Reuters: Kiesett egy kórházi ablakból és meghalt a Lukoil elnöke

2022. szeptember 1. – 11:07

frissítve

Reuters: Kiesett egy kórházi ablakból és meghalt a Lukoil elnöke
A Lukoil olajcég méretes olajtartálya – Fotó: Valeria Mongelli / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az újabb rejtélyes halálesetet a Lukoil még nem erősítette meg. A vállalat a legnyugatiasabb orosz olajcég, a most elhunyt Ravil Manarov elődje, Vagit Alekperov például a háború kirobbanásakor azonnal békekötésre szólított fel.

Meghalt egy fajsúlyos orosz üzletember, miután kiesett egy kórház ablakából – írja a Reuters. A 67 éves Ravil Maganov, Oroszország második legnagyobb olajvállalatának, a Lukoil igazgatótanácsának volt az elnöke. A baleset Moszkvában történt, és a cég még nem erősítette meg az információt.

Maganov 1993 óta dolgozott a Lukoilnál, nem sokkal a vállalat alapítása után került a céghez, 2020-ban lett ő az elnök. Testvére, Nail Maganov pedig egy kisebb (tatár) olajcég vezetője, vagyis a Tatnyefty első embere. A különböző orosz olajcégek viszonyrendszeréről még az Indexben írtunk elemzést.

Ravil Maganov annak a Vagit Alekperovnak volt a közeli munkatársa, akivel szemben Nagy-Britannia ugyan szankciókat is hozott, de mégis az orosz olajipar legprofesszionálisabb, legnyugatiasabb figurájának tartották. A 71 éves, azeri származású Alekperov, aki valaha szovjet olajminiszter-helyettes is volt, váratlanul áprilisban mondott le a Lukoil elnöki posztjáról.

Előtte 29 évig volt annak a Lukoilnak az első embere, amely egykoron három kisebb olajcég (Langepasznyeftyegaz, Urajnyefytegaz és Kogalymnyeftyegaz) egyesülésével jött létre, és hamarosan a világ egyik legnagyobb olajtermelője lett, az orosz termelés negyedéért felelt. Alekperov amúgy ismert milliárdos és filantróp, a világ egyik legkomolyabb numizmatikusa, gyűjteményének egy része (elsősorban ritka aranyérmék) nyilvánosan is megtekinthetőek.

Március elején a Lukoil volt a legnagyobb olyan orosz vállalat, amely nyíltan az ukrajnai harcok azonnali leállítását és a Kreml által „különleges katonai műveletnek” nevezett művelet diplomáciai megoldását kérte.

Az orosz olajipar nyolc-tíz nagy cége állandóan egymással harcol, és a két végpont, az Igor Szecsin, Putyin szentpétervári pályatársa által vezetett Rosznyefty, amely a „legvonalasabb”, és éppen a Lukoil volt a legpiacibb, a legnemzetközibb cég. A háború kirobbanása óta megszaporodtak Oroszországban az üzleti életet megtizedelő, brutális, a családtagokat is sújtó mészárlások, illetve a rejtélyes halálesetek is. Mivel a minden korábbinál erőszakosabb történetek elkerülhetők lennének az elkövetők oldaláról is, úgy tűnik, mintha valamifajta szándékolt figyelmeztetés vagy demonstratív szándék is lenne ezekben a likvidálásokban.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!