Mindenki álmodik alvás közben, de nem mindenki emlékszik másnap reggel arra, hogy az elméje milyen tudatalatti kapukat nyitott meg éjszaka, és mosta össze a jelen történéseit valamilyen szürreális fantáziával – utóbbiakat szoktuk az egyszerűség kedvéért nem álmodóknak hívni. Máig nincs egyértelmű válasz arra a kérdésre, hogy egyesek miért képesek felébredéskor tűpontosan, akár a legapróbb részletekre is kitérve elmesélni, hogy mi is történt velük álmukban, és kik szerepeltek benne, míg mások egyáltalán nem vagy csak ritkán.
Léteznek elméletek, amik szerint nagyban függ az illető személyiségétől is, hogy mennyit képes felidézni az álmaiból. Michael Schredl álomkutató is erre jutott, amikor különböző személyiségvizsgálati módszereket – például a Big Five, vagyis az ötfaktoros személyiségmodellt – bevetve vizsgálta az álmodó és a nem álmodó emberek közötti különbségeket. A német tudós azt állapította meg, hogy olyan vonások, mint például a neurotikusság és a nyitottság, nagyban növelik annak az esélyét, hogy az illető színtisztán emlékszik, mivel és kivel töltötte az idejét álmában.
Hasonlókat fogalmazott meg Julie Lambert alvásszakértő is, aki szerint kevésbé tudják felidézni az álmaikat azok, akik a kreativitás helyett a pragmatikusságot részesítik előnyben, és kevesebb energiát és időt töltenek önvizsgálattal. Az amerikai szakember szerint az emlékezőképességet az is befolyásolja, hogy tudunk-e eleget aludni. Ugyanis a kevés és rossz minőségű alvás miatt a REM-fázisban töltött idő is lényegesen csökken. Így nemcsak a felébredés fog nehézkesen menni, de az álmaink felidézése is.
A Kalifornia Egyetem álomkutatásra szakosodott idegtudósa, Raphael Vallat szerint az álmodók általában a kreatív, állandóan új ingerekre és tapasztalatokra éhező, ugyanakkor szorongó karakterek, míg a nem álmodók inkább a kézzelfogható tények és a racionalitás mentén szemlélik a világot. „Az én analógiám szerint az álmodozók a művészek, míg az álmodni nem tudók a mérnökök” – mondta Vallat. Leginkább azok hajlamosak emlékezni az álmaikra, akiket alapvetően foglalkoztatják nemcsak a saját, de akár mások álmai is, és képesek órákon át az álmoskönyvet bújni, hogy megfejtsék az éjjel látottak jelentését.
A kutatók azt is tudják, hogy a nők nagyobb valószínűséggel emlékeznek az álmaikra, mint a férfiak. Vallat szerint az eltérés oka – a biológiai aspektusok mellett – a nevelésben, a két nem szocializációjában keresendő: gyerekkorban a lányokat és fiúkat egyaránt bátorítják arra, hogy meséljenek az érzéseikről, akár még az álmaikról is. Ám a kamaszkortól kezdve a fiúkat olyan impulzusok érhetik, amik azt sugallják nekik, hogy egy férfi nem érzelmes, nem sír, álmodoznia meg pláne nem szabad. Se éjjel, se nappal.
A személyiségjegyek meghatározó szerepéről szóló hipotézisek mellett léteznek más megközelítések is az álmodók és nem álmodók kérdésköréhez. A Lyon Idegtudományi Kutatóközpont kutatói szerint azoknak az embereknek, akik szinte minden reggel képesek felidézni azt, merre jártak és mit csináltak álmukban, az agyuk egyik információfeldolgozásért felelős területe, a temporoparietális csomópont aktívabb, szemben azokéval, akik azt állítják, soha nem álmodnak semmiről.
Más tényezők is befolyásolhatják azt, mire emlékszünk az álmainkból. Például egy trauma vagy hosszan tartó stressz okozhat olyan intenzív álmokat vagy sokkal inkább rémálmokat, amik másnap is élénken ott élnek a fejünkben. Nem ritka például az, hogy halállal álmodunk akkor, ha a közelmúltban veszítettük el az egyik rokonunkat vagy egy hozzánk közel állót.
