Szijjártó szerint Horvátország nem megbízható tranzitország, onnan nem akar olajat

2024. augusztus 2. – 10:14

Másolás

Vágólapra másolva

Szijjártó Péter külügyminiszter szerint Horvátország nem megbízható tranzitország az olajszállításban. Szijjártó posztjában azt írta: a magyar kormány másfél hete fordult Szlovákiával közösen az Európai Bizottsághoz amiatt, hogy Ukrajna letiltotta a két ország biztonságos ellátásához szükséges olajszállítások egy részét.

A politikus „botránynak” nevezte, hogy a Bizottság alelnöke, Valdis Dombrovskis szerint Ukrajna nem veszélyezteti sem a szlovák, sem a magyar ellátást, ha pedig olaj kell, ott egy másik vezeték Horvátországon keresztül. Szijjártó Péter a horvátokról azt írta: „nyilvánvalóan véletlen egybeesés, hogy a horvát miniszterelnök tegnapelőtt levelet írt az Európai Bizottság elnökének, amiben a Horvátországon keresztül húzódó olajvezetéket reklámozza”.

A külügyminiszter brüsszelezett és békepártizott, ezután fejtette ki, hogy Horvátország szerinte egyébként sem megbízható, többek között azért, „mert a piaci átlagos értékek ötszörösére emelték az olaj tranzitdíját a háború kitörése óta”.

Július közepén derült ki, hogy nem szállít kőolajat a Lukoil jelenleg Magyarországra Ukrajnán, vagyis a Barátság kőolajvezetéken keresztül. Szijjártó ekkor orosz kollégájával tárgyalva azt mondta, keresik a jogi megoldást a tranzit újraindítása érdekében. Jön így is orosz olaj Magyarországra, csak nem a Lukoiltól, hanem például a Rosznyeftytől. Ukrajna júniusban erősítette meg a Lukoil elleni szankciókat, amelyek gyakorlatilag megtiltják a cégnek, hogy Ukrajnát tranzitútvonalként használja, vagy bármilyen tevékenységet végezzen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!