Szijjártó: Bulgária hajlandó kisegíteni Magyarországot a Lukoil elleni ukrán tiltás idején

2024. július 24. – 16:52

Másolás

Vágólapra másolva

Bulgária újabb baráti gesztusként segítséget ajánlott Magyarországnak azon nehézségek kezelésében, amelyek az orosz Lukoilra vonatkozó ukrajnai kőolajszállítási tilalom nyomán álltak elő – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Bukarestben.

Múlt héten derült ki, hogy jelenleg nem szállít a Lukoil kőolajat Magyarországra Ukrajnán, azaz a Barátság kőolajvezetéken keresztül, de keresik a jogi megoldást a tranzit újraindítása érdekében. (Fontos hangsúlyozni, bár volt, aki a magyar sajtóban úgy értelmezte, hogy leállt a Barátság vezeték, nem jön orosz olaj, de ez tévedés, nem erről van szó. Jön orosz olaj Magyarországra, csak nem a Lukoiltól, hanem például a Rosznyeftytől.) Ukrajna júniusban erősítette meg a Lukoil elleni szankciókat, amelyek gyakorlatilag megtiltják a cégnek, hogy az országot tranzitútvonalként használja, vagy bármilyen tevékenységet végezzen.

Szijjártó a bolgár energiaügyi miniszterrel folytatott egyeztetését követően arról számolt be, hogy Vladimir Malinovval áttekintették a helyzetet, amely Ukrajna azon „elfogadhatatlan” lépései miatt állt elő, amelyekkel ellehetetlenítették az orosz Lukoil kőolajtranzitját Magyarország és Szlovákia irányába. „Nem csupán Magyarország és Szlovákia energiabiztonságát veszélyeztetik ezzel, hanem megsértik az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási megállapodást is” – szögezte le.

Szijjártó elmondta, hogy Magyarország földgázellátásának jelentős része Bulgárián keresztül érkezik, és a térségben az ország az egyik legmegbízhatóbb kőolajszállító. Tájékoztatása szerint tavaly Bulgárián keresztül 5,6 milliárd köbméter földgáz érkezett hazánkba, idén pedig már 3,9 milliárd köbméter. „Bulgária tiszteletben is tartja mindazon kötelezettségeit, amelyek tranzitország mivoltából fakadnak” – hangsúlyozta.

Szijjártó a Lukoil elleni szankciókról azt mondta, „jól látszik, hogy egyes európai uniós tagállamok továbbra is politikai álláspontot képviselnek, és annak ellenére, hogy Ukrajna lépése fekete-fehéren sérti a magyar és szlovák energiaellátás biztonságát, sérti az EU és Ukrajna közötti társulási megállapodást, próbálják mentegetni Ukrajnát, s jól láthatóan a belső európai uniós szolidaritásra fittyet hánynak. Meglátjuk, az Európai Bizottság végül mikor alakítja ki az álláspontját, s hívja össze az Európai Unió és Ukrajna közötti konzultációt, amelynek eredményeként azt várjuk, hogy Ukrajna feloldja a Lukoil olajszállítmányainak tiltását” – tette hozzá.

Szijjártó szerdán azt is bejelentette, hogy Magyarország blokkolni fogja az Európai Békekeretből származó 6,5 milliárd eurós fegyverszállítási ellentételezés kifizetését, amíg Kijev nem teszi újra lehetővé a Lukoil zavartalan kőolajszállítását. Többek között erről is beszélt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ATV Híradóban kedden.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!