A valaha volt legnagyobb vállalat kétszer annyit ért, mint a mai Amazon, Apple, Google és Microsoft együtt

2020. december 26. – 12:03

frissítve

A valaha volt legnagyobb vállalat kétszer annyit ért, mint a mai Amazon, Apple, Google és Microsoft együtt
A Holland Kelet-indiai Társaság flottájához tartozó Noord-Nieuwland hajó egy ismeretlen festő képén, 1762 körül – Fotó: Wikipedia

Másolás

Vágólapra másolva

Hollandia az 1602-ben alapított Holland Kelet-indiai Társasággal soha nem látott üzleti sikereket ért el, pedig csak 50 ezer ember alkotta az egész vállalkozást. A kereskedelmi monopóliumát tökéletesen kihasználó cég a modern világban soha nem látott értéket ért el, mai árfolyamra átszámolva 7,9 ezer milliárd dollárt ért a vállalkozás, de ezt irtózatos rémtettek árán hozták össze. A cég felemelkedése és későbbi bukása egyszerre mintája a kiváló üzleti menedzsmentnek, és elrettentő példa minden más téren.

Itthon Holland Kelet-indiai Társaság néven ismerjük a világ első igazi multinacionális vállalatát, amit Hollandiában Egyesült Kelet-indiai Társaságnak, azaz Vereenigde Oostindische Compagnie-nek, rövidítve VOC-nek neveznek.

7,9 ezer milliárd dollárt irtózatosan sok összeg. Majdnem négyszer annyi, mint az Apple mai teljes értéke, közel kétszer annyi, mint az Apple, a Microsoft, az Amazon és a Google anyacége, az Alphabet együtt. Ez az összeg a VOC csúcsértéke, egy adott pillanatban, 1637-ben ez volt minden vagyonát összeszámolva a legtöbb, amit ért. De hogy ez mennyit is tesz ki?

A 7,9 ezer milliárd dolláros összérték hajszállal kevesebb csak, mint a világ jelenlegi öt legnagyobb cége a piaci kapitalizációt nézve (2020. november 3-i adatok alapján). Ez az öt az Apple (1 971 milliárd dollár), a Saudi Aramco olajvállalat (1 956) – ők ketten jártak csak a modern cégek közül valaha 2 ezer milliárd fölött –, az Amazon (1 592), a Microsoft (1 546) és az Alphabet (1 116).

De talán ennél is jobban érzékelteti az eszement összeget, hogy a VOC a csúcson annyit ért, mint Nagy-Britannia, India és Franciaország együttes GDP-je – ők egyébként az 5-7. helyeken állnak a világon a rangsorban.

Hatalma és gazdasági teljesítménye csúcsán a VOC nagyjából 150 kereskedőhajóval, 50 hadihajóval, 50 ezer alkalmazottal és 10-20 ezer fős hadsereggel rendelkezett, közel 200 éves fennállása során pedig nagyjából 1800 hajó vitorlázott a zászlaja alatt.

A gigavállalat eredetéhez az 1602-es alapítás elé, az 1568-ban kirobbant nyolcvanéves háborúig, leánykori nevén a németalföldi szabadságharcig kell visszamennünk az időben. Ezen belül is leginkább az 1579-ben megköttetett utrechti unióig, aminek köszönhetően hét északi tartomány ténylegesen függetlenné vált a Németalföldön, lényegében létrehozva Hollandiát.

Ekkor már századok óta zavartalanul zajlott a tengeri kereskedelem az Indiai-óceán vidékein, ahol akkor támadt zavar, amikor Portugália megpróbált monopolhelyzetbe kerülni. Erre a tordesillasi szerződés jegyében egyébként joguk is volt, de a holland előretörés miatt mégsem tudták megtartani 100 évnél tovább. A hollandok a 16. század közepén Spanyolországtól szakadtak el, a szabadságharcban viszont többek között a Spanyolországban unióban levő Portugáliával is szemben álltak. A portugálokkal a tengeri területekért zajlott a csata, az ellentétben végül hollandok kerekedtek felül mind a háború, mind a kereskedelem szempontjából.

Mindkettőben nagy szerepe volt annak, hogy a hollandok remek hajóépítők voltak, és a portugál kereskedelemben is fontos szerep jutott nekik. Sok Portugália és India között vitorlázó hajó kapitánya holland volt, így a portugálok a monopóliumukat védve teljes titokban őrizék a térképeket és hajózási útvonalakat, a hollandok organikus módon szerezték meg azokat az üzleti-kereskedelmi kapcsolatokkal együtt.

A függetlenedés után a hollandok ezeket felhasználva egyből jól bele is tiportak a portugál monopolhelyzetbe, és 1595-ben máris négy hajót küldött Indiába a Hosszútávú Társaság. A négyből három hajó visszatért, mind rogyásig értékes fűszerekkel, majd 1598-1601 között már 65 hajót küldtek India felé. Eközben 12 különböző kereskedelmi vállalkozás is alakult, ám ezek annyit versengetek egymással, hogy a portugálok és az angolok lehagyására már nem sok energia maradt.

1600-ban ráadásul megalakult a Brit Kelet-indiai Társaság, ami akkora fenyegetést jelentett, hogy a németalföldi országgyűlés válaszul egyesítette az addig egymással rivalizáló vállalkozásokat az Egyesült Kelet-indiai Társaságba (ezért lett „egyesült” a nevük), azaz a VOC-be.

A Holland Kelet-indiai Társaság indiai telephelye a Nyugat-Bengáli Húgliban, 1665 körül Fotó: Sepia Times / Universal Images Group via Getty Images

A VOC privilégiumot kapott a Jóreménység foka és a Magellán-szoros közötti területen folytatandó kereskedelemre, a felhatalmazása pedig kiterjedt akár háborúk indítására, egyezmények megkötésére és települések alapítására is. Jogukban állt pénzt kibocsátani, saját igazságszolgáltatásuk is volt. Mivel egy vállalatról van szó, ezt egy véres kezű HR-osztályként lehet értelmezni, ami nagyobb vétségek esetén a kivégzéshez is folyamodhatott.

A mesébe illő felemelkedés

A holland hajók még a VOC létrehozása előtt sikerrel alapozták meg későbbi kereskedelmi hálózatot Indiai-óceán területein, olyannyira, hogy elég sok helyen arra is rá tudták venni a helyieket, hogy erőszakkal fogják más ország kereskedőit.

A VOC vezetését a Heeren XVII, vagyis Tizenhét Úr nevű testület végezte, legalábbis papíron, ugyanis a levelek mindkét irányba egy-egy évig utaztak, tehát nem volt gyors és aktív a kommunikáció. Ezért is kapta meg a VOC a fent említett jogokat, melyek mentén lényegében teljesen szabadon ténykedhettek az Indiai-óceán keleti oldalán. Így tulajdonképpen állam volt az államon belül.

Fontos különbség viszont a VOC és minden más korábbi nagyobb kereskedelmi projekt között, hogy a Holland Kelet-Indiai Társaság a korához képest hipermodern finanszírozási struktúrát hozott létre. Ez volt ugyanis az első cég, ami részvényeket adott ki, és ezzel megalkotta a modern tőzsde alapjait.

A VOC-t 6,5 millió gulden alaptőkéből hozták létre (ez nagyjából 100-110 millió dollárnak felel meg mai árfolyamon), a befektetők viszont nem azonnali megtérülést vizionáltak, hanem hosszú időre adták be a pénzüket, hogy a korai profitot azonnal vissza tudják forgatni újabb és újabb kereskedelmi expedíciókba. Ez homlokegyenest az ellenkezője volt a nagy rivális Brit Kelet-indiai Társaság rövidtávú célokat megfogalmazó üzleti modelljének – nem csoda, hogy értékében majdnem a nyolcszorosára nőtt ehhez képest a VOC.

Az így létrejött, alapjában már rengeteg pénzzel megtolt vállalkozásról már említettük, hogy állam volt az államon belül, ami egyfelől igaz, másfelől viszont meglehetősen torz állammodellt képviselt. A VOC egyetlen és legfőbb célja ugyanis az volt, hogy minden eszközt bevetve a lehető legtöbb pénz termelje, eközben viszont például nem nagyon kellett elszámolniuk senki felé, főleg nem az állam polgárai irányába.

Ezt a kitűzött célt, mármint hogy őrült módon hozza a pénzt, kiválóan teljesítette a VOC, ami egy felfelé tartó spirálhoz vezetett. Az 1600-as évek elején amúgy is remek gazdasági helyzetben voltak a hollandok, akik a többi európai országhoz képest sokkal kedvezményesebb hiteleket vehettek fel, így például a britekhez viszonyítva sokkal többet áldozhattak hadseregekre és hadiflottákra.

A kereskedelmi hajózási vállalkozásba fektetők sem voltak türelmetlenek, és az is teljesen bevett volt, hogy egy-egy expedícióban mindenki sok, de apró részt finanszírozott, így nagyobb kockázatot is lehetett vállalni. Hogy miért, az egyszerű matek. Ha valaki egy hajó útját fizeti ki egészben, akkor mindenét elveszti, ha az a hajó nem tér vissza, márpedig az 1600-as és 1700-as években leselkedő veszélyek – kalózok, időjárás, járvány – ez reális volt, és ami vissza is tért, az is elvesztette a legénysége harmadát. Ha viszont 10 hajóban finanszírozza az út tizedét, lényegében garantálttá vált a profit minden résztvevő számára.

A 24 ágyúval felfegyverzett Batavia kereskedőhajó másolata a a hollandiai Lelystadban. A hajó első útján a kapitány át akarta venni az irányítást a társaság kirendelt parancsnokától, de mielőtt zendülést szíthatott volna, a hajó zátonyra futott és elsüllyedt – Fotó: Smeerjewegproducties / Shutterstock

Ezzel bevonták a privát tőkét is, és több pénzből vállalkozhattak, mint mondjuk a főleg az udvari kasszából finanszírozott brit, spanyol vagy portugál kereskedők, ahol minden profitot egyből ki kellett fizetni, nem lehetett visszaforgatni a nyereséget. Hogy ez miért gond?

Mert a tengeri kereskedelmi útvonalak védelme rengeteg pénzbe került, annyiba, amennyit egy királyi udvar sem tudott megengedni magának, pedig szemérmetlenül sokat lehetett keresni. Érzékletes példa, hogy amikor az egyik leghíresebb brit tengerész, Sir Francis Drake 1577-80 közötti világkörüli útja során Peru mellett kifosztott egy ezüstöt és egy fűszert szállító spanyol hajót, akkor annyi áruval tértek vissza Angliába, ami a királyi udvar éves bevételének a kétszerese volt. Az akkori 600 ezer fontot jelentő zsákmány az útba befektető I. Erzsébet királynőnek 4700-szoros hasznot jelentett. Persze fennállt a veszély, hogy mindez fordított irányba is megtörténhet az anyaországtól távoli vizeken, kockázatos volt tehát az iparág.

Eltérő taktika volt a britek és a hollandok között a helyi logisztika is. A mai Indonézia területén például egyetlen nagy VOC-operáció működött, az intézett minden kereskedelmi (és hadi) tevékenységet, míg a britek több különálló, egymással is versenyző kereskedelmi ügynökséget tartottak fent, amivel lényegében a saját üzleti helyzetüket rontották.

A véres terjeszkedés

Nem kellett sok idő, hogy a VOC rájöjjön, ha nem csak úgy veszik a fűszereket és egyéb árucikkeket a világ másik végén, hanem ott is monopolhelyzetbe kerülnek, akkor kapásból megsokszorozhatják a nyereségüket. Ez az alapítás után három évvel, 1605-ben történt meg, főleg annak a felismerésnek köszönhetően, hogy a világon akkor csak egyedül egy nagyon kicsi szigetcsoporton, a Malaku-szigetek közepén található Banda-szigetcsoporton lehetett szerecsendiót termeszteni.

A helyiek eleinte nagyon örültek a hollandok megjelenésének, mert azok nem annyira akarták rájuk kényszeríteni a vallásukat, mind a portugálok, de a hollandok másféle cselt eszeltek ki. Mindenféle kereskedelmi egyezményeket kötöttek velük, amik exkluzivitást jelentettek, miközben tudták, hogy ezeket úgyis megszegik majd a helyiek. Borítékolható volt, hogy nem lesz jó vége a szövetségnek, olyannyira, hogy már 1608-ban robbant a puskaporos hordó, amikor egy fegyveres konfliktus végén a helyiek megöltek majdnem 50 hollandot, akik válaszcsapásul sokkal több helyivel végeztek, mire azok hajlandók voltak belemenni a holland szerecsendió-monopóliumba.

A szerecsendió fűszerként használt részét egy sötétbarna csonthéj védi, azt egy vörös, tagolt magköpeny veszi körül, az egész pedig egy sárga, húsos termésben helyezkedik el – Fotó: Michael Zech Fotografie / Shutterstock

A szerecsendió egyébként elég fontos volt a hollandoknak, állítólag segített távoltartani a nagy járványokat, elfedte az ilyen-olyan hatékonysággal tartósított ételek mellékízét, egyszóval nem nagyon volt konyha a Németalföldön és Európa nyugati részén, ahol ne használták volna. A szerecsendió erejét és fontosságát jelzi, hogy a második angol-holland háború 1667-es lezárását jelentő bredai békében szemrebbenés nélkül cserélték el a mai New York helyén létrejött Új Amszterdamot lényegében minden brit ellenőrzés alatt álló tengerpartra Indonézia közelében.

Jóval ezelőtt viszont már megalapozták a térségben a dominanciájukat. Például azzal, hogy 1619-ben Jan Pieterszoon Coen, egy könyvelőből lett katonatiszt lett a VOC vezetője az indonéz térségben (miután több sikeres utat is végrehajtott oda és vissza). Egyfelől neki köszönhették a hollandok és a VOC a legtöbb fűszerre vonatkozó monopólium megszerzését a térségben, másfelől viszont lényegében egy népirtó szörnyeteg volt.

Coen világnézete egyszerű volt: a kereskedelemben és fűszertermesztésben monopóliumot kell szerezni, az se baj, ha katonai erő bevetésével. Sőt, igazából kifejezetten örült, ha valahol bevethette a rábízott hadseregeket. Erről árulkodik a leghírhedtebb mondata, ami egy, az amszterdami főnökeinek írt leveléből származik:

„A tisztelt urak saját tapasztalataikból is tudhatják, hogy a kereskedést Ázsiában az urak fegyvereinek védelme alatt lehet fenntartani, és ezeket a fegyvereket a kereskedés profitjából lehet biztosítani, így nem tudunk kereskedni háború nélkül, és nem tudunk háborúzni kereskedés nélkül.”

Coen meglehetősen erőszakos fellépését tökéletesen példázza, hogy 1621-ben lényegében teljesen kiirtotta a Banda-szigetek őslakosait. Egy részét halálra éheztette, a többieket lemészárolta, vagy épp rabszolgasorsba hajtotta, melléjük pedig más területekről hozott további rabszolgákat. Merthogy a VOC az emberkereskedelemben is jelen volt, 200 év alatt nagyjából 50 ezer embert raboltak el Afrikából rabszolgának. A szerecsendió mellett természetesen a javintri, vagyis a szerecsendió virága fölött is megszerezték a monopóliumot, majd jött sorban a szegfűszeg, majd 1657-ben Srí Lanka elfoglalásával a fahéj. Eközben 1637 után Európából egyedüliként ők kereskedhettek Japánnal.

Jan Pieterszoon Coen szobra szülőhelyén, a hollandiai Hoorn városában – Fotó: ArTono / Shutterstock

Coen akaratából lett a mai Jakarta, akkori nevén Batavia a legfontosabb VOC kereskedelmi központ, miután erővel elfoglalta az ott álló települést. Ide érkezett be minden indonéziai fűszer, az arany, ezüst és réz Japánból, a porcelán, tea és selyem Kínából, hogy aztán ezeket Indiába vigyék át, ahol gyapotot vettek értük, és indult újra az egész kereskedelmi kör egyre nagyobb profittal.

Ez annyira jól ment, hogy az 1600-as évek közepére már csak a legértékesebb luxuscikkeket küldték vissza Európába, a többit helyben passzolták el. Ezeket a luxuscikkeket látjuk Rembrandt és Vermeer festményein az előkelőkön, és ezeknek a luxuscikkeknek az árán építették azoknak a házaknak a többségét, amik eszünkbe jutnak Amszterdam említésekor.

A vég kezdete

A VOC uralma egészen addig tartott, amíg a fűszerek helyére más igények nem léptek: a rabszolgakereskedelemmel és -tartással szorosan összefüggő cukor eljövetele. Ezt, illetve az 1700-as években egyre nagyobb teret nyerő gyapot piacát is a britek ellenőrizték nagyobb hatékonysággal, így a VOC kiszorult.

A fűszer ára már az 1600-as évek közepétől kezdve eléggé ingadozott, az 1700-as években pedig folyamatosan csökkenni kezdett, ami nem tett jót a lényegében a fűszermonopóliumra építkező VOC-nek. Kimaradtak az egyre erősödő teakereskedelemből, illetve a korábbi legnagyobb erősségüket jelentő bataviai központi irányítás is komoly hátránnyá vált. Mivel minden árunak Batavián keresztül kellett átmennie, lassabban értek Európába a luxuscikkekkel, mint más kereskedők.

Az összeomláshoz vezető tényezőként tartják számon a VOC-n belüli hatalmas korrupciót is. Amíg a britek engedélyezték a helyi munkások magánügyleteit, addig a VOC-ben ez tiltott volt, mégis mindenki aktívan sütögette a saját pecsenyéjét.

Az utolsó szög a koporsóban a negyedik angol-holland háború (1780-84) elvesztése volt 1780-ban, amiben a VOC elvesztette flottája felét, az épp náluk levő áru jelentős részét, és a háború végén az ázsiai vizek fölötti uralmát is bukta a britekkel szemben. A 18. század végére a monopóliumok fenntartása többe került, mint amennyit a fűszereken kerestek, így 1798-ban csődbe ment a VOC.

A VOC története persze nem csak a sikerről szól, hanem elrettentő példa is arra az esetre, hogy mi történik, ha egy vállalat erősebb és hatalmasabb lesz, mint az állam, amiben létrejött. Ebben persze a hollandoknak is nagy szerepük volt, hiszen állami szerepvállalással hozták létre a szörnyet, ami aztán túlnőtt rajtuk, hogy hadsereggel és hadiflottával sanyargassa mind az ázsiai népeket, mind az európai kereskedőket.

Források: CrashCourse | Outsourcing Empire