Egyelőre nem kell benzinhiánytól tartani Ukrajna miatt, de egy ilyen helyzeten a bolgárok sem tudnának segíteni

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a pénteki kormányinfón hosszan részletezte, hogy Ukrajna a kőolajszállítás blokkolásával zsarolja Magyarországot és Szlovákiát. Emiatt szerinte ha a helyzet nem változik, üzemanyaghiány alakulhat ki Magyarországon, szerinte vannak még tartalékok, de szeptemberig megoldást kell találni. A valóságban Ukrajna azt a Lukoilt szankcionálja, amely az orosz kőolajtermelés 16 százalékát adja, míg a legnagyobb szereplő, a Rosznyefty 33 százalékot. Vagyis a Lukoil korlátozása fájó, de azért aligha bénító.

Ha mégis kéne Magyarországnak segítség, arra a napokban felmerült egy opció. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a héten Bukarestben járt, ahol arról beszélt, hogy Bulgária segítséget ajánlott Magyarországnak az ukrán olajtranzit-tilalom által okozott nehézségek kezelésében. Ez a segítség azért is lenne nagyon különös, mert bár az ukrán szankció az orosz Lukoilra vonatkozik, Bulgária méretes olajfinomítója, a Burgasz Neftochim éppen a Lukoil tulajdonában van.

Ennek ellenére Bulgária – legalábbis állítólag – sokkal előrébb jár az orosz olajról való leválásban, és az országban elég jelentős szárazföldi, vasúti és vízi olajtermék-szállító kapacitás is elérhető. A hazai szakmabeliek nem látják reálisnak, hogy ilyen járművek tömegesen meginduljanak Magyarország és Szlovákia felé, az viszont kétségtelen, hogy a bolgár olajipar nagyon érdekes geopolitikai helyzetben van.

A magyar és a szlovák probléma

Az ukrán szankció valóban nehezíti a magyar kőolajellátást és így veszélyezteti az üzemanyagpiacot is. Hasonló helyzetbe került Szlovákia is, ráadásul mindkét országban ugyanaz a cég, a Mol-csoport finomít kőolajat, Százhalombattán működik a Dunai Finomító, Pozsonyban a Slovnaft-finomító.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a lehetséges segítségről, a bolgár energiaügyi miniszterrel, Vladimir Malinovval tárgyalt, mint mondta, Ukrajna nem csupán Magyarország és Szlovákia energiabiztonságát veszélyezteti a lépéssel, hanem megsérti az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási megállapodást is. Mint mondta, Magyarország földgázellátásának jelentős része Bulgárián keresztül érkezik, és a térségben az ország élen jár a megbízhatóságban. Tájékoztatása szerint tavaly Bulgárián keresztül 5,6 milliárd köbméter földgáz érkezett hazánkba, idén pedig már 3,9 milliárd köbméter. A miniszter közölte, hogy bolgár kollégája segítséget ajánlott az ukrán lépés miatt előállt helyzetben.

De vajon mi lehet ez a segítség? A miniszter így fogalmazott:

Ugyan közvetlen kőolaj-szállítási összeköttetés, vagyis csővezeték nincs a két ország között, de amennyiben például kőolajtermékekből szükségünk van újabb mennyiségekre, azt különböző szállítási módokkal el tudják juttatni Magyarországra.

Mindez szimpatikus gesztus, de minket a részletek is érdekeltek volna, ugyanakkor a Mol Nyrt. elzárkózott a válaszadástól, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) pedig cikkünk megjelenéséig nem válaszolt a kérdéseinkre, így ezúttal leginkább bolgár források segítségével jártuk körbe a kérdést.

Bulgária és a Lukoil: fagyossá vált viszony

Bulgáriának nagyon régi, és újabban elég viharos kapcsolata van a szankcionált orosz céggel, a Lukoillal. A Balkán egyik legnagyobb és legmodernebb finomítója, a burgaszi Lukoil Neftochim 1964-ben kezdte meg működését, a Lukoil 1999-ben vette meg. Tény, hogy az oroszok azóta sok fejlesztésbe belefogtak, a gyár évi 7 millió tonna kőolaj feldolgozására képes. Az olaj többsége korábban tengeri úton érkezett tankereken, a Fekete-tengeri Burgasz Rosenetz kikötőbe.

Burgasz város érdekessége, hogy egyszerre kedvelt üdülőváros, és egyszerre a legfontosabb iparváros, hiszen a bolgár GDP-hez valamennyi bolgár cég közül a Neftochim járul hozzá a legnagyobb mértékben és itt a legnagyobbak az átlagfizetések.

Csak aztán az elmúlt években nagyon megromlott a bolgár-orosz viszony. A Lukoil egy svájci entitáson keresztül volt tulajdonos, és valahogy kicselezte Bulgáriát, elérve, hogy évekig egyetlen leva adót se fizessen. Pedig Bulgária is próbálkozott a Brent és az Urál olajak közötti árrés megadóztatásával, és a Neftochim valóban nagyon jól keresett azzal, hogy olcsó orosz olajból készített az uniós és unión kívüli piacokra is üzemanyagot.

A cég sok üzemanyagot adott el Ukrajnába, Szerbiába és Észak-Macedóniába is, és miközben Szófiába és Plovdivba volt termékvezeték Burgaszból, addig az exportpiacokra nagyon sokszor közúton szállítottak (a Balkánon még viszonylag jellemző a közúti, tartályos kamionforgalom).

Aztán amikor nagyon elromlott az orosz-bolgár kapcsolat – a Lukoil mindenféle súlyos adókat kapott, és a bolgárok nyíltan bejelentették, hogy szeretnék elkergetni a céget –, állítólag az azeri SOCAR és amerikai befektetők is érdeklődtek, és az oroszok is már hajlottak arra, hogy kiszálljanak, de végül ez nem történt meg.

A Lukoil nyomasztása

Hogyan próbálta elkergetni a Lukoilt Bulgária? A csavaros történet részleteiről nagyon érdekes ez a bolgár cikk, amit nekünk a forrásaink küldtek el, de fordítóprogrammal jól olvasható. A Lukoilnak mindenesetre korábban tényleg nagyon jó dolga volt, mert 2011-ben 35 éves koncessziót kapott a kikötői olajkapacitásokra és folyamatosan hozhatta, a szintén a Fekete-tenger partján található Novorosszijszkból az orosz olajat.

Csak aztán Bulgária eszmélt, rájött, hogy azért az elég furcsa, hogy a legnagyobb cége nem fizet adót. Amikor 2022-ben Moszkva megtámadta Ukrajnát, már éppen éleződtek a konfliktusok, de ekkor egy ideig még a kormány védte a cég érdekeit. Az történt, hogy Bulgária kijelentette, hogy a Neftochim csak orosz Ural (vagy más néven REBCO) olajkeverékkel tud működni, így nem mondhat le az orosz nyersanyagról, és kapott is derogációt 2024. december 31-ig.

Bulgária cserébe azt vállalta, hogy ő nem szállít tovább orosz kőolajat az EU-ba, illetve nem exportál orosz olajból finomított termékeket sem (a korábban felsorolt piacokra, így Ukrajnára ez a tiltás nem vonatkozott). Csak aztán ezt Bulgária nem tartotta be, súlyos szankciósértés történt, oknyomozók nagyon szépen feltárták, hogy

2023 augusztusában a görög üzemeltetésű Seaexpress hajó 40 ezer tonna orosz olajból Burgaszban finomított terméket szállított Rotterdamba, ezzel megsértve a szankciót.

A Lukoil egyre több pofont kapott, már korábban is fizetnie kellett egy 100 millió eurós bírságot Bulgáriában, mert visszaélt az erőfölényével, de a szankciósértés után egy héttel, 2023. augusztus 15-én Bulgária felmondta a Lukoil kikötői koncessziós szerződését is. Majd 2023 októberében egy eléggé testre szabott adóintézkedést is hozott az aktuális kormány: a Lukoil kapott egy gigantikus büntetőadót, de Bulgária megfogalmazta, hogy ha új tulajdonosa lesz a finomítónak, akkor az adó mértéke a negyedére olvad.

Leválás az oroszokról

Hogy ezek után ki mennyire hisz a bolgár bejelentéseknek, azt mindenki eldöntheti, de 2023. december 5-én Bulgária bejelentette, hogy 2024. január 1-jével teljesen beszünteti az orosz feldolgozott olaj exportját, vállalja a burgaszi finomító 500 millió eurós beruházást igénylő átalakítását.

Végül az ország vezetése azt is kijelentette, hogy 2024. március 1-jén, vagyis jóval a derogáció lejárta előtt leállítja az orosz nyersolaj importját.

Ez elvileg meg is történt – az „elvileg” azért szerepel a mondatban, mert Burgasz továbbra is az orosz Novorosszijszkból kap elsősorban olajat, de a bolgárok nagyon határozottan azt állítják, hogy ez már kazah olaj. A Kazahsztánból vett nagy mennyiségű olaj (ez a felhasználás 50 százaléka) mellett Burgasz vásárolt még Irakból, Szaúd-Arábiából és Tunéziából is.

A kazah helyzet sokféleképpen értelmezhető, lehet, hogy például Burgasz tényleg kazah olajat kap, Kazahsztán meg cserébe Lukoil-olajat. De aki még szkeptikusabb, azt mondja, hogy bármennyire is szigorú a hatósági ellenőrzés, azért az olajmolekulákat nehéz megcímkézni „Made in Russia”, vagy „Made in Kazakhstan” feliratokkal.

Ugyanakkor botorság lenne azt hinni, hogy akinek van kikötője, annak könnyű dolga van. Bulgária azért vásárol nehezen nem orosz olajat, mert akkor át kellene haladnia a tankereknek a Boszporuszon, Törökország pedig nagyon nem szeretné, hogy Isztambulon keresztül tankerek közlekedjenek. Volt egy alternatív ötlet is, de sajátos módon az nem segített volna Bulgárián: Oroszország és Bulgária szeretett volna egy Burgasz-Alekszandropolisz vezetéket építeni, a görög város az Égei-tenger partján fekszik és a vezetékkel ki lehetett volna kerülni a Boszporuszt. De ez nem annyira Bulgárián segített volna, hanem inkább Oroszországon, amely így az olajával – Burgaszon keresztül – kijutott volna a Földközi-tengerre. A bolgárok végül nem akartak forgalmat növelni Burgaszban, de környezetvédelmi aggályok miatt amúgy is elhalt a projekt.

Nem segíti a nagy döntéseket, hogy Bulgáriát állandó politikai krízisben folyamatosan ügyvezető kormányok uralják. Igaz, forrásaink szerint nagyon érdekes adalék, hogy itt volt a Covid, a folyamatos politikai válság, mégis ez volt a bolgár gazdaság talán legjobb 5 éve az elmúlt évtizedekben, vagyis talán haszna is van annak, ha semmilyen politikai érdekcsoport nem tud tartósan rátelepedni a gazdaságra.

Segíteni Magyarországnak

A magyar energiapiaci szakemberek szerint a magyar – bolgár energiapolitikai kapcsolatok amúgy elég vegyesek, fogalmazzunk úgy, hogy a gázpiacon nagyon fontos volt eddig is ez a nexus, az árampiacon volt olykor némi együttműködés, az olajpiacon viszont teljesen jelentéktelen volt ez a viszony.

Hogy a Lukoil Neftochim Burgasz mivel tudna segíteni Magyarországnak, az a szakmában nem egyértelmű. Tény, hogy a cég hatalmas, hírhedten sokféle üzemanyag, de petrolkémiai anyagok és polimerek is készülnek Burgaszban. Vannak EU-ba és EU-n kívülre szánt, biokomponensekkel ellátott és anélküli motorbenzinek, dízel- és kerozintermékek, és ezek csak az üzemanyagok, az egyebekre most nem térünk ki.

De további kérdés, hogy az anyagokat mivel lehet elhozni Magyarországra. Mi lehet a szállítási eszköz? A két ország között olajvezeték nincs, termékvezeték nincs, Szerbián keresztül a vasúti szállítás, de a folyami szállítás (a Dunán) és a közúti szállítás is szóba jöhet. A bolgár szakemberek szerint ezek közül leginkább a közúti kapacitások állnak rendelkezésre, mert ha Magyarország egyszer már felhagyott a dunai olajszállításokkal (a legenda szerint egyszer egy egész uszályt eltérítettek), akkor ilyen kapacitások nem várakoznak, nem állnak rendelkezésre.

Az ukrán szankció hazai következményeiben és a bolgár segítségben ma még minden bizonytalan. A magyar és a szlovák finomításnál, vagyis a termékgyártásnál problémát okozhat, ha nincs elég nyersolaj. Ugyanakkor kérdés, hogy meddig marad fenn az ukrán szankció, tud-e elég nyomást gyakorolni Magyarország és Szlovákia, vagy pótolható-e a Lukoil szállítása a nem szankcionált Rosznyefty szállításával, esetleg az Adria vezetéken hozott több olajjal. Vagy, ha a tartalékokhoz kell nyúlni, az meddig elég a tartalék. Tehát egy esetleges hiány kialakulása még a jövő, a bolgárok segítsége egy felajánlás, sokat nem tudunk róla, de egy szerény mértékű lehetőség van benne, és talán szándék is. Azt viszont érdemes észben tartani, hogy a potenciális probléma egy nagyságrenddel nagyobb, mint a potenciális segítség.

Régi barátság?

Az, hogy Bulgária mennyire barátunk az energiabiztonságban, ahogyan most Szijjártó Péter hangsúlyozta, hát, ez is amolyan „csak a szépre emlékszem” típusú kijelentés.

Tavaly ugyanis a külügyminiszter még nagyon ostorozta Bulgáriát, mert az ország egy a mostani ukrán szankcióhoz hasonló lépést tett: brutális (10 euró/MWh-s) adót vezetett volna be az orosz gázra, ami miatt akkor Magyarország nagyon keményen bírálta Szófiát. Eleinte nem is állt jól a szénánk, az Európai Bizottság október elején kijelentette, hogy Bulgáriának joga van megadóztatni az országon áthaladó orosz gázt, Ukrajna pedig 1,2 milliárd eurónyi éves bevételt tervezett be a költségvetésébe.

Hozzá kell tenni, Bulgária nem ellenünk szeretett volna lépni, hanem azt elégelte meg, hogy Ausztria blokkolja a schengeni belépésüket, és nyíltan úgy sakkoztak, hogy amennyiben Ukrajnán keresztül Ausztria nem kap orosz gázt, és szüksége lenne a bolgár tranzitra, akkor az osztrák vezetés észbe fog kapni. Viszont az adó rövid távon a magyar ellátást is fenyegette, hiszen a pénzt ugyan nem Magyarországnak, hanem a Gazpromnak kellett volna befizetnie, mivel az orosz cég aligha fogadta volna el a tényleg brutális adót, a végén a magyar (és a szerb) vevőkön csattant volna az ostor (hiszen a a Török Áramlat balkáni ágán, amelynek az útvonala, Oroszország–Törökország–Bulgária–Szerbia–Magyarország, mi vagyunk a cső végén).

Szijjártó Péter akkor az európai szolidaritásra hivatkozott, amiben azért annyi pikáns elem volt, hogy ez már az az időszak, amikor Magyarország rendre különutas volt az általában egységesen látott kérdésekben is.

A bolgár BulgarTransGaz gázszállító novemberben kiszámlázta az adót mindenkinek, aki orosz gázt szállított Bulgárián keresztül, de aztán a bolgárok visszavonulót fújtak. El nem törölték, de Bulgária kivette a 2024-es költségvetésének tervezetéből a beszedhetetlen bevételt.

Ez a mentalitás a magyar energiapolitikára amúgy is jellemző mostanában. Egy másik példával: a rendszerváltás óta hagyományosan a magyar gazdaságpolitika jobb viszonyt ápolt a német cégekkel, mint a franciákkal, ugyanakkor, amikor a két nagy európai uniós Paks II-beszállító közül a német Siemens Energy potenciális szerepével kapcsolatban német kormányzati aggályok merültek fel, míg a francia Framatome zöld lámpát kapott a szállításaihoz. Emiatt nagyon sok külügyminiszteri nyilatkozat méltatta a francia-magyar barátságot és korholta a németek akadékoskodását. Ehhez hasonlít az is, hogy Bulgária most éppen jó barát a külügy szerint, Szlovákia pedig kényszerűen a partnerünk az ellátás-biztonsági csatában, de a helyzet kulcsa inkább az ukránok kezében van.