Tragédiák jártak a börtönökben elszabaduló koronavírus nyomában

„Katasztrofális következményekkel” járhat, ha semmibe veszik a Covid-19 elleni védekezés során a börtönök népét, figyelmeztette Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa a világ kormányait márciusban. A járvány kirobbanása óta aggodalommal töltötte el a szakembereket a rácsok mögötti helyzet, hiszen a zsúfolt börtönök valódi Petri-csészék.

Sok ember van bennük összezárva kis helyen, a higiénés viszonyok rendszerint távol vannak az ideálistól, és a rabok jelentős része magas kockázatú csoportba tartozik. Ráadásul ha egy börtönben elszabadul a járvány, az nem csak a bent élőket sodorja veszélybe,

mert az ügyvédeken, őrökön, egyéb dolgozókon keresztül állandó a kapcsolat a külvilággal, még ha a látogatást ideiglenesen korlátozzák is.

Emiatt számos országban jutottak arra, hogy a veszély csökkentése érdekében ki kell engedni a rabok egy részét: így védeni lehet a kiengedett emberek életét, és ezzel párhuzamosan valamivel kevésbé zsúfolttá, azaz biztonságosabbá tehetik a környezetet a bent maradók számára, akadályt állítva a vírus terjedésének.

A helyzetbe kezdettől kódolva volt, hogy bármilyen döntések is születnek, azoknak ára lesz.

Ott volt rögtön, hogy hogyan éreznek az áldozatai azoknak a raboknak, akik a koronavírus miatt idő előtt szabadulnak. Az amerikai sajtót bejárta tavasszal a 18 éves Trinity Landry nyílt levele, melyet az oregoni kormányzónak címzett.

„Kegyetlen és igazságtalan”

Landryt ötéves kora óta, közel egy évtizeden át molesztálta egy családtagja, a most 73 éves Jerry Rice. A férfit 2019-ben csukták le. Mivel hajlandó volt elismerni a vádak egy töredékét, nem túl súlyos büntetést, 34 hónap börtönt kapott. A feltételes szabadlábra helyezést kizáró ítéletében az állt, hogy 2021 decemberében szabadulhat.

Landry azért szánta rá magát a nyílt levél megírására, mert megrémítette a lehetőség, hogy akár Rice is túl korán szabad ember lehet – hiszen megfelel a koronavírus miatti korai szabadítás alapkritériumainak: idős, orvosi okok miatt veszélyeztettnek számít és kevés van már hátra a büntetéséből. Arról írt, hogy a hozzá hasonló áldozatokkal szemben „kegyetlen és igazságtalan” lenne kiengedni a Rice-féléket. Megmagyarázta, miért óriási számára a jelentősége annak, hogy pontosan mennyi időt tölt fogságban a bántalmazója.

„Ez az egyetlen darabka igazság, amit kaptam, és most elveszik tőlem” – írta.

Oregonban, ahogy a legtöbb helyen, az erőszakos bűnelkövetőket, például a gyilkosokat vagy a szexuális erőszaktevőket főszabályként kizárták a szabadítási hullámból, de például a feleségüket terrorizálók vagy a Rice-féle molesztálók nem estek automatikusan kívül a körön. A kormányzó a nyílt levél után azzal nyugtatta a kedélyeket, hogy nem lesz tömeges kiengedés, és esetről esetre fognak mérlegelni. Rice esetében elég egyértelmű volt, mi lesz a mérlegelés eredménye.

A bűn számít vagy hogy milyen bent?

Egyébként az Egyesült Államokon belül is államról államra változott, milyen szempontok szerint döntöttek arról, kit lehet kiengedni. Kaliforniában például olyanok is szabadultak, akik korábban embert öltek. A Los Angeles Times augusztusban egy Terebea Williams nevű elítélt példáján keresztül mutatta be a mögöttes dilemmát.

A nő 22 éves korában brutális gyilkosságot követett el: rálőtt a barátjára, a vérző férfit betuszkolta a kocsija csomagtartójába, vezetett vele 1200 kilométert, végül egy motelszobában székhez kötözte, és magára hagyta meghalni. Ugyanakkor 19 évet ült, ezalatt főiskolai végzettséget szerzett, mentorálta a fiatalabb elítélteket, kiváló volt a magaviselete.

Kőszívű gyilkos vagy rehabilitált mintarab: melyik arcát vegyék figyelembe, amikor arról van szó, hogy a járványveszély miatt kiengedjék-e?

Williams eredetileg 84 évet kapott, de végül július végén, 44 éves korában elengedték, amiben szerepe volt annak, hogy egészségügyi állapota miatt különösen veszélyeztettnek számított.

Megölte azt, akinek a megerőszakolásáért bezárták

Williams esetében nem ez történt, de már csak a nagy számok miatt is borítékolható volt, hogy a szabadítási hullámban olyanok is kikerülnek a külvilágba, akikről utólag kiderül, hogy rács mögött kellett volna maradniuk. Történtek tragédiák. Az egyik legnagyobb felháborodást kiváltó eset, amelyről a Washington Post is írt, Karla Dominguezé volt, akit 2019 októberében brutálisan megerőszakolt egy Ibrahim E. Bouaichi nevű férfi.

Bouaichi a Virginia állambeli Alexandriában ült előzetes letartóztatásban, amikor jött a járvány, és májusban óvadék ellenében kiengedték azzal, hogy marylandi otthonában kell maradnia, azt csak akkor hagyhatja el, ha az ügyvédeivel találkozik. Az ügyvédei egyik érve a kiengedés mellett az volt, hogy a koronavírus miatti korlátozások mellett nem tudnak rendesen kapcsolatot tartani a védencükkel, amíg rács mögött van, és így nem jut hozzá a neki is kijáró jogi segítséghez. Miután kiengedték, Bouaichi július 29-én visszament Alexandriába, és lelőtte Karla Dominguezt a nő lakása előtt.

Bouaichi esetében joggal lehet azt mondani, hogy előre lehetett volna látni, micsoda veszélyt jelenthet az áldozatára, de a szabadítást ellenzők narratíváját erősítette néhány olyan eset is, amikor kevésbé volt egyértelmű a helyzet, vagy akár nem utalt arra semmi, hogy a társadalom számára veszélyt jelent az adott rab.

Denverben egy Cornelius Haney nevű elítélt megölt egy 21 éves nőt 3 héttel a szabadulása után. Haney 2016-ban rablásért kapott 7 évet, amikor kiengedték, április 15-én, már csak 4 hónapja lett volna hátra addig, amíg mindenképpen feltételes szabadságra bocsátották volna. A férfi bűnlajstromán drogbirtoklás, lopás, szökési kísérlet és súlyos testi sértés volt, az egészségi állapota miatt és amiatt esett a korán szabadulók körébe, hogy már nem volt sok hátra a büntetéséből. Május 9-én egy sikátorban támadt rá az áldozatára. Végül egy motel fürdőszobájában tartóztatták le, a vécében kokaint találtak.

A floridai Joseph Edward Williams egyetlen nappal a korai szabadulása után lőtt le egy férfit Tampában. Ő kábítószerrel kapcsolatos, nem erőszakos bűncselekmény vádja miatt volt bezárva. Ítéletre várt, amikor március 20-án 163 másik emberrel együtt szabadították Hillsborough megyében.

„Sajnos vannak emberek, akik visszaélnek ezzel a vészhelyzettel és az áldozatokkal, amelyeket olyan sokan meghoznak a világjárvánnyal folytatott harc során. Erre az emberre most a törvény teljes szigorával csap le”

– reagált a New York Times szerint az ügyészségi hivatal. A cikk megjelenéséig ő volt az egyetlen a 164 rab közül, akit újra be kellett zárni.

Sokkal rosszabb számok

Talán az ilyen esetek is hozzájárultak ahhoz, hogy az amerikai börtönpopuláció mindössze 5 százalékkal csökkent a 2020-as évben. A Time magazin év végi cikke szerint a legrosszabb félelmek egy része valóra vált: országszerte 850 büntetés-végrehajtási intézményben tört ki járvány, több mint 275 ezren megfertőződtek és 1700-an meghaltak. A Time által hivatkozott jelentés szerint az amerikai börtönökben a megfertőződési ráta háromszor magasabb, mint az általános népességben, a mortalitás pedig a duplája.

„El vannak zárva egy épületben, és elvileg biztonságban kellene lenniük, de nincsenek. Szörnyű és szomorú” – nyilatkozta az ABC7-nek az egyik, koronavírusba belehalt rab testvére, Swekeda Ellis. A nő bátyja, Tramond Thomas az egyik gócponttá vált börtönben, a Kalifornia állambeli High Desert állami intézményben töltötte fegyveres autó- és emberrablás miatt kiszabott büntetését. A 44 éves, 19 éves kora óta raboskodó férfinak már csak hetei lettek volna hátra a szabadulásig, amikor november 17-én meghalt. A halálhírt közlő telefonhívás előtt egy nappal levelet küldött a testvérének, amiben azt írta:

„Keda, imádkozz értem. Szeretlek mindjányatokat. Nagyon beteg vagyok. Fáj mindenem, és nehezen kapok levegőt. Kezdek megijedni. Nem akarok börtönben meghalni”.

A kivégzést túlélte, a Covidot nem

A járvány a siralomházakat is elérte. Gyaníthatóan a Covid-19 komplikációiba halt bele december végén Ohio siralomházában az a Romell Broom nevű halálraítélt, aki korábban túlélt egy kivégzési kísérletet. Broomot 1985-ben ítélték halálra egy 14 éves kislány megerőszakolásáért és meggyilkolásáért. 2009 szeptemberében próbálták meg kivégezni méreginjekcióval, de 2 órán át küszködtek azzal, hogy bekössék az infúziót, 18 helyen szúrták meg a kezén és a lábán sikertelenül, mire feladták.

Broom próbálta kiharcolni, hogy ezután a sikertelen kísérlet után már egyáltalán ne végezzék ki, de az elhúzódó jogi csatározást elvesztette. A kivégzés kitűzött időpontja 2022. március 16. lett volna, de a vírus gyorsabb volt.

A Death Penalty Information Center összesítése szerint 2020-ban négy államban összesen 17 halálraítélt halt bele a koronovírusba, pont annyi, mint ahányat kivégeztek.

Túl keveset, túl lassan – címmel értékelte a globális helyzetet még a járvány első időszakában, a szabadítások első hulláma után, májusban a Human Rights Watch (HRW) nevű jogvédő szervezet. Akkor a világ börtönnépessége nagyjából 5 százalékának a szabadulásáról tudtak, ez 11 millióból 580 ezer embert jelentett, összesen körülbelül 80 országból.

Az egyik extrém példa Bolívia volt, ahol a több mint 18 ezres börtönpopulációból mindössze 2 embert engedtek el, miközben az ország börtöneiben több mint kétszeres a túlzsúfoltság, és amúgy a fogvatartottak 70 százalékának még nincs jogerős ítélete, csak a tárgyalására vár.

Az Egyesült Királyság sem sietett. Az ottani igazságügyi minisztérium április elején jelentette be, hogy akár 4 ezer fogvatartott minősülhet kiengedhetőnek, ehhez képest május 12-ig mindössze 57-et engedtek ki ténylegesen. Hasonló volt a kezdet az ausztráliai Új-Dél-Walesben, ahol március végén kihirdették a szabadításokat lehetővé tevő vészhelyzeti szabályozást, de május 18-ig senkit sem engedtek ki.

Világszerte próbálták úgy meghatározni a kiengedhető rabok körét, hogy a szabadulók ne jelentsenek veszélyt a társadalomra. A kormányok jellemzően ezeknek a csoportoknak egyikében-másikában gondolkodtak:

idősebbek, kevésbé súlyos bűncselekmények elkövetői, olyanok, akik már leülték a büntetésük nagyját, nők, betegek.

A HRW emberi jogi szempontból bírálta, hogy sok helyen egységesen kizárták azokat a fogvatartottakat, akiknek még nincs jogerős ítéletük, csak előzetes letartóztatásban vannak. Sok országban az ilyen emberek, akik még csak nem is biztos, hogy bűnösök, teszik ki a börtönpopuláció nagyját.

Szabálysértőket bevinni?

Bangladesben például közülük kerül ki a 90 ezres börtönnépesség 80 százaléka, Nigériában 70 százalék, ami körülbelül 50 ezer embert jelent. Hasonló, 60-80 százalék közötti az arány számos latin-amerikai országban is.

Egyiptomban, ahol – ahogy a HRW emlékeztetett rá – a hatóságok az előzetes letartóztatás intézményét előszeretettel használják arra, hogy rács mögött tartsák a politikai ellenfeleket és kritikusokat, a koronavírusra hivatkozással március közepétől kezdődően még az előzetes-meghosszabbításról döntő bírósági üléseket is leállították, szóval még kevesebben szabadulhattak, mint normál ügymenet idején.

Másfelől, mutatott rá a jelentés, voltak országok, ahol még növelték is a börtönpopulációt a kijárási korlátozások és karanténszabályok megsértőivel. Srí Lankán például 40 ezer ember volt rövidebb időre letartóztatva ilyen ügyben, Malajziában 15 ezren jártak így, és El Salvadorban is ezrek kerültek több mint 30 napra őrizetbe a vírus elleni védekezéssel összefüggő szabálysértések miatt.

Most, amikor már a világ számos országában elkezdődött a koronavírus elleni oltások beadása, ebből a szempontból is felmerül a kérdés: mi legyen a börtönök népével.

Vannak szakértők, akik szerint bele kellene őket is foglalni az oltási tervekbe, elsősorban nem is feltétlenül azért, mert magas kockázatúnak számít a rabok nagy része, hanem mert ott van a ki-bejárás jelensége. A börtönök nem külön szigetek, a mindennapok része, hogy a rabokat bíróságra viszik, vagy másik intézménybe szállítják: minden adott a fertőzés terjedéséhez, és ami a rabokkal történik, hat a börtönökben dolgozókra és rajtuk keresztül a kinti közösségekre is.

Ha fontosnak tartja a független sajtót, kattintson ide, és támogassa a Telexet!