Krízishelyzet van: háború a szomszédban és a Közel-Keleten. Éjszakába nyúlóan frissítgetem a híreket, hátha szembejön valami új. Reggel megnyitom a szokásos híroldalaimat, és rögtön megugrik a vérnyomásom. Tényleg sikerült ezt a címet adni ennek a cikknek? És arról miért hallgatnak, amit tegnap láttam a Twitteren?! Felháborodva bevágom a böngészőt, és megfogadom, hogy soha többet nem olvasom ezt a szennyet. Este aztán persze ugyanúgy görgetem a híreket, mint előző nap. Valahonnan mégiscsak tájékozódni kell.
Ha mindez ismerősen hangzik, nem ön az egyetlen. Sőt, az sem csoda, ha újra és újra, minden választási kampány idején, minden háború kitörésekor, minden intenzívebb hírciklusban megéli ezeket az érzéseket.
De azt észrevette már, hogy ha nagy ritkán szembejön egy poszt az ellentáborból, ők is pont erre panaszkodnak? Mintha ők is úgy éreznék, hogy a média hazudik, hogy senki sem mond igazat, senki sem képviseli őket.
Van egy furcsa, de sokszorosan bizonyított jelenség, ami segíthet megérteni, mi történik ilyenkor. A cikk végén pedig pár tanácsot is talál arról, mit tehet a mentális egészsége védelmében az ilyen intenzív időszakokban.
A média mindenkivel ellenséges?
A hostile media effect (nyersfordításban: ellenségesmédia-effektus) egy médiatudományi modell, ami azt bizonyítja: minél erősebb valakinek a véleménye egy témában, annál hajlamosabb rá, hogy az objektív híreket is elfogultnak, sőt egyenesen ellenségesnek érezze.
Az ellenségesmédia-effektust pont az Izrael–Palesztina-konfliktushoz kötődően bizonyította be először 1982-ben a Stanford Egyetem három kutatója, Vallone, Ross és Lepper. A kutatásban részt vevő diákokat először arról kérdezték, mi a véleményük az izraeli–palesztin konfliktusról. Majd mindenkinek levetítettek egy tévériportot az akkor aktuális megosztó konfliktusról, a szabrai és satilai mészárlásról. Miután megnézték a felvételt, a résztvevőknek arra a kérdésre kellett válaszolniuk, hogy szerintük elfogult volt-e a riport, és ha igen, milyen irányba.
Azok a diákok, akiknek erős véleményük volt az izraeli–palesztin kérdésről, mindannyian elfogultnak élték meg a riportot.
Minél extrémebb volt a diákok álláspontja, annál inkább elfogultnak látták a videót. Bár ugyanazt a riportot nézték meg, mindkét oldal úgy érezte, hogy a felvétel a másik oldalt támogatja: a palesztinpárti diákok szerint a riport Izrael irányába volt elfogult, a Izrael-párti diákok szerint pedig pont ellenkezőleg: szerintük a riport Izrael-ellenes volt.
Így született meg tehát az ellenségesmédia-effektus fogalma, amit azóta különböző modellekkel számtalanszor bizonyítottak – többek között én is.
Mikor az egész világ ellened van
Persze felmerül a kérdés: mi ezzel a gond? Nincs olyan ember, akinek ne lenne erős véleménye legalább egy témában. Hogy ezek az emberek hajlamosabbak felhúzni magukat olyan híreken is, amin mások nem? Na és?
Az ellenségesmédia-effektusnak sok negatív következménye lehet. Először is, a média, főleg a közösségi média sokunknak a külvilág, a társadalmi többség szimbóluma, innen vonjuk le, mit gondolnak a többiek. Ha azt érezzük, hogy a média ellenséges álláspontot képvisel, az hasonló érzéseket kelthet bennünk, mintha a többségi társadalomtól jönne a támadás.
Ez a kirekesztettség- és támadásérzet jelentős pszichés fájdalmat okozhat. És a legegyszerűbb, leggyorsabb megoldás, amivel megszüntethetjük ezt a fájdalmat: elkezdjük kerülni a többé-kevésbé objektív hírportálokat. Megüresedett helyükre olyan hírforrások kerülnek, amik a nekünk szimpatikus irányban elfogultak.
Tehát ha azt vette észre, hogy az utóbbi időben egyre jobban haragszik a bejáratott hírforrásaira, és egyre inkább úgy érzi, hogy a lap nem pártatlan, és az újságírók nem írják meg az igazságot, akkor
előfordulhat, hogy nem az újság lett elfogultabb – hanem ön.
Alapvetően nincs azzal baj, ha változik, szélsőségesebbé válik valakinek a véleménye. Azonban mindig (de ilyen időkben különösen) érdemes a médiafogyasztási szokásainkon tartani a szemünket, különben ez a folyamat öngerjesztővé válhat: minél erősebb, szélsőségesebb a véleményünk, annál valószínűbb, hogy alternatív, elfogultabb hírforrásokból kezdünk majd tájékozódni, ami viszont tovább polarizálja a véleményünket. Mindeközben pedig folyamatos, intenzív pszichés fájdalmat élünk meg, és egyre kevésbé találjuk a helyünket a többségi társadalomban.
Ráadásul minél extrémebb információs buborékban kötünk ki, annál nagyobb az esélye, hogy álhírekkel, és hamis vagy az eredeti kontextusukból kiragadott anyagokkal találkozunk, és egyre kevésbé valószínű, hogy megkérdőjelezzük ezeket. Sőt, ha dühítenek, elszomorítanak vagy sokkolnak, akkor nagy valószínűséggel tovább is osztjuk őket. Ez nagy baj, és nemcsak azt érinti, aki bedől egy álhírnek, hanem mindenkit, akit ez a személy elér – hiszen a közösségi média korában mindannyian minihírportálokként működünk.
Nem segít, ha Instagram-screenshotokból tájékozódunk
Rendben, ha erős a véleményem, akkor az objektív híreket is elfogultnak érzem néha. De mi van akkor, amikor az ellenséges hír forrása… egy ismerősöm Instagram-sztorija? Akkor őt is ellenségnek kezdem látni?
Ezt a kérdést tettem fel, amikor 2020-ban a modellt a közösségi médián teszteltem. 2020-ban, amikor belevágtunk a témavezetőimmel közös kutatásunkba, még nem volt bizonyított tény, hogy a hostile media effect működik-e az új platformokon is. Ez azért volt fontos kérdés, mert addigra az internetezők többsége elsősorban a közösségi médiából szerezte a híreket, amik alapján tájékozódott, annak ellenére, hogy nagy többségünk ezeket a platformokat tartotta a legkevésbé megbízhatónak az összes médiacsatorna közül.
A kísérletben azt mértük meg, hogy reagálnak egy Facebook-posztra az alanyaink. Összeraktunk egy hamis posztot, ami úgy nézett ki, mintha a Reuters független nemzetközi hírügynökség osztotta volna meg a Facebookon. A címet, leírást, kiemelt képet, lájkok számát hosszú hetekig políroztuk, hogy a lehető legkevésbé legyen elfogult, ez ugyanis az egyik kulcseleme a hostile media effect modellnek. A kutatásban több mint háromszázan vettek részt.
Az eredmény konzisztens volt az eredeti kísérlettel: minél erősebb volt a válaszadók politikai véleménye, annál elfogultabbnak és a saját álláspontjukkal szemben ellenségesnek ítélték meg a posztot.
Csak a miheztartás végett: a poszt egy egyszerű kép volt. Rákattintani, elolvasni a cikket nem lehetett. Ebből a szempontból a modellezett helyzet pont olyan volt, mint egy Instagram-poszt vagy egy screenshot egy TikTok-videóban.
A kísérletben a poszt megosztóira is kitértünk, és azt találtuk, hogy az ellenségérzet rájuk is kivetült. A válasz az eredeti kérdésre tehát, hogy ellenségnek kezdjük-e érezni az ellenséges híreket megosztó barátainkat, nagy valószínűséggel: igen.
Nem az újságírók elfogultak, hanem az olvasók? Na persze!
Jó kifogás! – gondolhatja most. Nem is elfogult a média, csak az olvasók érzik úgy, na persze! Valóban, az ellenségesmédia-effektus hangozhat úgy, mintha az elfogult újságírókat próbálná felmenteni, pedig erről szó sincs.
A jelenséget számtalanszor bizonyították, de az egyik alaptétele, hogy objektív cikket tesznek a kutatási alanyok elé, és ők, szinte függetlenül a tartalomtól, elfogultnak és ellenségesnek érzik azt. A való világban általában nem pontosan ez történik – a híranyagok gyakran nem elfogulatlanok, a média sosem teljesen pártatlan, a cikkeket megosztó barátaink pedig szinte biztosan nem gyakorolnak önmegtartóztató objektivitást.
Attól, hogy az olvasó elfogult, még ugyanúgy létezik részrehajló újságírás is. A kutatásunk egyébként erre is kitért: a kísérletben olyan Facebook-posztokat is mutattunk a résztvevőknek, amiket fiktív újságírók osztottak meg. Nem meglepő, hogy minél véleményesebb kommentárral osztotta meg az újságíró a posztot, annál elfogultabbnak érezték a cikket a kutatás résztvevői. Az elfogult tudósítás tehát tovább súlyosbítja az ellenségesség érzetét.
Ha senki nincs, ki elringasson – jelentkezz ki az Instagramról
Az elmúlt hónapban kibontakozott helyzet hatalmas nyomás alá helyezi az emberi kapcsolatainkat és az egyéni fájdalomtűrésünket is. Folyamatosan és kivédhetetlenül érkeznek a megrázó vizuális anyagok a felfoghatatlan veszteségről – mindez különösen megrázó alig két évvel azután, hogy a közvetlen szomszédunkban tört ki háború.
A nyomást csak növeli, hogy Izrael és a Hamász is mesterei az információs háborúnak, mindkét oldal közösségi médiára optimalizál, és számos kérdésben hazudik. Csak egy a biztos: a döbbenetes mértékű szenvedés és az a gyász és düh, ami sokunknak mindennapivá vált az elmúlt hetekben.
Álljon itt néhány ötlet arra, hogy hogyan vigyázhatunk magunkra és tágabb környezetünkre ezekben az emberpróbáló időkben:
- Hozzon tudatos döntést arról, mikor és honnan tájékozódik. Kapcsolja ki az értesítéseket, jelentkezzen ki, állítson be időkorlátot – ne tegye ki magát annak, hogy akár napi többször, akaratán kívül is híreket kapjon.
- Soha ne osszon meg olyasmit, amit nem tud ellenőrizni. Rengeteg anyag kering most, ami többéves, kontextusból kiragadott vagy egyszerűen csak hamisítvány. Nézzen utána mindennek, amit megoszt, főleg ha screenshot, fotó vagy videó (a Google képalapú keresési funkciója remek eszköz erre).
- Kerülje a csoportos cseteket, és soha ne kattintson gyanús linkekre. Magyarországon kevésbé elterjedt, de Európán kívül (például Izraelben) sokaknak a Messenger-, WhatsApp- és Telegram-csoportos beszélgetések jelentik az elsődleges hírforrást. Ezek a teljesen ellenőrizetlen csoportok az álhírek és propaganda melegágyai. Lépjen ki az olyan beszélgetésekből, ahol nem ismer minden résztvevőt, és ne kattintson ismeretlenektől kapott linkekre – ezekkel akár a fiókját is feltörhetik.
- Ne hallgattasson el másokat. Ne jelentsen fel posztokat, tépjen le plakátokat, vagy támadjon meg másokat a véleményükért. Ezt könnyebb mondani, mint csinálni, de fontos, hogy ne fogadjuk el ezeket az agresszív módszereket se másoktól, se saját magunktól.
- Minél unalmasabb és szárazabb a hírforrás, annál jobb. Az álhírek és feleslegesen felkavaró képek ellen a képzett újságírók (igen, léteznek!) tudnak a legjobban megvédeni. Médiakutatók szerint krízishelyzetekben a legjobb döntés objektív hírforrásokhoz fordulni, mint például a BBC, a Reuters vagy az AP News. Ezek nem egyszerű híroldalak, hanem hírügynökségek, ami azt jelenti, hogy minden hírt maguk szereznek és hitelesítenek. Nem makulátlanok, de professzionális hitelesítőeszközökkel és a világ legképzettebb helyszíni tudósítóival dolgoznak.
- Koncentráljon a közvetlen környezetére. Egy dolog a médiából kiábrándulni, és megint más azt érezni, hogy a fél világ ellenünk van. Próbálja fenntartani a háború kirobbanása előtt kötött barátságait, és igyekezzen most is jóhiszeműen közelíteni azokhoz, akikben eddig megbízott. Ahelyett, hogy letiltana vagy kikövetne másokat, jelentkezzen ki egy darabig.
- Támogassa a független, objektív újságírást!