Manhattan úgy lett az angoloké, hogy elcserélték egy isten háta mögötti indonéz szigetre

2021. március 01. – 05:17

Manhattan úgy lett az angoloké, hogy elcserélték egy isten háta mögötti indonéz szigetre
Új-Amszterdam legkorábbi ábrázolása egy metszeten 1630-ból – Forrás: Ullstein Bild / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

New York alapításának története aránylag közismert: a 1626-ban holland telepesek vásárolták meg Manhattan szigetét az őslakos indiánoktól, 24 dollár értékű üveggyöngyért, valószínűleg a világtörténelem legjobb ingatlanbizniszét nyélbe ütve ezzel. A várost Új-Amszterdamnak nevezték el, majd később a britek keresztelték át a mai nevére, New Yorkra. A holland alapítás emlékét ma már csak pár városrész, például a hollandiai Haarlem után elnevezett Harlem, és az óhazabeli Breukelen nevét tükröző Brooklyn őrzi.

Messze nem ennyire ismert, de legalább ennyire érdekes az a sztori, hogy hogyan lett aztán az angoloké a város.

Illetve kezdjük azzal, hogy eredetileg nem is holland volt: 1524-ben fedezte fel, és nyilvánította francia területté egy francia zászló alatt hajózó olasz felfedező, Giovanni da Verrazzano. A Nouvelle Angoulême nevet adta a helynek, az akkori francia király, I. Ferenc tiszteletére, aki mellékesen Angoulême grófja volt. Ezután nagyjából egy évszázadig nem nagyon járt erre európai hajós, mígnem az angol Henry Hudson, aki a Holland Kelet-Indiai Társaságnak dolgozott, az Ázsia felé vezető tengeri átjárót keresve alaposabban is körülnézett a partszakaszon, és feltűnt neki, hogy rengeteg hód él arrafelé. Emiatt telepítettek oda a hollandok egy szőrmekereskedelemre építő városkát, és tényleg a csak a mellékszál mellékszála, de emiatt szerepelnek ma hódok New York városának hivatalos zászlaján és pecsétjén.

Szóval az 1600-as évek első felében járunk, a mai szupermetropolisz ekkor még csak egy vadászok, szőrmekészítők és kereskedők lakta kisváros, nagyjából 1500-2000 lakossal. Nem volt különösebben békés az életük, hol az indiánokkal, hol más európai telepesekkel keveredtek csetepatéba. A várost kisebb erődítmény védte Manhattan szigetének déli részén, ennek fontos eleme volt a városfal – amiről a tőzsdevilág szívcsakrája, a Wall Street kapta a nevét -, és a nyílt víz felé néző ágyúk a mai Battery park területén, a sziget csücskében (a battery szó akkoriban még nem elemet/akkumulátort jelentett, hanem tüzérségi üteget). És ha már a neveknél tartunk, maga a Manhattan szó az őslakos indiánoktól származik, és kb. annyit jelent hogy a hely, ahonnan a nyilainkat szerezzük – ez a szigetet akkoriban borító diófákra utal.

Új-Amszerdam térképe a 1672-ből – Forrás: Buyenlarge / Getty Images

A városért folyó harcok az 1600-as évek közepére főleg angol-holland tengelyen váltak rendszeressé. Ez persze nem helyi jellegzetesség volt, a két gyarmatosító nagyhatalom érdekei, illetve alattvalói a földgömb elég sok pontján ütköztek akkoriban. Ilyen volt például Délkelet-Ázsia, a mai Indonézia területe, ami a fűszerkereskedelem miatt volt különleges fontosságú az európai gyarmatosítóknak.

Szerecsendió = arany

Az egzotikus fűszerek a középkorban hatalmas értéket képviseltek, az arannyal és drágakövekkel vetekedett az értékük. Mai szemmel nézve elég fura, hogy mennyire iszonyú értékes volt a fahéj, a gyömbér, a sáfrány, vagy a szegfűszeg, de ennek a miértjére inkább térjünk ki egyszer egy külön Észkombájn-cikkben, különben sosem érünk a mai témánk végére (oké, röviden: nem csak az ízük és az ételeket tartósító hatásuk miatt, hanem mert csodatevő gyógyító hatásokat is tulajdonítottak nekik, például bubópestis ellen).

Ami ma nekünk a szupermarket, vagy a sarki kisbolt polcán sorakozik, és csak ki kell nyújtani érte a kezünket, azért 1600-as években Indiáig, vagy az indonéz szigetvilágig kellett hajózni, ott meg-, vagy simán elvenni a helyiektől, majd hazaszállítani a fél világon keresztül. Ebből egyenesen adódik, hogy egy-egy egzotikus fűszer beszerzési helye felett az ellenőrzés (sőt, néha már önmagában az információ, hogy hol terem az adott növény) a hatalom és pénz fontos forrása és célja volt a gyarmatbirodalmak számára.

Metszet egy szerecsendió-kereskedőről egy XV. századi francia könyvből – Forrás: DeAgostini/Getty Images

Manhattan történetébe speciel a szerecsendió lépett be kulcsszereplőként az 1600-as évek közepén. A szerecsendió azért volt különlegesen értékes még az aranyárban mért egzotikus fűszerek között is, mert egészen az 1800-as évekig egyetlen beszerzési helye volt az egész földkerekségen: a mai Indonézia keleti részén fekvő Banda-szigetek. Ha magunk elé képzeljük Ázsia térképét, és húzunk egy függőleges vonalat a Koreai-félszigettől lefelé, akkor nagyjából ezen a vonalon, kicsivel az Egyenlítő alatt, a Fülöp-szigetek és Ausztrália partjai között kb. félúton találjuk a 11 szigetből álló csoportot. A Banda-szigeteket először a portugálok gyarmatosították, aztán 1621-ben jött a Holland Kelet-Indiai Társaság, és elég agresszívan einstandolta a szigetet, a szerecsendió-monopóliummal együtt. A portugálokat elkergették, az őslakosokat lemészárolták, vagy rabszolgaságba kényszerítették.

Angol-holland örökrangadó

A hollandok ekkoriban elég keményen dominálták a világtengerek fontos kereskedelmi útvonalait, és a feltörekvő brit birodalom jól látta, hogy ez az az érzékeny pont, ahol a hollandokat meg lehet, és kell támadni, ha a világ vezető nagyhatalmává akarnak válni. Ebből kerekedett az 1652-54-es első, az 1665-67-es második, és az 1672-74-es harmadik angol-holland háború. A történetünk szempontjából most a második az érdekes: az angol és holland hajók három éven át lőtték egymást az Északi-tengeren, a karibi térségben, Észak-Amerika partjainál, meg úgy általában bárhol, ahol éppen összefutottak. Természetesen nem volt kivétel ez alól az indonéz szigetvilág sem, azon belül a Banda-szigetek legfontosabbika, a szerecsendió-univerzum közepe, az apró, alig másfél négyzetkilométeres (picit nagyobb, mint a mi Margit-szigetünk) Run-sziget, ami az első angol-holland háború végén az angolokhoz került, és az elvesztése a teljes holland fűszermonopóliumot veszélybe sodorta.

A sziget napjainkban – Fotó: Shutterstock

Végül a hollandok nyerték a második háborút, amit hivatalosan az 1667-es bredai egyezmény zárt le. Mivel nagyjából ezzel egy időben, 1664-ben az angolok elfoglalták Új-Amszterdamot a hollandoktól, és éppen utóbbiak ostromolták, hogy visszavegyék, a békeszerződésben egy füst alatt az ottani konfliktust is rendezték. Így született meg végül két sziget cseréje:

  • Az angolok megtartják Manhattant
  • Cserébe a hollandoké lesz Run szigete

Ez hatalmas diadal volt a hollandok számára, akik szívfájdalom nélkül mondtak le Új-Amszterdamról, ami szinte értéktelennek tűnt az ázsiai fűszerbiznisz mellett. Egyébként is jóval gyengébb volt a pozíciójuk Észak-Amerikában, mint az angoloké, vagy a franciáké. (Érdekesség, hogy ezzel párhuzamosan a teljes 1600-as éveket az angolok szövetségeseiként harcolták végig a franciák ellen az irokéz háborúban, ami egyébként leginkább a szőrmekereskedelem feletti uralomról szólt)

Ki járt jól?

Az angolok tehát átvették Manhattant, a várost pedig átnevezték New Yorkká – York hercegének tiszteletére, aki később II. Jakab néven angol, és VII. Jakab néven skót király lett, és leginkább arról ismert, hogy ő volt az utolsó katolikus angol uralkodó.

Run szigetén ugyan az összes szerecsendiófát kivágták, de a banda-szigeteki fűszermonopólium még vagy 150 évig kitartott. Aztán a napóleoni háborúk alatt az angolok újra elfoglalták az addigra jelentősen meggyengült holland fűszerszigeteket, és végre sikerült szerecsendiófákat áttelepíteniük a saját, hasonló éghajlaton fekvő gyarmataikra, Srí Lankára, Zanzibárra, Grenadára. Ma már szinte az összes trópusi éghajlatú országban termesztik, de a legnagyobb termelő most is az egykori Holland Kelet-Indiából született Indonézia. Run szigetén ma is nő szerecsendió, de a sziget inkább búvárok paradicsomaként, és egzotikus turistacélpontként ismert.

(Források: BBC Travel, Syndey Morning Herald, How Stuff Works, Atlas Obscura, Medium History)