A hangrögzítés manapság bárki számára elérhető, sőt a hangfelvételek az utóbbi időkben a magyar politikai színtérre is egyre inkább beszivárognak. Előszeretettel használjuk a hangrögzítés által nyújtott lehetőségeket, de azt már nem biztos, hogy tudjuk, vagy helyesen tudjuk, hogy kinek a nevéhez fűződik, milyen technikával készült és mi hallható a legkorábbi ismert hangfelvételen.
Több mint egy évszázadon át Thomas Alva Edisont tartották a hangrögzítés atyjának, mígnem 2008-ban egy kutatócsoport feltárta egy kevéssé ismert francia feltaláló, Édouard-Léon Scott de Martinville 1860-ban rögzített hangfelvételét, amely közel három évtizeddel megelőzi Edison 1888-as fonográfos felvételét.
A First Sounds, az amerikai hangtörténészek, hangmérnökök és hangarchivátorok informális együttműködése 2008-ban bukkant egy párizsi archívumban egy 11 másodperces felvételre, amelyen egy női hang az Au Clair de la Lune című francia népdalt dúdolja. A kutatók szerint a felvételt 1860. április 9-én készítették, így ez a legkorábbi, felismerhető emberi hangról készült, gép által rögzített felvétel és egyben a legkorábbi zenés felvétel.
„Ez történelmi jelentőségű felfedezés, a legrégebbi ismert hangfelvétel” – mondta Samuel Brylawski, a Kongresszusi Könyvtár hangfelvételi részlegének korábbi vezetője. Ez az audiofeltárás új jelentőséget adhat a fonautográfnak és feltalálójának, aki úgy halt meg, hogy meg volt győződve arról, hogy Edison érdemtelenül kapta meg az elismerést az általa elért áttörésért.
A korabeli vizuális felvételt a Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratórium tudósai egy számítógépes programmal feldolgozták és lejátszhatóvá tették.
Fonautográf: a gép, ami papírra veti a hangot
A párizsi nyomdász, gyorsíró Édouard-Léon Scott de Martinville nem volt hivatásos tudós vagy feltaláló, mégis 1857-ben megalkotta a fonautográfot, a gépet, amely képes hangokat vizuálisan rögzíteni. A fonautográf által rögzített dokumentumokat fonautogramoknak nevezte. Scott de Martinville célja egy olyan papíralapú dokumentum létrehozása volt az emberi beszédről, ami később ki lehet olvasni. Arra nem is gondolt, hogy egy nap a felvett hangok újra hallhatóvá válnak. A fonautográfot kizárólag a hang rögzítésére találta ki, visszajátszására nem.
A feltaláló a kor forradalmi képrögzítési eljárását, a dagerrotípiát vette példának a fonautográf megalkotásakor. Úgy gondolta, hogy ha egy kamera képes papíron rögzíteni azt, amit a szem lát, akkor egy mechanikus fül is képes lehet a hangot papírra vetni. Így egy rezgő membránt – ami a dobhártya szerepét töltötte be – egy nagyon vékony hegyű tollhoz rögzített, majd egy papírlapot vagy vékony koromréteggel bevont üveglapot helyezett a toll alá. A toll lekövette a membrán mozgását, és egy hullámos nyomvonalat rögzített a felületre.
„Scott fonautográfja egy nagyon nagy és finom készülék, amelyet a párizsi Rudolph Kœnig készített el a fonikai kísérletekhez, és amely egy 32×28 hüvelykes tölgyfa alapból áll, amelyen két vas tartószerkezet van, amelyek egy forgó üreges sárgaréz hengert tartanak, acél spiráltengellyel, rászerelt hangvillával és mutatóval ellátott kronométerrel és egyéb tartozékokkal” – olvasható a fonautográf leírása a Catalogue of Valuable Philosophical Apparatus című korabeli kiadványban.
Közel százötven év után vált lejátszhatóvá az első hangfelvétel
A First Sounds kutatói egy 19. századi felvételekből álló gyűjteményen dolgoztak, amikor felmerült a világ legrégebbi hangfelvételeit tartalmazó antológia összeállításának ötlete. Így elkezdték kutatni Scott de Martinville hagyatékát.
David Giovannoni hangtörténész és kutatóasszisztense egy párizsi szabadalmi hivatalban, az Institut National de la Propriété Industrielle-ben megtalálta azokat az 1857-es és 1859-es felvételeket, amelyeket Scott de Martinville a fonautográf szabadalmi kérelmében szerepeltetett. A kutatók a Francia Tudományos Akadémián további Scott de Martinville-felvételeket találtak. Többek között a világ első hangfelvételét, az 1860. április 9-i fonautogramot: egy makulátlan állapotban lévő, 22×63 centi méretű rongypapírlapot.
Bár Scott de Martinville-nek nem volt célja a hang visszajátszása, a kaliforniai Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratórium tudósai 2008-ban, közel százötven évvel később hallhatóvá tették az 1860-as fonautogramját.
A felvételekről készült nagy felbontású szkennelt képeket a Lawrence Berkeley laboratóriumba küldték, ahol a tudósok a Kongresszusi Könyvtárral közösen kifejlesztett technológiával kinyerték a hangot a papíron rögzített mintákból. Az összefüggő barázdák digitális „térképeit” számítógép játssza le egy virtuális tű segítségével.
A szeizmográftól sem várjuk el, hogy visszajátssza a földrengést
Felmerülhet, és sok kritikusban fel is merült a kérdés, hogy joggal tekinthető-e Scott de Martinville fonautogramja a világ első hangfelvételének, ha eredetileg nem lehetett visszajátszani.
„Több tekintetben is az első. Ez az első hangfelvétel, amin felismerhető emberi hang hallható, az első hangfelvétel, amin énekelőadás hallható, és az első hangfelvétel, amin felismerhető nyelven hallható szövegrészlet. Szóval sok szempontból első – mondja Peter Feaster hangtörténész, a First Sounds társalapítója.
– Ez egy teljes értékű hangfelvétel volt, ez nem is kérdés, ahogyan egy szeizmográf is rögzíti a földrengéseket. Senki sem hibáztatja a szeizmográfokat azért, mert nem adják vissza a földrengéseket” – tette hozzá.
A feltárás nem csökkenti Edison érdemeit, hiszen az ő nevéhez fűződik az első olyan hangfelvétel, amit vissza is lehetett hallgatni a korban. Scott de Martinville felvételeinek technológiai és kulturális jelentőségét elismerve 2015-ben az UNESCO a felvételeket hozzáadta a Világemlékezet Listájához.
(Források: New York Times, Time, NPR, firstsounds.org)
