Lukoil-ügy: Ukrajna hergel, Magyarország hergelődik, Oroszország röhög

• Ukrajna júniusban szankciókat hozott az orosz Lukoil ellen, amelyek gyakorlatilag megtiltják a cégnek, hogy az országot tranzitútvonalként használja, vagy bármilyen tevékenységet végezzen. Július közepén aztán az is kiderült, hogy a Lukoil jelenleg nem szállít kőolajat Magyarországra Ukrajnán, azaz a Barátság kőolajvezetéken keresztül.
• Ukrajna a szankcióval vélhetően megpróbált egy kicsit odapörkölni Magyarországnak és Szlovákiának, amire a két ország miniszterelnökei, Orbán Viktor és Robert Fico vehemensen reagáltak.
• Nehezen érthető, hogy Ukrajna miért pont azt a Lukoilt szankcionálja, ami az összes orosz olajcég közül még a „legpiacibb”.
• Vlagyimir Putyinnak viszont vélhetően tetszik, hogy az EU-n belül néhány országban fokozódik az ellenszenv Kijev irányába, és úgy tűnik, az indokoltnál jobban lassítja az orosz olajszállításokat.

Ukrajna júniusban egy 377 oldalas szankciócsomag részeként arról rendelkezett, hogy korlátozza az országban a Lukoil moszkvai entitását. Ha nem is drasztikus mértékben, de az intézkedés valóban képes lehet arra, hogy veszélyeztesse Magyarország és Szlovákia érdekeit, de úgy, hogy közben egyáltalán nem fenyegeti más uniós államok, így Csehország vagy Németország pozícióját. A szankció összetett diplomáciai csörtékhez vezetett, íme az egyes felek hivatalos véleménye:

• Ukrajna nem indokolta, hogy miért szankcionálta pont a Lukoil olajcéget, miközben az orosz olaj szállítására nincs általános korlátozás. Magyarországnak azt üzente, hogy nem miatta akadoznak az olajszállítások a Barátság-vezetéken, és a Lukoil szankcióját nem zsarolásnak szánta.
• A vezeték végén lévő Magyarország és Szlovákia felháborodtak a szankció hírétől. A két ország ugyanis hivatalosan vehetne még csővezetéken orosz olajat, Ukrajna szankciója viszont veszélyeztetheti az ellátásbiztonságot.
• Horvátország és Bulgária gyorsan jelezte, hogy kisegítenék Magyarországot. Előbbi lényegesebb, mert a Janaf által üzemeltetett Adria-kőolajvezeték kapacitásai valóban tudnának segíteni, más kérdés, hogy miközben Horvátországgal hivatalosan egy politikai közösségbe tartozunk, annyira rossz az olajpiacon a nexus, hogy emiatt a horvát energiafüggést sem szeretnénk jobban, mint az oroszt. Erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is nyilatkozott a héten, de a horvát partnerért a Mol sem rajong.
• Az EU tudatos struccpolitikát folytatott, mondván, ez csak egyetlen cég szankciója, van alternatív szállítási megoldás, vannak tartalékok, és Magyarország feladata gondoskodni a legjobb beszerzési megoldásról. Közben a háttérben némi rosszallást is lehetett érezni: ha Ukrajna rengeteg nyugati támogatást kap, akkor a saját bevétel-generálásban is jeleskedhetne, akkor is, ha a tranzitdíjakból származó bevétel nem jelentős.
• Oroszország egyrészt örül, hogy Ukrajna mögött foszladozik az egység, másrészt mintha azt mutatná meg, hogy neki ez az egész kérdés annyira nem fontos, de még mindig erősek a nyugat-európai kapcsolatai.

Inkább politikai, mint ellátási kérdés

A magyar autósok szerencséje az, hogy a Lukoil nem szállíthat a Barátság-vezeték ukrán szakaszán, egyelőre inkább diplomáciai és nem ellátás-biztonsági kérdés. Azonban a felek, elsősorban a Mol nem árulnak el szakmai részleteket, így nehéz megítélni azt, hogy Magyarországon mennyire jelentkezhetnek a közeljövőben hiányjelenségek.

Hernádi Zsolt, a Mol első embere pénteken az esztergomi MCC Feszten azért megtörte a csendet. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt pénteki megjegyzésére (miszerint szeptemberre üzemanyaghiány alakulhat ki Magyarországon) azt reagálta, a kijelentés pánikkeltés volt. „Higgyék el nekem, amíg mi nem szólalunk meg, addig nem kell aggódni.” A Mol-vezér szerint előbb okozna most hiányt egy kormányzati üzemanyagárstop, mint a vezeték elzárása, de hozzátette, a Lukoil Oroszország második legnagyobb termelője, és 200 ezer tonna kőolajat hirtelen kikaparni nem egyszerű dolog.

A konfliktusról július közepén az ukrán Forbes is írt: a szankciókról szóló első hírek után szinte azonnal jelezte a lap, hogy Ukrajna a gyakorlatban nem korlátoz semmit, a szállítási mennyiség nem miattuk csökkent. Mint írják, az ország valójában már 2018 óta szankcionálta a Lukoilt, de az eredeti szankció enyhébb volt, például arról szólt, hogy az orosz olajcég nem vehetett volna részt ukrán privatizációs folyamatokban.

Ugyanakkor a cikk arra is utalt, hogy a Mol leadta Ukrajnának, hogy konkrétan milyen entitásoktól vesz olajat. Az egyik kereskedőcég a Lukoil-csoport egy svájci cége, de a szankció csak a moszkvai Lukoilra vonatkozott, így Ukrajnának nem volt baja a szállítással. Laikusként itt két elemet is nehéz megérteni:

• Mi az ukrán célja a Lukoil-szankciónak, ha ilyen egyszerűen kikerülhető?
• Miért álltak le részlegesen az orosz szállítások, ha nem az ukrán fél miatt? Lehet, hogy Oroszország – Magyarország és Szlovákia felhasználásával – szándékosan keltett feszültséget?

A Válasz Online ukrán kormányzati forrásokra is hivatkozó cikke is azt a Forbes-értesülést erősítette meg, hogy

a konkrét akadozás most azért van, mert az orosz partnerek nem foglalták le a cső kapacitását, nem nomináltak.

Részletesen foglalkozott a témával a Portfolio is. (A cikk visszatérően ír arról, hogy megoldás lenne, ha a Mol már az orosz–ukrán határon átvenné az olajat: pedig a Barátság kőolajvezeték sajátos útvonala miatt nincs orosz–ukrán határ, csak orosz–fehérorosz és fehérorosz–ukrán.)

Pletser Tamás, az Erste olajipari elemzője szerint az is fontos aspektusa a konfliktusnak, hogy az ukránoknak most nem akkora üzlet a tranzit. Miközben a gáztranzit nagyjából évi 1 milliárd dollár bevételt jelent az országnak, addig az olajtranzit csak 200 millió dollárt.

Mindenesetre az EU figyel az ügyre. Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság energiaügyi főembere már többször is tárgyalt Szijjártó Péterrel, és a magyar fél kapott arra garanciákat, hogy az EU nem fogja engedni, hogy ellátási gond lépjen fel. Ugyanakkor az összes hivatalos uniós gesztus arra utal, hogy Magyarország gyorsíthatná az orosz leválás érdekében tett erőfeszítéseit.

Más kérdés, hogy ha elszállnak az indulatok, tényleg lehet baj: elképzelhető, hogy 3–5 év múlva már nem orosz olajat fogunk venni, de most még pár évig nagyon kellene az orosz import. Azt pedig senki ne gondolja, hogy ha egyszer vége a háborúnak, azonnal normalizálódnak a kereskedelmi viszonyok.

De miért épp a Lukoil?

Az ukrán szankció nemzetközi hátteréről több nagyívű külföldi cikk is megjelent. A magyar lapok is előszeretettel idéztek egy Politico írást: lengyel szerző a szankció nyomán jelentős áramhiányt vizionált, amit a szakma egyáltalán nem értett, Magyarország és Szlovákia ugyanis nem használ olajalapú erőműveket. Az írás inkább üres riogatásnak tűnt, de sokan használták arra, hogy úgy interpretálják, Ukrajna hozza ránk a bajt.

Ugyanakkor a cseh FXstreeten Lukáš Kovanda, a Trinity Bank cseh elemzője nagyon érdekesen elemezte, hogy Ukrajna miért éppen a privát és sokkal inkább nyugatos Lukoilt szankcionálta, miért nem a legnagyobb orosz olajcéget, az állami, hírhedten Putyin-közeli, Igor Szecsin vezette Rosznyeftyet. A cikk szerint leginkább azért, mert

Ukrajna Magyarországgal szívesebben húz ujjat, mint Németországgal, ahol a Rosznyefty még mindig aktív.

A szelektálás azért volt különösen érthetetlen, mert a Lukoil szinte egyetlen orosz cégként 2022. március elején a háború befejezésére szólított fel. Meglepő módon ez a közlemény a mai napig elérhető a Lukoil honlapján, sőt, még az Egyesült Államokban is nagy visszhangot váltott ki (a Lukoil itt 200 kúttal volt jelen). Mindenesetre a Lukoil bátorságának nem lett jó vége. 2022 nyarán előbb Ravil Maganov, a Lukoil elnöke esett ki egy kórház ablakából, majd tavaly októberben utódja, Vlagyimir Nyekraszov halt meg heveny szívelégtelenségben. Idén márciusban a Lukoil alelnöke, Vitalij Robertusz lett állítólag öngyilkos.

A Rosznyefty közben továbbra is tulajdonolja németországi finomítóját (Schwedt), mely Berlin üzemanyag-ellátásának 90 százalékáért felel. A Reuters szerint a tavaly az orosz olajszankciók miatt csak 60 százalékos kapacitással működő üzem immár 80 százalékos kapacitással megy. A Rosznyefty német leányvállalata, a Rosneft Deutschland azt állítja, ma már Kazahsztánból vásárol olajat, de a piac nincs meggyőződve arról, hogy az érkező nyersanyag nem orosz olaj. A gyanú megalapozott: egy több lap képviseletében összeálló német oknyomozó csapat már korábban felfedte, hogy a nyugatra tartó kazah és azeri szállítások sokszor kamueladások. Vagyis vagy orosz az olaj, vagy más trükköt eszelnek ki a felek. Az olajban gazdag Azerbajdzsán például elkezdett nagy mennyiségű orosz olajat venni, ami cserére utalhat: Azerbajdzsán kiszolgálja az oroszok korábbi vevőit, cserébe megkapja az orosz visszapótlást.

Említettük már, hogy Magyarországot most Szlovákiával fújta össze a közös érdek. Ha egy picit körbenézünk a régióban, megállapíthatjuk, hogy orosz olajat nemcsak Magyarország vehetne, hanem mindenki más, aki ezt csővezetéken megtehetné. Mindenesetre Magyarország és Szlovákia nagy százalékban kitartott az orosz olaj mellett, ráadásul mindkét országban a Mol-csoport a finomítók tulajdonosa, illetve mindkét országban lényeges beszállító a Lukoil. Csehország annyiban áll jobban, hogy a tavalyi 58 százalékos orosz beszállítói arányt lecsökkentette 40 százalékra, ráadásul nem is a Lukoiltól szokott venni, az Unipetrol cseh cég kiemelt partnere a Rosznyefty. Lengyelország 2022 előtt az olaj 60 százalékát Oroszországból importálta, tavaly év eleje óta viszont nem vesz orosz olajat.

Oroszországnak sem mindegy a Lukoil-ügy

A Válasz Online mindenesetre utal arra, hogy mintha nem is Ukrajna, hanem az orosz Transznyefty, vagyis az olajszállításért felelős gigantikus méretű cég, esetleg a legnagyobb termelő, a Rosznyefty döntése lett volna a szállítások korlátozása.

Az orosz olajipar dinamikája más, mint a gázpiacé. A gázpiacon a Gazprom az egyeduralkodó, az Alekszej Miller vezette társaság mindent csinál: kitermel, elad, szállít. Ezzel szemben az olajpiacon vagy tíz cég versenyez a Kreml kegyeiért. Az olaj összességében sokkal nagyobb üzlet, mint a gáz, és Oroszországnak a szénhidrogén-exportbevételekből kell eltartani 140 millió embert, miközben tombol a hadigazdálkodás.

Az orosz belpolitikában hagyományosan nagyon fontos érdekkör a sziloviki. A kifejezés azokra az orosz közéleti személyiségekre utal, akik valamilyen erőszakszervezeti (katonai, nemzetbiztonsági) háttérrel érkeztek a gazdasági és a politikai elitbe. Maga Vlagyimir Putyin is ilyen, mint ahogy a Rosznyeftyet vezető Igor Szecsin, a régi szentpétervári barát, a portugál nyelvterületre szakosodott egykori KGB-s kém, vagy Nyikolaj Tokarev, aki Putyin drezdai KGB-s főnöke volt, ma pedig az 500 ezer embert foglalkoztató szállítócég, a Transznyefty vezetője.

A Lukoil azonban nem sziloviki cég, hanem hagyományosan az a magánpiaci szereplő, amelyet titkosszolgák helyett valóban olajosok vezetnek. Vagit Alekperov, a Lukoil legendás, azeri származású vezérigazgatója annak idején meggyőzte az állami vezetőket, hogy akkor tudnak a Nyugattal versenyezni, ha van egy nyugatos cégük is, így több kisebb cégből (Langepaznyeftyegáz, Urálnyeftyegáz, Kogalimnyeftyegáz, innen a LUK), valamint a volgográdi és a novoszibirszki finomítóból összeraktak egy hatalmas céget, amely nyugatra is mehetett. A társaság többek között Bulgáriában, Romániában, Hollandiában, Ghánában, Egyiptomban, Kolumbiában, Irakban és Iránban is terjeszkedett, de neki is voltak „baráti”, például kazah és üzbég hídfőállásai.

Ez két nagyon eltérő világ maradt, a Lukoil volt a szimpatikus cég, a Rosznyefty a nagy orosz, állami medve. Ami biztos, hogy Igor Szecsin, a Rosznyefty orosz olajcég nagy hatalmú vezére óriási játékos maradt, általában ő járt el az orosz olajlobbi érdekében.

Szecsin szeretett volna a Rosznyeftyből is olyan nagy céget építeni, mint a gázpiacon a Gazprom, de ez nem sikerült neki.

Viszont folyamatosan verseng azóta is a mindenkori Gazprom-, Lukoil- és Transznyefty-vezetéssel, ebből a Rosznyefty és a Transznyefty vezetése stabil, a Lukoil vezetése, mint láthattuk, az utóbbi időben bámulatosan gyorsan cserélődött.

Amióta Mihail Hodorkovszkij olajmágnást, a Jukosz egykori elnökét kiiktatták, azóta a Rosznyefty a legerősebb szereplő, viszont a felsoroltakon kívül is vannak más, akár 50–100 ezres cégek is. Például Szecsin szövetségese, a Zarubreznyefty, amely az orosz szempontból baráti országokban (például Vietnámban, Üzbegisztánban, Bosznia-Hercegovinában és Kubában) terjeszkedhetett. A Rosznyefty tulajdonában van a baskír, Ufa központú Bashnyefty (Baskíriában mintegy 140 nagyobb olajmező található), de ott van a piacon a Vlagyimir Putyin közvetlen érdekkörébe sorolt Szurgutnyeftyegáz is. Kisebb szereplő a Rusznyefty, Mihail Gucerijev oligarcha cége, illetve a tatár cég, az almetyjevszki Tatnyefty.

Rövid távon még lehet zavar

Látszik tehát, hogy a magyar Mol sokfelől vehetne olajat. A Válasz Online szerint Ukrajna azt állítja, hogy Magyarország zökkenőmentesen vásárolhatna, csak a Transznyefty vagy a Rosznyefty nem szállít. Pedig, ahogy az ukrán Forbes már említett cikke állítja, Ukrajna elfogadta a Mol azon jegyzékét, ami szerint ők négy cégtől kapnak olajat, és a vezetékbe érkező olaj egyik esetben sem a moszkvai Lukoil tulajdona. Forrásaink erről annyit megjegyeztek, hogy mostanra már nehéz visszafejteni, hogy

a megváltozott helyzetben valaki azért nem szállít, mert nem akar, vagy azért nem, mert a szankciók mellett nem érzi biztonságban a korábbi szerződési feltételeit.

Pletser Tamás szerint rövid távon lehet zavar, de ha még egy hónap múlva sem rendeződnek a sorok, akkor magával a szállítási szándékkal lehet baj.

A Mol négy szállítócége a Tatneft-Europe AG, a Normeston Trading SA, a Blackford Corporation Ltd. és a Litasco SA: ezek ismert és kevésbé ismert kereskedőcégek, rendre orosz háttérrel, de nyugati bejegyzéssel. Az ukránok azt állítják, hogy mivel ezek a cégek nincsenek szankció alatt, ők nem érvényesítettek semmilyen korlátozást az olajtranziton.

Magyarország mindenesetre nem örül a játéknak, és talán megértette az ukrán figyelmeztetést. Bár egyelőre nem egyértelmű, hogy pontosan melyik fél miatt nem történik meg a szállítás, a magyar és a szlovák politikai vezetés egyáltalán nem a meghunyászkodást választotta – ha a szállítás valóban Kijeven múlik, elképzelhető, hogy Ukrajna itt elkalkulálta magát.

Az ukránok hoztak egy szankciót, amitől következményeket remélnek. De az is lehet, hogy Oroszország csírájában szeretné eltörölni az ukrán korlátozási ötleteket, vagy hangulatkeltési lehetőséget lát a helyzetben, és ehhez még talál is uniós partnereket.

Nem egyszerű a helyzet, és azzal, ahogyan Ukrajna a Rosznyefty helyett a Lukoilra ugrott rá, van egy olyan vélekedés a szakmában, hogy a Lukoil-szankció nem annyira az orosz szénhidrogén-exportnak akart pofont adni, inkább Magyarország megengedő orosz-politikájának.