Félmilliárd eurós a külkereskedelem márciusi hiánya, húsz éve nem volt ilyen rossz az első negyedév

2022. május 9. – 09:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Márciusban 503 millió eurós mínusszal zárt a magyar külkereskedelem – közölte a statisztikai hivatal hétfőn. A KSH adatai szerint az exportból származó bevételek 8,7 százalékkal magasabbak a tavaly márciusinál, míg az importkiadások 23 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

A kivitel értéke 12 milliárd 120 millió eurót (4566 milliárd forintot), a behozatalé 12 milliárd 623 millió eurót (4754 milliárd forintot) tett ki. A KSH adataiból az is kiderül: a kivitel 78, a behozatal 72 százalékát az EU tagállamaival bonyolítottuk le.

A külkereskedelmi egyenleg ilyen rossz legutóbb tavaly augusztusban volt, akkor 665 millió eurós mínuszban volt a mutató. Az elmúlt évekből még egy olyan hónapot találunk, ami rosszabb értéket hozott a mostaninál, 2020 áprilisában, a koronavírus-világjárvány kezdetén 558 millió eurós mínuszban zárt a magyar külkereskedelem.

A mostani negatív adat azonban nemcsak havi szinten sokkolóan rossz. Az első negyedéves külkereskedelmi hiány ezzel 863 millió euróra duzzadt. Ennél rosszabb első negyedéves mutatónk utoljára csaknem húsz éve, 2003-ban volt, hívja fel a figyelmet a Portfolio.hu.

Az is aggasztó, hogy a március most már sorozatban a kilencedik hónap, amikor negatív egyenleggel zárt a külkereskedelem. Az utolsó „nyereséges” hónap a tavaly júniusi volt 565 millió eurós többlettel, azóta kilenc hónap alatt 2,522 milliárdos deficitet produkált a magyar külkereskedelem.

A Portfolio szerint annak, hogy ilyen mértékben száll el a külkereskedelmi deficit, továbbra is energiaárak extrém magas szintje a fő oka. „Bár márciusról még nincsenek részletes adataink, az előző hónapok külkereskedelmi számait és az árszintek alakulását látva egészen biztosan kijelenthető, hogy a külkereskedelmi pozíciónk drasztikus romlásának elsődleges oka továbbra is az ország energiaszámlájának óriási emelkedése” – írja a lap.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!