Trump ügyvédje újabb bizarr sajtótájékoztatót tartott

2020. november 20. – 05:32

frissítve

Trump ügyvédje újabb bizarr sajtótájékoztatót tartott
Reuters/JONATHAN ERNST Reuters/JONATHAN ERNST

Másolás

Vágólapra másolva

Donald Trump ügyvédének legutóbbi sajtótájékoztatóján sem hangzott el új információ az amerikai elnökválasztáson elkövetett csalásvádról. A január 20-ig hivatalban lévő elnök és emberei lassan három hete állítják, hogy a demokraták elcsalták a Joe Biden győzelméhez vezető választást, azonban ezt eddig semmivel sem tudták alátámasztani; a bíróságokon pedig közel két tucat keresetüket utasították már el.

Rudy Giuliani, az elnök elsőszámú jogi képviselője, New York korábbi polgármestere ennek ellenére is emlékezetes sajtótájékoztatót tartott. Az esemény helyszínéül szolgáló teremben valószínűleg meleg lehetett, mert Giuliani arcának mindkét oldalán folyt az izzadtság. Ez önmagában még nem lenne izgalmas, azonban Trump ügyvédjének fejéről hajfesték csorgott le a verejtékkel, amire a sajtótájékoztatót közvetítő csapat egyik tagja is felfigyelt, és élő adásban szóvá is tette. (A nagy izzadásról itt egy 16 képes galéria a Buzzfeeden.)

Az eseményen Giuliani a Vinny, az 1ügyű című vígjáték egyik jelenetének felidézését is bedobta érveinek alátámasztásához. Ajánlom az ügyvéd mögött álló hölgy arckifejezését, amikor Giuliani felteszi a kérdést, hogy mind látták-e a Joe Pesci főszereplésével készült 1992-es filmet:

Trump ügyvédjének nem ez az első bizarr sajtótájékoztatója a november 3-i választás óta. A jogászcsapat korábban egy philadelphiai kertépítő cég parkolójában beszélt Trump csalásvádjáról – nem messze egy szexshoptól és egy temetkezési vállalattól –, valószínűleg azért, mert nem jó Four Seasonst foglaltak le. (Business Insider)

Frissítés: Cikkünk megjelenése után lettünk figyelmesek Twitteren a sajtótájékoztató egy másik különös mozzanatára, amelyen Giuliani kifújja az orrát, majd ugyanazzal a zsebkendővel – amelyet nagyon úgy tűnik, hogy kifele hajtott – megtörli a száját, majd az egész arcát:

<<< A Telex legfrissebb híreit itt olvashatja >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!