Karácsony: Budapest saját tájékoztató kampányt indít az oltáshoz

2021. január 16. – 14:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Budapest hamarosan saját tájékoztató kampányt indít, hogy minél több embert győzzünk meg az oltás fontosságáról” – írta a Facebookján Karácsony Gergely főpolgármester.

Posztjában arról ír, hogy az átoltottság növeléséhez a vakcinák iránti bizalom kell. Azt írta, hogy ő jelentkezésre, regisztrációra kért mindenkit, és felajánlotta a főváros segítségét. A kormány azonban oltásellenességgel vádolja az oltáspárti ellenzéki erőket.

A miniszterelnök részéről a vakcinabeszerzéseknél az EU-t ért kritikákról azt írta, hogy jó, hogy megállapodtak a tagországok a közös uniós beszerzésről, mert lehet, hogy ez a mennyiség sem lenne még elérhető, ha a nagyobb és gazdaságilag erősebb országok elvinnék Magyarország elől a kapacitást.

Karácsony szerint lassacskán nő a nyitottság a Nyugatról érkező, az EU által jóváhagyott vakcinák iránt, a Keletről várt oltóanyagokkal szemben viszont nagyfokú bizalmatlanság van. Erről azt írja, hogy lehet egy Kínában vagy Oroszországban gyártott vakcina is hatékony és biztonságos, de ezt ne politikusok sugallják, hanem független szakértők ítéljék meg Magyarországon és az EU-ban.

December 26-án Magyarországon is megkezdődött a koronavírus elleni oltóprogram a Pfizer–BioNTech vakcinájával, és azóta a Moderna oltóanyagából is érkezett kisebb mennyiség. A magyar kormány azonban folyamatosan kritizálja a közös uniós vakcinabeszerzést koordináló Európai Bizottságot, amiért a vakcinák egyelőre korlátozott mennyiségben érkeznek a tagállamokba.

Az Európai Bizottság elnöke pénteken azt mondta, hogy a következő hetekben előfordulhatnak még fennakadások a Pfizer-BioNtech vakcinájának európai szállításában, a két cég azonban garantálja, hogy az első negyedévben teljesíteni fogja a korábbi vállalásait. A gyártó szerint február 15-től már a megnövelt mennyiségű szállítási igényeknek tesznek eleget. „Így az első negyedévre vállalt vakcinamennyiségeket is teljesítjük, továbbá jelentősen megnöveljük a szállított vakcinadózisok számát a második negyedévtől” – írták.

Magyarország hónapok óta tárgyalásokat folytat orosz és kínai vakcinák beszerzéséről is. Gulyás Gergely Miniszterelnökségért felelős miniszter jelentette be a csütörtöki kormányinfón, hogy a Sinopharm nevű kínai gyártóval állapodtak meg, és az első szállítmány akár egymillió adagos is lehet. A Magyarországra érkező kínai oltóanyagról ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Orbán Viktor miniszterelnök a pénteki rádióinterjújában arról beszélt, hogy szerinte nincs kockázata a kínai vakcinának, ezért arra kéri az egészségügyi hatóságokat, hogy a lehető leggyorsabban mondjanak rá A-t vagy B-t.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) azonban nincs kapcsolatban a kínai vakcina fejlesztőjével. A Demokratikus Koalíció szombaton bejelentette, hogy petíciót indít, hogy ne lehessen olyan kínai vakcinával oltani Magyarországon, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség.