Nem szállít Ukrajnán keresztül Magyarországra olajat az orosz Lukoil

2024. július 18. – 12:44

Nem szállít Ukrajnán keresztül Magyarországra olajat az orosz Lukoil
Szijjártó Péter találkozója Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel New Yorkban 2024. július 16-án – Fotó: Russian Foreign Press Service / Anadolu / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter orosz kollégájával, Szergej Lavrovval egyeztetett kedden New Yorkban. A magyar politikus elmondta az ismert paneleket, Magyarország közel van a háborúhoz, a szankciós politika kudarcot vallott, fenn kell tartani a kommunikációt és a béke a cél.

Ami azonban új elem volt, hogy az MTI híre alapján a miniszter kitért hazánk földgáz- és kőolajellátásának témájára is, rámutatva, hogy előbbi téren nincs semmi probléma továbbra sem,

kőolajat viszont a Lukoil jelenleg nem szállít Magyarországra Ukrajnán, vagyis a Barátság kőolajvezetéken keresztül, de keresik a jogi megoldást a tranzit újraindítása érdekében.

Fontos hangsúlyozni, bár volt, aki a magyar sajtóban úgy értelmezte, hogy leállt a Barátság vezeték, nem jön orosz olaj, de ez tévedés, nem erről van szó. Jön orosz olaj Magyarországra, csak nem a Lukoiltól, hanem például a Rosznyeftytől. Ukrajna júniusban erősítette meg a Lukoil elleni szankciókat, amelyek gyakorlatilag megtiltják a cégnek, hogy Ukrajnát tranzitútvonalként használja, vagy bármilyen tevékenységet végezzen.

A Mol Nyrt., mint a magyar vevő, nem kommentálta a Telexnek a hírt, sem azt, hogy van-e bármilyen ellátási zavar a Lukoil korlátozása miatt, esetleg a stratégiai tartalékokhoz kell-e nyúlni. Arról sem mondott semmit a Mol, hogy technikailag mi történik ilyenkor, vagyis kevesebb olaj jön a Barátság kőolajvezetéken, a rendes mennyiség érkezik, vagy egyáltalán nem jön kőolaj. Mi azonban úgy tudjuk, hogy cikkünk megjelenésekor jön orosz olaj.

A helyzet annyiban összetett, hogy bár mint arra a Bloomberg cikke is kitér, Ukrajna valóban szankcionálta a Lukoilt, vagyis egy konkrét orosz olajcéget, de elég nehéz elképzelni, hogy ez pontosan mit jelent.

Mi van az orosz olajban?

Mint Pletser Tamás, az Erste Bank olajelemzője elmondta, az orosz olajrendszer ugyanis olyan, mint egy nagy kád: itt-ott beleöntenek különféle olajakat, ami a kádban elkeveredik, máshol leeresztik ezt a keveréket, vagyis kivesznek belőle olajat.

Az orosz olaj, amit mi leggyakrabban Ural-típusú olajnak nevezünk, valójában tehát egy mix, a hivatalos neve REBCO (Russian Export Blend Crude Oil). A REBCO, vagyis az orosz benchmark nyersolaj több, Oroszországban használt vagy exportra szállított kőolajfajta keveréke.

Ez egy közepes minőségű kőolaj, amelynek a kéntartalma körülbelül 1,2 százalék. A piac a szankciók miatt már nagyon megváltozott, de régebben elsősorban az olaszországi Augustában és a hollandiai Rotterdamban jelent meg a legtöbb orosz olaj, és itt határozódott meg a REBCO világpiaci ára, amely jellemzően alacsonyabb, mint a két nagy nyugati kőolajtípus, a Brent- és a WTI-olaj ára.

A Lukoil szerepének megértéséhez még pár orosz olajcéget le kell írnunk. A REBCO legértékesebb összetevője a Siberian Light típusú olaj. Ez egy alacsonyabb kéntartalmú és alacsonyabb viszkozitású olaj, mint maga a REBCO, amely a szibériai könnyűből és magas kéntartalmú vacak olajokból áll. Utóbbiakat elsősorban a tatár (Tatnyefty) és a baskír (Bashnyefty) olajcég tölti be, ezek elég nehéz, rossz minőségű olajok.

A keveréket már Oroszország európai régióiban állítják elő, de a Siberian Light könnyű olajfajtáját Oroszország fekete-tengeri Novorosszijszk nevű kikötőjén keresztül önmagában is exportálják. A szibériai, vagyis a minőségi olaj fő kitermelői a Rosznyefty, a Lukoil, a Szurgutnyeftyegáz, illetve a Gazpromnyefty. Vagyis a Lukoil itt csak egy cég azok közül, akik beleöntenek olajat a mixbe.

Ukrajna vs. Lukoil

A kérdés ezek után az, hogy tudja Volodimir Zelenszkij szankcionálni azt, ha csak a Lukoillal van problémája. A szállítás során amúgy Ukrajna és Oroszország a szállítócégeken keresztül van kapcsolatban, Oroszországban ez a Transznyefty nevű cég, míg ukrán oldalról az UkrTransNafta. Utóbbi 4500 kilométernyi olajvezetéket üzemeltet, cikkünk szempontjából az a fontos, hogy ő felügyeli a Barátság vezeték ukrán szakaszát is.

A Mol különféle cégekkel szerződhet orosz olajra, vagyis REBCO-ra, így a Lukoillal, vagy a Rosznyefttyel, de valójában ugyanazt a keveréket kapja. Most a nagy kérdés az, hogy miként lehet a Lukoilt szankcionálni. Előfordulhat, hogy emiatt részlegesen lekapcsolják a Druzsba (Barátság) vezetéket, így akár az is előfordulhat majd, hogy a Lukoil elleni tiltás miatt nem jön majd semmi a vezetéken.

Ezt a Mol biztosan tudja, de most – legalábbis egyelőre – nem kommentál, de azért vélhetően vannak lehetőségei az összetett probléma kezelésére, mint

  • az alternatív forrás, vagyis Horvátországon keresztül beszerezni olajat,
  • az alternatív beszállítókhoz fordulni a Lukoil mellett,
  • vagy végső esetben a 90 napnyi stratégiai tartalékhoz is lehet nyúlni.

Szijjártó közvetítene

Talán egyelőre nem érdemes nagyon megijedni. Ha esetleg a jövőben teljesen leállna az Ukrajnán keresztül érkező orosz olajimport, az már nagyobb gond lenne, a Nemzetközi Energia Ügynökség (IAE) előírásai szerint minden országnak kell rendelkeznie 90 napos készlettel is, ebből el lehet látni három hónapig a finomítókat.

Szijjártó Péter szavaiból valami olyasmi rajzolódik ki, mintha ő az orosz és az ukrán fél között szeretne közvetíteni. A magyar fél érdeke most leginkább az, hogy amíg a megoldáson dolgozik, addig a probléma radar alatt maradjon. Ha nagy lenne ugyanis a csinnadratta, akkor nehezebben állapodik meg egy ukrán és egy orosz partner, hiszen a háborúban elég nehéz azt megindokolni, hogy a „nácikkal”, vagy másik oldalról a „gyerekkórház lerombolóival” egyeztettünk, bármennyire is kell az ukrán félnek is az orosz, de magyar közvetítéssel érkező olaj.

A háború mindenesetre azt biztosan megerősítette, hogy nagyon nem jó, ha Magyarország erősen függ egy, vagy jelen esetben két vezetéktől. Az már külön kellemetlenség, hogy a magyar olajvásárlások annyiban is megdrágultak, hogy mind az orosz-ukrán-magyar vezeték ukrán üzemeltetője, az UkrTransNafta, mind a horvát vezeték üzemeltetője, a Janaf többszörösére emelte az elmúlt években a szállítási díjait.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!