A Moszad 2015 óta lehallgathatta a Hezbollah tagjait a csipogók után felrobbantott adóvevőkön keresztül

2024. október 6. – 08:30

Másolás

Vágólapra másolva

Izraelben gyártatta le a Moszad azokat a csipogókat és walkie-talkie-kat, amelyeket felrobbantva a múlt hónapban az Izraeli Védelmi Erők csapást mért a libanoni Hezbollah terrorcsoportra – írja a Washington Post politikusokra és tisztségviselőkre hivatkozva.

A Washington Post izraeli, arab és amerikai biztonsági tisztviselőktől, politikusoktól és diplomatáktól szerzett információk alapján azt írta, hogy a Moszad 2022-ben találta ki a csipogókat, de a gyártás csak a Hamász tavaly októberi támadása után indult el Izrael területén.

A lap szerint a trójai falóként működő készülékeket a Moszad átadta egy tajvani cégnek, akik nem tudtak róla, hogy milyen csipogókat árusítanak a Hezbollah számára. A tajvani Gold Apollo később azt állította, hogy a Magyarországon bejegyzett BAC Consulting gyártotta és forgalmazta a készülékeket. A cég magyar tulajdonosa azt állítja, hogy ők csak közvetítettek, de nem forgalmaztak. Az ügyben egy bolgár cég és azóta felszívódott tulaja, valamint soha nem létezett svájci-hongkongi személyek is benne lehetnek – bővebben erről itt olvashat.

Mindenesetre a csipogókról 2023-ban kapott ajánlatot a Hezbollah egy nőtől, akinek identitását nem fedték fel. Az AR924 típusú készülékek egyik fő értékesítési pontja az volt, hogy kábellel lehetett tölteni, és az akkumulátorok hosszabb élettartamúak voltak – mondta egy izraeli tisztviselő, akit tájékoztattak az akció részleteiről.

A csipogók akkumulátorában apró robbanóanyagokat rejtettek el, de úgy, hogy az eszköz szétszedése – vagy akár röntgenvizsgálata – nem tudta felfedni a veszélyt a Hezbollah tagjai előtt, akik készségesen fogadták a gyártású kütyükről szóló ajánlatot 2023-ban – írja a Post.

A csipogók másik különlegessége az volt, hogy távolról lehetett őket aktiválni, de nem akárhogyan. A készülék egy ponton jelzett, hogy titkosított üzenet érkezett, amit csak úgy lehet megtekinteni, hogy az ember két külön gombot egyszerre nyom meg – ehhez viszont két kézzel kellett fogni a csipogót. Az ezt követő robbanás így az ellenséges személy mindkét kezét megsebesíti, vagyis harcképtelenné teszi a használót.

2024. szeptember 12-én az izraeli titkosszolgálat tájékoztatta Benjamin Netanjahu miniszterelnök kabinetjét a csipogók lehetőségéről. A Moszad a konfliktus fokozódása és eszkalálódása miatt attól tartott, hogy a Hezbollah fel fogja fedezni a csipogókban rejlő robbanóanyagot, és ha nem használják ki időben, akkor kárba megy a több éves tervezés adta esély. Az izraeli háborús kabinet heves viták után végül jóváhagyta azok alkalmazását. Mindez az Egyesült Államok vagy más szövetségesek tájékoztatása nélkül történt.

Szeptember 18-án meg is érkezett a „titkosított üzenet” a csipogókra, amit a Hezbollah tisztviselőinek egy része aktivált is, megölve ezzel saját magukat, és több körülöttük lévőt is. Azok a készülékek, amelyeket nem robbantottak fel a használók, egy percen belül távirányítás hatására aktiválódtak, és szintén felrobbantak. Ahogy azt mi is írtuk, a merénylet megalázó és fájdalmas volt a Hezbollah-ra nézve, ami után Izrael megindította azokat a légicsapásokat, amikben meghalt a szervezet vezetője, Haszán Naszrallah is.

A jelentésből az is kiderül, hogy az egy nappal a csipogók után felrobbantott walkie-talkie-kat a Hezbollah 2015 óta használta, ami Izraelnek évekig folyamatos, valós idejű hozzáférést biztosított a terrorcsoport kommunikációjához, mielőtt az eszközöket szó szerint fegyverré tették volna.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!