24 órája volt hátra a megmérgezett Hamász-vezetőnek, amikor a jordán király megüzente Bill Clintonnak, hogy fel fogja akasztatni a Moszad ügynökeit

24 órája volt hátra a megmérgezett Hamász-vezetőnek, amikor a jordán király megüzente Bill Clintonnak, hogy fel fogja akasztatni a Moszad ügynökeit
Khalid Mishal koránt olvas egy dohai magánkórházban 2013. február 6-án – Fotó: Kate Geraghty / The Sydney Morning Herald / Fairfax Media / Getty Images

Az elmúlt hónapokban Izrael alaposan rácáfolt azokra a kritikusokra és fanyalgókra, akik a 2023 október 7-éhez vezető fiaskóba belelátták az izraeli szakszolgálatok és az elmúlt hetvenegynéhány év hírszerzési fölényének hanyatlását. A Moszad Iszmáil Hánijehre, a Hamász politikai vezetőjére Teheránban, a Forradalmi Gárda rezidenciáján robbantotta rá az ágyat, Libanonban pedig minden idők egyik legösszetettebb titkosszolgálati akciójával a Hezbollah ellen fordította a libanoni szervezet hitech eszközökkel szembeni gyanakvását. A katonai hírszerzés sem tétlenkedett; 2006 óta a Hezbollah gyászjelentéseitől a műholdfelvételekig minden információt átgyúrt a mesterséges intelligencia etetőanyagává, az MI pedig a megemésztett adatokból megírta a Hezbollah teljes felső vezetésének halálos ítéletét.

A célzott likvidálások túlnyomó részéből azonban a gázai háború során hiányoztak a szofisztikált megoldások: a célpontokra ráeresztettek néhány tonna bombát, és kész.

Ez az egysíkúság jelentős változást jelent ahhoz képest, hogy az izraeli titkosszolgálatok az elmúlt évtizedekben pont a változatos eszközökről váltak híressé-hírhedté: ellenségeik meggyilkolására a robbanó telefontól a motoros merénylőn át a nőnek maszkírozott kommandósokig mindent képesek voltak bevetni. A precíziós légicsapások csaknem egyeduralkodóvá válása egyfelől annak köszönhető, hogy Izrael ellenségei zömmel már olyan országokban rejtőznek, ahol a zsidó állam bevállalhat egy kiadós bombázást, másfelől annak, hogy a térfigyelő kamerák és minden zsebben ott lapuló videokamerák korszakában a klasszikus ügynökök bevetése is több kockázatot rejt. És ha egy akció félresiklik, ott veszteségekkel és diplomáciai viharokkal kell számolni.

Hogy milyen apróságokon tud félremenni egy precízen kitervelt és aprólékosan elpróbált akció, és még egy sikeres merénylet által kavart vihar is milyen sok tetőt képes letépni, arra a legjobb példa a Moszad 1997-es ammani művelete. Az akciót Izrael akkor alig egy éve hivatalba lépett miniszterelnöke, Benjamin Netanjáhu rendelte el, a célpont pedig a Hamász egyik feltörekvő vezetője, Khalid Mashal volt.

Netanjáhu rábökött a Hamász miniszterelnökének dossziéjára

A Közel-Kelet a kilencvenes években sem volt sokkal békésebb hely a mostaninál. Izraelnek ekkoriban kellett először szembenéznie a – tudatosan az izraeli és palesztin társadalom végleges elidegenítését célzó – tömeges öngyilkos merényletekkel. Bár az izraeli biztonsági erők még sokáig nem tudtak megbirkózni a kihívással, a megtorló akciók nem maradtak el. Miután 1997 július 30-án az egyik legzsúfoltabb jeruzsálemi piacon egy dupla detonációban 16 ember halt meg és 178 sebesültet kellett kórházba vinni, majd szeptember 4-én egy jeruzsálemi bevásárlóutcában három merénylő öt izraelit – köztük három 14 éves lányt – robbantott fel, az erőszakhullám megfékezésének ígéretével hatalomra kerülő Netanjáhu úgy döntött, egy Hamász-vezető likvidálásával fog válaszolni és példát statuálni.

Az elé terjesztett potenciális áldozatok közül Khalid Mishal dossziéjára bökött rá. Az akkor 41 éves férfi Ciszjordániában született, és családjával az 1967-es izraeli megszállás elől menekült el Kuvaitba, ahol fizikatanárként dolgozott. Már egyetemistaként csatlakozott a politikai iszlám meghatározó nemzetközi szervezetéhez, a ma már a legtöbb Öböl-országban üldözött Muszlim Testvériséghez, majd 1983-ban a frissen megalakult Hamász egyik alapítója, egyben kuvaiti vezetője lett. Miután Szaddám Huszein 1990-ben lerohanta az olajmonarchiát, Mishal a Hamász többi emigráns tagjával együtt Jordániába tette át székhelyét.

Sérültet szállítanak 1997. július 30-án a jeruzsálemi piacon történt merényletet követően – Fotó: Antoine Gyori / Corbis / Getty Images
Sérültet szállítanak 1997. július 30-án a jeruzsálemi piacon történt merényletet követően – Fotó: Antoine Gyori / Corbis / Getty Images

Mishal távol tartotta magát a Hamász belső intrikáitól és az arab médiában folyó végeláthatatlan személyi-stratégiai vitáktól, az izraeli hírszerzés eleinte nem is tartotta őt komoly tényezőnek. Pedig abszolút az volt: a „Kill Khalid” című fantasztikus riportkönyvben Mishal egyik bizalmasa egyenesen a „Hamász miniszterelnökének” nevezte őt:

„Mindig az a legfontosabb ember, aki a pénz mozgását ellenőrzi, mert így ő ellenőrzi a fegyverek áramlását is. A Hamászban ez az ember Mishal volt”.

A terroristavezető kiiktatására a Moszad egy hatfős egységet küldött Ammanba. A kanadai útlevéllel utazó ügynökök feladata az volt, hogy feltűnés nélkül mérgezzék meg Mishalt egy olyan szerrel, ami 24 óra alatt végez vele, majd nyomtalanul kiürül a szervezetből. Így Izrael anélkül fenyíthette be a Hamászt, hogy közvetlenül felelőssé lehetne tenni a zsidó államot a gyilkosságért. A felelősség lerázása azért volt prioritás, mert Izrael alig három évvel korábban rendezte a viszonyát korábbi ellenségével, ami így kulcsfontosságú partnerré vált a palesztin ügyek kezelésében.

Kapd el a zöld autót!

A gondosan kiválogatott és felkészített ügynökök egy kamerának álcázott, cigarettásdoboz méretű permetezővel érkeztek Ammanba, és egy szállodában vették fel a külön csomagban elküldött mérget. A méreg a napjainkban rengeteg halálos áldozatot szedő drog, a fentanil egyik durva változata, a levofentanil volt, ami 48 órán belül, szívinfarktus jellegű tüneteket okozva garantáltan végez áldozatával. Szervezetbe juttatásához nem volt szükség esernyő-injektorra, elég volt az áldozat fülébe spriccelni. Az aeroszol olyan veszélyes volt, hogy az akciót végrehajtó ügynökök szállodájának egy másik szobájában egy ellenméreggel felszerelt Moszad-orvos állt készenlétben arra az esetre, ha társai véletlenül magukat mérgeznék meg.

1997. szeptember 25-én az akciócsoport két ügynöke a Hamász helyi irodája előtt szállt ki az általuk bérelt zöld Hyundaiból. A méregpermetezőjét a karjára fáslizó szőke, szakállas „turistát” a Hamász-vezető és testőre is észlelte, de közben a turista társának kezében spriccelve nyílt ki egy kólásdoboz, és a szálló permetet kihasználva a merénylő bebandázsolt kezével Misal füléhez nyúlt.

A Hamász-vezető későbbi visszaemlékezése szerint úgy érezte, mintha a fülébe suttogtak volna, de a testőre ekkor már rá is vetette magát a betekert karú merénylőre, és a járdára taszította őt. Az izraeli ügynök azonnal felpattant, és társával együtt elsprintelt; Mohamed Abu Szaíf, a testőr azonban üldözőbe vette őket. A támadók bepattantak a zöld Hyundaiba, Abu Szaíf pedig egy autó elé perdült, és ráripakodott a fékbe taposó sofőrre, hogy „Utána! Kapd el a zöld autót!”. A sofőr meglepő módon kérdés nélkül követte az utasítást.

A két autó végigszáguldott a jordán főváros cikkcakkos utcáin, majd amikor az izraeli ügynökök – akik nem voltak felkészítve autós üldözésre ismeretlen terepen – zsákutcába kerültek, gyalog folytatódott a hajsza. Bizarr módon sem a két támadó, sem pedig a testőr nem viselt lőfegyvert, így

amikor Abu Szaíf egy öntözőcsatorna felett átívelő hidacskánál utolérte őket, kézitusa alakult ki.

Annak ellenére, hogy az egyik ügynök egy késsel megvágta a testőr homlokát, Abu Szaíf állta a sarat – mármint a szó szoros értelmében, mivel a küzdelem csatorna iszapos-kavicsos medrében folyt ököllel és felmarkolt szikladarabokkal. A nem mindennapi jelenetre kisebb tömeg csődült össze (ilyenkor lehet sajnálni, hogy 1997-ben még nem voltak zsebből előkapható kamerák). A vérveszteségtől és a pénteki böjttől legyengült testőr szerencséjére pont arra járt az Arafat-féle Palesztin Felszabadítási Front egyik tisztje. A veterán katona pont akkor szánta el magát a közbeavatkozásra, amikor az egyik izraeli már leszorította Abu Szaífot, a másik pedig egy jókora kődarabbal közeledett, hogy szétzúzza a testőr fejét. A komoly közelharci képzést kapott tiszt gyorsan ártalmatlanná tette mindkét ügynököt, majd mind a három verekedőt betuszkolta egy taxiba, és a rendőrségre vitte őket, ahová hamarosan befutottak a jordán elhárítás emberei is.

24 órán belül meg fog halni, és ez ellen semmit nem lehet tenni

Mishalon eleinte nem mutatkozott semmilyen tünet; nem is fordult orvoshoz. A Hamász-irodában részletesen elmesélte a támadást társainak: „Összekapcsolódott a tekintetünk, és éreztem rajta a pánikot, talán azért, mert a terv megkövetelte, hogy közel kerüljön hozzám”. Ebéd után aztán hasogatni kezdett a feje, és forogni kezdett körülötte a világ. Környezete ekkor kapott észbe, és szállíttatta kórházba, ahol az orvosok nem tudtak javítani állapotán, és hamarosan kómába esett.

Amikor kiderült, hogy a merénylőket elfogták, a csapat többi tagja az ammani izraeli nagykövetségre menekült; Netanjáhu pedig azonnal Ammanba küldte a Moszad akkori vezetőjét, Danny Jatomot (izraeli titkosszolgálati vezetők kényes ügyekben sokszor töltenek be kvázi-diplomata szerepet). Amikor Husszein király fogadta őt, a Moszad-vezető nem kertelt:

„Mi voltunk. Lefecskendeztük egy vegyi anyaggal, és 24 órán belül meg fog halni. Ez végleges, semmit nem lehet tenni ellene.”

A kendőzetlen őszinteség nem hatotta meg a királyt, sőt. Husszein éktelen haragra gerjedt amiatt, hogy az izraeliek opportunista és pancser módon veszélybe sodorták a Hasemita-királyság uralmát – ráadásul pont pár nappal azután, hogy személyesen közvetítette Netanjáhunak a Hamász harminc éves békéről szóló ajánlatát.

Bill Clinton sajtótájékoztatóján elítélte a jeruzsálemi terrortámadást 1997. szeptember 4-én – Fotó: Dirck Halstead / Getty Images
Bill Clinton sajtótájékoztatóján elítélte a jeruzsálemi terrortámadást 1997. szeptember 4-én – Fotó: Dirck Halstead / Getty Images

Egy arab ország uralkodója még akkor sem hunyhatott szemet egy bizonyíthatóan izraeli merénylet felett, ha közben igyekezett partnerségi kapcsolatot kialakítani az akkor még az egész arab világban gyűlölt Izraellel. Ha Meshal aznap meghal – márpedig ez akkor nem tűnt kétségesnek –, a temetése a péntek esti imára esett volna, és ez a két tényező együttesen borítékolta a zavargásokat. Az országban ráadásul nagyjából kétmillió palesztin lakott – a lakosság nagyjából ötöde –, és a palesztin szervezetekkel már többször is konkrétan tűzharcot vívtak a monarchia rendfenntartó erői. Husszein tudta, hogy trónja múlhat a merényletre adott válaszán, ezért megfenyegette Jatomot, hogy

ha Izrael nem adja át az ellenmérget, akkor a két elfogott ügynököt bíróság elé állítja, és megszakítja a diplomáciai kapcsolatokat a zsidó állammal.

A merénylet órák alatt nemzetközi diplomáciai válsággá duzzadt. A hamis útlevelek miatt érintett Kanada mellett a botrány beszippantotta az Egyesült Államokat is, aminek egyik fontos közel-keleti szövetségese a másik fontos közel-keleti szövetségesének területén hajtott végre egy merényletet. Az ammani amerikai nagykövetség arról tájékoztatta a Fehér Házat, hogy

Husszein az izraeli ügynökök felakasztásával fenyegetőzik, a trónörökös pedig kommandós akcióra készül az izraeli nagykövetség ellen, hogy erőszakkal fogja el az időközben oda menekült többi ügynököt.

Nem csoda, ha az egész közel-keleti szövetségi rendszert fenyegető incidensről értesített Bill Clinton elnök elképesztően berágott Benjamin Netanjáhura, és rá is dörrent az izraeli miniszterelnökre, hogy azonnal postázza az ellenszérumot. A futár megint Jatom volt, aki személyesen vitte Ammanba a szert, amit gyorsan be is adtak a már kómában fekvő Meshalnak, aki így megmenekült.

A Hamász spirituális vezetőjével kellett fizetni az ügynökök életéért

Azonban az ügynek itt még nem volt vége. Husszein ugyanis leszögezte az izraelieknek, hogy csak akkor tudja a nyilvánosság előtt megvédeni az izraeli ügynökök szabadon bocsátását, ha Izrael cserébe egy rakás illusztris palesztin foglyot enged szabadon. Netanjáhu nem tehetett mást – ahogy arról a gázai túszhelyzet kapcsán írtunk, a zsidó állam sokszor elképesztően egyenlőtlen alkukba is belemegy az állampolgárai kiszabadítása érdekében –, beleegyezett 70 izraeli börtönben ülő Hamász-vezető és terrorista elengedésébe.

Meshal az ellenméregnek köszönhetően felébredt a kómából, sőt, a szervezet legtöbb tagjával ellentétben az elmúlt 27 évet is élve úszta meg. És annak ellenére, hogy 1999-ben Husszein király rendeletére a Hamász teljes jordániai ágával együtt szedhette a sátorfáját, 2004-ben már ő lett a Hamász politikai szárnyának főtitkára, miután az 1997-es fogolycserével Gázába hazatérő Hamász-alapító és spirituális vezér Ahmed Jaszínra izraeli Apache helikopterek egy rakás Hellfire rakétát lőttek ki, miközben a sejk kerekesszékén kigördült egy mecsetből. Azonban az izraeli prognózisokkal szemben Khalid Meshalból végül nem lett rettegett terrorvezér; a szervezet élén belekényelmesedett a korrupcióba és a dohai luxusba. 2017-ben vissza is vonult, de miután 2024-ben utódja, Iszmáil Hánije, majd utódja, Jahjá Szinvár is meghalt, októberben ideiglenesen újból átvette a Hamász vezetését.

Benjamin Netanjáhu első ciklusa 1999-ben meglehetősen dicstelen módon ért véget, miután a miniszterelnök képtelen volt megfékezni a Hamász és az Iszlám Dzsihád merénylőit, neoliberális gazdaságpolitikája pedig heves ellenállásba ütközött az erős baloldali gazdaságpolitikai hagyományokra épülő Izraelben. Netanjáhu egy időre vissza is vonult, de a kétezres évek közepétől újragondolta pártja, a Likud politikáját, és az utóbbi 15 évben – egy év kihagyással – megint ő vezeti Izraelt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!