November elején rendezték a motorrajongók körében közismert kiállítást, az EICMA-t, ami általában azért szokott izgalmas lenni, mert a gyártók mindig itt mutatják be a következő évi újdonságokat. Ez egy klasszikus kirakodóvásár, több ezer motorral, szaténruhás lányokkal, nyálukat csorgató látogatókkal és ajándéktárgyakkal tömött reklámszatyraikkal. A 2024-es rendezvényen aztán felbukkant a kiállításon egy misztikus tárgy, amitől mindenki lába földbe gyökerezett. Egy sokak által vágyott ereklye, a motorsportrajongók rejtélyes Fabergé-tojása, a Forma–1 Szent Grálja:
az a bukósisak, amelyben Niki Lauda az 1976-os nürburgringi versenyen szinte halálra égett. Ez a sisak aztán tíz évvel később eltűnt, és közel negyven évig senki nem bukkant a nyomára.
A sisak a motoros védőfelszereléseket gyártó olasz Dainese standját díszítette, nem véletlenül: ők vásárolták fel 2007-ben az AGV-t, amely eredetileg gyártotta Lauda sisakját az 1976-os szezonra.
A versenyzővel akkoriban kötött szerződés értelmében a sisak az AGV tulajdonában maradt a hírhedt 1976-os baleset után, és egészen 1987 decemberéig az olasz cégnél is volt, amikor rejtélyes módon eltűnt. Ez is Milánóban történt, a Milanomondo nevet viselő, autóversenyzés témájú kiállításon. A sisak hollétéről aztán közel negyven évig senki nem tudott semmit, és bár mendemondák keringtek arról, hogy merre lehet, az eltűnés ügyében senkit nem gyanúsítottak meg a hatóságok az azóta eltelt évtizedek alatt. A műgyűjtők is hiába kutatták közel negyven évig, miközben a sisak lassan a Szent Grál státuszába emelkedett.
2024 tavaszán, nem sokkal a Forma–1-es Miami Nagydíj előtt aztán teljesen váratlanul fordulópont jött a bukósisak ügyében, amikor a Bonhams aukciósház zárt körű árverést hirdetett a futam előestéjére. Bár az est meghívásos volt, az eladásra szánt tárgyak listáját nyilvánosan is megosztották, így a közösségi médiában gyorsan elterjedt, hogy a különféle autócsodák mellett árverésre bocsátanak egy nyolc darabból álló bukósisak-gyűjteményt is, benne Lauda rejtélyesen eltűnt sisakjával. Aztán Lauda sisakja az aukció előtt egy nappal eltűnt a Bonhams listájáról, így megint rejtély lett, hova került.
Végül fél évvel később, novemberben érkezett újra hír a sisakról: a Dainese egy sajtóközleményben tudatta, hogy Lauda bukósisakja végre-valahára visszakerült a vállalat gyűjteményébe, és szigorúan ellenőrzött körülmények között megtekinthető lesz a standjukon a már említett motorkiállításon. A Lauda-sisak előkerülése kis túlzással akkora port kavart a rajongók között, mintha Leonardo da Vinci Salvator Mundija került volna elő.
A váratlan felbukkanás viszont újabb kérdéseket is szült, pedig bizonytalanságból amúgy is volt elég az 1987-es eltűnés óta. Alapvetően három kérdés feszítette a közvéleményt: ki lopta el a bukósisakot, hol volt közel negyven évig, és a Bonhams miért próbálta elárverezni úgy, hogy nem tisztázta a legendás tárgy eredetét.
Az üggyel kapcsolatban megkérdeztük a Dainese vállalatot, valamint találtunk egy nagyon részletes, sokat sejtető történetet Michael Parrotte amerikai üzletembertől, aki elsőként exportálta az AGV termékeit az Egyesült Államokba még 1976-ban, és mindvégig jó kapcsolatot ápolt a tulajdonosokkal.
A Dainesétől kapott hivatalos válasz nem is annyira a lopás körülményeit részletezte, inkább az aukció jogi úton történt meghiúsítását. Ebből megtudtuk, hogy bár Gino Amisano, az AGV alapító tulajdonosa – érthető okokból – nagyon ideges volt, amikor 1987-ben eltűnt Lauda sisakja, és mindent megtett, hogy az elkövetőket megtalálják, minimális kártérítéssel kellett megelégednie, amit végül az fizetett ki, akinek vigyáznia kellett volna a sisakra.
Ettől függetlenül úgy érezte, hogy egy féltve őrzött ereklyét veszített el, ezért feljelentést tett. A Dainese csoport ezt a dokumentumot, vagyis a feljelentést próbálta felkutatni, hogy bizonyítsa a Bonhams előtt, hogy ők a sisak jogos tulajdonosai. Az ügyet megnehezítette, hogy az AGV-archívumot az évek alatt többször eladták különböző befektetési társaságoknak, mire végül a Daineséhez került. A papírok utáni kutatásban Fabio Frattini, az AGV egykori menedzsere is segédkezett, és bevonta a folyamatba Adriano Costa sportújságírót. Végül ő volt az, aki megtalálta azt a bírósági végzést, amelyben kimondták, hogy lopás történt, a sisak jogos tulajdonosa pedig az AGV S.p.A. – ez a tulajdoni jog pedig ugye átszállt a vállalatot időközben felvásárló Dainesére.
A kutatásra ráadásul alig néhány hete volt a vállalatnak, miután a Bonhams 2024. április 19-én jelentette be a május 4-re tervezett aukciót.
Miután beszerezték a szükséges bírósági végzést, elküldték azt az aukciósháznak, és kérték a tétel visszahívását. Ezt első körben elutasították, arra hivatkozva, hogy bár a tulajdonos kilétét nem fedhetik fel, de az illető a Lauda család támogatását élvezi, a bevétel egy részét pedig jótékony célokra fordítanák, a Lauda család által megjelölt szervezetnek. A kikiáltási ár egyébként szokatlanul alacsony, mindössze 60 ezer dollár, vagyis átszámolva nagyjából 23,5 millió forint volt.
Az elutasítás miatt a Dainese kénytelen volt egy Miamiban élő jogtanácsos segítségét kérni. Az autóversenyekért rajongó Ed Patricoff egy miami bíróságon panaszt tett, így végre megkezdődött a hivatalos kommunikáció a felek között. Patricoff elmondta, végig ahhoz az állásponthoz ragaszkodtak, hogy a sisakot ellopták, és így az hivatalosan a Dainese tulajdona.
Annyit megtudtak az ügyintézés közben, hogy a sisakot az 1987-es eltűnése után a tengerentúlra vitték, és számtalan alkalommal gazdát cserélt, de a nyomozás közben csak egy vevőig tudtak visszamenni, így le kellett mondaniuk arról, hogy megtalálják a tolvajt. Egyetlen céljuk volt: visszakapni a legendás sisakot. Végül abba is beleegyeztek, hogy a Lauda család alkalmanként hozzáférjen a sisakhoz, így ezekkel a feltételekkel az érintettek megegyeztek egymással, az ereklyét Olaszországba szállították. A Bonhams pedig egyetlen nappal az árverés előtt visszahívta a tételt.
A májusi aukció körüli bonyodalom rendezése nem segített tisztázni, hogy hol volt 37 éven át a sisak, úgyhogy itt jön képbe a már említett Michael Parrotte, aki Amerikában kereskedett az AGV termékeivel, és maga is sokat foglalkozott azzal, hol lehet a Lauda-ereklye. Az biztos, hogy kiállítási célból rövid ideig Parrotténál is volt a sisak, de az még az 1987-es eltűnés előtt volt, szóval legális módon jutott hozzá. Neki Japánba kellett továbbküldenie egy újabb kiállításra, majd onnan Olaszországba tért vissza a sisak, hogy az 1987-es év egyik legnagyobb rendezvényén díszelegjen.
Az ominózus milánói motorshow sztárvendége Nelson Piquet, az F1 akkori, 1987-es világbajnoka volt, akit egyébként az AGV szponzorált, ezért a gyár gálaestet tartott számára. Piquet maga is nagy rajongója volt az egyedi sisakoknak, így a saját kollekciójával érkezett a rendezvényre, amelyeket Saint-Gobain kristálypulpitusokra helyeztetett. Volt viszont egy extra kérése Amisanóhoz: szerette volna, ha az AGV magával hozza Lauda legendás sisakját, hogy a kiállítás fő eleme lehessen. A gyár végül külön delegációval érkezett. Amisano és az említett menedzser, Frattini maguk hozták az ereklyét, sőt, egyes információk szerint maga Lauda is jelen volt a kiállításon.
A gála végére aztán rejtélyes módon eltűnt a sisak. Amisano tajtékzott a dühtől, azonnal feljelentést tett, és felelősöket keresett. Végül magát Piquet-t gyanúsította meg, és azt állította, hogy a világbajnoknak köze van a sisak eltűnéséhez. A brazil versenyző visszautasította a vádakat, de csak úgy tudta tisztázni magát, hogy egy fiatal munkatársára terelte a figyelmet, ráhárítva a felelősséget. Amisano kapott ugyan némi kártérítést, de ez nem volt összemérhető a sisak eszmei értékével.
Máig nem derült ki, hogy ki vagy kik lopták el a sisakot, és az sem, hogy 37 éven át egészen pontosan merre járt. Bennfentes információk szerint 1987 óta leginkább Japánban adták-vették egymás között az F1-ért fanatikusan rajongó, tehetős gyűjtők, több helyen bukkan fel az az információ is, hogy ez idő alatt nagyjából négy-öt tulajdonosa volt a sisaknak – biztosat viszont nem tudni. Az is csak pletykaszinten kering, hogy amikor a sisak utolsó tulajdonosa, egy japán gyűjtő öt évvel ezelőtt meghalt, az ereklye a családjára szállt át, ők viszont feltehetően nem is tudták, hogy a motorsport Szent Grálja van a birtokukban, amikor meghozták a döntést, hogy Miamiba szállítják arra a bizonyos aukcióra.
Amisano egyébként már nem érhette meg a sisak hazaérkezését, mert két évvel azután, hogy eladta az AGV-t a Dainesének, 2009-ben meghalt. Lauda egykori bukósisakja viszont most, 37 év kalandos távollét után már bárki számára megtekinthető Vicenzában, a Dainese múzeumában.
