Lemondott Vagit Alekperov Lukoil-vezér, az orosz olajipar legnyugatiasabb arca

A Moscow Times cikke szerint távozott a Lukoil orosz olajvállalat éléről Vagit Alekperov 71 éves üzletember, aki 29 év után lemondott az elnöki posztról és az igazgatótanácsi tagságról is. Alekperov 1993-ban lett annak a Lukoilnak az elnöke, amely három kisebb olajcég (Langepasznyeftyegaz, Urajnyefytegaz és Kogalymnyeftyegaz) egyesülésével jött létre, ez adta a cégnév elejét, az „oil”-t nem kell magyarázni.

A cég később világ egyik legnagyobb olajtermelője lett, az orosz termelés negyedéért felelt. Az olajmágnás, aki Oroszország 1tíz leggazdagabb üzletemberének egyike, az Ukrajna elleni orosz invázió miatt maga is brit és ausztrál szankciók hatálya alá esett.

A cégnél betöltött történelmi szerepe ellenére március 31-ig Alekperov a Lukoil részvényeinek mindössze 3,1 százalékát – közvetetten pedig további 5,4 százalékot – kontrollálta. Híres adakozó volt, és a világ egyik legkomolyabb numizmatikusa, gyűjteményének egy része (elsősorban ritka aranyérmék) nyilvánosan is megtekinthetőek.

Március elején a Lukoil volt a legnagyobb olyan orosz vállalat, amely nyíltan az ukrajnai harcok azonnali leállítását és a Kreml által „különleges katonai műveletnek” nevezett művelet diplomáciai megoldását kérte.

A Lukoil árfolyama ekkorra már értéke 95 százalékát elveszítette, Alekperov személyes vagyona a Forbes becslései szerint 2021-ben még 24,9 milliárd dollár volt, és azóta 14,4 milliárd dollárral csökkent, már alig haladja meg a 10 milliárd dollárt.

Alekperovról még az Indexben írtunk részletesen. Bár az orosz szénhidrogénpiac látszólag teljesen a Kreml befolyása alatt áll, a központosított földgázpiac (ahol a Gazprom az úr) mellett az olajpiac valójában sokkal összetettebb.

Itt nyolc-tíz nagy cég versenyez, és a két végpont Igor Szecsin a legkonzervatívabb szereplő, Putyin szentpétervári pályatársa, a Rosznyefty erős embere, aki a „legvonalasabb”, és éppen Alekperov és a Lukoil, amelyik a legpiacibb, a legnemzetközibb.

A Lukoil nyugati értelemben is viszonylag szuverén cég volt, amolyan kirakattársaság, gigantikus, a Rosznyefttyel azonos forgalommal bíró óriásvállalat, 100 ezer emberrel és rengeteg nemzetközi érdekeltséggel.

Sikereit és jelenlegi létét nagyban köszönhette Vagit Alekperovnak, aki egy azeri születésű olajmérnök, vagyis tényleg szakmabeli volt, nem KGB-s, mint oly sokan az orosz szénhidrogénszakmában. Alekperov tényleg nagy tiszteletnek örvendett az orosz olajiparban, egyáltalán nem volt konfrontatív személyiség, remekül ellavírozott a keselyűk között.

A Lukoil maga is sokáig komoly expanzióban volt, vett finomítót Romániában (Ploiesti), Bulgáriában (Burgasz), de Nyugat-Európában is, például Szicíliában és Hollandiában. Ráadásul ahol finomítója van, ott kiskereskedelmi láncot (benzinkutakat) is épített, ez a kettő ugyanis logikusan együtt szokott járni.

Próbálkozott Irakban, Venezuelában is, de azért ezekbe inkább beletört a bicskája, bár ma is van külföldi termelése, például Kazahsztánban és Egyiptomban.

2014-ben a vállalat a krími orosz beavatkozás miatt lendületet vesztett, sőt, nagyon visszaesett, a cég eladta ukrán cégét, majd a cseh, magyar, szlovák töltőállomásait is, de azok a Lukoil nevet még egy ideig megtarthatták. Egy évvel később Észtországból, majd Lettországból, Litvániából, Lengyelországból és Ciprusból is kivonult, és általában már otthon sem ő futott be a koncessziókon. Bár, mint említettük az oligarchát is szankcionálták, ő maga egyáltalán nem volt híve a háborúnak, távozásának okairól nem tudunk, de akár ez is lehet a háttérben.