zavargásokban meghalt egy, a Capitoliumot védő 42 éves rendőr – róla itt írtunk hosszabban – és a támadók soraiból egy 35 éves, Trump- és összeesküvés-hívő nő, róla itt olvashatnak bővebben.