Az 1910-ben született Besnyő Évát (aki 2003-ban hunyt el) modern nőként hivatkozzák a legtöbb helyen. Nehéz pontosan megmondani, mitől lesz valaki igazán modern. Az tudható, hogy édesapjától jó nevelést kapott, ez biztos alapokat adott az élethez, amit önálló és nehéz döntések jellemeztek. Besnyő Évát a kor szellemiségéhez képest nem nyomták el mint nőt – lehet, elég volt ehhez, hogy nem ostoba férfiakkal vette körül magát.
A társadalmilag nyomasztó légkört sem viselte, asszimilált zsidó családba született 1910-ben Magyarországon. A sokak számára fojtogató horthysta, antiszemita világban nem érezte jól magát, ezért elhagyta az országot, és előbb Berlinben, majd Hollandiában élt.
A modernitását talán pontosabb művészete, tanulmányai és szellemi közössége alapján nézni. Gyermek- és fiatalkora irigylésre méltó kulturális légkörben telik. A család barátja, Fejér Lipót világhírű matematikus mindennapos vendég a háznál. Sokat olvasnak, zenélnek, koncertekre és színházba járnak. Édesapja ügyvéd, felvilágosult gondolkodású ember, szeretne minden lehetőséget megadni lányainak. Besnyő Éva két lánytestvérével a Veres Pálné Leánygimnáziumban tanul, de apjuk azt is szeretné, ha minden lány egyetemre járna. Éva nem biztos abban, hogy mibe is fogjon. Nagybátyja jegyzi meg egyszer, hogy jó képeket csinál a fényképezőgépével. Így esik a választás a fotográfiára, abban a családban, ahol a vizuális művészetek nem kimondottan voltak jelen.
Szülei fotósiskolából is a legjobbat keresik neki, Pécsi Józsefnél tanulhat. Egy hatalmas portréműteremben vannak az órák, a műteremhez jól felszerelt sötétkamra is tartozik. Besnyő Éva úgy emlékszik vissza, hogy az iskola sok gazdag lánynak csak a házasság előtti elfoglaltságot jelenti. Pécsi iskolájában azonban Európa egyik legkorábbi fotós oktatása zajlik, az országban nincs is ennél jobb: a tanulók a legmodernebb irányzatokkal ismerkedhetnek meg. Besnyő szorgalmas diák, és a délutánjait sem kívánja társasági élettel tölteni, ahogy a többi lány, ezért inkább Pécsi asszisztense lesz az építészeti és reklámfotózásoknál.
Alig húszévesen dönt úgy, hogy elhagyja Magyarországot, és az utolsó polgári demokratikus éveit élő Németország fővárosába, Berlinbe költözik. A történelem már javában zajlik, de pár jó évet még a nácizmus felé rohanó Németország is tartogat a pályakezdő fotósnak. Ekkoriban jó barátja, a festő, fotográfus, tervezőgrafikus, belsőépítész, környezeti művész, pedagógus, kurátor, könyvszerkesztő és művészetteoretikus Kepes György már Berlinben él a szintén világhírű magyar fotográfus, konstruktivista festő, ipari formatervező, a Bauhaus iskola kiemelkedő tanára, Moholy-Nagy László asszisztenseként. Kepes is arra buzdítja Besnyőt, hogy ebben a városban van a helye. Élete legmeghatározóbb éveinek tartja az itt töltött időt. Albumot készít legjobb fotóiból, a leghíresebb fotósok műtermeit a folyóiratokból nézi ki, lépcsőházról lépcsőházra jár. Az egyetlen helyen, ahol alkalmazzák, inkább csak kihasználják, rendes feladatot nem kap, sört hoz, laborál, beugrik a modell helyett. Végül a sajtófotós Peter Wellernél köt ki, itt tanulja meg a legtöbbet.
De be kell látnia, hogy zsidóként Berlinben sincs maradása. A Berlinben megismert holland filmes-fotográfussal, John Fernhouttal barátságuk szerelemmé alakul, és együtt költöznek Amszterdamba, ahova az 1930-as években egyre több emigráns érkezik. A háború kitöréséig aktív és sikeres szakmai életet él, tagja lesz a munkásfotó-mozgalomnak. Hollandia német megszállása alatt nem dolgozhat; későbbi második férjével az ellenállásnak segítenek hamis iratok előállításában, melyekhez Éva készíti az igazolványképeket. 1944-ben Kmetty János festőművész papírral igazolja, hogy Besnyő Éva az ő lánya, így félzsidónak nyilvánítva átmenetileg könnyebb helyzetbe kerül. Első gyermekével az 1944–45-ös szörnyű éhezés telén terhes, második gyermekét 1948-ban szüli. A családi terhek miatt évekig csak nehezen tud dolgozni. Gyermekei felnövése és a második válása után csatlakozik a Dolle Mina baloldali radikális feminista csoporthoz, a nőknek a férfiakéval megegyező jogokat követelő mozgalom életét inkább belső szemmel, semmint riporterként dokumentálja.
Van még egy életrajzi adat, ami rendre felmerül Besnyő Éva kapcsán, és egy híres férfihoz köthető, amivel sajnos előszeretettel jellemzi világunk a nőket. A tizenkét éves, akkor még nem Robert Capa szerelmes volt a vele egy házban lakó összes Besnyő lányba, a történet szerint szépen sorban, így Évába is. Capával kapcsolatban sokkal fontosabb megemlíteni, hogy Besnyő már Berlinben teszi helyre a nála három évvel fiatalabb Capát, amikor arról érdeklődik, hogy mennyire kifizetődő szakma fényképezni, talán megpróbálkozna vele ő is. A válasz ennyi volt csupán: „Bandi, ezt így nem lehet csinálni! Az ember vagy tényleg fotográfus, vagy nem az. Ezzel csak úgy mellékesen próbálkozni nem lehet.”
Besnyő Éva kiállítása tavaly év végéig volt látható, majd a koronavírus-járvány miatti korlátozások alatt nem látható a Kassák Múzeumban. Csatlós Judit és Juhász Anna Mária kurátorok ezért is döntöttek úgy, hogy újra elérhetővé teszik a kiállítás anyagát. A képekből a héten nyílt online fotótárlatot itt nézheti meg. A hagyatékot a Maria Austria Intézet jóvoltából tekinthetik meg a múzeum oldalán és itt a Telexen is.
Ha szeretne személyes benyomást is szerezni Besnyő Éváról, feltétlenül nézze meg Leo Erken Besnyő Éva – A válogatott gyűjtemény – című dokumentumfilmjét. Az 51 perces film 2002-ben készült Amszterdamban.
A pályakezdő Besnyő Éva Peter Weller fotóriporter stúdiójában készítette ezt az önarcképet, ahol 1931-ben fél évig dolgozott mielőtt megnyitotta a saját stúdióját. Fényképei – Weller neve alatt – ismert német képes újságokban és folyóiratokban is megjelentek.
Violette Cornelius (1919–1998) a Bauhaus oktatási modelljét követő Új Művészeti Iskola fotográfia kurzusán végzett, mely kulturális transzferként működött az emigráns és a holland művészek között. A háború után Cornelius építészeti fényképezésre szakosodott, később riportokat készített. 1956-ban a magyar származású Ata Kandóval fényképezte a magyar menekülteket.
John Fernhout (1913–1987) filmes és fotográfus. Berlinben az Agfa fotóiskolájában tanult, ekkor ismerte meg Besnyő Évát, későbbi feleségét. Operatőrként dolgozott Joris Ivens filmjeiben, amelyeket a spanyol polgárháborúról és Kína japán megszállásáról forgattak. Ez utóbbi forgatásra 1938-ban Fernhout együtt utazott Robert Capával, és Kínában csatlakoztak Joris Ivenshez.
A Németországban indult munkásfotográfia mozgalom holland testvérszervezetét, a Munkásfotográfusok Szövetségét 1931 elején alapították. Jóllehet a mozgalom célja az volt, hogy az érintettek saját maguk dokumentálják az élet- és munkakörülményeiket, sok értelmiségi is csatlakozott hozzájuk. Besnyő Éva Hollandiába költözése után rövid ideig volt a szervezet tagja.
Dora Gerson (1899–1943) kabaré- és némafilmszínész a náci fordulatot követően költözött Berlinből Amszterdamba. Ott az eredetileg 1931-ben, Berlinben alapított Ping Pong politikai kabaré tagja lett, amely a zsidó emigráns előadóművészek egyik fontos, ám rövid életű fórumává vált.
Besnyő Éva második férje Wim Brusse grafikus volt, akivel két gyerekük született. A Kassák Múzeum a kiállításon látható eredeti nagyítások többségét Éva lányától, Iara Brussétől kölcsönözte.
A Dolle Mina (Dühös Mina) feminista mozgalom 1970 elején robbant be a holland közéletbe: kezdeti provokatív és a humort sem nélkülöző tiltakozásaik hatására pár hét alatt több ezren kezdték el követni őket. Tiltakoztak az oktatási rendszerben tapasztalt megkülönböztetések, az azonos munkáért kapott eltérő fizetések, a bölcsődék és napközik alacsony száma, a házas nők alárendelt szerepe, a szexuális erkölcs kettős mércéje, a szigorú abortusztörvény, a drága fogamzásgátlás, de a férfiak sorkatonaságának kötelező jellege ellen is.
Források:
Albertini Béla: Beszélgetés Besnyő Évával. Fotóművészet, 1987. 1. 3-8. és 46-47.
Marion Beckers és Elisabeth Moortgat: „Was ich am liebsten mache, ist photographisch erzählen”. In Marion Beckers és Elisabeth Moortgat (szerk.): Eva Besnyö. Budapest, Berlin, Amsterdam. Photographien 1930–1989. Berlin, 1991, Das Verborgene Museum, 7–18. o.
Az interjú 1991-ben készült Amszterdamban, a magyar verzió a Személyes távolság – Besnyő Éva fotográfiái című kiállítási katalógusban olvasható lesz.
A képaláírások a Kassák Múzeum Személyes távolság – Besnyő Éva fotográfiái című kiállítása alapján készültek.
