2022. május 10. – 05:06
Lehet beszélni a születés csodájáról, vagy arról, hogy valakinek a gyermeke születése a legszebb emléke, de emögött a férfiaknál gyakran az áll, hogy csak megfigyelők voltak, nem elszenvedők, a nőknél pedig egy sor biológiai reakcióra vezethető ez vissza, hogy hajlandók legyenek később is belevágni ebbe a meghatározó feladatba. Néhány, nagyon ritka esetben azonban nagyon nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy a szülők vagy az orvosok tervezik.
1554-ben Colombe Chartinál, egy Sensban élő francia nőnél megindult a szülés. Ez volt az első gyereke, és először úgy tűnt, hogy minden rendben van. Az összehúzódások azonban egyszer csak elmúltak, a gyerek viszont nem volt sehol.
Az eredménytelen szülés után Charti három évig nem tudott kikelni az ágyból, és élete végéig váratlanul jelentkező hasi fájdalmakra panaszkodott. A szomszédok úgy gondolták, hogy a bent ragadt baba okozza a panaszokat.
Nem tévedtek, de csak Charti 1582-es boncolása közben derült ki, hogy a nő egész életében a testében hordozta méhen kívül fejlődő, megkövült magzatát.
A boncolást végző orvos egy kemény, ovális valamit talált a nő hasánál. Először azt hitte, hogy egy tumor, de ahogy áttörte a kemény kérget, a mellkas felé hajló fejet, vállakat, karokat, térdeket és lábakat talált. A megkövült magzatnak volt egy foga is, és a fej egy részét haj borította.
A lithopedion (görögből litho- = kő, -paidion = kisgyermek), vagyis kőmagzat nagyon ritkán fordul elő, a történetírás kezdete óta nagyjából 300 dokumentált esetről tudunk. A legtöbb esetben a magzat a méhen kívül fejlődik, de miután túl naggyá válik ahhoz, hogy felszívódjon az anya testében, elhal, és a maradvány az évek alatt megkövül az anya testében.
A legrégebbi ilyen lelet 3100 éves, ezt egy texasi ásatáson találták 1993-ban. Az első leírás a 10. századból, Abu al-Kaszim al-Zahravi andalúziai sebésztől származik. A sensi eset utáni 300 évben 46 kőmagzatról készült feljegyzés. Az orvosok szerint egy lithopedion három különböző módon alakulhat ki:
- csak a külső hártya kövül meg;
- a külső hártya megsérül, így csak a magzat kövül meg;
- a külső hártya és a magzat is megkövül (mint a sensi esetnél).
A legtöbb esetben sokáig nem is derült ki, hogy mi történt a magzattal. Egy 1949-es kutatás alapján 128 dokumentált esetből kilencnél a nő legalább 50 évig él úgy, hogy egy kőmagzat volt a hasánál. Ahogy fejlődött az orvostudomány, a jelenség még ritkábbá vált, de az elmúlt 30 évben többször is előfordult. 2001-ben egy 75 éves nő borzalmas fájdalmakkal került kórházba, és kiderült, hogy 46 éve hordozta a magzatát. 2009-ben egy 92 éves kínai, 2012-ben pedig egy indiai nőnél találtak kőmagzatot.
Maga a sensi kőmagzat kézről kézre járt, míg III. Frigyes dán király 1653-ban meg nem vásárolta. A törékeny kőmagzat az évtizedek alatt elvesztette egy karját és az állkapcsát, majd a 19. században a dán Természettudományi Múzeumba került, ahonnan végül eltűnt.
