Az orosz–ukrán háborúra és világgazdasági okokra hivatkoznak kormánypárti oldalon, amikor a 400 forintos euróárfolyamot kell megmagyarázni. Ezt viszont nem támasztja alá, hogy a háború kitörése óta a régióból csak a forint gyengül, mind a lengyel złoty, mind a cseh korona tartja korábbi értékét. Megnéztük, milyen tényezők állnak a forint rohamos értékvesztése mögött, és miért lehet kijelenteni: hosszú távú gazdaságpolitikai stratégia, valamint tudatos politikai döntések következménye a gyenge forint.
Globális okai vannak annak, hogy 400 forintra gyengült a forint az euróval szemben
– mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter egy keddi háttérbeszélgetésen, amelyről a Portfólió számolt be. A forint értéke először pénteken zuhant nagyot (399-re), Nagy szerint ennek az oka az volt, hogy az Egyesült Államokban a vártnál magasabb lett a májusi inflációs eredmény. A lélektani határnak számító 400 forintos árat aztán hétfőn ütötte át az euró, a frissen kinevezett miniszter szerint azért, mert akkor jelent meg az egyik legnagyobb presztízsű gazdasági lapban, a Financial Timesban egy olyan jelentés, amely szerint szinte biztosan recesszió jön az Egyesült Államokban.
A gazdaságfejlesztési miniszter szerint tehát a gyenge forint (azaz a drága euró) oka, hogy romlanak az amerikai és ezzel a globális gazdaság kilátásai, relatíve pedig erősödik az euró. Ezzel az érveléssel az első probléma viszont rögtön az, hogy nemcsak az euróhoz, hanem a dollárhoz képest is gyengül a forint, ami már június elején olyan keveset ért az amerikai valutához képest, mint soha korábban.
Az euró–forint árfolyam alakulását friss amerikai gazdasági adatokkal magyarázni amúgy is furcsa elgondolás, főleg ha számba vesszük, hogy az orosz–ukrán háború kitörése óta közel 50 forintot, azaz több mint tíz százalékot drágult az euró. Erre persze lehetne azt mondani, hogy Magyarország mégis közel van Ukrajnához, függ az orosz piactól, kis gazdaságként pedig érzékenyebb a változásokra, mint a nagy valutákat használó országok.
Globális okok! Ja, nem…
A bökkenő csak ott van, hogy a háború kitörése óta a régióból csak a forint veszíti el értékét. Nemcsak a mi pénzünknél hagyományosan kicsivel jobban értékelt lengyel złoty és cseh korona tartotta ugyanis meg értékét, de még a román lej és a horvát kuna sem értéktelenedett el az euróhoz képest. Na de nézzük is meg, hogy a régiós fizetőeszközök árfolyama pontosan hogyan is változott az euróhoz képest az év eleje óta!
Ha Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a globális szót kizárólag Magyarországra érti, akkor valószínűleg igaza van:
a grafikonon tökéletesen látszik, hogy idén január elseje óta csak a forint árfolyama zuhant be, a régió többi fizetőeszköze közel sem értéktelenedett el így.
Az ábrán jól látszik, hogy a román lej és a horvát kuna árfolyama többé-kevésbé hozzá van kötve az euróhoz, ezek az év első felében nem mozogtak. A forinthoz hasonló besorolású lengyel złoty és cseh korona árfolyama viszont a háború kitörésekor szinte párhuzamosan ugrott meg. A különbség csak az, hogy míg a másik két V4-ország pénze egy hónapon belül visszanyerte az értékét, addig a forint azóta is határozottan és kitartóan veszít az értékéből.
Nem ma kezdődött
Még erre is lehetne azonban mondani, hogy biztosan van valami olyan faktor, ami esetleg bezavart az elmúlt fél évben, vagy a viszonyítási alapnak használt decemberben volt extrém erős a forint. A valóság azonban sajnos ennek sem felel meg. A következő, az elmúlt nyolc év árfolyamváltozásait bemutató grafikonból kiderül, hogy a magyar fizetőeszköz messze lehagy mindenkit – már ha az értékvesztésről van szó.
(Hogy miért nyolc- és nem tizenkét éves időszakot választottunk, arra még visszatérünk, most zárójelben csak annyit: ha 2010, vagyis a NER kezdete óta néznénk az árfolyamváltozást, nem 30, hanem 50 százalékos euródrágulást látnánk.)
Az ábrán nagyon jól látszik, hogy 2014 és 2017 között a régiós valuták árfolyama az euróhoz képest nem nagyon mozdult el, inkább apróbb kilengések jellemezték. 2017-től kezdve azonban elkezdett elválni egymástól az itt vizsgált öt valuta értéke, és megkezdődött a forint, a lej és a złoty leértékelődése, miközben a kuna stabil maradt az euróhoz képest, a korona pedig még erősödni is tudott.
A következő pofon 2020-ban jött, amikor az első koronavírus-hullám alatti lezárások idején a nemzetközi befektetők pánikolni kezdtek, és néhány hét alatt rengeteg pénzt vontak ki a régiós papírokból. Nagyon jól látszik, hogy akkor minden vizsgált valuta hirtelen veszít az értékéből, majd szépen lassan visszatér a korábbi szintre.
Kivéve a forintot, ami soha nem erősödött vissza igazán.
2020. február–március között, mindössze néhány hét leforgása alatt drágult az euró 335 forint környékéről 360 forint környékére – azaz nagyjából 10 százalékot –, hogy aztán közel két évet ezen a szinten töltsön el. Egészen idén februárig, amikor az orosz–ukrán háború megint megrázta a régiót, gyors árfolyamváltozást előidézve. Amiből aztán persze megint mindenki kilábalt, kivéve a forintot.
Elmúltnyolcév újratöltve
Tehát az elmúlt szűk egy hétben megjelent Financial Times-cikkekre hivatkozni a forint gyengülésével kapcsolatban valószínűleg elkeni a valóságot. A fenti grafikonon nem véletlenül választottuk 2014-et induló értéknek, ekkor kezdett ugyanis megvalósulni az a gazdaságpolitika, amelyet az Orbán-kormány korábban és most is kívánatosnak tart.
A forint elértéktelenedése régebbi jelenség ugyan, de 2010 előtt nem a mostani kormánypártok voltak hatalmon, ahogy a 2008-as válságot sem a Fidesz–KDNP kezelte (félre). De még a 2010-es hatalomátvételük után is évekig küszködtek az elhúzódó válsággal, és – gazdasági értelemben részben joggal – hivatkoztak az „elmúlnyolcévre”.
Ennek a 2014 óta tartó „elmúltnyolcévnek” a következménye azonban nem kenhető másra. 2014 óta a forint értékének 30 százalékát veszítette el az euróval szemben, az árfolyam nem sokkal háromszáz forint fölül ért el a négyszázas szintre.
Az elértéktelenedés tehát nem pillanatnyi és nem ideiglenes hatások következménye, hanem egy sok éve tartó, meghatározó folyamat végeredménye.
És bár úgy tűnhet, hogy 30 százalékos értékvesztés nyolc év alatt nem nagyon sok, de ha valakinek a háza vagy bármilyen befektetése veszít ennyit az értékéből, az a szívéhez szokott kapni.
A történelmi érdekességek okán azért tegyük ide a régi Index beszámolóját arról, amikor legutóbb átléptünk egy lélektani határt. 2009. február 3.: „Új történelmi mélypontot ütött a forint déli 12 után nem sokkal, 300 forint fölé szaladt az euró árfolyama. Ha minden jól megy, ezzel azonban elértünk egy olyan szintet, ahonnan nem igazán gyengülhet a forint, igaz, a visszaerősödésre viszont akár hónapokat kell várnunk.” A visszaerősödésre sokan bizonyára azóta is várnak.
Jó nekik a gyenge forint – de miért is?
Bár tűnhet úgy, hogy a forint folyamatos értékvesztése valami különös átok vagy kivédhetetlen külső hatás folyománya, a valóság az, hogy ennek folyamatossága a kormányzat tudatos gazdaságpolitikájának eredménye. Mert bár a legtöbben csak akkor veszik észre a drágább eurót, amikor külföldre mennek nyaralni, vagy észreveszik, hogy az internetes vásárláskor megint többet vontak le a kártyáról, bizonyos szereplők sokat nyernek ezen.
Ők pedig elsősorban a Magyarországon működő, exportra gyártó külföldi cégek, amelyek jellemzően a kormányzat stratégiai partnerei és az újraiparosítást támogató gazdaságpolitika gerincének számító vállalatok. De miért jó nekik a gyenge forint?
Azért, mert ezzel (a külföldi piacokhoz képest) csökkennek a bérköltségeik és úgy általában a gyártási kiadásaik is. Ha egy évben a forint elveszíti az értéke öt százalékát az euróval szemben, egy Magyarországon gyártó német cég gyárában pedig nem történik béremelés, az olyan, mintha a németeknek öt százalékkal kevesebbet kellene fizetni ugyanazért a munkáért.
Az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának a forint hosszú távú leértékelése tehát központi eleme, amely a térségben befektetni kívánó cégeknél is fontos előnyt jelenthet.
És ha az árfolyam apró kilengését általában tényleg külső tényezők okozzák is, azt, hogy a kilengések az egyik irányba mindig nagyobbak, mint a másikba, a kormány tudatos döntései okozzák.
Arról, hogy ez a politika sikeres lehet-e, vagy csak egy elavult makrogazdasági elmélet alkalmazása egy olyan időszakban, amikor nem releváns, a szakértők körében nincs konszenzus; a régi Index itt járta körbe részletesen ezt a kérdést.
Az exporton kívül van még két terület, amely nyer az értéktelen forinttal: egyrészt az európai uniós források is euróban jönnek, tehát összegben nagyobbak így, másrészt a külföldön dolgozó munkavállalók hazautalásai is többet érnek gyenge forinttal.
Más kérdés, hogy a magyar vásárlók a boltok dráguló termékein keresztül, valamint külföldi nyaralásaik alatt szívhatják a fogukat emiatt. Persze a magyar gazdaság szempontjából ez utóbbi is lehet kedvező hatású, ha emiatt a magyarok belföldön költik el a nyaralásra szánt pénzt.
Kicsit megszaladt a számla
A forint hosszú távú elértéktelenedése mellett vannak rövid távú okai is annak, hogy az euró ára fél éven belül 360 alól 400 forint fölé mozdult el. Ahogy a fenti diagramon láttuk, ennek az oka nem a háború: bár a régió minden szabadon mozgó valutája hasonló mértékben zuhant be a háború első heteiben, a forinton kívül mindegyik rövid időn belül visszaerősödött. Akkor mégis mi lehetett az, ami miatt pont a forint gyengült el most ennyire?
A folyamat hátterében szokás szerint több jelenség is van, amelyek együtt hatása tud ekkora árfolyamváltozást okozni. A legfontosabbak ezek közül a magyar gazdaság és a magyar államháztartás borús kilátásai. Bár Magyarország gazdasága az utóbbi időben (még mindig) jól teljesített, ennek egyik oka a kormányzat kivételesen nagyvonalú költekezése volt.
Miután 2020-ban több mint 5500 milliárd forint mínusszal zárta az évet a magyar állam, 2021-ben ezt megfejelték még egy 5000 milliárd feletti költségvetési hiánnyal. Az eladósodás ütemét idén (a választásra való tekintettel) sikerült még inkább felgyorsítani, az év első négy hónapjában újabb több mint 2600 milliárd forint mínuszt összehozva.
A kormány tehát az utóbbi időben rengeteg hitelt vett fel, az abból származó pénzt pedig vagy kiosztotta a lakosságnak, vagy a saját működésére költötte el.
Az állami pénzosztás persze mindenkinek tetszeni szokott, amíg nyugdíjprémium, fegyverpénz vagy szja-visszatérítés formájában a pénztárcájában köt ki, de a piacon megjelenő többletpénznek ilyen formában ára van. A koronavírus-járvány harmadik hulláma után a világgazdaság amúgy is az ellátási láncok akadozásával indult újra, emiatt áruhiány alakult ki, így pedig mindenhol elkezdett növekedni az infláció.
Az állami költekezés miatt meginduló kereslet ezt Magyarországon még jobban felgyorsította, így jutottunk el oda, hogy idén májusban a maginfláció 12,2 százalék lett, ami Európa-szerte az egyik legmagasabb érték. És ez valószínűleg csak tovább növekszik a következő hónapokban.
A drágulásnak ez a mértéke nemcsak a vásárlóknak, de a gazdaságnak sem tesz jót, ezt pedig a közgazdászok is tudják. A Magyar Nemzeti Bank pont az infláció megfékezésére kezdett el tavaly ősszel kamatot emelni, és azóta is néhány hetente emelik a kamatokat, ám sokak szerint még így sem elég gyorsan.
Az infláció letörésének persze ára van: az alapkamat és az irányadó kamat emelésével ugyanis nemcsak a drágulás lassul, de az általános vásárlási és befektetési lehetőségek is szűkülnek. Ez pedig könnyen vezethet recesszióhoz.
A különadók és a drága energia sem segítenek
Bár ez a probléma nem csak Magyarországot érinti, a kormány (túl)költekezése miatt nálunk valószínűleg ez még durvábban fog lecsapódni, mint máshol. A befektetők szerint tehát a két lehetőség az elszálló infláció (ami rossz), vagy az infláció megfékezése és ezzel a gazdaság lelassítása vagy egyenesen recesszióba taszítása (ami szintén rossz).
A gazdaság és a költségvetés helyzete mellett van több olyan tényező is, ami most a forint ellen hat. Ezek:
- A gazdaság bizonyos szektoraira kivetett különadók, amelyek a külföldi befektetők szemében nem vetnek jó fényt Magyarországra. Általában nem érdemes olyan országba pénzt vinni, ahol soha nem tudja az ember, milyen extra adót sóznak egyik pillanatról a másikra a nyakába.
- Április végén megindult Magyarországgal szemben a jogállamisági eljárás, amely veszélybe sodorhatja az uniós források egy részének kifizetését. Ezzel a magyar állam az egyik legfontosabb pénzforrásától eshet el.
- A 12,2 százalékos maginfláció, ahogy írtuk, Európa egyik legmagasabbja.
- Meghosszabbították az árstopokat, amelyek torzítják a versenyt.
- A jegybank lassított a kamatemelések tempóján. Ahogy korábban írtuk, az általános közgazdasági vélekedés szerint elsősorban a kamatemelésekkel lehet letörni az inflációt. Ehhez képest az MNB most nem gyorsítja a kamatemelés ütemét, hanem még vissza is vett belőle.
- Borzalmas tempóban emelkedik a magyar külkereskedelem hiánya, azaz sokkal többet importálunk, mint amennyit exportálunk. Emiatt közvetlenül is több valutát kell vásárolnunk, mint amennyi forintot mások vesznek tőlünk, így is romlik az árfolyam. Erről a grafikonunk itt látható:
Sokévnyi munkával kikövezve
A fentiekből látszik, hogy a magyar gazdaság pillanatnyilag nincsen rossz állapotban, még a külkereskedelmi hiány is elsősorban az elszálló energiaárak következménye. A rohamosan növekvő infláció és a hatalmas költségvetési hiány miatt viszont nem túl jók a kilátások. A befektetők pedig általában nem a pillanatnyi állapotot nézik, hanem azzal spekulálnak, vajon hol hogy fog kinézni a helyzet belátható időn belül. Magyarul: hol térül meg a legjobban a pénzük.
Magyarország a brutális pénzosztással, a különadókkal és árstopokkal, valamint az EU-val folytatott vitáival pedig egyáltalán nem számít ideális befektetési célpontnak a régióban. Röviden tehát ezek az okok állnak amögött, hogy eljutottunk a stabil 400 forintos euróárfolyamhoz, amitől hosszú távon is nehéz lesz szabadulni. Ennek az okai tehát nem a háború és még csak nem is világgazdaság kilátásai, sokkal inkább a kormány tudatos döntései.
Visszanézve akár az elmúlt nyolc, akár az elmúlt fél év alakulását, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a kormány kövezte ki az utat a 400 forintos euró előtt.
