2023. augusztus 10. – 23:33
Nem sok olyan születésnapi buli lehetett, amely kulturális forradalomba és dollármilliárdokat megmozgató iparág kialakulásába torkollt, de a hiphop műfajjal pont ez történt. Egy bronxi tömbház közösségi termében, egy középiskolás lány buliján éppen ötven évvel ezelőtt, 1973. augusztus 11-én rakta le a hiphop alapjait a lány 16 éves bátyja.
Cindy Campbell az iskolakezdésre készült, és az volt a terve, hogy az első nap neki lesz a legmenőbb ruhája. Tudta, hogy valószínűleg a környék összes lánya a bronxi boltokban fog vásárolni, de ő véletlenül sem akarta, hogy olyan blúza legyen, mint valamelyik osztálytársának. Éppen ezért egy másik New York-i negyed, a Lower East Side butikjaiban kezdett kutakodni. Ezeket viszont nem az ő és szülei pénztárcájához szabták, égető szüksége volt rá, hogy valahonnan pénzt szerezzen, ha nem akart lemondani az álmairól.
Az az ötlete támadt, hogy a születésnapján egy iskolakezdési partit rendez bronxi bérházukban, erre majd belépőt is szed, és abból meglesz a ruhára való. Neki is állt a szervezésnek, kézzel írt, rajzolt szórólapokkal szórta tele a környéket, és megkérte bátyját, Clive-ot, hogy zenéljen ő a partin, amelyre a lányok 25, a fiúk 50 centért léphettek be. A Back to School Jamre Clive-ék anyja készített némi ételt, apjuk pedig italt hozott egy boltból. Nem sikerült rosszul a plakátozás, augusztus 11-én vagy háromszázan összeverődtek a Sedgwick Avenue 1520. címen található épületben.
Campbellék Jamaicából érkeztek az Egyesült Államokba, és Clive már gyerekkorában magába szívta a zene szeretetét, hiszen mindig ott lógott a környékükön rendezett bulikon, amikor sound systemek játszottak hagyományos jamaicai stílusú zenéket, skát, reggae-t vagy rocksteadyt. Az ottani DJ-knek vagy selectoroknak az volt a szokásuk, hogy a számok hangszeres, monoton részeire szövegeltek, hol kántáltak, hol kommentáltak valamit, sztorizgattak vagy sikolyokat eresztettek meg. Clive ebből a hagyományból is merített, de inkább a zenekezelési technikája miatt tartják a hiphop ősatyjának.
Clive apja egy helyi zenekar technikusaként dolgozott, és viszonylag nagy lemezgyűjteménye volt, volt tehát miből inspirálódnia a fiának, aki szívesen pakolgatott lemezeket akkor, amikor a zenekar éppen szünetet tartott. Kora tizenéves korában megtanult kezelni egy csomó hangtechnikai eszközt. Amikor házibulikon kezdett játszani, egy sor dolgot átmentett a jamaicai stílusból. A lemezcímkéket eltávolította, hogy ne tudják, miket játszik pontosan, olyan kemény basszust tolt – ezt a dubból vette át –, amennyire csak lehetett, és a hangerővel sem fukarkodott.
Amikor áttelepültek New Yorkba, nem ment neki könnyen a beilleszkedés. Több balhéja volt, erőteljes testalkata és viselkedése miatt a többiek a Hercules nevet aggatták rá, amelyből később Herc lett, majd Clive a Kool Herc nevet választotta, amikor egy graffitis csoport tagja lett, és később DJ-ként is így vált ismertté. Az Egyesült Államokban ekkor a funk volt az első számú tánczene, Clive pedig szinte könyörgött az apjának, hogy vegye meg neki James Brown Sex Machine című lemezét. Arra számított, hogy nagyban tudja növelni a népszerűségét, hiszen a környékén nem sok gyereknek lehetett meg ez az album, és talán akkor a többi srác is nála hallgatja majd.
Kool Herc 1973-ra már gyakorlott DJ-nek számított, de állítása szerint abban az évben találta ki azt a körhinta (merry-go-round) nevű technikát, amely a későbbiekben hivatkozási alap lett. Kifigyelte, hogy a bulik közben akkor indul be legjobban a tánc, veszik elő a táncolók a legkülönlegesebb mozdulataikat, amikor a zeneszámokban elhallgat az ének, és csak a ritmushangszerek szólnak. Kool Herc ezeket a perkusszív részeket, amelyeket breaknek nevezett, végtelenítette két lemezjátszó segítségével.
Amikor az egyik lemezen a break elérte a végét, a másik lemezre váltott, amelyen az elejéről kezdődött a szakasz, míg az lement, addig az első lemezt vissza lehetett pörgetni a break elejére, vagy egy másikat lehetett felrakni. Ezek után csak a DJ-n múlt, milyen sokáig tartotta a táncosokat a zenei hurokban. Kool Herc szerint az első merry-go-roundjához James Brown Give It Up or Turnit a Loose című számát, az Incredible Bongo Band Bongo Rockját és a Babe Ruth rockzenekar The Mexicanját használta fel. Az is előfordult, hogy ugyanazon lemez két példányát játszotta váltogatva, hogy egyáltalán ne változzon meg a ritmus.
„És amikor meghosszabbítottam a breaket, az emberek eksztázisba estek, mert ez volt a felvétel legjobb része, amelyre táncolni lehetett, elszálltak tőle” – idézte a DJ-t a Guardian. Kool Herc azt mondta, először unalomból csinálta ezt a trükköt, de utána már nem tudott visszalépni, mindenki ezt várta tőle, és a szettjeinek erre a részére voltak kíváncsian a legtöbben.
Kool Herc ezzel a technikával megteremtette a hiphop zenei műfajt, és olyan zeneszerkesztési módszereknek rakta le az alapjait, amelyek aztán a legtöbb elektronikus zenei műfajnak megkerülhetetlen eszközei lettek, a sampling vagy a loopolás is innen eredeztethető. A rappelésnek is voltak már csírái a születésnapi bulin, az egyik barátja, Coke La Rock az instrumentális részek közben olykor bekiabálta mikrofonba valamelyik barátjuk nevét, és ugye ott volt a fentebb említett, jamaicai selectoroktól megörökölt szövegelés is.
A hiphopnak csak az egyik összetevője a zene, de 1973-ra gyakorlatilag már a többi alkotóeleme is láthatóvá vált. A breaktánc adott volt, maga Kool Herc is break-boysnak vagy break-girlsnek nevezte a táncolókat, akiket szerinte James Brown inspirált. A graffitizés is elterjedt volt már az 1970-es évek elején New Yorkban, aztán jöttek a zenei alapok, majd a rappelés, MC-zés, amelyet Hercék csak felvillantottak, de nem ők teljesítették ki.
Sokan éppen ezért hamisnak tartják azt a nézetet, hogy Kool Herc a hiphop alapítója, sokkal inkább tekintik annak a tőle tanuló Afrika Bambaataat vagy Grandmaster Flasht, akik üzletileg is sikeressé tudták tenni az új zenei stílust pár éven belül. Mivel Kool Herc maga nem vált producerré vagy rapperré, lemaradt az igazán nagy pénzről, bár a stílusteremtő partija után rendkívül keresetté vált, hirtelen nagy New York-i klubokban és szabadtéri bulikon találta magát, az 1970-es évek végén még a szcéna meghatározó szereplője volt.
Kool Herc az őt kritizáló nyilatkozatok ellenére az 1973-as születésnapi partit és helyszínét tartotta a hiphop bölcsőjének. 2007-ben egy olyan kampány élére állt, amely a Sedgwick Avenue 1520.-at védte meg az ingatlanfejlesztőktől, és azt is elérte, hogy az épületet a hiphop szülőhelyévé nyilvánítsák.
Az új zenei műfaj és a hozzá kapcsolódó társművészetek egyfajta kreatív menekülést is jelentettek egy nagyon zűrös korszakból. Az 1960-as évek és az 1970-es évek eleje Bronxban a bandaháborúktól és a pusztításról szóltak, az akkori fiatalok egy nagyon lehúzó, gettósodó közegben éltek, ehhez képest a hiphophoz nagyon is pozitív életérzés társult, még ha ennek bizonyos elemei a korszakra adott radikális válaszként értelmezhetők is.
„A hiphop nem politikai mozgalomként indult. Nem volt kiáltványa. A srácok, akik elkezdték, egyszerűen csak próbálták megtalálni annak a módját, hogy hogyan tudják eltölteni az időt. De ugyanakkor ők a politika által elhanyagolva nőttek föl, és emiatt kedvteléseik egyfajta tömeges kulturális megújulás magvait tartalmazták” – nyilatkozta a BBC-nek a hiphop történelmét kutató Jeff Chang.
