2024. március 12. – 03:56
Hakamada Ivao egy átlagos japán család hatodik legkisebb gyerekeként született 1935-ben, a tengerparti Hamamacuban, kétszáz kilométerre Tokiótól. Későn, 23 évesen, 1959-ben kezdte karrierjét a profi bokszban. Egy edzőteremben dolgozott, és az egyik kollégája biztatta felépítését és erejét látva, próbálja ki a sportágat. Pehelysúlyban versenyzett, fellépett ugyan komolyabb gálákon is Tokióban, két év és 29 meccs után pozitív mérleggel, 16 győzelemmel visszavonult. Súlycsoportja hatodik legjobbjaként tartották számon a ranglistán, de ez nem volt elég a megélhetéshez. Egy miszogyárban helyezkedett el – a szójababból készült paszta a japán konyha egyik alapeleme –, majd 1966. június 30-án élete váratlan fordulatot vett.
A gyár egyik igazgatójának a házát felgyújtották Sizuokában, de előtte a férfit és a feleségét valamint a két tizenéves gyerekét egyaránt halálra késelték. A rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy 200 ezer jen is eltűnt. A tűz oltásában segédkező Hakamadát ezután letartóztatták. Augusztusban beismerő vallomást tett. Eddig ez akár egy szokványos gyilkossági történet is lehetne, de Hakamada a bíróságon a vallomását visszavonta, ártatlanságát hangoztatta, és azt mondta, kikényszerítették az aláírását.
Kiderült, hogy 23 napon át hallgatták ki, eközben kínvallatták, olykor inni sem hagyták, vécére sem mehetett ki, ütötték és rugdosták, majd megtört. 1968-ban halálra ítélték a kerületi bíróságon, mert megalapozottnak látták a vádat. Hakamada társadalmi státuszát a válása sem erősítette – fiát nem ő nevelte –, és az ökölvívó múltja is kifejezetten ellene dolgozott, hiszen könnyű volt erőszakos, konfliktuskereső embernek megbélyegezni.
Az ügy azonban a kezdetektől több sebből vérzett, a bizonyítékok ugyanis ellentmondásosak voltak.
Hakamada anyjának írt levelében határozottan tagadta, hogy köze lenne a gyilkossághoz, ismerőseinek sem beszélt a tettéről. (Az anyja nemsokára meg is halt.) A rendőrség által gyilkos fegyverként bemutatott eszköz egy 12 centis gyümölcskés volt. Szakértők szerint ez nem bírt volna ki 40 késszúrást, amennyivel az áldozatokkal végeztek. A helyszín körül talált ruhák mérete sem volt jó Hakamadára. A rendőrség megőrzött egy véres holmit, amiről azt állították, hogy Hakamadáé. A vádlott eközben folyamatosan arról beszélt, hogy a valódi gyilkos élvezi a szabadságot.
Az ügy felülvizsgálata nagyon lassan haladt előre, előbb a tokiói, majd a japán legfelsőbb bíróság döntött, és utóbbi 1980-ban helyben hagyta a halálos ítéletet. Ekkor Hakamadát magánzárkába vitték, ahol mindennap várta, mikor megy érte a hóhér.
Az első napokban rögtön elvitték a bitófára a vele szomszédos cellában fogva tartott gyilkost, ettől az remélték, hogy megtörik az ellenállása. Japánban ugyanis nem jelentik be előre, mikor lesz a kivégzés – a családot is csak a végrehajtás után értesítik –, ezt emberségesebb eljárásnak gondolják, mint az Egyesült Államok néhány államában bevett gyakorlatot, amikor előre értesítik a bűnösöket. Őrjítő bizonytalanságban teltek a napjai, majd az évei, az évtizedei.
Eközben a testvére, Hideko, aki biztos volt Ivao ártatlanságában, minden jogi eszközzel megpróbálkozott. „A világ legerősebb bajnoka leszek az ártatlanságomért vívott küzdelemben” – írta egyik levelében az érintett, aztán a vallás felé fordult, majd folyamatosan távolodott a külvilágtól, befelé fordulva a testvérével sem kereste már a kapcsolatot.
Hideko azonban nem adta fel, tisztára akarta mosni a testvére nevét, aki gyerekkorában árnyékként követte őt, emiatt nagyon szoros kapcsolat alakult ki köztük. Egy új ügyvédi csapattal próbálta bebizonyítani az igazát. Ez a kísérlet sem járt sikerrel, új bizonyítékok 13 évnyi gyűjtése után a bíróság 1994-ben elutasította, hogy az ügyet újratárgyalják.
2006-ban azonban nem várt támogatást kapott, mert ötszáz szurkoló mellett két japán bokszvilágbajnok (Tokasiki Kacuo és Vadzsima Kojcsi) is azt kérte, hogy indítsanak egy újabb eljárást. Fontos ütőkártya volt a perújrafelvételben, hogy Kumamoto bíró, aki végül papíron elítélte a sportolót, inkább ártatlannak tartotta – erősen kritizálta a rendőrség brutális módszereit, amikkel a vallomást kicsikarták –, de nem tudta meggyőzni két kollégáját az ügyet tárgyaló hármas tanácsban, ezért akaratlanul neki kellett kimondania a halálos ítéletet.
2008-ban a hatóságok nagy nehezen engedélyezték, hogy a helyszínen talált póló vérnyomait DNS-vizsgálat alá vessék. De a vizsgálatra még ezután is éveket kellett várni. 2010-ben már parlamenti képviselők is szervezkedtek, hogy bocsássák szabadon a halálraítéltet. Azt már korábban megállapították, hogy egyik áldozat vére sem lehet az alsógatyán, mert különbözik a vércsoportjuk, ezért a tettesé kell, hogy rajta legyen.
2011 márciusában Hakamada Guinness-rekorder lett, senki sem ült ugyanis nála többet a halálsoron.
2014-ben a DNS-vizsgálat végre eredményt hozott, és kimondta: a pólón található vér nem Hakamadától származik. Az ügyészség ezt látva ellentámadásba lendült, és vitatták a teszt érvényességét, mondván, ennyi idő után ezt már nem lehet bizonyítani. 2014. március végén ugyanakkor feltételesen szabadlábra helyezték Hakamadát, és a státusza azóta sem változott: pillanatnyilag is ideglenesen van szabadon, 88. születésnapját március tizedikén ünnepelte otthonában.
„Az öcsém nagyon megöregedett, de én kitartok, helyette is harcolok, és szeretném a bíróságon érvényre juttatni 57 év után az igazunkat, és azt, hogy végre felmentsék” – nyilatkozott a születésnapon az öccsénél két évvel idősebb Hideko. A bíróság 2024 nyarán határoz az ügyben.