Magunknak köszönhetjük a Covidot, és a következő világjárvány is a mi hibánk lesz

„Igazából csak idő kérdése volt, hogy a vadállatokról mikor ugrik át egy olyan vírus, amely már hatékonyan tud emberről emberre terjedni. A természet sokszor figyelmeztetett bennünket, és ezt a kutatók már leírták. Ám a politikusok nem akarták megérteni, hogy már úton van egy nagyon veszélyes vírus, amellyel számolni kellene. Remélem, hogy a jövőben másképpen fognak gondolkodni erről.”

Ezt Kemenesi Gábor virológus, a Pécsi Tudományegyetem kutatója mondta Barát József újságírónak. Kettejük beszélgetéseiből született a Vírusvadászat – A SARS-CoV-2 regénye című könyv, amely a napokban jelent meg.

Kilépni az elefántcsonttoronyból

Kemenesi nevét ma már sokan ismerik, köszönhetően annak, hogy a víruskutatói munkája mellett rendszeresen talál időt arra, hogy a szélesebb nyilvánosság tájékoztatását is segítse, akár ismeretterjesztő Facebook-bejegyzésekkel, akár újságírói megkereséseken keresztül, de mindig a tudományos nyelvezetet nem ismerő, szélesebb rétegeknek is érthető módon. A Telexen legutóbb akkor találkozhattak vele, amikor kamerával kísértük el, hogy meghallgassa az utca oltásszkeptikus emberét, és megpróbálja eloszlatni a vakcinákkal szembeni aggályait:

Nincs egyedül, ma már több hozzá hasonló tudós-influenszer igyekszik közelebb vinni a tudományt az emberekhez, de még mindig ők jelentik a kivételt. Régi probléma, hogy szakadék tátong a tudomány és a közvélemény között, és a kutatóknak nem mindig van kapacitásuk, hajlandóságuk vagy akár kompetenciájuk, hogy ezt áthidalják.

„Nekünk, tudósoknak a korábbinál jóval többet kell kommunikálnunk. Ki kell jönnünk az elefántcsonttoronyból, és ki kell alakítanunk valamifajta tudományos igényt. Az utóbbi hónapokban már ezt tesszük, igyekszünk folyamatosan jelen lenni a nyilvánosságban, de nem hiszem, hogy a járvány után figyelni fognak ránk” – mondja erről Kemenesi.

A könyv bevezetőjének tanúsága szerint Barát József is azok között volt, akikre üdítően hatott, hogy egy, a víruskutatás – ráadásul a denevérvírusok kutatása – élvonalában dolgozó kutatótól, első kézből olvashat-hallgathat hiteles, mégis közérthető információkat a koronavírusról, ezért elhatározta, hogy megkeresi a közös könyv ötletével Kemenesit, aki elfogadta a felkérést.

Maga a könyv sajátos felépítésű. Minden fejezet a járvány első évének egy-egy hónapja köré szerveződik, először mindegyik bemutatja az adott hónap legfontosabb történéseit vagy a járvány egy-egy jellemző epizódját, szereplőjét, majd ezt követi egy beszélgetésrészlet Kemenesivel. A könyv végén szerepel még egy-egy rövid fejezet az idei tavaszról és őszről is, és a helyzet képlékenységét jelzi, hogy utóbbi még jövő időben íródott a kilátásokról, de amikor a kezünkbe foghatjuk a könyvet, már épp átéljük a végén leírtakat.

De a Vírusvadászat nemcsak járványkrónika: Kemenesi szemén keresztül bepillantást enged abba a tudományos munkába, amely már hosszú évek óta készült a világjárvány eljövetelére, csak a Covid–19 előtt ez nem különösebben érdekelte az embereket, vagy legalábbis nem érte el a szélesebb nyilvánosság ingerküszöbét. Kiderül belőle, hogyan vették fel a kutatók a harcot valós időben a vírussal, illetve a vírust, a járványt és a vakcinák biztonságosságát vagy hatékonyságát is megkérdőjelező összeesküvés-elméletekkel és álhírekkel is.

A könyvben vissza-visszatérő beszélgetések egyfajta portrét is kirajzolnak Kemenesi Gáborról, aki 2009-ben, a H1N1 vírus felbukkanásakor döntötte el végleg, hogy virológus lesz, és 2015-ben már trópusi expedíción vadászta a potenciálisan emberre is veszélyes denevérvírusokat. Aztán 2020 februárjában, amikor a világ még épp csak kezdett észbe kapni az első járványsokktól, már a pécsi laborban készült elő a kollégáival a SARS-CoV-2 hatékonyabb vizsgálatára. A Vírusvadászat tulajdonképpen egy interjúkötet, amelynek a beszélgetésrészleteit mintha post-it matricákra írták volna fel, hogy aztán elszórva felragasztgassák őket a világjárvány idővonalára.

Kínától Bergamón át Budapestig

A könyv fejezetei nagy vonalakban felrajzolják a sok szempontból rendkívüli 2020-as év történetét. Felidézik, hogyan spriccelt szét a vírus Vuhanból, mielőtt hermetikusan lezárták volna a várost; hogyan próbálták a kínai hatóságok eleinte elfojtani az ismeretlen vírusról szóló híreket; és a politika árnyékában hogyan dolgoztak lelkiismeretes kínai kutatók, hogy a világ mégis minél előbb minél több információhoz juthasson a vírusról. Nem sokkal később összeomlott az olaszországi, majd a New York-i egészségügyi rendszer, megbénult a légi közlekedés, befagyott az idegenforgalom, majd a fél világ az internetre, home office-ba, távoktatásba kényszerült.

A nagy események mellett a járvány jellegzetes személyes sztorijai is segítenek újraélni a tavalyi évet, már ha valaki elég mazochista ahhoz, hogy egy ilyen évet újra akarjon élni. Olyan emblematikus alakok tűnnek fel, mint az új vírus első jelentése miatt meghurcolt, a fertőzésbe belehalt, majd posztumusz kitüntetett Li Ven-liang; a világszerte elismert, de a vírus eredetéről szóló viták hatására a kritikák kereszttüzébe került vuhani kutató, Si Cseng-li; vagy a vírussal az utolsó csepp erejükig küzdő olasz, amerikai vagy éppen magyar orvosok, ápolók. Előkerülnek sikersztorik is, például a járványkezelése miatt sokat dicsért új-zélandi elnök, Jacinda Ardern; a globális bezárkózás miatt egy csapásra meggazdagodó Zoom-alapító, Eric Yuan; és természetesen a két éve még itthon is ismeretlen, de ma már világszerte Nobel-díjra követelt Karikó Katalin, az mRNS-alapú vakcinák technológiai alapjának egyik lefektetője.

Külön fejezetet kapott a járvány megérkezése Magyarországra, de az első hullám alapvetően sikeres kezelése mellett Barát József felidézi a kevésbé dicsőséges epizódokat is. Mintha egy évtizede történt volna, de talán még emlékeznek: az első fertőzések iráni diákokhoz kötődtek, ami nagyszerű apropó volt arra, hogy a járványt a kormánykommunikáció összemossa a migránsozással – ami azóta is visszatérő elem –, az irániakat pedig nyilvános meghurcolás után, kórházi rendbontásra hivatkozva kitoloncolták. Egy évvel később derült csak ki, hogy minden eljárás megszűnt ellenük, és újra Magyarországon vannak, bár bocsánatkérésre azóta is hiába várnak. A könyv felelevenít néhány olyan politikai kommunikációs bukfencet is, mint amikor Orbán Viktor miniszterelnök tavaly március 13-án előbb reggel közölte, hogy nem indokolt az iskolák bezárása, majd aznap este bejelentette, hogy bezárják az iskolákat.

Egy virológus mindennapjai

A járvány nemcsak az egészségügyi dolgozókat terhelte le, a virológusokra is rengeteg pluszmunka szakadt hirtelen. És nemcsak maszkból vagy kézfertőtlenítőből volt hiány az első hónapokban, hanem például laboratóriumi egérből is.

A legmagasabb biztonsági minősítésű pécsi laborban, ahol Kemenesi Gábor is dolgozik, már jóval a járvány kitörése előtt is kutatták a denevér-koronavírusokat, nemcsak Magyarországon egyedüliként, de régióban is az élen járva ezen a területen, így bőven voltak olyan vírusmintáik, amelyeket elő tudtak kapni a hűtőből, amikor hirtelen fontossá vált az addig radar alatt mozgó kutatási területük, és azonnal el tudták kezdeni a felkészülést az új vírus megismerésére.

„Ez a járvány megmutatta, hogy az egészségügyre, a járványvédelemre költeni nem kidobott pénz. Még úgy is megéri, ha bizonyos laborokba évekig csak takarítani járnak be. Remélem, hogy ezt mostantól komolyan veszik a döntéshozók világszerte, mert egészen biztos, hogy szükség lesz még erre a kapacitásra” – mondja Kemenesi.

De nemcsak a SARS-CoV-2 elleni harc frontvonaláról mesél a könyvben, hanem a víruskutatás szokványosabb mindennapjairól is. Az olyan prózai kérdésektől kezdve, mint hogy honnan szerzik a sejteket a vírusok szaporításához, vagy hogy hogyan tudnak vizsgálandó vírust rendelni a neten, mintha webshopban vásárolnának be belőle. Egészen az olyan izgalmas küldetésekig, amikor egzotikus vidékek erdeiben és barlangjaiban vadásznak ismeretlen vírusokra, mert a folyamatosan előrenyomuló civilizáció és az érintetlen természet ilyen határvidékei a járványok bölcsői. Az itt születő, ismeretlen vírusok tulajdonságainak a feltérképezése, a működésük megértése nemcsak egy potenciális járványt segíthet megelőzni, de a gyógyszerek, vakcinák fejlesztését is megalapozza, ha a megelőzéshez már késő.

„A két kezem nem elég rá, hogy megszámoljam, jelenleg hol és mennyi kórokozó jelent közvetlen kihívást az emberiség számára. Ezek közül viszonylag kevés indult Föld körüli útra, ám mivel egyes vírusok légúti terjedési képessége igen erős, az egyre gyakoribb helyi járványokból egyre gyakoribb világjárványok jelentkezhetnek. Erre készülni kell” – mondja erről Kemenesi.

És készülnek is. Mai szemmel különös élmény újranézni például azt a 2016-os YouTube-videót, amelyen Kemenesi „Denevérek és vírusok – a következő világméretű járvány forrásai?” címmel tart előadást. Jól szemlélteti ez a videó azt is, hogy ő és a kutatótársai is évek óta hajtogatják ugyanazt, csak a szűk szakmai körükön kívül a Covid–19 előtt nem igazán figyelt rájuk senki.

Bár maga a SARS-CoV-2 a kutatók előtt is ismeretlen volt, a 2002-es SARS-járvány után felpörgött a hasonló koronavírusok kutatása, ami óriási fegyvertény volt a mostani járvány elleni harcban:

„Mázlink volt, hogy a világjárványt koronavírus okozta. Óriási mázlink. [...] Ha olyan, teljesen új víruscsoport fertőz, amelyiknek még egyetlen tagját sem írtuk le, nem így állnánk. Már visszazuhanhattunk volna a kőkorba. A koronavírusok közül többet évtizedek óta ismerünk. Rendelkezésünkre állt az a tudás, amelynek segítségével gyorsan diagnosztizáltuk a jelenlegit, és ezért lehetett rövid idő alatt vakcina.”

Természetesen a könyvben is előkerül a vírus eredete körüli vita, ami a járvány kezdete óta újra és újra fellángol. Arról, hogy szökhetett-e laborból, esetleg készülhetett-e ott a SARS-CoV-2, ebben a cikkben írtunk részletesen. Mindenesetre, bár a pontos eredete és útja az emberig ma még nem ismert, minden eddigi tudományos bizonyíték azt támasztja alá, hogy természetes úton jött létre és indult terjedésnek – ahogy Kemenesi fogalmaz, van evolúciós alibije. Arra is felhívja a figyelmet, hogy milyen fontos munkát végez a sokat támadott vuhani víruslabor: „Természetesen alaposan meg kell vizsgálni minden lehetséges forgatókönyvet. Közben viszont el kell ismernünk, hogy azok a mélyreható tudományos vizsgálatok, amelyeket ott, a vuhani laboratóriumban elvégeztek, közvetlenül hozzájárultak, hogy tíz hónap alatt lehessen vakcinánk.”

Aki követte Kemenesi ismeretterjesztő tevékenységét, annak több, jól ismert vesszőparipa is visszaköszön a beszélgetésekben: túl keveset tesztelünk itthon, ezért nem kapunk képet a valódi járványhelyzetről; bár vannak ígéretes gyógyszerek, csodaszer továbbra sem létezik a Covid–19 ellen; a világ országainak vakcinanacionalizmusa a járvány felszámolása ellen dolgozik; folyamatosan figyelni kell az újabb és újabb variánsok felbukkanására; mindenkinek be kellene oltatnia magát, mert a vakcinák biztonságosan és hatékonyak, és ez a legjobb fegyverünk a járvány ellen; de továbbra is fontos lenne a maszkhordás, a távolságtartás, a higiénia.

De kiderül a könyvből sok olyan érdekesség is, amely a napi járványhírek közepette kevesebb figyelmet kap, például hogy miért éppen a denevérek a vírusok melegágyai; hogyan hurcolja be az egzotikus betegségeket Európába a használtgumi-kereskedelem; miért lehet veszélyes, hogy a Covid–19 elleni védekezés miatt tavaly elmaradt az influenzaszezon; mely vírusok esélyesek arra, hogy a következő világjárványt okozzák; vagy hogy mi a fene az a vírusrégészet.

Élő közvetítés könyvbe nyomtatva

A könyv egyik fő kihívása, hogy úgy próbál meg valós időben szólni a járványról, hogy ha ezt a szándékot igazán komolyan venné, akkor hetente kéne újranyomtatni, annyira gyorsan változik a helyzet, bővül és pontosodik a tudásunk. Aki nincs már az olvasás előtt is kellőképpen képben, annak az is zavaró lehet, hogy az egy-egy hónaphoz rendelt, jelen idejű beszélgetések mintha az akkori állást tükröznék, miközben egy későbbi ponton már újabb információt is lehet olvasni ugyanarról.

Különösen szembetűnő ez a vakcinákkal kapcsolatban. „Bonyolítja a helyzetet, hogy azt sem tudjuk, mennyire lesz tartós az immunitás. Több tényezőtől is függ, hogy jövőre kell majd új oltást kapnunk, vagy csak öt év múlva” – mondja Kemenesi a novemberi fejezetben. „Ma már erről a témáról egészen alapos tanulmányok szólnak. És egyre optimistábbak lehetünk, a jelek szerint elengedhetjük azt az elképzelést, hogy mindenkit évente újra és újra be kell oltani” – mondja viszont a könyv végén ugyanerről.

De előfordul olyan is, hogy a könyvben egyszerűen olyan információ szerepel, amelyet már felülírtak az újabb eredmények, például az alfa (korábbi nevén brit) variáns által okozott betegség súlyosságát illetően. Ezekre a problémákra a könyv nem reflektál, pedig más témában épp maga mutatja be, hogy akár meg is tehetné: a vírus eredete körüli vita az eleje után a végén is előkerül, de jelezve, hogy azóta történt fejlemény a témában, ezért érdemes újra elővenni.

A könyvet olvasva meglepő az is, hogy bár az idei tavaszi időszak külön fejezetet kapott, ebből az akkori hazai helyzetről semmit nem tudunk meg. Az itthon a járvány legpusztítóbb időszakát hozó harmadik hullám gyakorlatilag kimaradt, noha máshol kiderül, hogy a beszélgetések nagy része épp annak csúcspontja körül folyt, és elszórt utalások vannak is rá.

Tudósok a politika sodrásában

Ahogy az eredetvita is rámutatott, a korábban szélárnyékban dolgozó tudósok most kulcsszereplőkké váltak, amivel nagyobb láthatóság is járt, és ezzel együtt egy másfajta felelősség is: igazodni a politika által szabályozott mederben folyó járványkommunikációhoz.

„A mi szakmánkhoz szerintem nem tartozik hozzá, hogy meg kelljen felelnünk az úgynevezett politikai korrektség szabályainak. Hogy lavírozni próbáljunk az érdekáramlatok között, és minden szavunk közéleti hatását mérlegeljük. A tudós gondolkodása egészen más pályán mozog, mások a célok. Minket az érdekel, hogy melyek a bizonyítható tények. [...] A kutatóknak a közpolitika porondján megfelelni nem egyszerű. Ez most sok országban kiderült” – mondta erről Kemenesi.

Jó példa erre az amerikai járványkezelés arca, Anthony Fauci, akit az előző elnök, Donald Trump többször is megalázó helyzetbe hozott. És bár a könyv erre nem tér ki, hazai tapasztalatunk is lehet erről bőven. Gondolhatunk az olyan esetekre, amikor a miniszterhelyettes Orbán Balázs riogatásnak minősítette a pécsi víruslabort és egyben a a kormány által felállított Koronavírus-kutatási Akciócsoportot is vezető Jakab Ferenc egyik megszólalását. De minden újságíró hosszan tudna sorolni olyan kutatókat, orvosokat, akik vagy nem mernek névvel nyilatkozni járványügyben, vagy nem kapnak engedélyt rá. A politika azonban előszeretettel állít helyettük arra a bizonyos porondra olyan szakértőket, akiknek a megszólalásai szakmai körökben gyakran komoly kritikát kapnak, de összeegyeztethetőbbek a járványkezelés hivatalos irányával.

Vihar alatti csend

Gyakran felmerülő kritika manapság, hogy a járvány annyira kitöltötte az elmúlt másfél évben a híreket, és ezen belül is annyira kimerítette a „baj van” típusú témák kvótáját, hogy háttérbe szorult miatta a klímaváltozás ügye, miközben maga a probléma egyáltalán nem lett kisebb vagy kevésbé sürgető.

Kemenesi a könyvben visszatérően rámutat, hogy valójában ez a két nagy problémahalmaz nagy átfedésben van, pontosabban a Covid–19 egyik közvetett előidézője maga a klímaváltozás, amely – akárcsak a túlnépesedés, a városiasodás, a természetrombolás, a vadállat-kereskedelem, az ökológiai felelőtlenség – a jövőben újabb világjárványok kialakulásához is vezethet.

„Romboljuk a természetet, visszaélünk a Föld erőforrásaival, a negatív hatások pedig a globális hőmérséklet emelkedéséhez, a szén-dioxid koncentrációjának növekedéséhez, egyre gyakoribb és súlyosabb járványok kialakulásához vezetnek. A mostaniról is tudtuk, hogy jönni fog, ám a mérete bennünket is meglepett. A világjárvány után ezt talán már nem csak a kutatók veszik majd komolyan” – mondja. Ő egyébként az összehangolt európai járványkezelésben látja a hatékonyabb fellépés lehetőségét, amihez szerinte meg kellene erősíteni és hatósági jogkörökkel felruházni az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központot (ECDC).

A jövő járványai ellen tehát valójában nem a klímaváltozást félretéve kell küzdeni, hanem épp a klímaváltozás és kapcsolódó problémái elleni fellépés felpörgetésével:

„Küzdelmes évek elé nézünk, és a túlélés kulcsát a tudomány jelenti. A tudomány teremtette meg azokat a vakcinákat is, amelyek lehetővé tették, hogy feloldhassuk a korlátozásokat, újraindíthassuk a gazdaságokat, visszakapjuk az életünket. Ideje, hogy a döntéshozók is a tudomány felé forduljanak”

– mondja Kemenesi.

„Azok a kutatók, akik ilyen laborokban dolgoznak, ismerik a felbukkanó fertőző betegségek tudományos hátterét, és nagyon jól tudják, hogy lesz utánpótlás. Kutatóként magam is tisztában vagyok vele, hogy melyek azok a kórokozók, amelyek már jegyet váltottak egy-egy kisebb-nagyobb járványra. Úgyhogy van feladat a jövőben.”

A Vírusvadászat – A SARS-CoV-2 regénye október 10-én jelent meg a Cser Kiadó gondozásában.