Brad Pitt nem rossz arc, csak prozopagnóziás

2022. július 13. – 04:58

Másolás

Vágólapra másolva

Biztos sokakkal előfordult már az a kellemetlen helyzet, hogy találkozott valakivel, majd bemutatkozott neki, amiből egy rettentő kínos jelenet kerekedett, miután az illető jelezte, hogy igazából már találkoztak, nem is egyszer. Erre az ember gyakran azt mondja, hogy rossz az arcmemóriája, sötét volt, ittas volt és ehhez hasonlók. Pedig az is előfordulhat, hogy az illető valójában prozopagnóziában, vagyis arcvakságban szenved. Brad Pitt életét például pokollá teszi ez a betegség, de csak mostanában kezdték el felismerni a jelenséget.

A prozopagnóziára egy júniusban megjelent interjúban hívta fel a figyelmet Brad Pitt, aki már évekkel ezelőtt is többször beszélt arról, hogy az emberek öntelt, egomániás seggfejnek tartják, amiért gyakran egyáltalán nem ismeri fel azokat, akikkel korábban már találkozott. Pedig nagyon próbálkozott mindennel, egy idő után külön rá is kérdezett, hogy pontosan hol és mikor találkoztak korábban, de ettől még inkább beképzelt pojácának tűnt, aki lusta megjegyezni az embereket.

A szakértők szerint általános probléma, hogy a prozopagnóziában szenvedők magukat okolják, amiért képtelenek megjegyezni emberek arcait, és bűntudatuk van, amiért nem próbálkoznak eléggé.

A prozopagnózia olyan rendellenesség, amely megakadályozza az embert abban, hogy kizárólag arc alapján be tudjon azonosítani egy illetőt. Szó sincs arról, hogy rosszul látnának, vagy gond lenne a memóriájukkal. A dolog az agy bal és jobb félteke közötti 12 arcszelektív területen dől el, amelyek az arcérzékelésért felelősek. Ha itt nem stimmel valami, akkor alakulhat ki az emberben a prozopagnózia, és okozhat gondot az arcok felismerése.

Kétféleképpen lehet valaki prozopagnóziás: vagy úgy, hogy az évek során kialakul az agyában, vagy valamilyen agykárosodás szövődményeként; de közrejátszhat az Alzheimer-kór kialakulása és a sztrók is. Brad Duchaine, a Dartmouth Egyetem pszichológiával és agykutatással foglalkozó professzora szerint például onnan lehet erre a rendellenességre gyanakodni, hogy ha például gondot okoz egy film vagy tévésorozat cselekményének a követése, mert minden színész ugyanúgy néz ki.

Egy prozopagnóziás tavaly még egy egész vicces, de alapvetően szomorú blogbejegyzésben részletezte is, milyen ezzel a rendellenességgel élni:

  • a Fargo első három évadát úgy nézte végig, hogy észre sem vette, hogy Ewan McGregor két karaktert alakít;
  • egy étteremben egyszer csak azt vette észre, hogy az őt kiszolgáló pincérnőből hirtelen négy másik lett különböző asztaloknál;
  • elutazott Japánba egy ismerőséhez, de landolás után jött rá, hogy nem emlékszik az arcára, csak annyira, hogy az ismerőse japán;
  • az új munkahelyén az első napján egész nap a főnökére várt, majd kiderült, hogy már 45 perce vele beszélget;
  • egy étteremben azt vette észre, hogy egy nő pont ugyanolyan ruhában és frizurával ül az asztalnál, és csak később jött rá, hogy valójában egy tükröt néz.

Ráadásul a prozopagnóziának különböző válfajai is vannak: valakik csak ismerősöket vagy családtagokat ismernek fel nehezen, mások a saját tükörképüket is, és olyan is akad, aki néha nem tud különbséget tenni egy tárgy és egy emberi arc között. Egyes kutatások szerint minden ötvenedik ember szenved a rendellenesség valamilyen formájában, és az is elég valószínű, hogy a prozopagnózia örökletes.

Mivel nincsen rá gyógymód, a prozopagnóziások saját technikákat alkalmaznak, hogy arc nélkül is felismerjék a másikat. A hajszínre, fogakra, arcszőrzetre és más apró jellegzetességre fókuszálnak, de ilyen a hang vagy az illető járása is.

(Források: SCMP, Ingenium, New York Times)