Ha egy híres Leonardo da Vinci festményt kell mondani, valószínűleg mindenkinek a Mona Lisa jut eszébe, ami szinte önálló életet él, rocksztárként fotózzák megvadult turisták a Louvre-ban. A Mona Lisa értéke nyilván felbecsülhetetlen, és az is elképzelhetetlen, hogy egyszer csak felbukkanjon egy árverésen, vagy csak úgy megvegye valaki. Egy másik Leonardo-mesterművet, a Salvator Mundit azonban a műtárgypiac be tudott árazni. 2017-ben szerezte meg a minden idők legdrágább festménye címet, amikor a Christie's árverésén 450,3 millió dollárt (133 milliárd forint) fizetett érte egy gyűjtő. A Leonardónak tulajdonított Salvator Mundi is legalább annyira rejtélyes, mint Mona Lisa mosolya, de az eredetin (vagy amit annak gondolnak) kívül még számos utánzat is létezik.
Néhány napja az olasz rendőrök egy nápolyi lakás hálószobaszekrényében találtak meg egy ellopott, az 1500-as évek elején készült Salvator Mundit. Ezt a képet feltehetőleg Leonardo tanítványa, Girolamo Alibrandi festette. Az utánzással nem volt egyedül, több mint húsz olyan, nagyon hasonló képről tudnak a művészettörténészek a 16. századból, amelyek Leonardo kortársainak keze nyomát viselik.
A Salvator Mundi, magyarul a világ megváltója témát nem Leonardo hozta be a köztudatba, már jóval előtte is készültek olyan képek, amelyen Jézus Krisztus jobb kezét áldásra emeli, míg baljában egy kristálygömböt tart. A 15. században például a németalföldi Jan Van Eyck, vagy a magyar származású Albrecht Dürer is megfestette már az Üdvözítőt. Leonardo Krisztust reneszánsz kori öltözetben szinte világi figuraként ábrázolja, az alak mintha mereven az őt néző szemébe bámulna.
Leonardo Salvator Mundija XII. Lajos megrendelésére készült 1500 körül. A Milánót és Genovát elfoglaló francia király hitvesének, Bretagne-i Annának szánta ajándékul a később a Mona Lisa férfi párjaként is emlegetett festményt. A diófa táblára festett képről egy Leonardo-tanítvány még 1525-ben említést tett, de az utána jó száz évre eltűnt a színről.
Egy 1649-ben keletkezett dokumentum már arra utal, hogy akkoriban az angol I. Károly király gyűjteményében volt a Salvator Mundi. A képről készült egy rézkarcmásolat is, de hogy a Nyugat-Európában vándorló cseh Wenceslaus Hollar éppen holt volt 1650 körül, francia, angol vagy németalföldi területen, arról nincsenek megbízható források. A bizonytalanságot fokozza, hogy Hollar robusztusabbra vette Krisztust, több szakállat is pettyegtetett rá, és a kezében lévő gömböt is felnagyította. A nézése sem volt igazán átható, kicsit vizenyős tekintetű alakot sikerült neki összehozni. A Salvator Mundi sokakat megihletett (itt érdemes megnézni az utánzatokat), Leonardo több tanítványa megfestette ugyanezt a félalakos kompozíciót néhány évvel később a mesternek tulajdonított kép után, de még a 16. század végén is visszaköszönt, így megvalósult a korabeli pop-art, és mint egy Andy Warhol-mű, tűnt fel újra és újra. Többek közt I. Károly birtokában is bizonyíthatóan volt olyan Salvator Mundi, ami nem Leonardóé volt.
Ha elfogadjuk, hogy az angol királyi család tulajdonában volt a festmény, akkor ez bukkant fel újra 1763-ban, amikor Buckingham hercege eladta egy árverésen. Ezután bő száz évig megint nem tudni semmit a képről, mintha nem is lett volna értéke, úgy eltűnt nyom nélkül a süllyesztőben. Nem sok esély volt rá, hogy újra előkerül.
A Salvator Mundi viszont folytatta rejtélyes életét. 1900-ban egy Francis Cook nevű angol műgyűjtő vásárolta meg, de azzal a tudattal, hogy az nem az eredeti, hanem Leonardo egyik tanítványa, Bernardo Luini alkotta. A festmény ekkora már erősen megrongálódott, többször ráfestettek, nem sokat mutatott eredeti fényéből. 1958-ban újra tulajdonost cserélt az inkognitóban lévő kép, a Sotheby’s árverésén egy amerikai gyűjtő nagyon alacsony áron, 45 fontért (ez mai árfolyamon számolva körülbelül 350 ezer forint) jutott hozzá. 2005-ig újra eltűnt a festmény, ekkor két éles szemű műgyűjtő, Robert Simon és Alexander Parish szúrta ki egy online aukción, akik csak sejtették, hogy az ütött-kopott festmény hatalmas értéket rejthet.
Miután ezer dollárért megszerezték, elvitték a New York-i Egyetem restaurátor professzorához, Dianne Dwyer Modestinihez, aki a független szakértőket kizárva nekilátott a helyreállításnak. Ez elég hosszadalmas volt, és a végeredményt sokan kudarcnak tekintették. Modestini nem csak megtisztította a több darabra töredezett és a ráfestésekkel átalakult festményt, hanem sok helyen újra is festette. Egyes vélemények szerint ezzel nem megmentette, hanem elpusztította Leonardo művét, megfosztotta igazi valójától. A restaurálás egyik érdekes mozzanata volt, hogy Jézus jobb kezén két hüvelykujjat találtak. Ezt a javítást valószínűleg még maga Leonardo végezhette el egy ráfestéssel.
A kép így alakult át a restaurálás során:
A restaurációs munkák közben Simon Angliába utazott, hogy megnézze a windsori kastélyban Leonardo tanulmányrajzait. Talált néhány olyan vázlatot, amelyek a ruhaszövet esését ábrázolták Krisztus karjai körül. Ez nagyon hasonlított a birtokukban lévő képhez, így Simon egyre inkább hinni kezdett benne, hogy nem csak egy Leonordo-iskolában készült festményt, hanem Leonardo saját művét szerezték meg. Rögtön meg is célzott egy 100 millió dolláros eladási árat, de hogy ez ne hazárdjáték legyen, be kellett bizonyítania, hogy valóban eredeti műről van szó. Számíthatott rá, hogy nagyot kaszál ezzel, mert összesen eddig alig húsz festményről igazolták, hogy valóban Leonardóé, és egy „új” festmény biztosan megmozgatja a műtárgypiacot. Simon elismert művészettörténészeket és szakértőket kért föl a bizonyításra, és a többségük igazoltnak látta, hogy Leonardóé a kép, egyedül a New York-i Metropolitan Múzeum szakértője, Carmben Bambach kételkedett a meghívottak közül.
Több független szakértő a kép eredetiségét az egyik részlete, a Jézus bal kezében található gömb miatt vonta kétségbe. Abban egyetértés van, hogy a gömb a világot szimbolizálja, de ha egy üveggömbről beszélünk, akkor annak nem így kellene megtörnie a fényt. Leonardo pedig a gömb mögött lévő ruhaanyag torzulását is biztosan helyesen festette volna meg, főleg, hogy sok más mellett optikai tanulmányokat is végzett. Persze már ezt a felvetést is próbálták megcáfolni. A kép eredetisége mellett kiálló szakértő, Martin Kemp szerint afféle vallási illemből nem akarta a torzításokkal megzavarni Leonrado Jézus portréját, míg egy számítógépes elemzés arra jutott, hogy a festő nagyon is helyesen ábrázolta a gömb mögötti szövet ráncait. Egy amerikai művészettörténész, Matthew Landrus, aki kétszer is megvizsgálhatta a képet, azt állítja, hogy a nagyobbik részét, a már említett Luini festhette. Leonardo legfeljebb a 20-30 százalékán dolgozhatott.
A hype a kételkedések ellenére is beindult a kép körül: 2011-ben a londoni Nemzeti Galéria Leonardo-kiállítására kölcsönözték ki, ami szakértők szerint vitatható lépés volt. Azt erősítette, hogy valóban az eredeti műről van szó, pedig erről nem született egyértelmű állásfoglalás. 2013-ban a festmény titokban gazdát cserélt, egy svájci milliárdos, Yves Bouvier vásárolta meg 80 millió dollárért, de szinte azonnal továbbpattintotta az orosz Dmitrij Ribolovjlevnek. Jó érzékkel 127,5 millió dollárt kért érte. A pletykák szerint a képet Ribolovjlev afféle vagyonmentésnek szánta, mert éppen válófélben volt a feleségétől. A festményt mindenesetre egy titkos svájci széfbe záratta.
2017-ben viszont túladott rajta az orosz, és a Christie’s jó nagy felhajtást csinált a festmény elárverezése előtt, az utolsó Leonardónak titulálta, és egy új bolygó felfedezéséhez hasonlította a kép előkerülését és eredetiségének igazolását. A Salvator Mundi a már említett 450,3 millió dollárért ment el. Hivatalosan titokban maradt a vásárló kiléte, de minden jel szerint a szaúdi koronaherceg, Mohammed bin Szalmán volt a vásárló. 2018-ban az Abu-Dzabiban található Louvre múzeum hirdette meg, hogy bemutatja a közönségnek a Salvator Mundit, de aztán különösebb indoklás nélkül lefújta ezt a kiállítást. Folytatja tehát rejtélyes kalandját a kép.
Források: The Geographical Cure | Guardian | Historyofinformation | Italian-renaissance-art